|

An-26-os búcsúrepülés

Mindenki számára ismert tény, hogy az An-26-osok az utolsókat rúgják, történetük könyvének utolsó oldalai készülnek, melynek látványos eleme volt a mai esemény.

Június elején Szórád Tamás kolléga már beszámolt a blogján, a Magyar Honvédség 5 darab An-26-osából három gép volt repülőképes, kettő pedig karbantartási munkákra várt. Azonban az ötgépes flotta létszáma sajnos apad egy kicsit, ugyanis a 406-os oldalszámú példány holnap kivonásra kerül. A nyugdíjas évek előtt azonban még jutott neki egy méltó búcsú, melynek során két társa kíséretében körberepült az ország nyugati részén és néhány repülőtéren látványos áthúzást hajtottak végre kötelékben.

Amikor még volt három repülőképes gép | Fotó: Dömösi Zoltán ,

Delegátunk egyéb okokból épp Kaposújlakon tartózkodott, ahol kapva-kaptak az alkalmon és („normális” felszerelés hiányában mobiltelefon segítségével) videóra vették a jelenetet. Íme a felvétel, melynek a minősége megfelelő felszerelés híján olyan lett, amilyen, de legalább van :)

57 hozzászólás “An-26-os búcsúrepülés”

  1. Legalább mi magyarok nem vagyunk pazarlóak, mindent addig használunk míg szét nem rohad vagy esik. A haditechnikánkon kívül jó példa erre a bkv buszok vagy a metró kocsik kora is. Szerintem nyugaton hihetetlen pazarlás megy, ott gyakran olyan autókat zúznak be, amit én még min. tíz évig hajtanék, de ez van a műszaki cuccok esetében is.

  2. @zerohunter:

    Valóban, egy repülőnek szerintem is szép sors az, ha kifogy belőle az üzemidő. A baj az, hogy sajnos nem ez volt a jellemző a Migek és a Szuhojok kapcsán, és a helikopterekkel ellentétben itt még nem is nagyon gondolkodunk a pótláson.

  3. 60 óra ja! A 28 mig 18000 órát repült, volt olyan gép ami 3 év után húzták a fűre ….

    OFF
    zerohunter:(pipa) Én elég ritkán utazok BKV buszon mert messze nem pesti vagyok de én egy db-ot se vennék azért hogy 60IQ primitív emberek 1hét után összekarcolják az üveget meg összefirkálják stb!

  4. A hadsereg a társadalom tükre. Amilyen haderőt ki állít egy nemzet olyan maga is.
    Honvédségnél mint mindenhol hozzánemértő pénzéhez részeben exkomcsi párt funkcionáriusok irányítottak. Szekeresék honvédelmi politikája felért egy hazaárulással.
    A könnyű lövész elképzelés olyan hülyeség volt. Mint 1939 a lengyel lovasság támadás a német tankokkal szemben. Utóbbi hősi áldozat volt.

    Shornet24 BKV kapcsán:-hatalmas korrupció(pofátlan).
    -méregdárga jegyárak
    -csapni való menetrend

  5. Nem tudom, hogy a BKV jellemzői mennyire általánosak a többi Volánra levetítve, de nálunk a Jászkun Volán minden téren No1.-es szolgáltatásokat nyújt. Pontos, megbízható meneternd, értelmes jegyárak, jó, tiszta buszok…

  6. „A hadsereg a társadalom tükre. Amilyen haderőt ki állít egy nemzet olyan maga is.”

    Hát igen… Ebből a szemszögből érdemes megnézni a világ nagyhatalmainak hadseregeit… No mindegy részemről Cáhál (צְבָא הַהֲגָנָה לְיִשְׂרָאֵל) fog az etalon maradni… biztos van annál jobb, meg rosszabb haderő is, de ők az igaziak (számomra)… Viszont az abszolút második, de bőven nem utolsó az a Magyar Honvédség, több rokonom is hivatásosként szolgált/szolgált benne, s drukkolok neki, hogy Hende (alias Svejk) vezetése alatt újrafelépüljön, s megfeleljen Mo valós igényeinek.

