|

Norvégia az F-35-ös mellett voksolt

Végre végleg eldőlt, hogy a skandináv országban szolgálatban álló F-16 MLU flottát az amerikai ötödik generációs típus példányai váltják majd le.

Bár a skandináv ország 2008-ban már előzetesen kiválasztotta az F-35A-t, a JSF (Joint Strike Fighter) programban is részt vevő állam több egyéb ajánlatot is kapott, köztük a Saab ajánlotta külön norvég igényekre alakított, Gripen N típusjelzésű vadászbombázóját, azonban tegnap eldőlt, hogy Norvégiában az F-35-ösnek van jövője.

Fotó: Lockheed Martin ,

A döntés azután született meg, miután az Amerikai Egyesült Államok biztosította az északiakat, hogy integrálják az F-35-ös fegyverzetébe a norvég Kongsberg által fejlesztett JSM (Joint Strike Missile) rakétát. Ez hatalmas lehetőségeket tartogat a skandináv gyártónak, ugyanis piackutatásaik szerint akár 4 milliárd dollár értékben rendelnek majd tőlük rakétát az F-35-öst választó államok.

A kormány tájékoztatása szerint 52 darab F-35A-t rendel Norvégia, ez megközelítőleg 10 milliárd dolláros üzletet jelent a Lockheed Martin számára. Az első példányok megrendeléséről már szerződés is született, az első kontraktusban igényelt két példány mellett másik két gép is várhatóan 2016-ban érkezik a skandináv országba. Az ötödik generációs típus fő állomáshelye az ország közepén található Ørland támaszpont lesz, de az északi részen, Evenes környékén egy másik bázist is létesítenek majd, innen adják majd a készültségi szolgálatot a tenger felől érkező betolakodók ellen.

80 hozzászólás “Norvégia az F-35-ös mellett voksolt”

  1. Értelmes gondolkodású ember f-35 fog venni és persze ha van pénze.
    A nagy európai EADS meg szégyellheti magát, 4 gen gépekkel akarja kiszúrni a másik szemét még 15-20 év múlva is .
    Ha Európában nem állja meg a helyét exportba akkor majd pont másol fogja?

  2. Véleményem szerint minden országnak tudni kell, hogy 10 év múlva milyen haditecnhnika eszközöket állít szolgálatba. Ennek alapja, hogy a mai kísérleti fázisban lévő eszközök (akár fegyver akár más technika, technológia) már létezik és kísérleti fázisban van.
    Ny.Európa már régen kalapban van mint a varázsló nyula, mivel a LM F-16-os meggyőzte őket, hogy biztonságos, nagy hadrafoghatósági mutatóval, megfelelő többfeladatos repülőgépet képes volt az USA elkészíteni, mi meg nem. A 35-ös ennek a kompromisszumnak az alacsony észlelhetőségű változata.

    Európa a költségcsökkentések, a K+F-re fordított összegek csökkenése és az európai (nemzeti) gyártok együttműködésének hiánya miatt nem fog 5 gen típust a közeljövőben fejleszteni. Már most repülni kéne az europai (nem EADS és Dassault és Saab) repülőgépnek. Amerikai pedig a eu. kormányok gyengesége (éppen az Orbán által kijelentett európai birodalom hiánya miatt) pillanatnyi nemzeti előnyökért – lásd norvégia rakétamegrendelés – inkább megveszi az amcsi cuccot, pedig abban igla-nak igaza van, hogy a norvégokat kb. annyira fenyegeti háborús veszély, a közeljövőben, mint tökömet, hogy köröm nő rajta.. Gyakorlatilag a NATO erőknek békefenntartó és kényszerítő erejét simán lehetne kisebb hatékonyságú, olcsóbb eszközökkel is fenntartani, addig ameddig európai összebeszerzések indulnának protekcionista saját forrásokból, belső iparral. Az Európai birodalom, (nevezzük így Viktor után) az egyetlen értelmes alternatíva. Egyébként is az új amcsi stratégia india és kina ellensúlyozzása. Europában látszaterőket tart fenn. Nincs is miért mást tennie. Nekünk meg össze kéne fognunk, de a nemzetállomok vezetőinek saját hatalmi harcai és a euópai belső sakkjátszam miatt, az egész elbukik. Marad az amerika ipar által gyártott, amerikai emberek által épített, és amerikába folyó pénzbe kerülő (k+F és gyártási költséget + szupport + PFORIT!!!!) és ez éppen európát gyengíti. Minden európainak aki annak vallja magát saját kormányát kéne izéletni és elkergetni, és közös célért dolgozni..

