|

Beszélgetés Hende Csabával

2013. február 14-én reggelre kötetlen sajtóbeszélgetésre, és sajtóreggelire invitálta több honvédelmi témában tudósító újságíróval egyetemben weboldalunkat a HM Sajtóiroda.

A meghívást természetesen köszönettel elfogadtuk, így a finom reggeli során kötetlen beszélgetésre nyílt lehetőségünk Hende Csaba honvédelmi miniszterrel és Dr. Benkő Tibor vezérezredessel, a Honvéd Vezérkar főnökével.

Mi mást kérdezhettünk volna, mint hogy hogy vannak a helikoptereink?

A miniszter elsőként – hivatkozva a február 12-én és 13-án lezajlott dublini informális EU védelmi miniszteri találkozóra – kijelentette, hogy a Magyar Honvédség technikai eszközökkel, sem szárazföldivel sem repülőtechnikával, helikopterrel nem fog részt venni az Európai Unió mali missziójában, kizárólag tíz kiképzőtiszt vesz majd részt a feladatokban.

A kérdésünkre, melyben arra kértük a miniszter urat, hogy beszéljen egy kicsit bővebben a helikopteres képesség problémájáról és lehetséges megoldásairól, megtudtuk, hogy összesen négy különböző lehetőség van a helikopterek pótlására.

A feladat pedig égetően sürgős, mert nagyon–nagyon kevés a jelenleg rendelkezésre álló működőképes technika. Hende Csaba elmondta, hogy mindenki nyugodtan ossza el kettővel az általa működőképesnek vélt gépek számát, hogy a valóshoz közeli képet kapjon!

A megoldandó feladat tehát igen összetett, és túlmutat az egyszerű „milyen helikoptert vegyünk” kérdéseken!

A miniszter által elmondott négy lehetőség közül talán többnek is teljesülnie kell, hogy megakadályozzák a képességvesztést a légierőben.

Az első lehetőség, nem más, mint a meglévő technikai állomány tovább üzemeltetése, nagyjavítással, ami egyrészről minden költséget figyelembe véve 2020-ig, repült órára lebontva igen magas árat mutatna, de mégis talán kikerülhetetlen lépés lehet, mivel a következőként említett lépések időben annyira elhúzódhatnak, hogy a meglévő gépek kifutnak az üzemidőből és előállhat az a helyzet, hogy hosszabb rövidebb ideig helikopter nélkül maradna a szolnoki helikopteres alakulat. Ez pedig súlyos következményeket vonna maga után, ugyanis több NATO és EU kötelezettségünk is van, melyekhez elengedhetetlen a helikopterek megléte.

Lehet, hogy még sokáig láthatjuk a Mi-24-est repülni? | Fotó: Phoenix, HTKA.hu

Lehet, hogy még sokáig láthatjuk a Mi-24-est repülni? | Fotó: Phoenix, HTKA.hu ,

A második lehetőség az új orosz gyártmányú helikopterek beszerzése, mely abból a szempontból reális lenne, hogy ezekkel a típusokkal több évtizedes üzemeltetési tapasztalata van a Magyar Honvédségnek, bevált típuscsaládról beszélünk, viszont NATO tagságunk miatt valószínűleg nem fogják engedélyezni ezt a beszerzést. A szövetség elképzelhető, hogy nem fogja támogatni azt, hogy az orosz technikába beépített NATO kompatibilis eszközök nagyjavítások során orosz kezekbe kerüljenek.

A harmadik lehetőség a már régen elvetett UH-1 beszerzésekre alapozva használt nyugati technika beszerzése, azonban leszögezte a miniszter, hogy az amerikai ajánlat elfogadása nem lett volna célszerű, mivel ugyan modernizált, de csak körülbelül 20 évig üzemeltethető technikához jutottunk volna hozzá igen magas áron. Ettől függetlenül egy kedvező ajánlat használt helikopterekre még megfontolandó lehet…

A negyedik lehetőség pedig, mely a legcélszerűbb lenne az új nyugati típus beszerzése és rendszeresítése. Ez hosszú távra megoldaná a jelenlegi problémát és a modern helikopterek üzemeltetése takarékosabb is lenne, de mindemellett szintén meg kell oldani a jelenlegi orosz helikopterek üzemeltetését egy átmeneti időszakra, az új helikopterek megérkezéséig és az átképzések befejeztéig.