  7. A BKV, metró, haditechnika csere-pótlási problémai összefüggésben vannak a mai europai válsággal. Ez EU átgondolhatatlan, gyors terjeszkedése főleg a német és a francia nagyipárnak érdeke volt. Kellett az új piac, vevők, akik már nem vehetnek akármit, pld. Ikarus-t, vagy Raba-t, hanem, csak is a szigorú eu-szabvány szerinti csúcs technikát – német-francia buszt, repülőt….akármit… Ebbe most belebuktak a görögök és a spanyolok…hiába van F-16/18 flotta, csődben vannak. Déli és közép-europai országok lakossága hosszú távon nem képes fizetni ezeket az europai javakat. Előbb-utóbb kölcsönt kérnek, pld szinte német banktól, hogy német terméket vegyen. Azért szerintem, valamilyen szinten igazságos, hogy a csalódott „pereferia” most a németektől vár segítséget, mert az egészből ők profitáltak a legtöbbet és most is csak gazdagodnak. Legyünk realisták – nem tudjuk új gépeket venni. Csak 10 millióan vagyunk, ebből csak 2-3millió ember adót fizet és dolgozik,…még csoda, hogy ebben az országban épülnek az autópályák!! Hát akkor legalább a 4 metro francia csúcs kocsikhoz és a Siemens villámosokhoz járjon a légtér védelem!

  8. Én is meg vagyok elégedve a kelet-magyarországi tömegközlekedéssel. Itt Nyíregyházán a buszok már szinte mind újakra lettek cserélve, és szerencsére sok a magyar gyártmányú is. Ráadásul pontosan és gyakran járnak, és ezt a megye több részén is tapasztaltam. Nekem inkább a Máv alsó kategóriás vagonjaival vannak gondjaim, azok nagyon lelakottak. Nem tudom, hogy a fővárosban mit csinálnak, de nem igaz, hogy nem bírnak összehozni egy normális tömegközlekedési rendszert…

  9. Nyíregyházán többségben a Solarisok vannak ,de egyre több a Credo is, azonban a helyközi-külterületi járatok tekintetében 90%-os a magyar buszok aránya. És nekem nagyon bejön a credo.

  10. Különben a kijevi 410 a leállított gépeket beszámolná javítás esetén!

    Borisz: ha netán tendert írnának ki szerintem nem is jelentkezne rá az Antonov 74-el! Pedig ha másra nem is arra jó volna hogy leverje az árakat :)! Marokkó 4 c-27j-t 164millió $ szerzett be alkatrésszel és kiképzéssel! (sztem az korrekt) De az amcsik nem akarják eladni!

  11. Na akkor ezért repült délután az Üllői út felett V alakban ez a 3 Ancsa.

    Buszokhoz: A Volánnal, amelyik járaton én járok, arra most Ikarus 415/435-ösök és Merci 405-ösök járnak. Mind rozsdásodnak, esetenként beáznak, de az Ikarusokon van sok eltolható ablak… A Mercin légkondi van, de a melegben először a meleg levegőt küldi be. Pesrze Man Lion’s Classicok és Man ÜL 353/363-asok is mennek felénk, csak más járatokon.

  12. Jellemző a Honvédelem honlapján nem beszélnek erről hogy még egy repülőt kell kivonni a hadrendből.Ez a szégyen hadserege immár 15-éve.Minden tiszteletem a mai katonák mellet akik a nehézségek mellet kitartanak.

  13. Ne nyeljetek le, de szükségünk van nekünk 3 vagy 5 Ancsa szintű gépre?
    Nem lenne jobb több órát venni 17-re vagy civil szállítóra? Sajnálom ha megszűnik egy képesség, csak nem tudom mennyire van rá szükség.

    Elsőnek mondjuk 2 pár nyári és két pár téli bakancs a bokorugróknak. :-)

    A BKV, MÁV, MALÉV, posta szintű cégekkel szvsz az a baj hogy az átkosból maradtak itt. Túlfoglalkoztatnak alacson bérrel, ezért persze nulla motivációval. Nincsenek rákényszerítve a gazdaságos üzemre, mert az állam/főváros borítja bele a pénzt ha kell. Meg gondolom ez egy szép módja a sógor-koma kifizetésére. :-(

    OFF:
    Van valami bizonyíték erre a 39-es lengyel lovasrohamra.

  14. Szerintem kijelenthető hogy szükség van rájuk! De még úgy lehet 2-3 használt hercules mint az osztrákoknál megfelelne az igényeknek! ha az amcsik netán ingyen odaadnák mint hadi segélyt akkor nagyjavítva alkatrésszel képzéssel biztos hogy olcsóbban jönne ki mint ha 4 új gépet vennének! csak el kell sírni a kongresszus előtt, hogy nem tudjuk ellátni szerencsétlen Afganisztánba rekedt katonáinkat! :D:D
    A lengyeleknek az 5 hercules E nagyjavítva, képzéssel meg ajándék pólókkal 98 millió $-ba jött ki! Én inkább erre tenném a voksomat!

