|

2015-ben 10 százalékkal növekszik a kínai védelmi költségvetés

Immáron hivatalos, hogy a kínai haderőre fordítandó összeg százalékos növekedése idén is 2 számjegyű lesz: szerdai bejelentés alapján tudni lehet, hogy 2015-ben 10 százalékkal növelik a tavalyi évhez mérten a haderőre fordítható összeget.

Kína nem csak az elmúlt pár évben hajtott végre ilyen mértékű növelést, ám ezen 10 százalékos növekedés ugyanakkor az elmúlt évekkel összevetve a legkisebb, hiszen a 2013-as évet leszámítva 11, időnként 12 százalék feletti volt a növekedés üteme:

  • 2011: +12,7%
  • 2012: +11,2%
  • 2013: +10,7%
  • 2014: +12,2%

A 2014-es évben papíron 132 milliárd jutott a haderőre, ami azt jelenti, hogy most 145 milliárd dollár körüli összeget szánnak erre Pekingben. Legalábbis papíron. Mert hogy Peking ténylegesen mennyit is fordít a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg fenntartására, fejlesztésére, az nem egy egyszerű kérdés, nem kimondottan transzparens ügyről van szó. Maradva a korábbi éveknél: a 2014-es, hivatalosan 132 milliárdos összeg esetében a Stockholm International Peace Research Institute (SIPRI) 166 milliárd dollár körüli összegre saccolt a forrásai alapján, míg a 2012-es évre Washington pedig 135 – 235 milliárd közötti összeget vélt valósnak.

Összehasonlításul az Egyesült Államok 2016-os védelmi költségvetése várhatóan 585 milliárd dollár körül alakul majd, de ezen összeg 2010-2011 között járt igencsak 700 milliárd közelében is már.