|

Hiánypótló hírcsokor – fehérorosz Jak-130-asok, orosz Szu-30SzM-ek, indiai P-8I-k és F-35-ösök Japánban

A HTKA Block 5 munkálatai miatt szerkesztőségünk kicsit jobban leterhelődött, mint általában, ezért sajnos lemaradtunk néhány fontosabb hírről – ezeket igyekszünk mihamarabb bepótolni. Következzék tehát néhány rövidebb, egy csokorba fűzve.

A RIA Novosti hírügynökség jelentése szerint Fehéroroszország és Oroszország között megegyezés született négy darab Jakovlev Jak-130 típusú, két hajtóműves katonai kiképző / könnyű csapásmérő repülőgép megvásárlásáról. A keddi bejelentés szerint a gépeket 2015-ben kell átadnia az Irkutnak, mely a gyártást végzi majd. Fehéroroszországból már korábban is érkeztek olyan hírek, melyek orosz forrásból származó katonai repülőgépek beszerzését vélték tudni, a Jak-130 iránt pedig – ami egyébként az Orosz Légierő első számú haladó kiképző repülőgépe lesz a jövőben – szintén régebb óta érdeklődnek.

Jak-130

Jak-130 ,

Eközben az Orosz Légierő vezetése a vadászbombázó-állomány további bővítése mellett határozott, aminek eredményeként szerződést kötöttek az Irkuttal további 30 darab Szuhoj Szu-30SzM beszerzéséről. Mint ismeretes, egy régen tervezett projekt keretében idén márciusban már sor került egy 30-as tétel megrendelésére, melynek teljesítése már folyamatban van, az első két példányt például november 22-én adta át a gyártó. Ez a folyamat 2015-ig tart majd, és tulajdonképpen egybefolyik a mostani megrendelés teljesítésével, hiszen a szerződés szerint az Irkutnak 2016-ig kell átadnia a Szu-30SzM-eket.

Forrás: Irkut

Szu-30SzM | Forrás: Irkut ,



Szintén fontos eseményre került sor Indiában: a Boeing december 19-én Seattle-ben átadta az első P-8I Poseidon tengerészeti felderítő és tengeralattjáró-elhárító repülőgépet az Indiai Haditengerészet számára. Az első példány egyelőre az Amerikai Egyesült Államokban marad, egészen addig, míg sor nem kerül a második átadására is, amivel együtt 2013 első negyedévében leszállítják Új-Delhinek. Mint ismeretes, India nyolcat rendelt a Boeing 737-esen alapuló típusból, melyet az USA is nagy példányszámban rendszeresít. Az indiai projekt jelenleg jól halad, a Boeing pillanatnyilag a negyedik és ötödik P-8I összeszerelésével van elfoglalva.

Indiai P-8I-k egymás között |Fotó: Boeing Media

Az első 3 példány egymás között |Fotó: Boeing Media ,

Leon Panetta amerikai védelmi miniszter bejelentése szerint a Lockheed Martin F-35 Lightning II-esek első ízben 2017-ben települnek majd az Amerikai Egyesült Államokon kívülre. A célpont a Japán legnagyobb szigetén, Honsún található MCAS (tengerészgyalogos légitámaszpont) Iwakuni, ahol jelenleg F/A-18C/D Hornetek állomásoznak. Ebből fakadóan az F-35-ösök is a USMC állományába tartozók lesznek, mégpedig B verziójúak. Panetta szerint ez a lépés teljes mértékben egyezik azon törekvéssel, hogy 2020-ig a haditengerészeti erőket (amikhez a tengerészgyalogos hadtest is tartozik) 60/40 arányban osszák meg a Csendes – és az Atlanti-óceán között, ellensúlyozva a térségben egyre inkább forrósodó helyzetet. S bár a MCAS Iwakuni parancsnokságán még nem hallottak erről a tervről – legalábbis ezt nyilatkozták a hír kapcsán – , Panetta teljesen bizonyos volt ebben.

F-35B |Fotó: Lockheed Martin

F-35B |Fotó: Lockheed Martin ,

50 hozzászólás “Hiánypótló hírcsokor – fehérorosz Jak-130-asok, orosz Szu-30SzM-ek, indiai P-8I-k és F-35-ösök Japánban”

  1. Az F35-ös látványán azért a festés is sokat dob, nagyon jól néz ki. Amúgy mirefel van ez a kettéosztott ablaka az F35-ösöknek? Nem zavarja nagyon a kilátásban a pilótát az a vastag csík ott középen? A F22-nél megoldották egy darabból az egészet, az F35-nél miért vetették el azt a módszert?

