|

HTKA Hírhalom 2014. 12. hét

HTKA HÍRHALOM olyan hírek gyűjtőhelye, amiket rövidségük, vagy éppen időnk hiánya miatt nem tudtunk kellő formában megírni, így igen lényegre törően, de mégis közzétesszük ezeket minden hétvégén egy csokorba fűzve.

HTKA Hírhalom 12. hét

Új sisakkijelzőt keres az USAF. A pilóták egyre komplexebb feladatoknak vannak kitéve a modern harci repülők és helikopterek fedélzetén, a repülőgép vezetése mellett – mely egyébként egyre egyszerűbbé válik – figyelniük kell a fedélzeti és a fegyverrendszerekre, ezért a mérnökök minden lehetséges eszközzel próbálják csökkenteni a repülőgép vezetőkre eső nyomást.
Az USAF ezért március 13-án tette közzé azon indítványát, hogy új sisakkijelzőt keressen pilótái számára. Az eszközzel szemben több új elvárást is támasztanak, többek között hogy az mérje (és mutassa) a sisakon belül az oxigén és a szén-dioxid szintjét, valamint hogy a pilóta egészségügyi állapotát – úgy mint a szívműködés, az agyi funkciók, az éberség, stb. – is figyelemmel kövesse, és szükség esetén avatkozzon be hang és fényjelzéssel. Utóbbi szempontok azért kaptak prioritást, mert 2010-ben az egyik F-22 oxigén ellátási probléma miatt zuhant le, ezt 4 hónapos repülési tilalom és további kálvária követte.
További követelmény szimbólumrendszer alkalmazása, az USAF-nál a 3D-s szimbólumok alkalmazásától sem riadna el, emellett érdeklődnek az „eye tracking”, azaz szemmozgást követő technológia után, melynek lényege, hogy az eszköz mindig a pilóta nézési irányába vetítené az adatok széles skáláját. Szinte már természetes, hogy az eszköznek éjjellátó kompatibilisnek kell lennie, emellett az összes szenzor, így az infravörös kamerák képeit is meg kell tudja jeleníteni, ezzel lehetőséget biztosítva a repülőgép vezetőnek, hogy „átnézzen” saját gépe törzsén.
A Lockheed Martin kétségekkel tudta meg az új HMD (Helmet Mounted Display) fejlesztésének kiírását, és fogalmuk sincs arról hogy milyen típushoz szánják az eszközt. Az F-35 számára már 2011-ben kiválasztották az alternatív sisakkijelzőt, miután az eredeti fejlesztés nem felelt meg a követelményeknek.

Helmet Mounted Display | Fotó: Lockheed Martin

Helmet Mounted Display | Fotó: Lockheed Martin ,

Nyilvánosságra hozták az első képeket Olaszország új HH-101A Caesar forgószárnyasáról. Az AW101 helyi igényeknek megfelelően kialakított változatából 15 példányt rendelt Róma a kiöregedő HH-3 Pelican-on leváltására a kutató-mentő szerepkörben. A típus első felszállására az AgustaWestland angliai, Yeovil-i üzeménél került sor március 18-án. Az egyelőre angol lajtsrom alatt szereplő két prototípus, a ZR352 és a ZR353 az év utolsó negyedében kerül az Olasz Légierő 72. ezredéhez, akiknél már megkezdődött a kiképzés. A típus 3 M134 7,62 mm-es védő géppuskát, páncélvédelmet, optikai felderítőrendszert valamint légi-utántölő csőcsonkot is kap.

HH-101A első prototípusa | Fotó: AgustaWestland

HH-101A első prototípusa | Fotó: AgustaWestland ,

Folyik a Gripen E szenzorcsomagjának tesztelése. A Raven ES-05 aktív sugáreltérítésű radar végleges kialakítású prototípusa március közepén érkezett meg a Saab linköpingi gyárába, ahol azt beépítik és integrálják a 37-9 farokkódú Gripen fedélzetére. Az 1000 önálló adó-vevő egységből felépülő lokátor a hossztengelye körül képes megfordulni, így biztosítják a +/-100˚ látószöget.
Szintén felszerelik a gépre a Skyward-G optikai felderítőrendszert, mely tiszta idő esetén passzívan is képes a légi és földi célok felderítésére. Az eszközt Olaszországban tesztelték az év elején egy helikopter fedélzetén, a próbák alapján alacsony a hibás felderítések száma.
Az elektronikai csomag részét képezi továbbá a barát-ellenség felismerő rendszert, melynek antennáit a gép orrán, alul és felül helyezték el.

Skyward-G Gripenre szerelve | Fotó: Saab

Skyward-G Gripenre szerelve | Fotó: Saab ,

Dél-Koreában még az év vége előtt szeretnék kiválasztani és aláírni a szerződést az új tanker és vadászgép beszerzésre. A KC-X programot tavaly októberben indították, a pályázók a szokásosak, a Boeing a KC-46A-val, míg az Airbus az A330 MRTT-vel indul az 1 milliárd dolláros megrendelésért. A vadászbombázó beszerzésre kiírt F-X III program már évek óta fut, elsőnek a Boeing tűnt befutónak az F-15SE Silent Eagle-vel, ám később meggondolták magukat, és az F-35 mellett tették le a voksukat. Szerződés azonban azóta sem született (bár a napokban másodjára erősítették meg a döntés tényét hivatalosan), de reményeik szerint erre még az év vége előtt sor kerülhet.

