|

Hírek az F-16 háza tájáról

Két fontosabb, a Lockheed Martin F-16-hoz kapcsolódó hír is napvilágot látott nemrég. Közülük az egyik pozitív, a másik inkább negatív, ám mindkettő érdemes rá, hogy magyar nyelven is megjelenjenek. Talán jobb lesz a kevésbé örömtelivel kezdeni: az Amerikai Egyesült Államok Légiereje kénytelen hosszabb időre nélkülözni kétüléses F-16D-inek egy részét, miután a nyáron, egy anyagszerkezeti vizsgálat során repedéseket találtak a gépek egy részében. Konkrétan a két pilóta munkahelye között lévő kabintető-merevítő elemben fedeztek fel elváltozásokat, melyek miatt a teljes, 157 gépes flottát alapos átvizsgálásnak vetették alá.

A munkával augusztus 18-ára végeztek is, az eredmény azonban nem lett éppen boldogító, ugyanis 82 példány esetében találtak repedéseket az említett szerkezeti elemben. A többi 75 F-16D-t viszont visszahelyezték az aktív állományba, ezek tovább repülhetnek. A probléma szerencsére a többi F-16-változatot nem érinti. A Lockheed Martin és a USAF szakértői azonnali hatállyal nekiláttak a probléma helyrehozatalának, illetve az érintett F-16D-k teljes strukturális átvizsgálásának. Az amerikai légierő állományában szolgáló, javarészt kiképzésre használt F-16D-k egyébként átlagosan 24 évesek és 5500 repült órával rendelkeznek, ami magával vonja az esetleges, fáradásból fakadó szerkezeti hibák felbukkanását.
Arról egyébként egyelőre nincs hír, hogy a többi, F-16D-t használó ország miként reagált a hírre, ám valószínűleg minden ilyen légierőnél el fogják végezni a szükséges vizsgálatokat, megelőzendő a bajt.

Az Amerikai Egyesült Államok Légierejének egyik F-16D Fighting Falcon vadászbombázója | Fotó: USAF

Az Amerikai Egyesült Államok Légierejének egyik F-16D Fighting Falcon vadászbombázója | Fotó: USAF ,

Szintén az F-16-oshos, ám annak egy újabb változatához kapcsolódik a hír, miszerint a Lockheed Martin illetékes tesztelő csapata befejezte a Northrop Grumman Scalable Agile Beam Radar (SABR) radar integrációját az F-16V Viperre. A vadászbombázó legújabb, elsősorban exportpiacra szánt variánsa így már rendelkezik AESA-radarral is, ami fontos mérföldkő a program számára. Mint ismeretes, az F-16V lényegében egy modernizációs csomag, melyet az MLU-korszerűsítéshez hasonlóan minden F-16-os megkaphat. Az egész pakk az indiai MMRCA-tenderre szánt F-16IN-en alapszik, és főként azon országok számára lehet optimális, melyek nem engedhetik meg maguknak 4+ vagy 5. generációs vadászbombázók rendszerbe állítását, ám jelenleg F-16-ost üzemeltetnek.

Northrop Grumman SABR l Forrás: defalya.com

Northrop Grumman SABR l Forrás: defalya.com ,

Az F-16V természetesen újonnan gyártott repülőgépek képében is megvásárolható – bár jelen állás szerint csak 2017-ig, további megrendelések hiányában ugyanis akkor zár be az F-16 gyártósora. A modernizációs csomag eddigi legbiztosabb megrendelője Tajvan, mely 144 F-16A/B Block 20-asa számára keres képességnövelési módot.