|

HTKA Hírhalom 2014. 43. hét

Hamarosan a nagyközönségnek is bemutatkozik a kínai J-31-es, melynek egyik prototípusa részt vesz az idei Zhuhai Nemzetközi Légi és Űrkiállításon, november második hetében. Az alacsony észlelhetőségű vadászgép a repülőnap programja szerint a földön és a levegőben is szerepelni fog. Független szakértők azt mondják, a géptől még nem várhatunk eget rengető manővereket, hisz szűzfelszállását csupán két éve hajtotta végre, így még bőven tart a berepülése. Ezek ellenére fontos a gép szerepeltetése, hisz exportálását még az évtized vége előtt beindítaná a gyártó.

A kanadai különleges erők új felderítőgép beszerzését fontolgatják. 4 gépes kis flottát állítanának fel ISR szerepkörrel, ennek megfelelő felszereléssel. A gépeknek alkalmasnak kell lenniük a földi célpontok megfigyelésére, a mozgásuk követésére, valamint az információk továbbítására. A 4 példányt a Kanadai Királyi Légierő állítja szolgálatba, elsősorban a Kanadai Különleges Műveleti Erők Parancsnokságának működnének, de szükség esetén másnak is elérhetővé teszik.

—–

Megvan a B787 Dreamliner első katonai alkalmazója: a Mexikói Légierő rendelt egy példányt a típusból, VIP kiszerelésben a kormány embereinek szállítására. A kiválasztott példány a B787-8 hatodik és egyben utolsó prototípusa, mely korábban ZA006-os lajstrom alatt repült, ám mostanra átfestették a Mexikói Légierőben használandó színére és átírták TP-01/XC-MEX regisztrációs számra. A Dreamlinerrel a VIP szerepkörben eddig használt három B737-est és az egy 757-200-ast egészítik ki.

—–

November sort kerítenek az F-35C első hajófedélzeti leszállására. A teszthez a hamarosan 16 hónapos karbantartási munkára kényszerülő USS NImitz repülőgép hordozó és annak személyzete asszisztál, feltehetően már a következő hónapban. Előtte a hajó és köteléke még részt vesz egy nemzetközi hadgyakorlaton San Diego partjainál, 4 kanadai és egy japán hadihajóval karöltve.
Míg az F-35B-vel már 3 éve végrehajtották az első leszállást hajó fedélzetére, a C variáns tesztelése elhúzódott, részben a fékezőkampó problémái miatt.

—–

Újabb problémák hátráltatják a német NH90 flotta működését. Nyilvánosságra került egy júniusi eset, mikor egy helikopter Üzbegisztánból repült Afganisztánba evakuációs feladattal. A forgószárnyas egyik gázturbinája 4 perccel a felszállás utána felrobbant, ennek következtében pedig sok elektomos rendszer is felmondta a szolgálatot. A pilótáknak éppen csak sikerült kényszerleszállást végrehajtaniuk, elkerülve ezzel a katasztrófát. A helikopter azóta is Üzbegisztánban vesztegel, javításra várva. A mérnökök olyan problémát találtak a hajtóműben, mely bármelyik másik példánynál is előfordulhat, ezért tesztelést rendeltek el a 35 gépes flotta minden helikopterére. Félelmük beigazolódott, több forgószárnyasnál is felmerült a probléma – elsősorban azoknál, melyek gázturbináját napi többször is beindítják -, ezért átfogóbb átvizsgálásra van szükség. Addig is minden pilótának elmondták, hogy mennyi időt kéne hagyni az erőforrásnak a lehűlésre egy újabb beindítás előtt, de az is előfordulhat, hogy az egész flottára repülési tilalmat vonnak el.

Az NH90-es közösség életében ez az eset csak a „hab a tortán”, lévén gond van a pilóták sisakjával (túl nehéz), a korrózióval, a kompozit anyagok túlzott sérülékenységével és az energiaelnyelő ülésekkel is.