A Minyók biztos repülni fognak még egy ideig | Fotó: Phoenix, HTKA.hu

A Minyók biztos repülni fognak még egy ideig | Fotó: Phoenix, HTKA.hu ,

Felmerült egy gondolat esetleges cseh–magyar közös helikopterüzemeltetésről is, de ez a lehetőség végül nem került tárgyalóasztalra.

A honvédelmi miniszter elmondta, számára kiemelten fontos a helikopteres képesség kérdése, ugyanis nem csak az MH 86. Ittebei Kiss József hadnagy Helikopter Bázis számára probléma ez, hanem a szárazföldi és légi mozgékonyságú csapatok kiképzésében, bevethetőségében, harci tűztámogatásában is elengedhetetlen a helikoptertechnika bevethetősége, továbbá az elmúlt évek során ismételten bebizonyosodott, hogy a civil katasztrófavédelmi feladatok során is életet menthetnek a katonai gépek…

Arra reagálva, hogy befutó lehet-e az olaszok által felajánlott, szinte minden médiában megemlített AgustaWestland AW-139M típus konkrét válasz sajnos nem érkezett. A szaktárca vezetője elmondta, hogy többek között az olaszok is bejelentkeztek helikoptereikkel, ugyan úgy, ahogy a Sikorsky vállalat is az UH-60 Black Hawk helikoptereivel, mely utóbbiról egyértelműen lemondhatunk, hiszen az egyik legdrágább típus, melyre biztosan nem fog telni a költségvetésből.

Írta: Benedek Levente, LHSN.hu

26 hozzászólás “Beszélgetés Hende Csabával”

  1. Mi az, hogy a NATO nem támogatja?
    „az orosz technikába beépített NATO kompatibilis eszközök nagyjavítások során orosz kezekbe kerüljenek.”
    Ezt a kamu dumát…
    Hozzanak létre itthon javítóbázist, vagy menjenek ki felügyelők, akik ellenőrzik, hogy nem fogdossák-e kucsma alól kilógó kis kezek azt a nyilván nagyon szigorúan titkos dobozt, ami egy szállítóhelikopterbe kerül.
    Gondolom az is tök járhatatlan, hogy amikor szétkapják a gépet, hogy beférjen a Ruszlánba, kivegyék az adott very-very titkos lószart.

    Köpnek az egészre magasról, megy csak a porhintés a választások előtt, mint rendesen.
    Lőszert nem vesznek, nem hogy helikoptert.

  2. Mindenféle szír-szar szerződésre hivatkoznak hogy meg kell felelni ennek meg annak, miközben mintha szégyen lenne kimondani hogy honvédség meg honvédelem! Igenis sztem nagyobb szüksége van a honvédségnek és a Hazának helikopterekre mint a TEK-nek meg az államtitkár és miniszter uraknak újabb 2-300 A8-as Audira! Az más kérdés hogy azok jobban páncélozva vannak mint a BTR-jeink …. :D

  3. „nagyobb szüksége van a honvédségnek és a Hazának helikopterekre mint a TEK-nek meg az államtitkár és miniszter uraknak újabb 2-300 A8-as Audira! Az más kérdés hogy azok jobban páncélozva vannak mint a BTR-jeink …. :D”
    ez így leírva viccesen hangzik, de sajnos igaz…
    választások jönnek, tehát most egy évig megy majd a porhintés, de utána kopterek nélkül maradunk, mivel sok audi kijön ebből a pénzből…

  4. Tisztelem Hendét és szándékait, de ne haragudjatok, ez a beszélgetés az oda-vissza benzin árát sem érte meg. Új információ „0”. Érdemi információ „0”. Az elhangzottak akár a HTKA kommentjeiből is száármazhatnának. A gesztus tiszteletre méltó.