  15. Vajon mi lesz majd a váltótípus? Ha jól gondolom majd lekunyiznak valami olcsó, könnyen üzemelhető cuccot NATO-n belül…

    Buszokhoz: Nálunk alapvetően már csak a Credok járnak (ők teszik ki a helyi flotta bő 80%-át), meg a csuklós Ikarus Classic-ok 80-as v. 90-es szériából + van 2-3 db MAN is (még nem egy Credo szint, de kategóriákat ver modernségben egy Ikarus-ra). Nálunk az a baj, hogy így középiskolás létünkre BÁRHOGYAN ülünk, 99%-os esélyes kényelmetlenül kicsi lesz az ülés, s nem fog elférni a lábunk… Na ezért van a, hogy amikor megyünk haza 4-en, mindig először szálunk fel az indulóhelyen, s megyünk arra a helyre, ahol 3-an elférünk… Az Ikarusokkal csak a baj van. de szükség esetén eldöcögnek, s egy fokkal jobb ülései vannak, mint a Credonak… Az über-ales a MAN. Kényelmes ülések, jól helyek a lábnak, egyszerűen tökéletes… de csak 2 v 3 db van belőle, s kb havi 2-3x utazunk csak rajta…

  16. „Ne nyeljetek le, de szükségünk van nekünk 3 vagy 5 Ancsa szintű gépre?”

    Igen, szükség van rá a hadsereg szállítási igényei folytán. Mint NATO tagállam, ugyanis missziókban vagyunk, a Balkánon és Afganisztánban.
    Afgáni légtérbe, semmiképp nem küldenék civil gépet, az ehhez még elég veszélyes.
    Valamin,t látható, kerülnek Magyar állampolgárok néha veszélybe külföldön.
    Szükség van rá, hogy legyen saját kapacitás, az esetleges kimentésükre, főleg, ha fegyveres akcióról lehet szó.
    Lásd: Líbiai TEK akció.

    „Van valami bizonyíték erre a 39-es lengyel lovasrohamra”

    Legenda, nem történt ilyen lovasroham, páncélosok ellen.

  17. Nem tudom, hogy használt USA gépek mennyire játszhatnak. Mi nem vagyunk Lengyelország, nem biztos, hogy nekünk is jó baráti, szövetségesi áron mérnék őket. Meg szerintem kérdés, hogy Brüsszel mennyire akarna tarkón rugdosni minket, ha nem jó európai portékát választanánk.

  18. Buszok szempontjából a Szabolcs Volán Zrt. nagy változáson ment keresztül. 5 évig jártam, egy olyan busszal, amihez télen odafagytunk, nyáron odasültünk a műbőr üléseihez. Volt olyan, hogy szegény csuklós Ikarus „orrán száján” dőlt a füst, de bevitt az iskolába, igaz elég „ködös volt a hangulat” az nap reggel a buszon. DE mostanában elvétve megyek csak Ikarusszal és szinte „csak” Credo van, aminek a váltóját nagyon dicsérik a sofőrök.

    Az AN-26-kat pótolni kell, ez tény, nem vélemény! Vannak megoldások, amik szinte adják magukat:
    Lehet plusz órákat venni a C-17-en, csak vannak feladatok, amikre ez a gép túl nagy.
    Veszünk felújított C-27A, kivont ami vagy zsír új C-27J gépeket, esetleg CN-235 bár az utóbbi nem lenne a legjobb megoldás, bár érdemes megvizsgálni ezt a lehetőséget is…
    Szomorú, mikor véget ér valami, de ez az élet rendje. Jobb így mintha lezuhanna vagy bármi más „káros” dolog útján veszne/veszett volna el.
    Kicsit szomorú, de minden csak nyugaton történik, a keletet pedig nagyon hanyagolják a fiúk…

  19. danielblack!
    Nem vagyok nyiregyi de oda jártam fősulira több mint négy évig és átutazom mikor a páromhoz megyek. Amúgy Vásárosnamény mellett élek/lakom egy kis településen, bár a nyarat még itt töltöm, de a szeptembert már Miskolcon kezdem, ha találok valami munkát arra felé…
    Miért kérded, Te Nyíregyházi vagy? Melyik részen lakol?