  2. Szvsz azért, mert a három verzióból kettő tengerész verzió, melyek sokat repülnek víz felett, ahol nagyobb a madarakkal való ütközés esélye és ez a megoldás erősebb kabintetőt eredményez (lehet h könnyebb is) és a rendszerazonosság miatt kapta ezt a 3. is.

  3. Meg ha jól dereng, az F22-esekre nem is egy panasz érkezett, hogy túl hamar cserélni kell a kabintetőt, mert nem bírja az elvárt repóráig a strapát. Hogy most kopik vagy vetemedik azt már tényleg nem tudom.
    Gondolom visszaváltottak a már beváltabb és erősebb megoldásra, plusz két darabból cserélni egyszerűbb csak azt, amivel tényleg gond van, ha gond van és nem kell egy méreg drágán, egyben megformált tetőt hozni.

  4. Lehet egyedül vagyok vele, de nagyon nem értem ezt a Szu-30SzM rendelést. A Szu-27SzM/SzM3 modernizáció helyett/mellett, vagy a Szu-35Sz gyártása akadozik? Vagy csak simán a vártnál sokkal gyorsabban „esnek szét” a régebbi gyártású gépek?

  5. Ezen a képen szembeötlő az F-35 esetén a körkörös kilátás hiánya. Vajon ezt a Hans által említett kamera kompenzálja vagy áldozatául esett a lopakodó képességnek? Elvégre az amerikai gépeken honosodott meg az a fajta kialakítás első körben (II. vh. után).

    Chimera:
    India szerintem biztos butítottat kapott, legfőképpen az oroszokkal való jó viszony végett. /Meg, ez is a szokás./

  6. A keret azért nem zavar olyan nagyon, mert a pilótának optimális esetben két szeme van.

    Az oroszok a végtelenségig tervezik üzemben tartani a Mig-31eseket? Ahelyett terveznek valamit, vagy azt is a Szuhojokkal akarják megoldani?

  7. @Qualit

    Nagy valószínűséggel a Szu-27SzM/SzM3-ból már nem lesz rendelve. A 35-ös program lassan halad, sok az új fejlesztés, ellenben az export megrendeléseknek hála az érett 30-osokat az irkuti gyár elég gyorsan le tudja gyártani.
    Hozzá kell szokni az érkező új technikákhoz, talán még az az idő is eljön, hogy a drágán vásárolt gépeket nem a szabadban fogják tárolni:
    http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=mTEeY7NBcoU

  8. Ezek nem is szürke színek hanem valami fekete szar.

    Jó döntés az újabb szu-30

    Úgy 2016-ra HA sikerül leszállítani a gépeket akkor jól haladnak .

    48 zsu-35
    64 szu-30 a régebbi átadott gépek
    50 szu-27sm
    12 szu-27sm3
    24 mig-29SMT

    Amúgy szerintetek a a modernizált gépeken is integrálják majd az új levegő levegő rakétákat?

    Ha Kína és a jenkik ellen nem is elég de más ellen igen egy támadás visszaveréséhez .
    Légi teheneket meg a felderítőket lekapják a mig-31 gépek .

  9. Lehet, hogy bennem van a hiba, de az az il-76 variáns gyanúsan azért néz ki úgy, ahogyan, mert most eshetett át egy nagyobb átépítésen, ezért friss gyártmányú vezérsíkokat és szárnyakat kapott ( + új radardómot ), amik már a légierő új (fekete) festését viselik.

    Vagy tévedek?

  10. Hans, elég érdekes elképzelés, hogy a sisakkijelzőn keresztül szemléli csak a világot a pilóta. Akkor nem is kellene átlátszó kabintető ezzel az erővel, lenne egy 2 centi vastag szénszálból / titánból készült átláthatatlan kabintető, azzal meg ütközhetne bármivel nyugodtan.

  11. Qualit

    A SZU-30SZM kétüléses így inkább csapásmérő míg a SZU-35SZ,SZ-27SZM széria együléses azaz inkább vadász.Ne felejtsük el ezek nem 5.gen. gépek így kevésbé megoldott a rendszer integráció ár azt nem tudom,hogy az F-35-nél hogy akarják megoldani azt egy pilótával amihez elvileg kettő kell.Vegyünk egy egyszerű esetet:támadsz egy célpontot aminek ismeretlen a helye(CAS feladat és nincs légi irányító aki megjelölje neked a célt) ezért neked kell a radar NCTR üzemmódjával képet készíteni(nem egy gombnyomásos feladat),majd azon meg is kell találnod(ha meg van akkor be kell pötyögnöd a GPS koordinátákat a bombád memóriájába) amit számítógép el nem végez helyetted(pl nincs két egyforma géppuskafészek)miközben keresgélsz a képen illik a gép vezetésére is figyelni(főleg ha alacsonyan vagy hegyek közt)meg a csapatlégvédelem sem egy elhanyagolható veszély(nincs az a rendszer ami egy 0 kisugárzással üzemelő Panchirt vagy Lora G-t zavarni tud) és teszem azt mind ezt éjszaka kell végrehajtanod.Hát ember legyen a talpán aki ezt egy akármilyen F-35-el jobban megcsinálja mint egy F-15E vagy F-16 Block52 két emberrel.

