|

HTKA Hírhalom 2013. 47. hét

HTKA HÍRHALOM olyan hírek gyűjtőhelye, amiket rövidségük, vagy éppen időnk hiánya miatt nem tudtunk kellő formában megírni, így igen lényegre törően, de mégis közzétesszük ezeket minden hétvégén egy csokorba fűzve.

HTKA Hírhalom 47. hét

A Lockheed Martin költségcsökkentés miatt sajnos több kisebb üzemének bezárása mellett döntött. 2015 közepétől kezdődően bezárják a Newton-i, Akon-i, Ohio-i, arizonai, texasi, és 4 kisebb kaliforniai üzemüket. Ezeknek köszönhetően 2000 ember marad állás nélkül, további 2000 pedig a létszámcsökkentés következtében küldenek el, így 4000-en maradhatnak munka nélkül. A bezárt cégek feladatait a meglévők veszik át.

Brit szakértők úgy vélik, rátaláltak a Grob Aircraft G115E könnyű kiképzőgépeket földhöz szegező probléma okára. A Királyi Légierő alapfokú kiképzőgépeit 2013 januárban szögezte földhöz a repülési tilalom, melyet egy január 9-i kényszerleszállás után vontak a flottára. Az eset nem az első volt, 4 hónappal korábban, 2012 augusztus 23-án is hasonló okokból kellett kényszerleszállást végrehajtania egy gyakorlórepülésen részt vevő példánynak. Mindkét helyzetben ugyan az okozta a problémát, a légcsavar sérülése miatt nem tudták befejezni a feladatot. Ugyan a típus egy ideje már újra repül korlátozott számban, a probléma okát csak most derült fény: a 3 ágú légcsavar egyik lapátjáról levált az kiegyenlítő súly, és az sérülést okozott a másik két lapáton. A megoldást kidolgozásának nekiláttak, azonban a repülési tilalom megszüntetését nem terjesztik ki a flottára 2014 elejéig.

Fotó: flightglobal.com

Fotó: flightglobal.com ,

Néhány hete volt szó az ausztrál C-27J Spartanokról, most pedig arról számolhatunk be, hogy az Alenia Aermacchi elkészült az első példány összeszerelésével. A gép most különböző rendszerek integrálásának van alávetve, miközben felkészülnek az első repülésére, mely november végére van időzítve. A kezdeti tesztelés után az L-3 Communications veszi kezelésbe a gépet, különböző számítógépekkel szerelik fel azt ausztrál kérésre, egy 2012-ben aláírt szerződés alapján. A gép ezt követően 2014 első negyedévében kerülhet a kenguruk földjére, ahol a néhány éve kivont DH-4C Caribou könnyű teherszállítókat váltja.

Első kengurus C-27J Spartan az összszerelő soron | Fotó: Alenia Aermacchi

Első kengurus C-27J Spartan az összszerelő soron | Fotó: Alenia Aermacchi ,

Hollandia MQ-9 Reaper pilóta nélküli gépek beszerzésére határozta el magát. A védelmi miniszter, Jeanine Hennis-Plasschaert a Holland Parlament alsóházának november 21-én írt levelében 4 példány beszerzéséről számolt be, 250 millió dollárért. A gépeket 2016 végére vennék át, 2017-re teljesen integrálnák azokat a fegyveres erők kötelékébe.

Május után ismét újabb P-8I Poseidon tengeri járőrgéppel bővült az Indiai Haditengerészet repülőerőinek köteléke. A Boeing november 15-én adta át a helyi igények alapján specializált P-8I második példányát, mely decemberben csatlakozik a tesztprogramban részt vevő, májusban átadott példányhoz. Utóbbi már több fegyverteszten is túl van, dobott torpedót valamint indított Harpoon rakétát célpontra. Az Indiai Haditengerészet összesen 8 példányt rendelt az amerikai típusból, a Tupoljev Tu-142M járőrgépek leváltására.