  20. Az a baj az amcsi szállítógépekkel hogy úgy járnánk velük mint az UH-1-ekkel! Szinte újat lehetne venni a felújítások árából!Szerintem a Csehek a követendő példa mert itt is és sok másutt is példaszerű döntéseket hoznak! Ha vennénk 2-3 db Eu-s szállítót (CASA/C-27) mivel újak ezért felérnének hadrafoghatóságban 5 db AN-26-tal! A 2db A-319-ről ne is beszéljünk…… :)

  21. „a Csehek a követendő példa ” Nem egészen. Évek óta kínlódnak a C-295-ösökkel, az is szóba került, hogy visszadaják az EADS-nak, ha nem oldják meg a problémákat.
    Valaki említette a C-27A-t. Azzal nem szabad foglalkozni, a teljes afgán flotta áll a földön mert nincs alkatrész, és mert a repbiztonságot veszélyeztető hibák sora tapasztalható. Az olasz Alenia felügyelete mellett újították fel ezeket a gépeket az elmúlt két évben.

  22. A probléma az hogy lassan semmilye sem marad a honvédségnek! Se helikopter se szállítógép se tüzérség se tank se légvédelem stb semmi!
    A legolcsóbb megoldás egy teljes egészében gyalogosokból álló hadsereg és errefelé is tartunk….. :) :) :)

  23. Hát a casa 295 helyett inkább újítsák fel az an-26-kat! Pedig sajna arra van a legnagyobb esély mivel az a legolcsóbb kb 20millió euróra jön ki a mezítlábas gép db ára alkatrész, és képzés nélkül!

  24. Hmm, kovezzetek meg, de nem az a megszokott egy normalis hadsereg eseteben, hogy legalabb 5 evvel azelott, hogy egy tipus uzemideje lejar, kiirjak a tendert egy uj tipusra, hogy az atmenet viszonylag zokkenomentes legyen?

    Kulonben jon a kenyszer, hogy hopp, kell valami mert holnaptol nincs gep, es ilyenkor 2 eset lehetseges:
    – gyorsan ujat. Nyivan ilyenkor az eladonak is vastagon fog a tolla, illetve az uzemeltetesi rendszer sem kiforrott eleinte, sot akar jogi problemak is elojohetnek (ha nem versenyeztetsz). Lasd: Csehek.

    – gyorsan hasznaltat. Ez is draga, illetve kisse toldozas-foldozas, ami felboritja a beszerzesi strukturadat. (Lasd lejjebb)

    Szoval: Ha az orszag katonai beszerzese strukturalt, akkor mondjuk 1 adott kepesseg osszes tagja kb egyszerre avul el (mondjuk 3 even belul, mert anno ennyi ido alatt szallitottak le. Tehat ha 2015-ben jon 4 C-27es, akkor mondjuk lehet tudni, hogy 2035-ben uj tendert kell kiirni, mert 2040-re MINDEN gep foldre kenyszerul.) Ilyenkor a modernizacio vagy uj beszerzes is egy idoben zajlik, tehat minden „tisztabb”. (pl ujitsuk fol az osszeset / csereljuk le az osszeset.) 1 tender, 1 rendeles, nagyobb mennyiseg- olcsobb.(Lsd Norveg CV90-es teljes flotta modernizacio.)

    Ha viszont egy orszag katonai beszerzese szedett-vedett akkor van olyan helyzet, hogy egy kepesseg (legyen a pelda kedveert az An-26) evek ota fogyatkozik, tenyleges haszna mar alig van, vinszont papiron meg letezik. Ilyenkor a politika siman szetmaszatolhatja, hogy nekunk igen is van ilyen kepessegunk, hisz 4 even belul nem hal le az osszes gepunk. Igy marad a halasztas a kovetkezo kormanyokra. Uj tender tehat nem indulhat el, mert az igeny nem egeto (ertsd: gepek uzemideje ossze-vissza jar le), a meglevo gepek uzelemtese szinten elvisz egy csomo penzt, a szemelyzettel kezdeni kell vmit ha mar nincs gep repulniuk stb. stb. tehat a maszatolas miatt van egy csomo jarulekos koltseg, plusz 0 politikai felelosseg.

    Szoval a kerdesek: Szerintetek celravezetobb-e egy ilyen kis orszagnak a strukturalt beszerzes? Szerintetek nem olcsobb-e vajon az ilyen jellegu beszerzes, mint a folyamatos toldozgatas-foldozgatas az osszes jarulekos koltsegevel? Szerintetek nem lehet-e, hogy az ilyen szedett-vedett eszkozbeszerzesi struktura miatt stagnal a honvedseg? Vegul pedig: Van-e vmi info arrol, hogy a HM mit tervez ezugyben?

