|

HTKA Hírhalom 2016. 12. hét

A HTKA HÍRHALOM olyan hírek gyűjtőhelye, amiket rövidségük, vagy éppen időnk hiánya miatt nem tudtunk kellő formában megírni, így igen lényegre törően, de mégis közzétesszük ezeket minden hétvégén egy csokorba fűzve.

Hírhalom nagy

Március 20-án 13 emberrel a fedélzetén lezuhant az Indonéz Hadsereg egyik Bell 412 EP típusú helikoptere. A balesetet senki sem élte túl. A szemtanúk jelentése szerint a baleset előtt villám csapott a forgószárnyasba.

Elvesztette egyik Dassault Mirage 2000-9D típusú vadászgépét az Egyesült Arab Emirátusok, mely Jemen felett vett részt egy huti lázadók elleni bevetésben, majd technikai okok miatt hegyvidéki területre zuhant. A fedélzetén tartózó mindkét hajózó életét vesztette. Ez volt az Emírségek első gépvesztesége az egy éve tartó misszióban.

Föld-föld rakétát alakít át levegő-föld rakétává az Israel Aerospace Industries. A cég az előbbi kategória széles repertoárját gyártja, ezek közül alakítják át az egyik típust repülőgépek által hordozhatóvá. Az így kapott termék a SkySniper elnevezést kapja, feladata az ellenséges légvédelem kiiktatása. Indítása távolsága a 81 tengeri mérföldet is elérheti, ez 150 kilométert jelent. Az inerciális navigációs rendszerrel és GPS-el is felszerelt eszközből egy F-16-os négyet vihet a szárnya alatt.

Grafika az F-16-os és az új fegyver párosításáról | Grafika: IAI

Grafika az F-16-os és az új fegyver párosításáról | Grafika: IAI ,

Az M88-as sugárhajtómű teljesítményének megnövelésén dolgozik a Safran. A cég vezérigazgatója, Philippe Petitcolin számolt be terveikről, mely szerint a cél, hogy az erőforrás tolóerejét 20 000 fontosra, azaz körülbelül 9,07 tonnásra növeljék. A lépést azért tartják fontosnak, mert az erőforrás által hajtott Rafale az elmúlt két évtizedben nehezebb lett, de a tolóereje semmit sem változott. Az elképzelés azonban egyenlőre csak az elméleti síkon létezik, még a Dassault Aviationnel sem egyeztettek az ügyben.

SNECMA M88

Sikeresen végződött a múlt héten emlegetett indiai ballisztikus rakétateszt. A merülésben lévő tengeralattjáróról indított K-4-es sikeresen felszínre jutott, beindult a hajtóműve és eltalálta a célját.

Az Orosz Hadsereg hamarosan megkapja első Mi-28UB helikopterét. A Mi-28N kiképzőváltozata az exportra készülő Mi-28NE változathoz hasonlóan mindkét kabinból irányítható. Az oroszoknál már megszokott 2020-as „mágikus” dátumra 60 szolgálatba állított példányt ígérnek, minden egység mely az N verziót üzemelteti 4-6 példányt kap a kiképzőváltozatból.

Mi-28NE | Fotó: Aleksandr Medvedev

Mi-28NE | Fotó: Aleksandr Medvedev ,

Miután kivonták az Orosz Légierő Szíriából, lassan csöpögnek az információk a kiküldetéssel kapcsolatban. A Szu-25-ösök krasznodari hazatérésére tartott ceremónián az orosz déli katonai körzet parancsnoka beszélt a típus Szíriában betöltött szerepéről: a csatarepülőgépekkel 1600 bevetést hajtottak végre, ezek során 6000 bombát dobtak a lázadókra.

Hazatérő Szu-25-ös | Fotó: Mil.ru

Hazatérő Szu-25-ös | Fotó: Mil.ru ,

Alig pár hete írtunk arról, hogy a tervezettnél előbb állhatnak szolgálatba az első Tu-160M2 nehézbombázók. Nos, kiderült a turpisság: a jelenleg raktárban tárolt sárkányszerkezetek felhasználásával épül meg az első 3 darab Tu-160M2-es nehézbombázó, ezzel gyorsítanak a gyártási folyamaton.

