|

Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató Kecskemét 2013 – Összefoglaló

Objektív képet festeni egy ekkora tömegrendezvényről nagyon nehéz feladat, így biztos, hogy sokak nem fognak egyet érteni a lenti sorokkal, ám ennek ellenére megpróbálkozunk a lehetetlennel.

|

Kecskemét 2013 – beszámoló beharangozó

Kedves Olvasók! A mai nap során a HTKA szerkesztőség teljes állománya kint pörkölődött ügyködött a Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutatón, hogy az elkövetkezendő napokban minél több érdekességről és újdonságról számolhassunk be Nektek. Bár a kemény munka minden energiánkat felölte, azért néhány apróságot egyfajta beharangozóként megemlítenénk. A következő napokban, hetekben többek között az alábbiakról olvashattok: – […]

|

RIAT 2013 – Egy repülőnap, ami csak álom volt egykor

Egyik lelkes olvasónk, Pocok75 volt olyan szerencsés, hogy az idei nyári programjai közé bekerült a RIAT, azaz a Royal International Air Tattoo, amely a világ egyik legnagyobb ilyen témájú rendezvénye. Némi unszolásra rengeteg képpel és egy beszámolóval is megörvendeztetett minket: Tisztelettel üdvözlöm a HTKA olvasóit! Idény nyáron abban a hatalmas szerencsében részesültem, hogy részt vehettem […]

|

Kecskemét 2013 – Érkezők és gyakorlók – Szerda – Képekkel frissítve!

Ahogy már bizonyára mindenki tudja (és bezsongva várja), a hétvégén rendezik meg a Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutatót Kecskeméten. Az eseményen a Haditechnikai Kerekasztal és a Radarfigyelő szerkesztői egyaránt képviseltetik magukat. Igyekszünk a történtekről élő szöveges beszámolót nyújtani, a bejegyzéseket esténként frissítjük a napközben készült fényképpel. Július 31. (szerda) Az előzetes jelentéssel ellentétben – időjárási […]

|

Film-front – Magyar repülőnapok

“Film-front” című sorozatunk segítségével a katonai eszközöket, használóikat, valamint azok mindennapjait és bemutatóit tárjuk néhány naponként Olvasóink elé egy-egy hosszabb, rövidebb videóanyag segítségével. Jövő hétvégén ismét megrendezésre kerül Kecskeméten a Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató, ennek apropójából álljon itt egy kis válogatás a rendszerváltás utáni nagy hazai légi bemutatókból. 1991, Taszár 1992, szintén Taszár 2000, […]