|

Hírek a norvég Villámok felől

Norvégia kész átvenni az első hat Joint Strike Fighter-t 2017 során, és 2024-ig minden évben ugyanennyit, amíg teljessé nem válik az 52 gépből álló flotta – jelentette be a norvég kormány április 26-án Oslo-ban.

Norvégia kormánya közzétette hivatalos kérését a Norvég Parlamentnek hat F-35 leszállítására 2017-ben és ezzel megalapozta eddigi legnagyobb védelmi beszerzését. További beszerzéseket továbbra is évente hagyja jóvá a Norvég Parlament.

A terv egy évvel korábbra hozza, ugyanakkor egyben 2024-ig ki is tolja a gépek leszállításának ütemezését. A program költségei így 12,9 milliárd norvég koronára rúgnak, de ez már tartalmazza a képzést, a szimulátorokat és a kiszolgáló berendezéseket. A kormány egyben kérelmet nyújtott be további 3 milliárd koronára, egyfajta „bizonytalansági támogatásként”.

Az F-35 program oszlói szóvivője hozzátette, hogy a bizonytalanági támogatás nem befolyásolja az F-35 végleges árát, de a követelmény volt a parlamenti jóváhagyás előtt.

Az 52 gép beszerzésének összköltsége 62,6 milliárd NOK – ebben benne vannak a 2015-2016 között kiképzési célokra leszállításra kerülő gépek.

A Norvég Védelmi Miniszter Anne-Grete-Strøm-Erichsen azt mondta, hogy a kormány „arra a következtetésre jutott, hogy az F-35 az egyetlen olyan típus, mely minden a jövőbeni alkalmazással támasztott követelményünknek megfelel. Ez jelenleg is igaz, és nincs vesztegetni való időnk. A meglévő F-16 flottánk a legpotensebb a saját kategóriájában, de ugyanakkor a legöregebb is.”

Norvégiát korábban a JSF Joint Executive Steering Board (a JSF program irányító bizottsága) biztosította arról, hogy a Block 4 verzióba már integrálják a Kongsberg által fejlesztett Joint Strike Missile-t.

„Fontos nekünk, főleg üzemeltetési szempontból, hogy a JSM teljesítse az üzemeltetéssel szemben támasztott követelményeket. Az is fontos az ipar szempontjából, hogy úgy gondoljuk, komoly esélyünk van a rakéták értékesítésére a többi F-35 üzemeltető számára” – mondta Strøm-Erichsen.

—–
Szerző: Stealthfighter

8 hozzászólás “Hírek a norvég Villámok felől”

  1. Hát, hideg fejjel tudnak dönteni, az biztos! .. Biztosan mert tudják, hogy amikor használni kell a cuccot, nem az „ellentételezési programok” küzdenek a levegőben, hanem repülőgépek, fegyverek és pilóták! És a ruszki-maci nagyon aktív északon!

    Másban is előre gondolkodnak:

    „Az olajkészletek csökkenése után várható gazdasági visszaesés megakadályozása érdekében létrehozott Norvég Nyugdíjalap Globál a világ harmadik legnagyobb pénzügyi alapja, összértéke jelenleg 2549 milliárd korona(437 milliárd dollár). Az alap 613 milliárd korona rekord mértékű hozamot produkált 2009-ben, értéke megközelíti a 2009-es költségvetés háromszorosát.”
    Ez arányaiban olyan, mintha a Magyar Nyugdíjalap Globál nevű science-fiction tavaly 47,200 billió forintot ért volna…:-)

  2. Az olaj szempont, de elsősorban a mentalitás teszi. Bennük van közösségi érzés még. Nálunk 5-6-szor annyi pénzt loptak ki az országból az elmúlt 23 év alatt, mint Oroszországban lakosságszám-arányosan ! Európában(EU) abszolútértéken számolva elsők vagyunk offshore pénzekben ! Nagyon gazdag ország lehetne Magyarország, csak sokan nem érdekeltek ebben.
    Oroszországban megnevesítették az oligarchákat, a hatalmukat visszavette Putyin és a pénzek nagy részét hazahozatta, nálunk ez szci-fi kategória, akkor miről is beszélünk ? Gyurcsány-Dobrev családnak csupán 1 milliárd dolláros befektetése van Borneón(fekete kőszén bánya és villamos hőerőmű, Borneó komplett áramellátása). Idehaza nem volt hír(ugye Fidesz se volt érdekelt ebben) az ügylet, Délkelet-Ázsiában még a thai lapok is lehozták ezt az adásvételt.

  3. T. Doca!
    1 magyarnak sincs 1 milliárd dollárja, sőt az oroszok közül sem soknak! Putyinnak sem, pedig ő lecsukatta politikai ellenfeleit, és lenyúlta a pénzüket! Éljen a sosem volt orosz demokrácia!!!
    Folytathatnám, de itt már lézerfegyverkről ábrándoznak, melynek semmi köze sincs Norvégiához. És Putyinnak sem a norvég F-35-höz….