|

„Igazi háborút” szimuláló hadgyakorlaton vett részt az észak-koreai vezető

Foto01

Az Észak-koreai központi hírügynökség arról számolt be, hogy Kim Dzsongun a Koreai Munkáspárt Központi Bizottságának főtitkára, a Központi Katonai Bizottság elnöke, valamint a Néphadsereg főparancsnoka ellenőrző látogatást tett nemrég a légvédelemnél, ahol megtekintette a harcoló erőket, valamint megvizsgálta a kiképzés menetét.

Foto02

A helyi vezetők erőik rugalmasságát autópályáról történő üzemeltetés bemutatásával demonstrálták. Kim Dzsongun meghallgatta a helyi parancsnokok jelentését, akik hangsúlyozták, hogy a kiképző repülés idején a térségben tapasztalt heves szélrohamok, mennyire megnehezítik a pilóták dolgát. Kim Dzsongun megértését fejezte ki, majd kijelentette, hogy az ellenség képes a legkedvezőtlenebb időjárási viszonyok esetén is támadni!

Foto03

Az észak-koreai pilóták a kedvezőtlen időjárási viszonyok ellenére ragyogóan megoldották kiképzési feladataikat öreg gépeikkel. A képen látható MiG-21PFM elfogó vadász változatot 1966 és 1968 között szállította számukra a szovjet fél!

Foto04

Kim Dzsongun hangsúlyozta, hogy a Néphadseregnek tükröznie kell azt az ideológiai szellemet, amit a Központi Katonai Bizottságban kijelöltek számukra. A maga részéről arra törekszik, hogy felmérje mi szükséges ahhoz, hogy tovább javuljon a légvédelem harckészültsége és a kiképzés színvonala.

—–
Galcom

6 hozzászólás “„Igazi háborút” szimuláló hadgyakorlaton vett részt az észak-koreai vezető”

  1. „igazi háborút” szimuláltak kimbaromnak. …és azt elfelejtették neki bemutatni, hogy őt és elvtársait a nemzetközi haderő leradírozta a földről?
    Vagy esetleg azt, hogy háború nélkül is juthat néhány tudatára ébredő arra a következtetésre, hogy a kaja vagy atombonba párharcban a kaja a fontosabb?