Ebben a hónapban tesztelik először az F-35-ös számára fejlesztett sisakkijelző harmadik generációját. Az eszköz tömegét csökkentették a korábbi változatokhoz képest, ugyanis az túl nehéz volt. Jelenleg a 136 font, avagy 61,7 kg-nál könnyebb pilóták nem repülhetnek a típuson, ugyanis a sisak tömege miatt sérülést szenvednének a nyaki csigolyáik egy esetleges katapultálás során, sőt, a 61,7 és 74,8 kg közötti tömegkategóriába eső hajózók is fokozott veszélynek vannak kitéve abban az esetben, ha gépelhagyásra kerülne sor. A Rockwell Collins által fejlesztett HMD 170 grammal lett könnyebb a korábbi verziónál, ami ha nem is óriási különbség, de közelebb visz a megoldáshoz. A cél elérése érdekében további 2 módosítást is terveznek melyek a katapultülést érintik. Ha minden a tervek szerint halad novemberben már mindhárom változtatás eléri a gyártósorról lejövő sisakokat és katapultüléseket.

F-35 HMDS | Fotó: Rockwell Collins

F-35 HMDS | Fotó: Rockwell Collins ,

A B-21-eshez fejlesztett hajtóműből profitálhat majd az F-35-ös program, mégpedig olyan módon, hogy a Pratt & Whitney által az új hajtóműhöz kifejlesztett technológiák csökkenthetik a szintén általuk gyártott F135-ösök darabárát.

Richard Smith, a Gripen program értékesítési és marketing menedzsere elárulta, hogy azon leendő ügyfelek számára, akik érdeklődnek Gripen-lízing iránt, nem használt ex-svéd gépeket fognak bérbe adni, hanem gyártanak számukra új, Gripen C/D verziójú gépeket a Gripen NG programtól függetlenül.

8 tengerész sérült meg a USS Dwight D. Eisenhower (CVN-69) repülőgép-hordozó fedélzetén, amikor egy Grumman E-2C Hawkeye leszállása közben elszakadt a fékezőkábel. A sérültek épp a fedélzeten dolgozó tengerészek közül kerültek ki. Az elszabaduló kábel a repülőgépekben nem tett kárt.

Forrás: US Navy

Forrás: US Navy ,

Március 15-én lezuhant az Ecuadori Légierő egyik IAI Arava típusú teherszállító repülőgépe. A gép fedélzetén 22 ember utazott, senki sem élte túl a balesetet. A baleset leszállás közben következett be, rossz időjárási körülmények közepette.

A Lockheed Martin bejelentette, hogy a cég szakemberei olyan kialakításon dolgoznak, mely lehetővé teszik az irányított repülést a hangsebesség hatszorosánál is, ugyanakkor a gép képes repülőgép-szerűen fel- és leszállni.

A Lockheed Martin igazgatótanácsa megszavazta az F-16 Fighting Falcon gyártósorának életben tartását a cég saját pénzén. Az üzem bezárná kapuit az Irak által rendelt 36 darab F-16IQ leszállítását követően, de több országgal, köztük Pakisztánnal folytatnak előrehaladott tárgyalásokat a típus eladásáról, így vállalják az önköltséges gyártás kockázatát.

The bigger picture: US, ROK forces show off air power

A HAL Tejas LCA fejlesztése apró lépésekben halad. Szeretnék növelni a típus rugalmasságát, így légi-utántöltéssel növelnék a hatótávolságát. Az ezt lehetővé tevő Cobham által gyártott utántöltő csonk integrálását a Hindustan Aeronautics Limited (HAL) szakembergárdája már meg is kezdte az LSP-8 jelzésű, nyolcadik nullszériapéldányon. A repülési tesztek várhatóan júniusban kezdődnek és a megfelelőséget 2017 márciusáig kell demonstrálni.

A Sikorsky csak most hozta nyilvánosságra, hogy január 22-én végrehajtotta szűzrepülését a CH-53K King Stallion második prototípusa. Az első két példány eddig 35 repült órát teljesített, a repülési korlátozásokat folyamatosan oldják fel, legutóbb már meghaladták a 120 csomós sebességet is. A típus iránt megugrott az érdeklődés, potenciális vevőként tekintenek Németországra, Japánra és Izraelre is.

Forrás: Sikorsky

A CH-53K King Stallion első repülése | Forrás: Sikorsky ,

A Lockheed Martin március 14-én két darab KC-130J típusú tankert adott át a Szaúdi Királyi Légierő (RSAF) számára. Az arab államnak további egy KC-130J és 20 darab C-130J-30 típusra van érvényes megrendelése.

Románia tárgyalásokat folytat az Euro-NATO közös kiképzési programhoz való csatlakozásról. A ENJJPT néven ismert pilótaképző iskola a 80. Légi Kiképző Század kötelékében működik az amerikai Sheppard légibázison.

