|

Megkapta első három modernizált MiG-29-est India

Az orosz RAC MiG repülőgépgyártó vállalat átadta az első három, átfogó modernizáción és élettartam-hosszabbításon átesett MiG-29UPG vadászbombázó repülőgépet India számára. A cég december 10-én kiadott közleményében tudatta, hogy a három Fulcrum egy Antonov An-124 teherszállító repülőgép fedélzetén, több darabban érkezett Indiába, ahol a Hindustan Aeronautics Limited (HAL) üzemében fogják összeszerelni őket. Az először 2011. február 4-én levegőbe emelkedő, azóta berepülés alatt álló UPG verzióvá való modernizáció összesen 69 indiai MiG-29-est érint, melyek közül hatot készítenek el Oroszországban, a többi 63-at viszont már a HAL fog átalakítani. A tervek szerint a következő hármas „csomagra” már nem kell annyit várnia Új-Delhinek, mint amennyit erre kellett, miután pedig a munkálatok átkerülnek Indiába, a gépek átadása jelentősen felgyorsul majd.

MiG-29UPG ,

Az UPG-verziójú MiG-29-esek a 900 millió dolláros szerződés keretében korszerű, a 21. század igényeinek megfelelő avionikát, fedélzeti lokátorukat Fazotron Zsuk-ME-re cserélik, megnövelik belső tüzelőanyag-kapacitásukat, valamint képessé válnak levegőben való üzemanyag-felvételre. Mivel az egész projekt egyik fő motivációja az volt, hogy Pakisztán modern vadászrepülőgépekre tett szert, amik nagy hatótávolságú levegő-levegő rakéták alkalmazására is képesek, így természetesen az UPG-k fedélzetére integrálták a Vimpel R-77 BVR-rakétát, de emellett precíziós vezérlésű levegő-föld fegyverzetet is kapnak. A gyártó szerint élettartamukat 40 évre tolták ki, így még sokáig fogják védelmezni India légterét.

31 hozzászólás “Megkapta első három modernizált MiG-29-est India”

  1. lancevance: az aranysasban egy igencsak hozzáértő személy részletesen leírta, hogy miért nem érte volna meg a nekünk felajánlott modernizációs csomagok egyike sem. Természetesen egyik csomag se volt ilyen indiai szintű, dehát nekünk úgyse lenne pénzünk gépenként 10 millió feletti modernizációra.

  2. A „hozzáértő személy” írását inkább hagyjuk. Ősrégi és már akkor is pontatlan adatokat, forrásokat használt, amelyek ma már szinte teljes egészében cáfolhatók.
    Mind a 21-es, mind pedig a 29-es modernizáció olcsóbb és megfelelő megoldást adott volna hosszú távra.

  3. Jets.hu-n olvastam amúgy cikkeket a témában, ott is azt írták hogy hatalmas pazarlás volt amit a nagyvassal csináltak. Lett volna lehetőség német NATO kompatibilis csomag vásárlására is, az nem érte volna meg nekünk?

  4. ezt nem hinném aerophlynak kéne feltenned…

    szigorú imho de ha csak annyit csináltak volna 2000/2001ben, hogy a MIG29eket elkezdik normálisan üzemeltetni és semmilyen modernizáció nem történik is simán kiszolgálhattak volna még 10+évet a gripen költségének elenyésző részéért.
    Természetesen a gripen összehasonlíthatatlanul modernebb, potensebb gép, de jól látható volt már akkor mi is van itt Közép EUban és amikor Ausztriában nincs BVR fegyverzetük az EFhez, a Román/Szerb légierő meg örülünk ha nem csak papíron létezik, akkor minek egy lehet vidulni ennyire potens/modern gép?

    Jut eszembe, Romániában repülnek még a MIG21ek vagy kirepülték az utolsó repórát is és ~csak papíron létezik Román A2A légierő?

  5. @lancevance

    Gripen FAQ hivatkozik a „mi lett volna ha” esetekre, elég sok külső link és hivatkozással van megspékelve a témában.

    Engem biztosan sokan megköveznének, de nekem a modernizált MiG-21bisz sem ördögtől való akár a 14 gépes MiG flotta megtartása mellett.