—–

Az 58. Karbantartó egység sikeresen elvégezte a fegyverzeti képzést az F-35-öshöz, ezzel ők lettek az első nem kiképző csapat az Amerikai Légierő kötelékében, akik alkalmasak az 5. Generációs vadászbombázó felfegyverzésére.

—–

A Nigériai Kormány egy „kémrepülőgépet” vásárolt Franciaországtól. A felderítő feladatú gépek az országban tevékenykedő Iszlám harcosok elleni tevékenységben nyújthat segítséget. A beszerzés 13,5 millió dollárba került, feltehetően egy pilóta nélküli gépről van szó.

—–

Új kiképzési rendszert vezet be helikopter pilótái számára az Ausztrál Királyi Hadsereg és Haditengerészet. A HATS (Helicopter Aircrew Training System) elnevezést kapott kiképzési rendszer bázisául az HMAS Albatross hajót választották, melynek kikötője Nowra-ban található. Az munkához 15 EC-135-öst kapnak 3 teljes értékű Thales szimulátorral együtt. A lépéssel felkészülnek az új helikopterek üzemeltetésére, mint a Tiger, az MRH-90, az MH-60R Romeo vagy a CH-47F.

—–

Dél-Korea lehet megszakítja az együttműködést a BAE Systemsel KF-16-osaik felújításának ügyében. A DAPA még 2012 decemberében választotta ki a Nagy Britanniai szélhelyű vállalatot 134 hazai gyártású vadászbombázójának modernizálására, ezzel megteremtve az első alkalmat, hogy nem a Lockheed kapta a típus felújításának jogát. A BAE modernizációs csomagja a felújított avionika köré épül, beleértve a Raytheon AESA rendszerű fedélzeti radarját. Az esetleges szerződésbontással a Lockheed Martin kapná a felújítást, ezzel visszaszerezve egyeduralmukat ezen a téren. Utóbbi esettel a Northrop Grumman is jól járna, hisz a Lockheed az ő AESA radarjukat ajánlja.

—–

Az Elbit Systems 85 millió dolláros szerződést zsebelt be egy meg nem nevezett ázsiai országtól F-5 vadászgépek avionikájának modernizálására. Az izraeli vállalat elektro-optikai és kommunikációs berendezéseket szállít a gépekhez, az integrálási munkákra 3 évet kaptak.

—–

A Perui Légierő kézhez kapta első két KAI KT-1P kiképzőgépét, melyből 20-at rendeltek. A gépek átadására ceremóniát rendeztek a fővárosban, Limában. A kiképzők az 51. Légi csoporthoz kerülnek Pisco-ba, ahol az eddig használt Embraer EMB-312 Tucano-kat váltják. A gépek korlátozottan csapásmérése is alkalmasak.

—–

Érdekes képek kerültek fel az internetre néhány napja. A fotók Kínából érkeztek, és egy JF-17-est ábrázolnak CM-400AKG hiperszonikus hajók elleni rakétával a szárnyai alatt. A 2012-ben bemutatott fegyvert az SY-400 taktikai ballisztikus rakétából fejlesztik, ám a most látott példányok lehet, hogy csak makettek. A fegyver Kínában a JH-7A és a J-11 vadászbombázókon állhat szolgálatba, a JF-17-esre való integrálása azt jelenti, hogy Pakisztánban is szolgálatba állítják.

Forrás: Chinese Internet

Forrás: Chinese Internet ,

Az augusztusban utolsó repülésüket teljesítő ománi Jaguaroknak búcsúztató ceremóniát tartottak az Al-Shafaq Club-ban Seeb-ben. A nyugdíjba vonult „nagymacskákat” F-16-osok váltották, melyeket 2011-ben rendelt a szultánság.

Tajvan utolsó 6 AH-64E Apache Guardian helikopterét is átvette. A szigetország 30 példányt rendelt a harci helikopter legújabb változatából 1,95 milliárd dollárért. A forgószárnyasok hajón érkeztek a Tainan déli kikötőjébe október 19-én, majd 6 nappal kipakolásuk után repülték át azokat a hadsereg helyi bázisára.