|

Közös Hercules-flottát szeretne Németország

A NATO tagországai által közösen üzemeltetett három darab Boeing C-17A Globemaster III típusú teherszállítógép mintájára Németország a kategória kisebb szereplőivel kapcsolatban is a közös üzemeltetésen gondolkodik.

Németország a C-160 Transall kivonása után csak az Airbus A400M Atlas típusra számíthat, mint vérbeli katonai teherszállító repülőgép, azonban az új európai típus kapacitása sok feladathoz túl nagy. A költséges Atlas-program mellett már de nem fér bele még egy típus rendszeresítése, de tárgyalásokat kezdtek Nagy-Britanniával, Franciaországgal és az Egyesült Államokkal egy közös C-130 Hercules flotta felállításáról.

Forrás: firm-guide.com

Forrás: firm-guide.com ,

Az említett három állam mind rendelkezik a típus példányaival, így kézenfekvő lenne közösen üzemeltetni néhány példányt. A tárgyalások a német és francia fél között tartanak legelőrébb, melyben sokat segít, hogy mindkét országnak szüksége van olyan tankerre is, ami képes alacsony sebességnél helikoptereket is utántölteni. Az A400M pedig ebben a szerepkörben nem igazán jeleskedik. Ráadásul a franciák szintén a Transall-üzemeltetők táborát erősítik, de már régóta üzemeltetik a hasonló kategóriájú Herculeseket is, ráadásul a gallok az A400M csúszásai miatt a Super Hercules példányaiból is rendeltek 2+2 darabot.

A közös üzemeltetésű C-130 Hercules flottát nem ártana másoknak is megfontolni, Magyarország számára is megfelelő lehet, ugyanis a Honvédségben hiányzik az An-26 és a C-17 Globemaster közötti kapacitás.