|

Redwing Cherokee és RDS-37

A napokban volt 60 éve, hogy az Egyesült Államok olyan termonukleáris töltetet robbantott, mely már repülőgépről, bomba formájában volt bevethető. Az Operation Redwing tesztsorozat ezen tesztrobbantása a Cherokee nevet kapta és 26 hónappal az első termonukleáris töltet, a behemót méretekkel rendelkező Bravo nevű eszköz 1954. március 1-i felrobbantása után került rá sor.

A Cherokee teszt annyiban kilógott a másik 16 Redwing teszt alkotta sorból, hogy elsősorban nem fejlesztési koncepciók megerősítése volt a célja, hanem inkább az oroszoknak szóló demonstráció. Persze mivel nagy hatóerejű robbanásnak lett előkészítve, értelemszerűen a robbanásból származó adatokat is felhasználték volna. Ám mivel navigációs hiba miatt a bombát célba juttató RB-52B Stratofortress (52-013-as sorozatszámú, Barbara Grace név alatt futott) személyzete mintegy 4 mérfölddel mellé dobta ezen várt adatok nagy része nem realizálódott. A bomba meglehetősen pontosan hozta a becsült hatóerőt – konkrétan 3,8 Mt körüli lett.

A Moszkvának címzett demonstráció mögött az állt, hogy jelezzék nem kell annyira örülni annak, hogy ők már 1955 novemberére összehoztak olyan méretű hidrogénbombát, mely bombázóról ledobható volt. Az orosz jelölési rendszerben ez volt az RDS-37-es teszt, melyre 1955. november 22-én került sor a kazahsztáni Szemipalatinszk tesztmezőn. A redukált hatóerejű eszköz 1,6 Mt hatóerővel robbant.

Az RDS-37 teszt