|

Nyélbe ütötték az indonéz Leopard 2 üzletet

Már régóta a levegőben lógott a dolog, sőt, Németországban eléggé kényes témává is vált, ám végül mégis csak aláírás került arra a szerződésre, amely keretén belül Európa egyik legnagyobb fegyverexportőre páncélosok tömkelegével látja el Indonéziát.

Nem volt éppen egy egyszerű történet, mire eljutott ideáig az ügy: az indonéz vezetés a nagy harckocsi-beszerzős álmokat dédelgetve először Hollandiát kereste meg 2012-ben, mivel a nyugat-európai állam akkoriban épp kiárusította Leopard 1 és 2 páncélosait, azonban a délkelet-ázsiai orszában tapasztalható állítólagos emberjogi problémák miatt ők nemet mondtak. Ezután egyenesen a gyártó Németországhoz fordultak, amelynek vezetése viszont éppen nyakig ült a szaúdi Leopard 2-eladás miatt egy belpolitikai és külpolitikai botrányban, így Angela Merkel nyilvánosan próbált nem tudomást venni a megkeresésről, de a pletykák szerint a háttérben igenlő választ hozott Jakartába a postás. Ennek végül a két vezetés egymásnak teljesen ellentmondó nyilatkozatai lettek a következményei, amelyekben Németország próbálta elkerülni, hogy a „Leopard 2”, „Indonézia” és „rendszeresítés” kifejezések szorosabb kapcsolatba kerüljenek egymással egy mondaton belül, ezzel szemben Jakarta már saját határain belülre is vizionálta a földet megremegtető német nagymacskákat. A huzavona végére végül 2012 decemberében, tehát majdnem egy éve került pont, amikor aláírták az eladásról szóló szerződést, amelyet végül májusban erősítettek meg a nyilvánosság előtt is.

Marder 1A3 és Leopard Revolution a 2012-es Indo Defence-en | Forrás: indonesiandefense.blogspot.hu

Marder 1A3 és Leopard Revolution a 2012-es Indo Defence-en | Forrás: indonesiandefense.blogspot.hu ,

Mindenesetre most már ténylegesen biztosra vehető, hogy az Indonéz Hadsereg szerves részét fogják képezni a német nehéz páncélosok a jövőben, ugyanis a típust gyártó Rheinmetall is közleménybe megerősítette a szerződés létrejöttének tényét, amely szerint 103 darab felújított és modernizált Leopard 2, és 42 darab Marder 1A3 lánctalpast szállítanak le 2014 és 2016 között mintegy 216 millió euró értékbe.

Egyébként a gyári közleményben egy kis mosolyogni-valóra is rá lehet bukkanni, történetesen, hogy az indonézek Leopard 2-rendszeresítését az ENSZ békemisszióiban való részvétellel is magyarázzák a gyáriak :)