|

Slovak International Air Fest 2012 – Képriport

Szeptember első két napján rendezték meg a szlovákiai Sliac-on a SIAF 2012 repülőnapot. Sajnos az időpont választás elég szerencsétlen volt azon oknál fogva, hogy ugyanazon a hétvégén rendeztek Szerbiában is repülőnapot, így aki csak 1 napot tudott rászánni egy ilyen eseményre, annak bizony választania kellett valamelyik repülőnap közül.

Sliac csak 2 óra a határtól, így mi azt választottuk, és a vasárnapi programot néztük meg, aminek volt pozitív és negatív oldala is. Vasárnap az időjárás a kegyeibe fogadott minket, hiszen – a szombati nappal ellentétben – nem esett az eső, viszont reggel köd volt, ami csak nagyon lassan akart feloszlani. Kapunyitás előtt fél órával értünk a repülőtérhez. Kecskeméthez képest alig volt forgalom és kapunyitás után 5 perccel már bent is voltunk a reptéren. Mivel köd volt, ezért rögtön a kerítés felé vettük az irányt, hogy a repülőprogramot az első sorból nézhessük végig. Újabb pozitív dolog, hogy a kordon csak derékig ért, így nem zavarta a nézelődést és a fotózást.

Miután oszlott egy kicsit a köd, „őröket” hagytunk a cuccunknál és elindultunk megnézni a statikus sort és persze a B-52-est, ami méreteiből adódóan már messziről hívogatott. Miután megnéztük a szerényke statikus sort és alaposan végigjártuk a B-52-est – ami nem volt elkerítve és gyakorlatilag mindenhova be lehetett nézni -, visszatértünk a kerítés mellé és vártuk a repülőprogramot, amit egy L-29 Delfin nyitott meg. Kecskeméthez szokva nagyon hiányoltam valami nyitóképet. A repülőprogram többi részét nem szeretném leírni percről percre, inkább beszéljenek a képek.

A vasárnapi programot az L-29 Delfín nyitotta meg. ,

A svájci Hornet száll fel éppen. HTKA,

A svájci pilóta alaposan megnyúzta a gépet. ,

Svájci Hornet ,

A HA-LIX száll fel, hogy megmutassa magát a közönségnek. ,

A 0921 oldalszámú MiG-29AS száll fel egy szóló bemutatóra. ,

A 0921-es oldalszámú szlovák MiG-29AS bemutatót repül. Lassan átadja a stafétát. Rácz Gyula, HTKA.hu,

A korabeli ruhákba beöltözött hagyományőrzők jelezték, hogy a földön is lesz látnivaló. ,

Útban a csata helyszínére. ,

Felszállás közben a Lengyel légierő egyik Szu-22M4 gépe. ,

A Szuhojok először kötelékben mutogatták magukat… ,

… majd szétváltak és külön külön lehetett megcsodálni a bájaikat. ,

Légiharcra készülődve. ,

Itt még együtt a két gép de hamarosan látványos légicsatát vívnak. ,

Menekülés közben. ,

A Lengyel Légierő Team Orlik bemutató csoportja is a PZL-130-al repül |Fotó: HTKA.hu – Spawn ,

Az elmaradhatatlan szemberepülés. ,

Légicsatához száll fel a Retro Sky Team. ,

Itt még kötelékben a légicsata résztvevői. ,

A hazaiak L-39 Albatrosza száll fel a bemutatójára a szliácsi repülőnapon ,

Felszálláshoz készülődik a Frecce Tricolori… ,

… hogy a szokásos programjával itt is sikert arasson. ,

A másik Red Bull-os résztvevő az AH-1 Cobra volt. ,

Csak beköszönt az osztrák légierő Typhoon gépe… ,

Ismerős hang ismerős forma. Mi-24-es bemutató. ,

A belga pilóta sem sajnálta a kraftot. ,

Az infracsapda szórás mindig látványos. A töltetek égési hőmérséklete 1000 Celsius fok felett van ,

A nap végén a szervezők felküldték még egyszer a 0921 oldalszámú MiG-29-est és a bemutatója méltó zárása volt a napnak. ,

Pár kép a statikus sorról.

Szlovák MiG-21-es a statikus soron. ,

A gép ami vonzotta a tömeget. ,

A gép a Barskdale légitámaszpontról érkezett. ,

Mivel vasárnap mentünk, így sajnos lemaradtunk az orosz Mig-29M2-ről, ami ilyenkor már Batajnica egét szelte – de így sem volt rossz ez a repülőnap. A repülőprogramban a katonai gépek mellett több civil gép repülése is helyet kapott, a katonai gépek szerelmesei ilyenkor maximum pihentek egy kicsit. Bár voltak negatívumok, összességében megérte ellátogatni erre a repülőnapra. Remélhetőleg legközelebb nem szervezik össze semmi mással. Mi a következőn is ott leszünk!

17 hozzászólás “Slovak International Air Fest 2012 – Képriport”

  1. Nagyon szerettem volna eljutni!
    Kifejezetten a Szu-22 repülését szerettem volna látni.

    Be is jelentkeztem a Forgó Travelhez a második járműre.
    /Az információért köszönet a HTKA fórumnak! :-)/

    …aztán bevásároltunk a gyermeknek évkezdésre, kifizettük a tankönyveket – hét év rutin ellenére is megtudtam lepődni :-(

    Úgyhogy lemondtam a lehetőséget :-(:-(

    A képekért köszönet!

