|

Megérkezett a bontóba az Ark Royal

Nem egészen egy hónappal ezelőtt számolhattunk be róla, hogy az egykori HMS Ark Royal május 20-án búcsút intett Portsmouth kikötőjének és egyben Angliának, lévén az Invincible-osztályú repülőgép-hordozó utolsó útjára indult akkor.

Osztályának legfiatalabb tagjaként az Ark Royal másodikként fejezte be karrierjét a Royal Navy-nél – költségvetési okokból mintegy 5 évvel korábban a tervezettnél. Testvérhajójához, az Invincible-höz hasonlóan eladásra lett kínálva, aminek kapcsán meglehetősen biztosan borítékolható volt az ócskavasként történő értékesítés. Pedig Kínának a korábbiakhoz hasonlóan ezúttal is lettek volna tervei nyilvánvalóan.

Mostani hírünk apropóját egyébként az adja, hogy június 10-én a több konfliktust is megjárt repülőgép-hordozót bevontatták a törökországi Aliağa kikötőjébe.

Mint ezt korábban szintén megírtuk az Ark Royal újrahasznosítását ezúttal is a hajók elbontására szakosodott Leyal vállalat végzi majd. Említett török vállalat „portfoliójában” az Invincible után az Ark Royal a második repülőgép-hordozó, ám érdemes lehet megjegyezni, hogy a törökök számos egyéb, a Royal Navy-től kivont hadihajót vágtak már szét – rombolóktól ellátóhajókig.

2 hozzászólás “Megérkezett a bontóba az Ark Royal”

  1. A Balatonra kellett volna felvontatni a Sió-csatornán! :-)
    Úgy is hajózhatóvá akarták tenni a csatornát! Lett volna egy pöpec repülőterünk, amit nem ver fel a gaz!
    Nem mellesleg, fel tudtunk volna ajánlani repülő egységeket is NATO missziókhoz távoli tengereken, hiszen le tudnának szállni anyahajóra! :-D