|

Hírek a C-295 háza tájáról

Két fontos esemény is történt az EADS-CASA C-295 taktikai teherszállító repülőgéppel kapcsolatban a tegnapi nap folyamán. Először is bezsebelt egy újabb exportmegrendelést, ugyanis Egyiptom a pozitív üzemeltetési tapasztalatokra hivatkozva érvényesítette hat darabos opcióját, 12 darabosra növelve ezzel C-295-ösökből álló flottáját. A január 16-án bejelentett szerződésben benne foglaltatik a hat géphez szükséges alkatrész-utánpótlás, karbantartó eszközkészlet, valamint a személyzetek és műszakiak kiképzése is. A gyártó Airbus Military közleménye szerint Egyiptom még idén átveheti az első példányokat az újabb szériából.

„Egy hűséges ügyféltől kapott újbóli megrendelést mindig rendkívül nagyra értékelünk az Airbus Military berkeiben. Az, hogy Egyiptom légiereje ekkora bizalmat szavazott nekünk, megerősíti bennünk azt a hitet, hogy az általunk gyártott repülőgépek kielégítik ügyfeleink igényeit. Ennek megfelelően kívánunk élni ezzel a bizalommal, hogy hosszú évekig megbízható partnerei lehessünk ügyfeleinknek.” – nyilatkozta Antonio Rodríguez Barberán, az Airbus Military kereskedelmi alelnöke.

Kazahsztán első C-295-öse | Fotó: Airbus Military

Kazahsztán első C-295-öse | Fotó: Airbus Military ,

Az összes eladott C-295-ösök száma ezzel 121 darabra nőtt, ezeket 17 különböző megrendelőnek szállította/fogja leszállítani az Airbus Military. Érdekesség, hogy utóbbiak közül hét opciót is érvényesített, azaz nem csak egy tételt rendelt a típusból.

A másik fontosabb hír, hogy Kazahsztán átvehette első két C-295-ösét, melyeket valószínűleg további hat követ majd a közeljövőben. Mint ismeretes, Kazahsztán tavaly év elején rendelte meg a két taktikai teherszállítót, az egyre nagyobb mértékben növekvő mennyiségű szállítási feladat ellátására, illetve a régebbi gépek leváltására. Terveik szerint a flotta a jövőben nyolc példányra duzzadhat, a maradék hat C-295-öst az Airbus Military szerint hamarosan meg is rendelheti Asztana. A két, immáron kazah színekben pompázó teherszállítót már át is repülték a gyártónak a spanyolországi Sevillában található gyártelepéről a kazahsztáni Almatiba, közben pedig leszálltak Asztana repülőterén is, mintegy bemutatkozva az új tulajdonos fővárosának.