|

Rekordot döntött a japán védelmi költségvetés

A tavaly szeptemberében várt 3,5 százalékos növekedés helyett ugyan csak 2,8 százalékkal növekszik majd az áprilissal kezdődő költségvetési ciklusban a védelmi erő által felhasználható pénzügyi keret, ám a cirka 42 milliárd amerikai dollárnak megfelelő, a tervezett éves költségvetésnek nagyjából 5,1 százalékát kitevő japán jen így is rekord a szigetország számára.

A japán védelmi költségvetés folyamatos nyirbálásának megálljt parancsoló, majd 2012-es újbóli hatalomra kerülése óta folyamatosan növelő Abe Sinzó kabinet által előterjesztett összeget még el kell fogadnia a parlamentnek, de mivel a többség a Liberális Demokrata Párté, nem várható, hogy ebben bármi változás történjen.

Az elfogadás előtti, véglegesített büdzsében jelentős összeg van elkülönítve új eszközök beszerzésére – ezek elsősorban a Kínával vitatott hovatartozású területek ellenőrzését lesznek hivatottak könnyíteni. Jelentős változások egyébként nem történtek ahhoz képest, mint amit már szeptemberben is írtunk: nagy adag P-1 tengerészeti járőrgép mellett néhány F-35 vadászbombázó, 2 AEGIS rendszerű romboló, illetve a 2019-től szolgálatba álló Global Hawk drónok egyes elemeinek, illetve a rakétavédelmi rendszer bővítésének finanszírozására is jut pénzmag többek között.