  2. Nekem tetszett, én is vasárnap voltam, így sajna az orosz Mig-29-ről lemaradtam. De legalább először láthattam kicsit bővebben a Typhoont. Lehet, haza húz a szívem, de nekem 2 éve a Magyar Gripen repülése jobbnak tűnt, mint itt a svéd gépé Sliacon. Nekem legjobban az F-18 repülése tetszett, a Szlovák Mig-29-es repüléséből a (nálunk megszokott) harangot hiányoltam. De le a kalappal a szervezők előtt, ami engem meglepett, hogy közel sem volt annyi biztonsági ember a reptér területén, mint nálunk.

    A magyar Gripen pilótával beszélgettem, ő is megerősítette, hogy jövőre újra lesz Kecskeméten. Augusztus elején.

  3. Mi autóval mentünk Kaposvárról. Szombat este indultunk, egy kicsit hajnalban aludtunk a kocsiban. Hétfő hajnali fél kettőkor hazaértünk, reggel mentem szolgálatba, de úgy érzem megérte. (egyszer a feleségem is felébresztettem vezessen egy kicsit, mert már alig láttam)

  4. Mi Szolnokról mentünk 2 rövid megállóval 4.5 óra volt az út. Egyébként szerintem is az F-18-as repülte a legjobbat, a Svéd Gripen bennem nem tett túl nagy benyomást, viszont szerintem a MiG-29-esek légiharca jobb volt mint 2 éve Kecskeméten a MiG-Gripen fogócska.

  5. Szuper volt a repülőnap. Remek volt a szervezés. Nem is gondoltam hogy ilyen jó lesz. /persze azért nem Kecskemét :D/
    Én szombaton voltam és volt szerencsém látni az orosz Mig-29m2-t is. Ügyesen repült de csak második lehet a svájci Hornet mögött. Egyébként a Belga Falcon is igazán kitett magáért.
    A Mig-29-esek „légiharca” igazán látványos lett de a szóló bemutatóból én is hiányoltam egy-egy figurát.

    Az eső csak délután indult meg jobban egy rövidke időre, de addig megpihentünk a B-52 szárnyai alatt. :) Hatalmas élmény volt közelről látni. És még kordon sem volt körülötte! :D

    Még egyszer nagyon köszönöm Tcat-nek és minden Szerkesztőnek, hogy a facebook oldalon is megosztottátok a forgó-s buszos infokat. Lehet kicsit ezen is múlt, hogy végül a buszon lehettünk! :)

  6. >Csak beköszönt az osztrák légierő Typhoon gépe…… és pár forduló után indult is haza

    Nem tudom vasárnap hogy repült az osztrák EF, de szombaton a póttartály ellenére is elég korrekt bemutatót tartott. Lényegesen több és látványosabb volt mint amit 2010-ben Kecskeméten, Pöstyénben stb. láthattunk tőle. Nyilván nem lehet összehasonlítani a minimális üzemanyaggal és póttartály nélkül felszálló olasz EF bemutatójával (Batajnica) vagy a belga F16, svájci F18-cal. A magyar gripen ugyanezen a hétvégén Batajnicán repült szintén póttartállyal, mert Kecskemétről érkezett és oda is ment vissza. A gripenünknél szerintem sokkal jobbat repült az osztrák gép.

    A magyarokat az utolsó pillanatban kérték meg a svédek hogy repüljenek valamit a szerbeknél. Így a gripenünk tényleg csak néhány áthúzást és fordulót csinált.

    Egy rossz minőségű videó a youtube-ról:
    https://www.youtube.com/watch?v=sZQ2nT_WLGI

    Érdekes hogy a néhány napja a hozzászólásokban már eltemetett osztrák Légierő tudja egy EF demóhoz az anyagiakat és a megfelelő repült óraszámot biztosítani. És emellett van Saab105 demó és még statikusra is küldnek sok helyre PC-7-est is.

  7. A MIG 29M2 egy elég korrekt bemutatót tartott Batajnican!(a cikk irójának szól) Mondjuk személyszerint többet vártam volna tőle, de igy is megütötte a mércét!:D Sajnos se videóm se képem nincs róla, tele lett a memória a kis nikonban!:S

  8. Én láttam idén a MiG-29M2-t Moszkvában, Szliácson és Batajnicán is repülni. Szerintem – laikus szemmel – egyik helyen sem volt túl látványos.

    Batajnicában a Sztrizsi szóló gépe is dinamikusabbat repült, az olasz Eurofighter-ről már nem is beszélve.

  9. Én szombaton voltam. Egyik MiG-29-es bemutatója sem volt látványos. Még egy harang manőverhez hasonlót sem produkáltak.

    Jó volt a statikus rész, bár a kecskemétihez képest elég kis területen helyezkezdett el, és sajnos a szervezők 1-2 hibét is elkövettek. Pl.: a P38 Lightning-ot a Red Bull VIP területére parkoltatták le, így a közelébe sem lehetett menni, maximum ha vásároltál külön VIP jegyet.

    1-2 beígért gép (Spitfire, P51 Mustang) sajnos nem jelent meg, mert Angliából nem tudtak áttelepülni az ottani rossz időjárás miatt.

    A jegyárak nem voltak vészesek, 10 Euro/fő. Mi egy Camping-ben szállásoltuk el magunkat, és már csütörtökön ott voltunk.

    Ami még pozitívum volt, hogy a környező településekről lehetett látni a gyakorlást. Pl.: a repülőtérhez vezető felüljáróról tökéletes rálátás nyílt az egészre, a fejünk felett pár méterrel húzott el a Frecce, a MiG-29 légiharot gyakorló géppár, az F-18-as, stb…

    Összességében elfogadható volt.