  5. Vájjá’ te Csabi!
    -Most nem ott vagyunk, hogy az UH60M árban a pucérseggű AW alatt van? És akkor erre még jönnek azok a kütyük extraként, ami az amcsi tipusban gyári?
    Akkor most mennyi az annyi????
    -Meg ugye azt a Spike-ot csak rendszeresíteni kéne ahhoz az olasz géphez.
    Akkor most mennyi az annyi?
    -Meg ugye szól a fáma arról is, hogy 6 „gunship”, 6 alap és 6 dedikáltan VIP gép lenne az a 18 AW139-es (+2 kisebb AW119).
    Akkor most mennyi az annyi?
    -Apropó mi a fenének is 6 VIP gép? Ha lenne ennyi géphez „ki-be rakható készlet”, az oké! De dedikáltan VIP? Minek?

  6. „A szövetség elképzelhető, hogy nem fogja támogatni azt, hogy az orosz technikába beépített NATO kompatibilis eszközök nagyjavítások során orosz kezekbe kerüljenek.”
    A többi orosz eredetű eszközt üzemeltető NATO országnál (lengyel, szlovák, bulgár, román stb.), hogy megy ez?

  7. F1End

    „A többi orosz eredetű eszközt üzemeltető NATO országnál (lengyel, szlovák, bulgár, román stb.), hogy megy ez?”

    Szerintem ez úgy megy hogy hosszútávon mindenki átáll a nyugati eszközökre. pl lengyeleknél most lesz heli beszerzés ahol talán nem is indul orosz típus, bolgárok is nyugati helikopterre váltottak, románok Puma klónt használnak, a cseheknél is váltás lesz ha minden igaz, szlovéneknél Cougar van.

    Európában az európai helikopterek a legelterjedtebbek és (bár nem vagyok szakértő) semmivel nem rosszabbak mint az amcsi vagy orosz típusok. Csak nálunk nehezen megy a váltás a fejekben.

  8. Gyerekek, a lényegre figyeljetek már! Az írásból annyi derül ki, hogy nagy a probléma és meg akarják oldani. Semmi több. Nyilvánvaló, hogy idő előtt nem fognak mondani semmi konkrétumot.
    De biztató, hogy a htka-val számolnak, tehát remélhető, hogy legközelebb is ott lehetnek.
    Én is hiányolom a szárazföldiekre való rákérdezést.
    ***

    Hans
    „Vájjá’ te Csabi!”
    Pertu vagytok?

    „Most nem ott vagyunk, hogy az UH60M árban a pucérseggű AW alatt van? És akkor erre még jönnek azok a kütyük extraként, ami az amcsi tipusban gyári?”
    Erről eddig semmilyen pontos információ nem jelent meg. A fölhozott árak találgatások.
    Annyi ismert, hogy az AW139-esre nagy árkedvezményt adnának, semmi több.

    „Meg ugye azt a Spike-ot csak rendszeresíteni kéne ahhoz az olasz géphez.”
    Például szerintem nem Spike-ot kellene.

    „Apropó mi a fenének is 6 VIP gép? Ha lenne ennyi géphez “ki-be rakható készlet”, az oké! De dedikáltan VIP? Minek?”
    Ennek semmi alapja nincs, csak találgatás az egész.
    ***

    terko
    „De azt nem értem, hogy az új helikopterek beszerzésénél miért kell eleve kizárni az orosz, illetve amerikai típusokat (főként az amcsit, hisz még NATO tagország is).”

    Az egyértelműen lejön, hogy a magyar kormányzat nem akar új gyártású orosz gépeket. Ez adottság. Megjegyzem igazuk van. Jó lenne ugyanakkor, ha a Mi-17-esek még kapnának egy nagyjavítást és korszerűsítést és maradhatnának ~10 évig, ez beleférhet.
    Ha meg lenne a hazai ipari javítóbázis, nem lenne kérdés, hogy az új orosz gépek vásárlása lenne jó döntés. De nincs meg.
    Az amerikaiaknál egyértelműen az árakkal vannak problémák és -ezt már én teszem hozzá- valószínűleg az üzleti konstrukció nem elég rugalmas.
    Nem elég csak a bruttó összegeket összehasonlítani, a fizetés módja és az ütemezés sem mindegy. Az amerikaiaknak ott vannak a nagy cubák dollárokat kicsengető vevőik, szemlátomást nem különösebben törik magukat, hogy kedvező ajánlatot dolgozzanak ki a mi igényeinkre és üres zsebünkre…
    ***

    Littlejohn
    „Egyszer már vettünk korszerű, világszínvonalú olasz gépeket…”
    Akkor, abban a pillanatban Magyarországnak ez volt az egyetlen elérhető lehetőség. Lehet, hogy ebből a szempontból tényleg ismételni fogja magát a történelem.