Ha minden a tervek szerint halad, Floridában a héten megkezdődnek az F-35 éjszakai kiképzési repülései. Az Eglin légibázis 9 5. generációs vadászbombázóját szerelték fel erősebb szárnyvég világítással valamint landoló és guruló fényekkel, hogy megkezdhessék a pilóták éjszakai gyakorlatait. A 33. vadászezred parancsnoka, Eric Smith alezredes izgalmasnak nevezte az elkövetkezendő eseményeket, hisz most térnek vissza az 5-6 évvel ezelőtt megszokott kerékvágásba, mikor is minden időjárási körülmények között folyhattak a kiképzőrepülések. Egyelőre csak a légierő pilótái gyakorolhatják az éjszakai repülést, ha minden jól megy, az elsőre ma helyi idő szerint 8 órakor kerül sor, és kb. egy óráig tart majd.

Sikeresen végrehajtotta első repülését a Lazarus névre keresztelt B-2 Spirit. A lopakodó bombázó az a példány, mely 2010-ben a Guam-i bázison kitört tűzben súlyosan megrongálódott. Mivel a gépet javításra alkalmasnak ítélték, ám elszállítani nem tudták a bázisról, ezért a légierő és a Northrop Grumman 300 szakembere hagyta el otthonát hogy a hónapokon keresztül a hét minden napján a bombázón dolgozzon. A több ezer munkaóra most kifizetődött, de szó szerint magas áron: a felújítás 2,1 milliárd dollárjába került az amerikai adófizetőknek.

A két ország közös múltját ismerve szinte elképzelhetetlen kijelentések hagyták el izraeli politikusok száját, akik arra sürgetik az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusát hogy oldják fel az Egyimtom ellen hozott fegyvereladási embargót. Konkrétan az egyiptomi haderő által rendelt 10 AH-64 Apache helikopterről volt szó, mégpedig azért, mert azok nagyban segítenék a hadsereg dzsihád csoportok elleni küzdelmét a Sínai-félszigeten.

Tajvan annak ellenére is megkaphatja F-16-osai számára az új radart, hogy az USAF hasonló programjára nem jutott tőke a 2015-ös költségvetési évben. A CAPES (Combat Avionics Programmed Extension Suite) program 300 amerikai és 146 tajvani F-16 elektronikájának felújítását tartalmazza, ám az USAF nem kapta meg a szükséges keretet, így az egész modernizáció veszélybe került. Washington azonban biztosította Taipeit hogy számukra továbbra is folyik a program végrehajtása, hisz az létfontosságú a Tajvani Légierő képességfejlesztéséhez. Utóbbi 146 F-16A/B gépéhez rendelte meg a felújítást, melynek legfontosabb eleme a Northrop Grumman SABR aktív sugáreltérítésű radarjának integrációja. A felújítást teljes mértékben a szigetállam állja, az amerikai adófizetőknek így egy centjükbe sem kerül a fejlesztés és gyártás.

Northrop Grumman SABR l Forrás: defalya.com

Northrop Grumman SABR l Forrás: defalya.com ,

Hamarosan átveheti első modernizált MiG-21bisD gépeit a Horvát Légierő. Az ukránok által végzett modernizáció nem problémamentes, a cseh ČSL vállalat által szállított navigációs rendszer integrálása nem sikerült tökéletesen, ám úgy tűnik, megtalálták a hibát. Az első 5 gép a módosítár után már át is vehető, míg a 2 kétüléses UMD 95%-ban kész Viktor Koprivnjak, horvát helyettes védelmi miniszter állítása szerint. A 7 gép felújítása egyébként 19,3 millió dollárjába kerül a horvát adófizetőknek.

Horvát MiG-21bisD | Fotó: Horvát Védelmi Minisztérium

Kína megkezdené a WMD-7 célmegjelölő konténer exportját. Az eszközzel elégedett a hazai légierő, ezért is úgy mutatták be a februárban megrendezett Szingapúri Repülőnapon mint exportra szánt terméket, de előtte már látható volt 2013-ban Dubajban, valamint 2012-ben és 2010-ben is Farnboroughban.

Az Egyesült Királyság ismét részt vállalna a Balti államok légvédelméből. 4 Eurofighter Typhoon gépüket ajánlották fel, melyek akár már áprilisban a Siauliai légibázisra költözhetnek hogy segítsék a most ott állomásozó 4 lengyel MiG-29 munkáját. A britek a oroszok Krím félszigeti akciója miatt ajánlották fel a légvédelmi képességüket a 3 balti államnak.
Franciaország is felajánlotta vadászgépeit, 4 Rafale/Mirage 2000 gépet küldenének északabbra, emellett AWACS kapacitásukat is bevetnék: E-3F Sentry gépeik heti kétszer járőrözhetnének a tenger felett hazai bázisról felszállva.

Irán – vélhetően propaganda célokból – egy amerikai nukleáris meghajtású repülőgép hordozó mását építi. A Gachin hajóépítő üzemben készülő makett mérete kétharmada az amerikai Nimitz osztályú hajók méretének, a fedélzetén pedig repülőgép replikák láthatók. Az amerikai hírszerzés tavaly nyáron készült műholdfotókon fedezte fel az építést, ám szerintük Irán képtelen nukleáris hajtómű építésére, ezért biztosak benne hogy csak egy makettről van szó.

Az nevezetes hajómakett | Fotó: Digitalglobe

Az nevezetes hajómakett | Fotó: Digitalglobe ,