A US Navy fennhatósága alá tartozó pilóta nélküli csapásmérő repülőgép, a MQ-25 Stingray fejlesztésére számos cég feni a fogát. Pályázna többek között a Northrop Grumman, a Lockheed Martin, a Boeing és a General Atomics Aeronautical Systems is. Joseph Mulloy altengernagy elmondta, hogy az MQ-25 esetében kevésbé lesz fontos a lopakodóképesség, a fő hangsúlyt a rakéták és bombák hordozásának lehetősége kapja majd. Mulloy szerint ez a pályázók előtt további lehetőségeket nyithat meg. A Lockheed Martin titokzatos fejlesztőrészlege, a Skunk Works például csupaszárny kialakításban gondolkodik.

Az X-47B-nél nagyobb kapacitású gépben gondolkodnak, de nem feltétlenül ragaszkodnak az alacsony észlelhetőséghez | Fotó: US Navy

Az X-47B-nél nagyobb kapacitású gépben gondolkodnak, de nem feltétlenül ragaszkodnak az alacsony észlelhetőséghez | Fotó: US Navy ,

Indonézia zöld lámpát kapott a Kongresszustól a 36 darab AIM-120C-7 légiharc-rakéta beszerzésére. A 95 millió dolláros üzlet keretében beszerzésre kerülő fegyverzet az F-16-osok arzenálját bővíti majd.

Azerbajdzsán és Mongólia is érdeklődik a fehérorosz pilóta nélküli eszközök gyártástechnológiája iránt. A Fehérorosz Tudományos Akadémia igazgatóhelyettese, Alexander Scsavlev elárulta, hogy Vietnam és Türkmenisztán már vásárolt tőlük know-howt.

Oroszország végrehajtotta a tengeralattjáró-indítású Cirkon hiperszonikus rakéta első tesztjét. Az új fegyvert egyelőre egy szárazföldi indítóállásról lőtték ki, A későbbiekben az ötödik generációs Husky-osztályú tengeralattjárók fedélzetére kerül majd.

A Lockheed Martin elárulta, hogy a TR-X fejlesztéséhez 10 évre és 3,8 milliárd dollárra lesz szükség. A pilóta nélküli, nagy magasságú repülésre képes, egyhajtóműves taktikai felderítő az U-2 és az RQ-4 előnyeit ötvözi majd egy típusban.

Forrás: Lockheed Martin

Forrás: Lockheed Martin ,

A US Army szeretné, ha az FVL (Future Vertical Lift) program keretében leváltanák a Bell OH-58D Kiowa Warrior típust is. A program lebonyolítását ráadásul siettetnék, mert szükségük van egy korszerű, könnyű típusra.

A US Army hamarosan nyugdíjazza a C-12 (Beechcraft Super King Air) és C-26 (Fairchild Swearingen Metroliner) típusokat, melyet szállító feladatkörben használnak. A projekt finanszírozását a 2018-as költségvetési évbe tervezték be, addigra kellene dönteni a váltótípus(ok)ról.

A US Navy megrendelést adott le 12 darab UH-1Y szállító és 16 darab AH-1Z harci helikopterre. A forgószárnyasokat 2019 végéig kell leszállítania a Bell Helicopternek.

Az USAF 42 darab UH-60M Black Hawkra nyújtotta be igényét, melyekkel 25 darab UH-1N típusú helikoptert váltanának le. A gépek az atomtöltetet őrző erők kötelékébe kerülnek. A darabszám eléggé furcsa, ugyanis jóval kevesebb Black Hawk is ki tudná váltani a 25 darab Huey-t.

HH-60G Pawe Hawk | Forrás: Wikimédia Commons

HH-60G Pawe Hawk | Forrás: Wikimédia Commons ,

Az USAF döntött és 21 darab, hadseregtől átvett UH-60L-t alakítanak át HH-60G Pave Hawkká 372 millió dollár ellenében.

Japán érdeklődését fejezte ki az új indiai harci helikopter, az LCH iránt. A típus 4 prototípusa immáron 600 órát töltött a levegőben, miközben világrekordot is döntött: az idáig egyedüli harci helikopter, mely képes üzemelni a világ egyik legmagasabban fekvő repülőteréről, a Siachen bázisról.

Március 16-án egy fontos fejezet zárult le a Francia Haditengerészet történelmében, ezen a napon ugyanis utolsó alkalommal szállt fel a Charles de Gaulle fedélzetéről Super Étendard vadászbombázó. 38 évnyi szolgálat után a típust a Rafale M váltja le.

A SEM típus utolsó hajófedélzeti felszállása | Fotó: Marine nationale

A SEM típus utolsó hajófedélzeti felszállása | Fotó: Marine nationale ,


Közreműködött: Phoenix