|

10 000 óra: Ködös kötelékrepüléssel ünnepeltek a magyar Gripenek – Frissítve

A tegnapi nap folyamán a Magyar Honvédség Saab JAS-39C/D típusú repülőgépei gyakorlórepülés közben teljesítették a 10 000. repült órát a haza szolgálatában.

December 17-én jubiláltak a magyar Gripenek, kiképzési repülés közben teljesítve a 10 000. repült órát ék felségjellel a svancukon. A jeles eseménnyel a mai nap során egy ünnepséggel is megemlékeznek, az eseményen részt vesz Hende Csaba honvédelmi miniszter, valamint Dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök. Az ünnepi beszédeket követően 13 magyar Gripen (a 33-as oldalszámú gép időszakos karbantartáson van Svédországban, így nem vehet részt az eseményen) kötelékbe rendeződve bemutatórepülést tart a jelenlévő vendégeknek és újságíróknak, bár felhívták a figyelmet arra, hogy repülésre alkalmatlan időjárás esetén a rendezvény elmaradhat. Az eseményen szerkesztőségünk egyik tagja is jelen lesz, igyekszünk mihamarább fényképekkel jelentkezni a helyszínről.

Fotó: Tóth László, MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis via Saab Group

Fotó: Tóth László, MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis via Saab Group ,

Magyarország 2001-ben döntött 14 darab használt JAS-39A/B Gripen lízingeléséről. A következő kormány 2003-ban módosította a Gripen-szerződést, melynek értelmében használt és új alkatrészekből „összelegózott”, korszerűbb, légiutántöltésre is alkalmas változatot kapunk, viszont az eredeti ár kétszerese terhelte emiatt a magyar adófizetőket, ráadásul az eredetileg vásárolt 20800 repült órát 16 800 órára kellett csökkenteni a további költségnövekedés elkerülése érdekében.

A gépek leszállítása 2006 májusában kezdődött meg, a flotta 2007 decemberére lett teljes. A Gripenek hivatalos hadrendbe állása 2008 január 28-án történt, az eseményt Szekeres Imre honvédelmi miniszter legendássá váló beszéde színesítette (videó). Azóta folyamatosan gyűlt a repült óra, de a megszorítások miatt a módosított szerződésben évi 1680 órára csökkentett keretet sem tudták megrepülni a pilóták, először 2012-ben sikerült megközelíteni a bérleti szerződésben járó (tehát kifizetett) óraszámot.

A 2012-es év más miatt is emlékezetes marad, ugyanis meghosszabbításra került a 2016-ban lejáró kontraktus. Az átütemezést követően az eddigi 16800 órányi repülést idő további 32800 órával bővül (ez közel 95 százalékos növekedés!), de a majdnem kétszeres repülési idő csak kevesebb, mint ötven százalékos többletkiadással jár majd, bruttó 63 milliárd (nettó 49,25 milliárd) forintos engedményt kaptunk a svédektől. Az új szerződés abban is módosult, hogy 2026-ig bármikor lehetővé válik a tulajdonjogunk megszerzése a gépekre.

—-
A Gripen iránt érdeklődőknek ajánljuk a típusról írt ismertetőnket, melyet ide kattintva lehet elolvasni.

—-

Frissítés

Lezajlott az ünnepség és a díszrepülés. Sajnos az óriási köd miatt ennyi látszódott a 13 Gripenből:

Gripen 10 000

A gépek géppárban szálltak le, arról is készült néhány kép, de itt is köszönjük a közreműködést a ködnek…

Gripen 10 000

Gripen 10 000

Gripen 10 000

Gripen 10 000

Forrás: Magyar Honvédség

Forrás: Magyar Honvédség ,

És így nézett ki a kötelék a felhők felett (a képen 12 gép látható, mivel a 13. Gripenről fényképezték a formációt) | Forrás: MH 59. SZDRB

12 gépes magyar Gripen-kötelék a 10 000. repült óra tiszteletére | Forrás: MH 59. SZDRB ,