    Nekünk nincs szükség nagy hatótávolságú csapásmérőre, a MiG-21 két kis LGB-vel vagy nagyon elvadultan gondolkozva SDB-vel honvédelmi célokra bőven elegendő csapásmérő képességet ad. Totálisan elvadulva az új lézeres kisméretű (valaha irányítatlan) rakéta integrációja is elképzehető, ha nagyon hosszútávon számoltunk volna a gépekkel. Szélsőséges esetben ARAAM shooter is lehetne a gép, attól függően, hogy mennyire vad a fantázia és mennyire vastag a pénztárca. A legnagyobb kérdőjel az, hogy fizikailag vajon meddig lett volna reptethető a MiG-21bisz és milyen költséggel? Mert erről sajnos fogalamam sincs…

    A MiG-29 Gripen szintűvé modernizálása véleményem szerint nemigen lett volna lehetséges a választás idején, az orosz EW ipar egyszerűen nem tartott ott. (Talán még most sem.) A ’80-as évek beli állapothoz képest el lehet érni komoly képeségbeli javultást ma már mind orosz, mind külföldi rendszerek beépítésével, azoban komolyabb modernizáció költségei azért már-már összemérhetőek a Gripen program árával. Új radar, teljesen új fedélzeti rendszer, új rádiók, data link, IFF, AMRAAM integráció, stb. A papíron kedvezőnek tűnő esetleges orosz ajánlat ára sajnos elszállhat, lásd India. Ha meg vegyes orosz/nyugati elekronikával számolsz, a probléma még súlyosabb. Volt valaha már olyan sikeresen lezárt MiG moderziációs program, ami a „maximum műszaki tartalommal” összemérhető? A gép autonóm PGM-es csapásmérő képessége hogyan lett volna biztosítható?

    Itt jön megint a nagy kérdés. Valóban szükségünk van/volt/lesz Gripen szintű gépre és az általa nyújtott képességek összességére?

    Az egész problélma ott kezdődik, hogy mire van szükség, mi a keret és mik a célok és ez milyen más beszerzés / képesség kárára megy. Ezek alapján a variációk száma elég magas. Lásd a cikkben.

  6. Mind a 21-es, mind pedig a 29-es modernizáció olcsóbb és megfelelő megoldást adott volna hosszú távra.

    Na ja, de milyen maximálisan kiaknázható képességekkel? És megint ott vagyunk, hogy ki szerint mire van szükség és meddig.

    A „frankó” magyar politika mellett megtartani egy védelmi koncepciót eddig hogyan sikerült?

  7. „És megint ott vagyunk, hogy ki szerint mire van szükség és meddig.”

    A mirenél csak körbe kellett volna nézni. A meddigre pedig a választ sztem jól megadják a Lengyel… MIG-29ek…

    Csakhát koncepció sose volt… Ha lett volna is sokkal fontosabb volt mindig, hogy a pénz lehető legnagyobb %os részét ellopják + Oroszokkal, Amikkal való összebalhézás meg már anno is jól ment.

  8. Én a környező országokat „végig mérve” már anno azt mondtam nem kell a Gripen, mert a MIG-29-esek légvédelemre tökéletesek, és akkor nekem úgy tűnt, hogy egy NATO kompatibilis csomag minimális modernizációval és üzemidő hosszabbítással sokkal jobban megérné anyagilag, mint a Svéd madár.(bár közel sem tudtam annyit a gépről, mint a Gripen FAQ olvasása után) A véleményem az új információk ismeretében is fenn tartom. Tény, hogy a Gripen C potensebb, mint anno a MIG-29-eseink, ellenben a képességek egy része totál fölösleges, így pénzt is kár volt rá költeni. A Gripen A, így utólag pedig egy abszurd döntés volt…
    Ez csak a magánvéleményem, de szerintem a MIGek fölösleges kukázásával, és az új gépek fölösleges beszerzésével sikerült 700 milliárdos kárt okozni a magyar államnak, és így nekünk. Sajnos én ezt a károkozást látom amikor ránézek egy Gripenre, nem pedig egy potens gépet :(

  9. Molni a 21-est nem csak te tartod jó ötletnek, nálunk 3 ezred repülte, megvolt a karbantartáshoz szükséges háttér Csepelen. A románok modernizációja is elég jól sikerült a géppel. Ha ezeket még hadrendben tartjuk a 29-es mellett, azokat pedig kímélve, nem szarrá műrepülve, normális körülmények között tárolva és használva,okosan használjuk akkor rengeteg pénzt spórolhattuk volna. Csapásmérésre pedig még mindíg ott lennének a szu-22-esek. A kecske is jóllakott volna és a káposzta is meglenne.

