|

Év végi RS-24 ICBM jelentés

Az orosz haderő számára az év vége mindig izgalmas, hiszen ilyenkor sok „ajándékot” szoktak kapni. A hadászati rakétaerők kapcsán ez mindenképpen megállja a helyét, lévén az adott évre ígért eszközök – interkontientális ballisztikus rakéták – egy részét ténylegesen is ekkortájt szokták megkapni. Ez eddig ugyebár RS-12M Topol-M és RS-24 Jarsz rakétákat jelentett, azonban 2012 az utolsó év, hogy párban érkeznek a megnevezett ICBM-ek, lévén mint ismert az RS-12M gyártása kifutott, helyét a MIRV-esített változata az RS-24 vette át mind mobil, mind siló telepítési vonalon.

Várhatóan már csak a jövő év elején számolhatunk be tényleges megtörténtéről, de az 5 éves terveknek megfelelően az év vége előtt 60 RS-12M2 fog lapítani a 60. rakétahadosztály által kezelt tatyiscsevoi rakétamező silóiban. A híreinkben Tatysicsevo mellett gyakrabban szereplő Tejkovo kapcsán is lezárultak a fejlesztések, hiszen immáron 18 Topol-M és 18 RS-24 ICBM lapít mobil indítóállásán arrafelé.

A jövőben a két T betűs helyszín helyett újak fognak visszaköszönni nekünk, melyek közül kettőről – Kozelszk és Novoszibirszk – írtunk is már: Kozelszk környékén az anno ott „elásott” SS-19 ICBM-eket váltanák a siló telepítésű RS-24 változattal, míg a Szuhoj Szu-34-eset is „ontó” Novoszibirszk környékén a 39. gárda-rakétahadosztálynál kezdődnek meg a mobil telepítésű Jarsz bevezetése.

Morog a MAZ, viszi a Jarszt! :)

De vannak további tervek is! Az értesülések szerint 2013-ban Kozelszk és Novoszibirszk mellett Nyizsnyij Tagil is kapna RS-24-eseket. A harckocsi fejlesztés és gyártás vonalán ismert település környékére a mobil telepítésű változat érkezhet majd.

A lista azonban még mindig nem ért véget! De nem ám, hiszen a lehetséges RS-24 telepítési helyszínek listáján ott figyel még a Szuhoj és korai előrejelző radarállomás kapcsán szintén ismerősen csengő Irkutszk, valamint Dombarovszkij neve is. A Kelet-Szibériában, a Bajkál-tó közelében fekvő Irkutszk mobil telepítésű Jarszokat kapna, míg a Kazahsztáni határhoz közeli, RS-36M2 / SS-18 Satan rakétamezőnek számító Dombarovszkijban vélhetően azt a mintegy 20 üres silót hasznosítanák, ami a jelenleg ott aktív 30 RS-36M2 mellett üresen áll.

[googlemap src=”https://maps.google.com/maps/ms?msid=213001058605897758963.0004d1fc42f89286a2b63&msa=0&ll=54.265224,73.300781&spn=85.890068,158.027344″ width=”606″]

Aktív és tervezett RS-24 telepítési helyek – pirossal a siló telepítés