|

Megszületett a francia A330MRTT szerződés

Legutóbb bő 2 évvel ezelőtt írtuk róla, hogy Franciaország A330MRTT gépekkel kívánja cserélni kiöregedő C135FR/KC-135 tanker gépparkját. Akkor 14 példány beszerzéséről volt szó a többfeladatú gépből, míg a mostani bejelentés alapján „csak” 12 gép beszerzéséről született szerződés. Tovább árnyalja a képet, hogy a teher és utasszállításra egyaránt alkalmas A330MRTT gépek a Francia Légierő 14 tankergépe mellett a VIP feladatkörű A310 és A340 gépeket is váltani hivatottak.

A 3 milliárd eurós szerződés létrejöttét a francia védelmi miniszter, Jean-Yves Le Drian jelentette be tegnap egy, a francia nukleáris elrettentő erővel foglalkozó konferencián. (Utóbbi azért passzol a bejelentéshez, mert a a francia tankerek az Armée de l’Air stratégiai feladatokért felelős részéhez tartoznak.)

A december első napjaiban életbe lépő szerződés a gépeken felül tartalmazza a francia konfiguráció létrehozását, illetve minősítését, képzést, a képzéshez kötődő eszközöket, tartalék alkatrészeket, valamint 5 évre szóló támogatást.

A „Phoenix” nevet kapott francia A330MRTT gépek első példányának 2018-ban, a másodiknak 2019-ben, míg a továbbiaknak évi két gépes tempóban kell megérkeznie a Francia Légierőhöz.

A330 MRTT ls Tornado

Az A330 MRTT / FSTA / Voyager és a Tornado első egymásra találása | Fotó: Airbus Military ,