  10. Hát én annó F-16 -ra voksoltam volna, de így utólag a MiG-29 -Szu-22 kombó is maradhatott volna, a lengyelekkel közösen csinálhattunk volna valami felújítás/modernizáció félét. (igazság szerinte ezt rengeteg dologgal meg lehetett volna csinálni, pl: T-72, ZSzU-23-4)
    Egyébként ha jól tudom a szlovák Migek is kaptak NATO kompatibilis rádiót és IFF -t, szerintem ezt nálunk is meg lehetett volna oldani. Ki tudja, talán egy kicsivel több pénzért még Link16 is beszerezhető lett volna.

  11. Molni a 21-est nem csak te tartod jó ötletnek, nálunk 3 ezred repülte, megvolt a karbantartáshoz szükséges háttér Csepelen.

    Csepelen a Kossuth középsulit háttérnek nevezni erős túlzás. A DR megszűnte maga után vonta hazai nagyjavító képesség elvesztését is, mind helis, mind repülőgépes vonalon.

    Csapásmérésre pedig még mindíg ott lennének a szu-22-esek. A kecske is jóllakott volna és a káposzta is meglenne.

    A Gripen döntés idején már nem volt 22-es, ez már kívül esik a forgatókönyveken.

  12. A németeknél még a DASA (azóta már EADS-be olvadt) dolgozta ki a gépek NATO-sítását, nem tudom korlátozások voltak-e. Azokból kaptak 22db-ot a lengyelek 1 eurós áron. Szerintem az lett volna a legolcsóbb nekünk Gripen meg egyebek helyett :D

  13. bartinieffektus

    http://www.defence.pk/forums/indian-defence/182139-mirage-2000h-vs-mig-29b-dogfight-results-out.html Ez, gondolom en, ide valo link.

    Az indiai 29-esek elso szerias, butitott Migek voltak . A legtobb alkatreszt meg nittelessel erositettek fel es kevesebb komposit volt bennuk , mint a kesobbi 29-es szeriakban. Akkor is darbaokban erkeztek a gepet , de a hanyag ujraszereles vegett a nitelesek kilazultak a terhelestol es tonkrevagta az RD-33-as turbina lapatjait. ’96 ban az osszes hajtomuvet nagyjavitottak Oroszorszagban, a sarkany nagyjavitasat a Hindustan vallalatnal oldottak meg, orosz mernokokkel.

  14. Hú kolléga, az információid nagyon gáz forrásokra utalnak. Semmiféle „nitelés” (mi az????, szegecselés?) nem volt az újraszerelésnél, csak a szrányak és a vezérsíkok voltak leszedve a szállításhoz. A hajtóművek gyárilag voltak silány minőségűek, a „butított” pedig egyedül a különböző IFF-re és két lokátor üzemmódra vonatkozott, semmi másra. Ugyanazok a rakéták, ugyanazok a hajtóművek, mint az orosz gépekben.

  15. bartinieffektus

    Nem , csapszeg (amit a 70-es evekig hasznaltak nalunk is) . A beomlo nyilasok zaropaneljet es a levego beomleset szabalyzo panelt rosszul illesztettek ossze. Kilazultak es a motor beszivta. Voltak problemak a hajtomuvel is, de az a titanium rossz megmunkalasa miatt volt. ( voltak balasetek , ahol a titanium szabalyossan meggyulladt ( 2500 C fok ! )), de ez nem fordult elo az indiai gepeknel. Meg a FOD zaro ajtok automatizalasa sem volt a gepbe szerelve(200km/h nyit-zar , foldon hajtomuleallitaskor automatikusan kinyit).

  16. Én nagyon sajnálom a 29-inket, valamelyik 200 órát se repült még! Sőt nem is fog mert úgy gajra vágták 2-3 év alatt, ja és még eladni sem lehet mert olyan szar állapotba van! 28 gép repült 17000 órát 17-év alatt bravo! Ezek a gépek mindent elárulnak hogy mi történt Magyarországon az utóbbi 20-pár évben!