  25. „érdekes ez a C-27A-s híred, eddig úgy gondoltam, hogy nagyon jó üzlet volt az afgánoknak a gépek beszerzése. Esetleg bővebben?”
    A Wall Street Journal május 25-i számában folgalkoztak a témával. A 15 régi amerikai C-27A gépet 275 millió dolláros áron adták át az afgánoknak, de előtte a digók Nápolyban nagyjavították azokat. Nem túl fényes sikerrel. Az Alenia szerződött egy alvállalkozóval az az L-3 Communicatoin Holdings-al az üzemeltetésre idén áprilisig, azóta az egész flotta rep tilalom alatt áll.

  26. Saját véleményem szerint meg kell határozni, hogy az AN-26 gépek képességei közül mindegyikre van-e szükség a honvédségen belül, vagy egyes képességeket el lehet hagyni (pld. eje ugratásÖ és helyette más, vagy bővített képességek kellenek (pld hatótáv, sebesség, nagyobb hasznos teher).

    Én szerint a XXI századi Európában, és a jelenlegi katonai technikai fejlődés mellett az eje. deszantolás nem szükséges. A különleges egységek HI-Lo vagy éppen fák tetejénél kirakását más technikával is meg lehet oldani. Alacsonyan helikopterrel, HI-LO-t viszont legfeljebb nem lenne ilyen képességünk..
    Viszont a személy és teherszállításhoz meg szükség van, ha expedícíós erőket alkalmazunk, gyorsabb, nagyobb teherbírású, és kapacitású szállítógépekre (nem 5-re, de mérettől függően 2-3-ra). Abban jó példa a csehek, hogy az Airbus-aik vegyes üzemeltethetőségüek, akár teher, akár személy, akár VIP szállításra is alkalmasak.
    kisebb műveletekhez, szállításhoz az L-410UVP gépek szerintem szintén megfelelőek lennéknek. Ami még szerintem befolyásolja a műszaki paramétereket az a törzsátmérő, hogy a JAS-39 Griffekhez kifejlesztett svéd áttelepülő konténer beférjen. Tudtommal ez Herky és Spartan kompatibilis, kisebb törzsátmérőjű gépbe nem fér bele, nagyobba, meg felesleges lenne pénzt beleölni.. ha így nézzük, akkor viszont az Airbus, vagy Boeing vegyes gépek kiesnek, és maradnak a használt Herky-k, illetve C-27. Ezekből is lehetne akár kombináció, itt inkább az anyagiak játszanak szerepet, mivel mindkét típusnak tapsolna a honvédség. Viszont az L-410 is felesleges lenne, ha így gondolkodunk..

  27. @honved:

    „Igen, szükség van rá…”

    Ne haragudj, de ez esztelen csapongás. Örökké megy az álmodozás hogy miből mennyi kellene. Minek? Mi értelme? Ismétlem: esővédő, bakancs, kesztyű, normális bérezés…

    A kérdésem az volt, kell-e az Ancsa szintű gép a MH-nek. Korábban már ezt kérdeztem – asszem az sg fórumon – és az volt a válasz, hogy az Ancsák még a MNH 100e fős idejéből maradtak. Azóta csökkent a létszám és a politikai akarat is.
    A balkánra szerintem pont hogy lehetne civil géppel menni. Afganisztánba meg nem Ancsával kell menni. De még az amik is szállíttatnak civil géppel.
    A TEK akció meg emlékeim szerint civil géppel volt, de ha nem akkor is lehetett volna.

    Azt nem vitatom, hogy szükségünk van szállító kapacitásra, azt vitatom, hogy 3-5 db Ancsa kategóriájú gép kell. Afganisztán még pár év. Balkán, Ciprus sima civil gépes meló is lehet.
    Légierő blogon volt, hogy a finnekhez a grifek vitték a rakétát hogy az Ancsa ne forduljon kettőt. Már oda jobb lett volna egy nagyobb gép. Nem tudom a pápai 27-ek repóráját a mi és a többiek mennyire használják ki. A gépek sokat repülnek, de lehet lehetne más országtól repidőt venni.

  28. http://www.honvedelem.hu/cikk/32554/bemutatkoztak-az-%E2%80%9Earrabonasok%E2%80%9D-a-volt-fesztivalon

    Egyrészt örülök hogy lehet találkozni az Arrabonásokkal, másrészt nem vagyok benne biztos hogy ez a legjobb hely erre. Nem igazán a célközönség vesz részt a Volt fesztiválon.

    A lakosság körében pozitív vagy negatív visszhangot váltott volna ki, ha a háromgépes Ancsa kötelék útvonalát és időpontját előre bejelentették volna? Akit érdekel megnézhette volna, akit meg nem legalább tudott volna a zajról előre.