    „Igen, az UH-60 drága…… de a lengyelekkel biztosan meg lehetne egyezni valahogy.”
    Nem a lengyelek tettek ajánlatot, hanem a Sikorsky, nincs mögötte se a lengyel állam, se az amerikai. A gyártósor ‘tán még be se indult.

    „VIP-gépet meg nem szabadna venni. VIP-csomag ok., de egy dedikált VIP-gép úgy politikailag, mint gazdaságilag hiba lenne.”
    Lásd fentebb. Biztos, hogy nem lesz dedikált VIP gép, ez egy nagy hülyeség.

  9. Hát elnézést hogy most megsértek egy két lelket,de ennek a testőrei már mint az ellötte lévő hadügy miniszter illetve kinevezett biztonsági őrei mind faszopó geci komcsi zsidó bérenc állat.(rokonság)
    Elnézést nem tudom hogy mi van a Fidesz alatt de nem hiszem hogy nagyban változott volna a felállás.Még egy szer bocsánat itt egy videó akik akarnak erre a pályára állni mármint katonaság:nem minden fenékig tejfel de ezt biztos ti is tudjátok:http://www.youtube.com/watch?v=7LFF7-ABhW0

  10. Kedves „lacafaca”!
    Keress magadnak egy másik oldalt, ahol kifejtheted magasröptű, mélyenszántó, alaposan alátámasztott és mély gondolataidat… Van erre -sajnos- magyar nyelvű oldal is bőven. (tippet nem adok, Te ismered őket!) Ott együtt acsarkodhatnál a többi hasonszőrűvel… Nem hiszem, hogy egy ilyen véleménynek, pláne kommentelőnek( szándékosan nem írtam embert!) helye van itt, ahol szerintem az ország leghiggadtabb társaságát fújta össze a szél, akiknek van véleményük és a másikét is tiszteletben tartják. És ami nem utolsó szempont, mindenkit emberként kezelnek…
    Szóval ne lacafacázz, húzd el a csíkot!!!!

  11. fotelmarsall:
    -UH60M Black Hawk, de állítólag drága.
    -AW139.
    -Mi171, hiába jó, de orosz és páraknak nem tetszene.
    -használtról csak a Huey-t tudjuk.
    más nincs.
    NH90 szerencsére fel se merült. Nem csak rohadt drága, de problémás és a régi megrendelők is csak mostanában részesülhetnek a kegybe, hogy átvehetik a gépeiket. Ejrócopáter asszem bedobta a Cougar-t, de arról se hallani azóta….

  12. Már valahova leírtam, hogy előszőr azt kéne eldönteni, mire akarjuk használni a helikptereket. Amennyiben tényleges szállítói kapacitás bővítésre/helyreállításra, akkor meg kell nézni, mely helikopterek képesek 30 felszerelt katonát elszállítani, 4T terhet megemelni 2000 méteren és akkor kellene a típusokon gondolkodni. Ezen két feltétel eleve műár most kizárna egy csomó helikoptert az itten felvázoltakból. De ha balettozni kell a gépek, akkor javaslom az R-55-t.

  13. Az Origós cikkből az MI-171-ről:

    „Jellemző a típuscsalád elismertségére, hogy még az amerikaiak is jelentős számban vásároltak belőle, és a NATO-csapatok is szívesen használják.”

    Nem tudom, hogy a fent leírtakból mennyi igaz, de ha igaz a NATO-nak egy szava sem lehet ellene.

  14. >Nem tudom, hogy a fent leírtakból mennyi igaz, de ha igaz a NATO-nak egy szava sem lehet >ellene.

    Három NATO ország biztos használja: csehek, horvátok, szlovákok.
    Én úgy emlékszem hogy az amerikaiak az afgánoknak vették azokat a gépeket.

    „Blackhawk sem olyan drága,”
    Az amerikaiaknak az 2001. gépet lehet hogy ennyiért adja a Sikorsky, mert ők jó vevők már vagy 30-50 éve. Nekünk valószínűleg többe kerülne, nem beszélve a kiképzésről, a rendszeres javításról, az alkatrészről, a szerszámokról stb. stb.