  12. Joker, már az Euro gépen is van olyan sisakkijelző, amivel a pilóta maga alá tud nézni, mintha nem lenne a gépnek alja.
    De nyilván az ember ember, igényli a személyességet, a technika meg technika, amit zavarni lehet, vagy tönkremegy. Ezért nem utaznak zárt dobozban.

  13. „iglaJoker, már az Euro gépen is van olyan sisakkijelző, amivel a pilóta maga alá tud nézni, mintha nem lenne a gépnek alja.”

    Tévedés, nincsen.

    Dudi, az NCTR üzemmód nem az, amire Te gondolsz. Az a nagy távolságban lévő légi célok
    passzív azonosítására szolgál.

  14. aerophly

    A radar az egy aktív eszköz nem nagyon van neki passzív üzemmódja(talán csak a mai AESA radarok de nem csak ezeknek van NCTR képessége).Az NCTR tudtommal úgy működik,hogy a radarba visszaérkező(tehát aktív üzemmódról van szó)jelekből generál egy képet radar számítógépe és ez alapján megy a típusazonosítás.Ez ma már ott tart,hogy akár hajtóműveket is lehet így azonosítani a lapátokról visszaérkező jelek alapján.

  15. Igla nem is azt furcsáltam, hogy egyes modelek aljába kamerákat építenek, amivel „át tud látni” a pilóta a gépen, hanem inkább azt, hogy az előre nézésre is van ilyen. Mert ott ugy-e egy „ablak” van előtte, amin egyszerűbb, közvetlenebb, természetesebb, stb ha csak egyszerűen kinéz.

  16. Chris

    Ebben a sorrendben de a CIA nem biztos.Amúgy Az SzM3 jobb elektronikával és elvileg erősebb hajtóművel készült amellett,hogy a kabin műszerezettsége is más.

    Joker

    A kamerák az F-35-nél a MAWS(rakétaindtásra figyelmeztető rendszer) rendszer részei, elsődlegesen nem azért vannak,hogy a pilóta a gép alá is lásson.A kis pukli a kabin alatt pedig egy beépített lézer célmegjelölő azért,hogy ne kelljen POD(Sniper vagy Lightning) és ne rontsa a gép „lopakodó”képességét.

  17. @vd
    Tudnak repülni. Óriási. Azt a videót kapard elő, amikor ezek full loadot indítanak.
    Egy följebbi témához. Ezeken a videókon is látszik, hogy az ablakok a pilóta előtt jobbára csak illúziók. A légtérnek jó ha az 1/6át látják, és ha szembe jönne valaki, ki se tudnák kerülni.

  18. silirusglanisAerophly

    „Az NCTR üzemmód az, amikor a (csak szemből,kis szögeltéréssel közeledő) gépet a turbinalapátok visszaverődése alapján típushoz kötik?” Nem egészen. Szemből a turbina nem látszik, csak a kompresszor. A dolog bonyolultabb. ugyanis számos más egyedi jellemzője is van a visszevert jeleknek, a kompresszor lapátok által keltett moduláció csak az egyik. Ezért fontos, hogy minden típusról legyen egy több aspektusból felmért „könyvtár” különböző függesztmények mellett, hogy az éppen vett ejelk alapján azonosítható legyen.

  19. Roni

    Ez egy új közelharci rakéta a T-50 nek, főleg F-22 és UAV-ok leküzdésére szánják…itt az eredeti hír…hátha lehet fordítóval…:http://izvestia.ru/news/542051

    Még pár mai hír: újabb 5 Szu-34 átvitele és érkezése Lipeckbe: http://tvzvezda.ru/news/forces/content/201212251326-ao49.htm

    Oroszországban újra kezdték tervezni mobil vasúti atomvonatokat, csak most viszont kisebb rakéta lesz benne…vagy Bulava vagy Jársz…hogy beleférjen egy vasúti kocsiban. Ezt eléggé komolyan gondolják, mert már a pénzkeret is megvan. Forrás: http://interfax.ru/politics/news.asp?id=282784