|

Patria: a szlovén „Dallas”

Olvasóink többsége bizonyára emlékszik a kilencvenes években hazánkban is nagy sikert aratott amerikai TV-sorozatra, a Ewing család üzleti- és magánéletét bemutató Dallasra.  Hogy ez hogy jön ide? A rengeteg fordulattal, jósággal és gonoszsággal, szerelemmel és csalódással bővelkedő sorozatra egyre inkább kezd hasonlítani a szlovéniai Patria AMV beszerzés.

Rendszeres olvasóik számára már bizonyára ismerősek a beszerzés körül felreppent korrupciós botrány és az ez okozta bonyodalmak,  így ezt nem részletezzük újra, inkább az éppen aktuális dolgokra koncentrálunk. A legutóbbi hírek még arról szóltak, hogy a szlovén kormány fel akarta bontani a szerződést, de azt a ljubljanai bíróság nem engedélyezte. Ugyanakkor a rendelet „sorai közt” rávilágított arra, hogy ha a kormány minden áron fel akarja bontani a szerződést, akkor indítson jogi eljárást a program törlésére.

Igen ám, de ahhoz, hogy az egekig felszökő kártérítés fizetését elkerüljék, bizonyos feltételeknek adottaknak kell lenniük. Ugyan a korrupciós ügy már eljutott a bíróságig, az első vádlottakat, közöttük a volt miniszterelnököt, Janez Jansát már kihallgatták, de egyelőre nem fest úgy, hogy a pereskedésnek hamar vége lenne. Véget ért viszont két másik eljárás: Karel Erjavec volt védelmi minisztert és Albin Gutman volt vezérkari főnököt hanyagul elvégzett munkával vádolták, ám a bíróság mindkettőt felmentette a vádak alól. Az állami ügyész egyébként Erjavecet és Gutmant azzal vádolta, hogy a hanyagul elvégzett munkájuk miatt 16,8 millió eurós kárt okoztak a szlovén államnak azzal, hogy a megrendelt Patriak egy része magas áruk ellenére egyes rendszerek nélkül kerültek volna a hadsereg állományába.

Az előző mondat feltételes módja teljesen jogos, ugyanis áprilisban napvilágra került hírek szerint a szlovén kormány nem fog perelni a szerződés felbontásáért, hanem a védelmi minisztérium megkezdi a tárgyalásokat a szállítóval a darabszám csökkentéséről. Ismét. Hogy végül hány Patriára kerül fel a Triglavos felségjel? Majd meglátjuk.

Mindeközben a már átvett Patriák legjobb tudásuk szerint teljesítik a rájuk bízott feladatokat, még az afganisztáni szlovén kontingensnél is. Mert, hogy oda jó harci jármű kell. Csakhogy egyes sajtóértesülések szerint nincs minden rendben az afgán földet taposó Patriákkal. Egyesek szerint ugyanis a járművek páncélozottsága nem elegendő, a hátsó ajtót könnyen átütheti egy jól célzott tálib RPG, stb. Nos, a lengyeleknek erről más a véleményük…

Hogy mit hoz a „Patria” következő epizódja azt nehéz megjósolni. Bizonyára véglegesítésre kerül majd a csökkentett darabszám, viszont a korrupciós ügyben folyó eljárások még elhúzódnak egy ideig, az biztos.

2 hozzászólás “Patria: a szlovén „Dallas””

  1. „Egyesek szerint ugyanis a járművek páncélozottsága nem elegendő, a hátsó ajtót könnyen átütheti egy jól célzott tálib RPG,…” Hátha még rájönnek menyi minden átütheti ha a közelébe juthat, bele fognak betegedni. Kézigránát, rombolópuska, és az összes kézi páncéltörő eszköz, szörnyű.

  2. „Egyesek szerint ugyanis a járművek páncélozottsága nem elegendő, a hátsó ajtót könnyen átütheti egy jól célzott tálib RPG, stb. Nos, a lengyeleknek erről más a véleményük…”

    Pedig a szlovén változat 1 tonnával nehezebb mint a lenyel annak ellenére,hogy csak 12,7-es géppuska állvány van rajta.