|

Mégiscsak lesz radarzavaró B-52?

Úgy tűnik az USAF sikeresen újraélesztette egyik, pár éve kinyiffantott programját. Konkrétan a B-52 flotta gépeinek nagy hatósugarú zavarógéppé történő átalakítását célzó programról van szó. A Légierő a napokban adta hivatalosan is áldását egy 5 éves tanúlmány megkezdéséhez.


A korábban stand-off jammer system (SOJS) megnevezés alatt futó programot mintegy 3 évvel ezelött állították le, mikor is a vizsgálatok a költségvetés iszonyatos, mintegy hétszeres túllépését jelezték előre. 7 milliárd zöldhasúja nem volt erre a légierőnek.

Most sincs, ám a követelmények néminemű szűkítésével bíznak abban, hogy 3-4 milliárd Dollár körüli értékre tudják majd kihozni a dolgot. Nade mi is volt az eredeti elképzelésben ami annyira megemelte a várható költségeket, hogy inkább félretolták az egészet?

Nos, a költségek azután szöktek az égbe, miután a követelmények közé bekerült, hogy a rendszer képes legyen blokkolni az összes veszélyforrást a rövid- és középhullámú tartományban. A most útjára indított program továbbra is a nagyrészt a rövid hullámhossz tartományban operáló korai előrejelző radarokra koncentrál, mint elődje, ámde középhullámon már csak bizonyos veszélyforrások semlegesítésére lesz képes a tervek szerint.

B-52 felszállás közben
Bombák mellett mégiscsak képesek lesznek láthatatlan „áldást” is szórni a Buff-ok?

Egy másik költségcsökkentő paraméter, hogy a korábbiakkal ellentétben nem a teljes B-52 flotta kerülne átalakítástra, hanem csak 32 gép. Ezen felül a Légierő csak 24 szettnyi szárnyvégi pod beszerzését tervezi, azaz azonnal csak 24 gép lenne alkalmas ilyen tevékenység végzésére.

A program fő koordinátora a Boeing, besegítő partnerként pedig az előző programbeli konkurense, a Northrop Grumman Integrated Systems részlege tevékenykedik. A Légierő 68 millió Dollárt szán a program tökéletesítésére az elkövetkező 5 év folyamán.

A Boeing 15 millió Dolláros szerződést kapott az új, core component jammers (CCJ) név alatt futó phased-array pod-ok integrálásának vizsgálatára. Ezzel párhuzamosan a potenciális CCJ szállítók – a Northrop Electronic Systems részlege illetve a Raytheon – külön-külön szerződést kapott az elektronika megvalósítására.

A dolog pikantériája, hogy a program újjáélesztésében a Haditengerészet segíti a Légierőt. A Navy korábbi analóg ALQ-99 zavarórendszerét kívánja ugyanis lecserélni egy következő generációs phased-array rendszerű megoldással.