A Poly Technologies kínai cég újabb 4 Mi-171E szállító helikopterét vehette át. A Russian Helicopters 2014-ben kapott szerződést Kínából 52 forgószárnyas leszállítására, melyekből a most átadottakat is beleszámítva már 32-őt kézhez kapott, az utolsókat pedig 2014-ben veheti majd át. A cégnek már van tapasztalata az orosz helikopterrel, hisz 2009-ben 32 példányt rendeltek, ez leszállítását 2011-ben be is fejezte a Rosoboronexport, majd ezt fejelték meg 2012-ben egy 52 példányos utánrendeléssel.

Forrás: Russian Helicopters

Mi-171A2 | Forrás: Russian Helicopters ,

Hazai fejlesztésű intelligens bombát integráltak az Egyesült Arab Emírségek Mirage 2000-9 vadászbombázóihoz. A Tawazun Dynamics fő termékének számító Al Tariq irányítórendszer GPS/inerciális navigációs rendszerrel vezérli a bombát a célpont közelébe, míg a végbázisban bekapcsol a félaktív lézeres vagy passzív infravörös irányítás, felszereltségtől függően. A rendszert a standard amerikai 113 kg-os Mk 81, 227 kg-os Mk 82 valamint a 460 kg-os Mk 83 bombákra lehet felszerelni, az egy tonnás fegyverekre szánt verziót nem készítették el, hisz manapság mindennél fontosabb a járulékos károkozás csökkentése. A hatótávolságot kinyíló szárnyaival növelő integrálásban a Dassault Aviation szakemberei is segédkeztek.

Al Tariq bomba | Fotó: en.wikipedia.org

Al Tariq bomba | Fotó: en.wikipedia.org ,

A Sikorsky Aircraft Corporation 7 újabb UH-60M forgószárnyasra kapott megrendelést az Amerikai Hadseregtől, 77,524 millió dollárért. A szerződésben 2015 június 30-i határidőt határoztak meg a felek.

13. C-5M Super Galaxyját is átvette az Amerikai Légierő november 21-én. Az átadásra a Lockheed Martin Mariettai üzeménél került sor, az szóban forgó óriás teherszállító a 85-0004-es oldalszámot viseli. 2017 végéig a Lockheed további 39 példány átadására kötelezett.

Nagyobb szintű együttműködést kötött a BAE Systems és az Embraer a KC-390 program kapcsán. A brit cég eddig is részt vállalt a teherszállító és légi utántöltő típus fejlesztésében, a repülési irányítórendszer valamint a joystick szállítását vállalták, ám most kissé mélyítettek a részvételen. Ez maga után vonja a szoftverfejlesztést, a karbantartást, a nagyjavítást valamint további szolgáltatásokat a Brazil Légierő KC-390 flottájának részére. Mindezek mellett a BAE Systems néhány összeszerelési munka elvégzését is felajánlotta az országban, ám ennek eredmény nem került nyilvánosságra.

Fényes jövő áll a KC-390 előtt

Fényes jövő áll a KC-390 előtt ,

November 10-e után 19-én is hajóra szállt az X-47B, hogy újabb fedélzeti teszteket teljesítsen a USS Theodore Roosevelt és személyzetének segítségével. Az UAV több le- és felszállást, valamint touch-and-go manővert hajtott végre, további lehetőséget biztosítva a tengerészeknek hogy gyakorolják a típus kezelését a tengeren.

A Kolumbiai Légierő a következő 3-4 évben egy új vadászbombázó típus beszerzését tervezi, számolt be róla a műveleti parancsnok, Carlos Bueno. A tábornok november 14-i interjújában néhány lehetséges pályázót is megemlített, többet között a Lockheed Martin F-16, Szuhoj Szu-30, Dassault Rafale és Mirage 2000, Saab Jas-39 Gripen került említésre. A valószínűbb eshetőség, hogy a jelenleg üzemeltetett 19 együléses IAI Kfir C.10/12 típust használt gépekkel váltják le, hisz az jóval kevesebbe kerülne új gépek beszerzésénél, ám ez vélhetően rányomná a bélyegét az üzemeltetési költségekre.

IAI Kfir - Colombian Air Force