|

A Gripen mellett döntött Szlovákia is

A svédországi Saab lett a győztese az utóbbi évek legjelentősebb szlovákiai védelmi beruházásáért folytatott üzleti versenynek: Pozsony az általa gyártott Gripen vadászrepülőgépek bérlése mellett döntött – közölte a Hospodárské Noviny (HN) szlovák gazdasági-közéleti napilap hétfőn.

A lap információit Martin Glvác szlovák védelmi miniszter is megerősítette. A tárcavezető szerint az üzleti versenyben – melyben a svéd JAS-39 Gripenek mellett még az amerikai F-16-osok, valamint a francia gyártmányú Rafale vadászrepülők voltak játékban – a svéd gépek árai voltak a döntőek.

A régióban Magyarország és Csehország is rendszeresítette a svéd vadászbombázót

A honvédelmi költségvetésből komoly szeletet hasít ki a Gripen-program ,

Bár a vadászbombázók bérletéről szóló szerződést a lap szerint még az idén megkötik, az egyelőre még nem dőlt el, hogy ennek a szerződésnek az alapján mennyi időre és pontosan hány darab Gripent vesz majd bérbe Szlovákia. Ezzel összefüggésben a HN azt írta: 8 repülőgépről lehetne szó, s azok éves bérleti ára 30 millió euró körüli összegre rúghat. Ez utóbbira annak alapján következtet a pozsonyi lap, hogy a szomszédos Csehország évi közel 62 millió eurót fizet az általuk tizenkét évre bérbe vett 14 darab Gripenért.

A szlovák lap úgy tudja: a svédek még az idén véglegesítik árajánlatukat, ám a bérlet ára várhatóan „előnyös” lesz, ami annak köszönhető, hogy a régióban több ország – Magyarország és Csehország is – ilyen gépeket bérel.

Nálunk már ez is történelem. Leszállás közben a Szlovák Légierő MiG-29 típusú gépe

Leszállás közben a Szlovák Légierő MiG-29 típusú gépe | Fotó: HTKA.hu – Block 50

A szlovák hadsereg az ország légterének védelme céljából jelenleg 12 darab orosz gyártmányú MiG-29-es típusú vadászrepülőgéppel rendelkezik, az orosz féllel ezek üzemeltetéséről kötött szerződés 2016-ban jár le. Szlovák sajtóközlések szerint, a szlovák hadsereg állományában lévő MiG 29-es gépek túlnyomó többsége nem üzemképes, a pozsonyi média ebben az összefüggésben rendszerint 2-3 működőképes gépet említ.

Forrás: MTI