|

Megnövelt teljesítményű lézert tesztelt a Rheinmetall

Közel egy évvel azt követően, hogy a svájci Ochsenboden lőtéren a Rheinmetall élesben is kipróbálta két, saját fejlesztésű lézerfegyverét (egy 10 és egy 1 kW-os teljesítményűt), idén november végén ismét ellátogattak ugyanoda, hogy ezúttal egy lényegesen erősebb, 50 kW-os lézerrel pusztítsanak el pár célpontot. Amint arról a Haditechnikai Kerekasztal olvasói is tájékozódhattak, 2011 novemberében a német hadiipari nagyvállalat első ízben próbálta ki lőtéri körülmények között lézeres légvédelmi rendszereit, amikkel tüzérségi lövedékeket és kisméretű UAV-ket lőttek le. Akkor az szerepelt a tervek között, hogy három-öt éven belül eljutnak egy stabilan működő, 100 kW teljesítményű lézerig – szakértők szerint ekkora teljesítmény szükséges a leghatékonyabb működéshez. Jelenleg úgy tűnik, hogy ezen cél felé jó úton haladnak, hiszen az 50 kW-os példány is sikerrel vizsgázott.

Hasonlóan a tavaly bemutatott, két darab 5 kW-os komponensből álló, 10 kW-os lézerhez, a most tesztelt 50 kW-os fegyvert is egy 20 és egy 30 kW-os elem építi fel. A rendszert a Rheinmetall a saját fejlesztésű BST (Beam Superimposing Technology – Sugár-szuperpozicionáló Technológia) segítségével fogja egybe, ami biztosítja a legoptimálisabb pusztító erőt. Mindkét különálló komponenst egy Oerlikon Revolver Gun lövegtoronyba integrálták, ezen kívül pedig a 30 kW-oshoz tartozik egy Oerlikon Skyguard 3 tűzvezető rendszer. A két állomásnak saját energiaellátó egysége van, így külön-külön is működőképesek, valamint mindkettő rendelkezik elektrooptikai célzóeszközzel, ami kis távolságon biztosítja a pontos célfelderítést és – követést.
A működési elv leegyszerűsítve a következő: a Skyguard 3 radarja észleli a célt, az adatokat pedig továbbítja a 30 kW-os lézer vezérlő számítógépének, ami meghatározza az energianyaláb optimális energiáját, majd – szükség esetén a 20 kW-os komponenssel együtt – elkezdi a besugárzást, és megsemmisíti az objektumot.

Bal oldalt a 30, jobb oldalt a 20 kW-os komponens látható |Fotó: Rheinmetall AG

Bal oldalt a 30, jobb oldalt a 20 kW-os komponens látható |Fotó: Rheinmetall AG ,

Az idén novemberben lebonyolított teszt során háromféle célpontot küzdöttek le a rendszerrel. Elsőként egy 1000 méterre elhelyezkedő, statikus, 15 milliméter vastag tömör acél gerendát sugároztak be és vágtak ketté. Másodszorra már nehezebb feladat következett, a célt ezúttal egy kisméretű pilóta nélküli repülőgép képezte, amit a Skyguard három kilométerről detektált, majd a két sugárforrás, saját célzóeszközeik közreműködésével, néhány másodperc alatt megsemmisített (az UAV ekkor 2000 méterre volt tőlük).
A harmadik fázisban egy tipikus C-RAM – feladat elé állították a rendszert, a célpont ezúttal kisméretű tüzérségi lövedéket szimulálni hivatott, 82 milliméter átmérőjű acélgolyó volt, ami 50 m/s sebességgel haladt ballisztikus pályán. Leküzdését ezúttal a 30 kW-os lézer egyedül végezte, a célzást pedig szinte végig ennek saját elektrooptikai eszközével hajtották végre.

A 30 kW-os lézer |Fotó: Rheinmetall AG

A 30 kW-os lézer |Fotó: Rheinmetall AG ,

A Rheinmetall szakértői a tesztek után elmondták: az eredmények arra mutatnak, hogy mára sikerült a rendszer reakcióidejét olyan szintre csökkenteni, hogy alkalmas legyen a konvencionális C-RAM rendszerek helyének átvételére – ráadásul, a közhiedelemmel ellentétben, még rossz időjárási körülmények között (hó, köd, jégeső, eső, vakító napsütés) is képes elvégezni feladatát. Elmondásuk szerint elfelejthetjük azokat a kritikákat, amik szerint a nagy energiájú fegyvereik csak kedvező időjárási feltételek között működőképesek. Szintén fontos előrelépés, hogy a korábbi tapasztalatok alapján sikerül egyre inkább a valós követelményekhez igazítani a fegyverek energiaellátását, valamint a lézerek esetében általában kritikus tényezőként emlegetett hűtését. A tavalyi évhez képest szintén megnőtt a teljesítménysűrűség, ezzel ugyanakkora energia segítségével nagyobb pusztító erő érhető el.

A jövőre vonatkozóan pedig a jelenlegi cél az, hogy 2013-ban tesztelni tudják a 60 kW-os teljesítményű lézert, ami hasonlóan épül majd fel, mint a mostani 50 kW-os. Szintén tervben van a lézerfegyverek integrálása a 35 mm-es automata Ahead Revolver Gun löveghez. Ez utóbbi azt a célt szolgálná, hogy pontosabban összehasonlíthassák a két technológiát különféle körülmények között. Emellett a kisebb teljesítmény-kategóriában is folyik a fejlesztés: további tesztekre kerülhet sor azzal az 1 kW-os lézerrel, amit egy átalakított TM 170 páncélgépjárműre szereltek. Utóbbival egy mobil lézeres légvédelmi rendszert szeretnének létrehozni, amit csapatlégvédelemre használhatnak.