|

Teljes az egyetértés a NATO-val

Az összes, vagyis 45 pontban meg tudott állapodni a Magyar Honvédség és a NATO Magyarország haderő-tervezési képességcéljairól – mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter kedden, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága előtti éves meghallgatásán.

Mint kiemelte: már csak az kell, hogy a fejlesztéseket ütemesen végre is hajtsák, ehhez meglegyenek a szükséges források. A miniszter megjegyezte: bár a kormány tavaly azt vállalta, hogy nem csökken az idei honvédelmi költségvetés, 7 milliárddal növelték, ami csaknem 3,5 százalékos növekményt jelent. Így Hende Csaba szerint ha ez a tendencia folytatódik a jövőben, akkor nem kell aggódni, meglesz a fejlesztések valós fedezete.

A nemzetbiztonsági bizottság nyílt ülésén a miniszter elmondta, hogy 2012 végén 28 145 volt a Magyar Honvédség összlétszáma. Ebből a fel nem töltött keret 4281 volt. Ez a szám 2010-ben is jóval háromezer fölött volt, és bár azóta növekedett, de ma már több mint négyezer önkéntes tartalékos katona erősíti a honvédség állományát. A három évvel ezelőtti kormányváltás idején egyetlen ilyen tartalékos sem volt Magyarországon – tette hozzá.

Harangozó Tamás, a bizottság szocialista tagja az önkéntes rendszert jónak és támogatandónak nevezte, s mint mondta, ha lehetősége lesz rá, azt az MSZP is folytatni fogja.

Elismerte a tartalékosok helytállását, vitatta ugyanakkor jelentkezésük önkéntességét. A szocialista képviselő szerint ugyanis sok rendvédelmi és honvédelmi nyugdíjas azért vállalta az önkéntes tartalékos szolgálatot, hogy visszaszerezze nyugdíjának a kormány által elvett 16 százalékát. Emellett arról beszélt Harangozó Tamás, hogy a honvédelmi költségvetés GDP-arányosan soha nem látott mélységbe süllyedt, és a 2013-ra biztosított hétmilliárdos többlet több mint felét már el is vonták a zárolásokkal.

Harangozó Tamás és Mile Lajos független országgyűlési képviselő is kérdezte a minisztert Horváth Józsefnek, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (KNBSZ) egyik főigazgató-helyettesének távozásáról. Hende Csaba válaszában elmondta, hogy a volt vezető három évre vállalta posztját. Harangozó Tamás hangsúlyozta, hogy Horváth József korábban az UD Zrt.-nél töltött be vezetői tisztséget.

A RAF által is alkalmazott BAe 146-os megfelel a tenderkiírásnak és már többször szóba került, mint lehetőség | Fotó:  Peter Foster

A RAF által is alkalmazott BAe 146-os megfelel a tenderkiírásnak és már többször szóba került, mint lehetőség | Fotó: Peter Foster ,

Mile Lajos kérdésére, hogy miként biztosítják a tárca által tervezett repülőgép- és helikopterbeszerzések átláthatóságát, a miniszter emlékeztetett arra, hogy a tervekről az eddigiekhez hasonlóan a jövőben is egyeztetnek valamennyi parlamenti frakcióval rendelkező politikai párttal. Elmondta: a honvédség, az állam, a civilek érdekei és pénzügyi szempontok is a beszerzések mellett szólnak. A tervezett három repülő nemcsak honvédségi, hanem állami feladatok ellátását is szolgálná – tette hozzá.

Hende Csaba azt is elmondta, a Malév csődjének oka lehetett az a „finnyásság” is, hogy a légitársaság nem vállalta a magyar katonák missziós utaztatását, ezt charterjáratokkal kellett megoldaniuk. Erre 2008 és 2012 között 5,2 milliárd forintot fizetett ki a honvédség. Így – mint a miniszter hangsúlyozta – az ötmilliárd forintból tervezett beszerzés már csak a honvédség szükségletei miatt is kifizetődő.

A miniszter szerint „pénzben nem kifejezhető” az, hogy az állami légi szállítási képesség újbóli biztosításával az ország korábban megcsorbult szuverenitása is helyreállhat.

Az elmúlt napok bebizonyították, hogy a polgári, katasztrófavédelmi feladatok ellátásához nélkülözhetetlenek a honvédség helikopterei – mondta. Megjegyezte: ahhoz, hogy a honvédség lassan negyvenéves szovjet gyártmányú helikopterei akár csak a következő néhány évben működjenek, több mint 10 milliárd forint kellene. Ennél drágább ugyan az új gépek beszerzése, de azok a következő negyven évben használhatók lesznek.

Molnár Zsoltnak, a bizottság szocialista elnökének kérdésére a katonai titkosszolgálatok működéséről Hende Csaba elmondta, hogy a szolgálatok integrációja beváltotta a hozzá fűzött reményeket. A KNBSZ kifogástalanul támogatta a honvédség missziós tevékenységét, és a polgári titkosszolgálatokkal is jól együttműködik – tette hozzá.

Hende Csaba kedden az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának is beszámolt a Magyar Honvédség előző évi tevékenységéről. Mivel Juhász Ferencnek, a bizottság szocialista tagjának korábban írásban feltett kérdései minősített adatokat is érintettek, és a miniszter jelezte, hogy nyílt ülésen nem tudna teljes körű választ adni, a bizottság zárt ülésen hallgatta meg Hende Csabát.

Forrás: MTI

One Response to “Teljes az egyetértés a NATO-val”

  1. Mindig ezek a minősített adatok…

    „ahhoz, hogy a honvédség lassan negyvenéves szovjet gyártmányú helikopterei akár csak a következő néhány évben működjenek, több mint 10 milliárd forint kellene. Ennél drágább ugyan az új gépek beszerzése, de azok a következő negyven évben használhatók lesznek.”
    Ez most mit jelent, hogy végén még rendbe teszik kicsit a minyókat, s jöhet az új masina? Csak épp a szokásos dolog van.. Mármint hogy nincs pénz…