|

Állami támogatást kap az új orosz kiképzőgép

Az orosz védelmi minisztérium támogatja az előrenyilazott szárnyú, különleges kiképzőgép fejlesztését, melyet az L-39 Albatrosz váltótípusának terveznek.

Az orosz védelmi minisztérium vezetése júniusban döntött az SzR-10 jelzésű, előrenyilazott szárnyú, sugárhajtású kiképzőgép fejlesztésének támogatásáról. Azonban ez nem anyagi segítséget jelent, hanem tudományos és technikai támogatást, emellett vállalták, hogy a gépet állami tesztelésnek is alávetik, utóbbit a jövő év során kezdik majd meg.

Forrás: Albatros Aero

Forrás: Albatros Aero ,

Az SzR-10 jelöléssel ellátott, előrenyilazott szárnyú masinát a magánkézben lévő tervezőiroda, a moszkvai KB SzAT fejlesztette ki. A cél egy 2900 kilogramm felszállótömegű, 900 km/h sebességre képes, 1500 kilométeres hatótávolságú repülőgép volt, komoly műrepülő tulajdonság nélkül. A gép első életnagyságú makettje már a 2009-es MAKSz-on bemutatkozott. A bemutató utáni kézzelfogható piaci igény ellenére nem kapott állami támogatást a fejlesztéshez, így a cégvezetők partnerként bevonták a dagesztáni Aviaagregat vállalatot. A cég főként katonai és civil repülőgépek karbantartásával és javításával foglalkozik, de alkatrész-beszállítója például az AvtoVAZ autógyárnak, melyet Lada márkanéven ismerhetnek Olvasóink. Emellett a Buran programban is részt vettek anno és remek kapcsolatot ápolnak az Orosz Légierővel is.

Amennyiben az SzR-10 a repülési teszteken hozza a beígért paramétereket, úgy Oroszország rendelne a típusból. Ami pedig az exportot illeti, a gyártó vállalat legalább 200 gép eladásával számol.