|

Ankara: még nem biztos a kínai légvédelmi rendszer

Törökország a múlt héten meglepő módon a nagy hatótávolságú légvédelmi rendszerének szállítójaként az amerikai, vagy a francia/olasz ajánlat helyett a kínaiakat nevezte meg befutóként. A HQ-9/FD-2000 rendszerrel kapcsolatban nem rejtették véka alá, hogy az ár és a gyártásba való bekapcsolódás lehetősége voltak a döntést befolyásoló elsődleges érvek.

Ankarában vélhetően számoltak azzal, hogy a NATO tagországként funkcionáló vesztesek nem fognak repesni a döntés miatt, ám lehet, hogy kissé alábecsülték a reakció hevességét, ugyanis a bejelentés óta már szerepel a kommunikációjukban, miszerint ez még nem a végleges döntés, ebből még visszaléphetnek.

Ugyanakkor az esetleges visszalépés belengetése mellett a török diplomácia részéről az is egyértelműen kommunikálva van, miszerint NATO tagság ide, nagyon jó kapcsolatok a tagállamokkal oda, Törökország védelme abszolúte belügy, amibe másnak nincs beleszólása.

„Kizárólagosan Törökország érdekei tartjuk szem előtt.” – nyilatkozta Bulent Arinc miniszterelnök helyettes, aki szó szerint hozzátette még, hogy nem úgy működnek a dolgok, hogy jön egy másik ország azzal, hogy „Nálam tiltólistán van ez a szállító, hogy adhattátok ítélhettétek neki a tendert?”.

Az Ankarának, az amerikai külügy által megerősítetten lekommunikált komoly aggályokra Arinc miniszterelnök helyettes által közvetített török válasz nagyjából tehát az, hogy ugyan tiszteletben tartják más NATO tagállamok, különösen az Egyesült Államok véleményét, de Törökország védelmének kérdésében joguk van önállóan dönteni.

Ám mindettől függetlenül azt is jelezte a miniszterelnök helyettes, illetve maga a török elnök is, hogy az árcédulán és a gyártási lehetőségeken eldőlt kiválasztás még nem végleges, már csak azért sem, hiszen szerződéskötésre még nem is került sor. (Most lenne érdekes tudni, hogy a 4 milliárdos tenderen a nagyjából 3 milliárdos kínai ajánlattal szemben az amerikai és európai ajánlat mennyire közelítette a felső határt. Illetve mennyi lesz a következő körös

A két vesztes fél illetékeseinek a kiválasztással kapcsolatos tájékoztatását a sajtóértesülések szerint erre a hétre tervezik egyébként. Mivel a török döntés jelentős részben az áron múlott kérdés, hogy lesz-e esetleg árcsökkentési ajánlat az amerikai és/vagy az európai fél részéről.