    (amelyek különben éppen az amerikai óriásdeficit miatt, az „amerikai” kézben lévő, de függetlennek mondott hitelminősítők minősítgetnek le, hogy a dollárt, megerősítsék, és ne felejtsük el, hogy amerikai robbantotta ki a ingatlanlufi és a bankcsödjei sorozatával az egész válságot)

    éppen a fentiek miatt, jelenleg pénzügyileg rendkívül meggyengült, akár szövetségi, akár nemzeti szinten (és vannak olyan EU politikusok, mint pld. Orbán, aki legszívesebben az union kívül látna minket, mert akkor tényleg senki nem szólhatna bele despotizmusába)..

  3. nagyon gyenge kepessegu fostalicskat

    Ezt a „szakértői véleményt” mire alapozod? A Gripen képességeit tekintve megállja a helyét a mai világban, ahogy az F-16 Block 52 is. (Kérdés az, hogy milyen feladatra akarják használni. Nekünk, a cseheknek vagy Svájcnak például teljesen megfelelő a Gripen, nem kell nagyobb gép.)

    Egyszerűen nem kell több az európai hadszíntérre. Nyilván, a Gripen képességei (és az F-16-oséi is) alulmúlják az F-35-öst, nincs belső fegyvertér, nincs igazi supercruise, nincs stealth képesség, de akkor sem egy „fostalicska”.

    A HTKA-ra olyan személyeket várunk, akik normális eszmecserét képesek folytatni, más helyeket kéretik telehányni ilyennel.

  4. Marcika a Saab nem csak Norvégiát de Dániát is megkörnyékezte NG ügyben (lízingeljenek NG-t a F-35 kifejlesztésénél szerzett tapasztalatok és egyéb adatokért leírásért technológiákért +jelképes összeg és egy szerződés hogy a Saab 5 genes gépét rendszeresíteni fogják aminek a fejlesztése azon nyomba megindúl amit ez a két ország átadja a technológiát. No meg a Törökök a pénzt.) De úgy néz ki ez az üzlet halva született mert amint látjuk a Norvégeknek is megfelel az F-35 a Dánoknál a kormánypárt F-35 párti az ellenzék Saab (de most vólt választás nem rég) A Török memg nem ad annyi pénzt a Saabnak hogy egy komplett 5gent összerakjon még ha a Török a Saab és a Svéd kormány 33-33-33% eloszlásba is nyomnák bele a pénzt se (Kellene nekik a már késsz technológia ingyen és munkaóra nélkül de ami csak a Török tech hozzáférést érinti nagyon kicsi hányada önmagába (aszt hiszem a törökök is a 3as szintű besorolásba vannak F-35 fejlesztésnél.)

  5. marcika. Meg ittad már a pohár tejet amit anyukád kikészíttet neked.

    Gondolod végig a dolgokat. Saab egy lassan kiforrott olcsó karban tartható gépet ajánl. Minőségi gép de nem a top. Itt minden arról szól hogy a felhasználó mire szeretné az új gépeket alkalmazni.

    Norvégok.
    1, van pénz
    2, Számolnak esetleges más 5 generációs géppel való szembenézéssel.

    Gripen kulcsra kész, kicsi, olcsó. Sok mindent tud. Alkalmas más 4 generációs gépek elleni harcra. Míg a segítség meg nem jön.

    Olcsó. Eltévedt civil gépeket, kísérgetni tökéletes.

  6. Elkezdek akkor mesélni.
    A Saab vezetői a Gripen NG kifejlesztése kezdete előtt már agyaltak az EDAS és Dssault által tervezett 5 genes gépen de a Franciákat lekötötte a Rafi az EDAS-t az Eu kacsa így nem lett semmi (pénz és akarat híján).
    A Saab maradt az olcsóbb és egyszerűbb megoldásnál az eredetileg is tervezett Demón szerzett tapasztalatokat átültették az NG-be így a Demó az NG program része lett(mint demopnstrátor gép és tesztgép egyben).
    Majd jött a csönd az 5 generációról senkise reménykedett benne még nem a Törökök egyszer csak megkeresték a Saabot hogy igaz hogy lessz nekik F-35 de nekik mégis csak kellene egy saját típus is, a Törökök már elkezdtek tárgyalni Lockheedel hogy a drágább gépekért cserébe technológiát adjanak ki (ebbe természetesen nem mentek bele.) A törököknek tehát mivel „nagyon kevés” volt a programba fektetett pénzük a hozzáférhetésük a technológiához is nagyon leredukálódót. A Törökök és a Saab nem bírná finanszírozni a programot. Ezért a Saab vezetői agyaltak és a két szomszédos országnál kezdtek lobbiba akik nem mellesleg (F-35 tervezésében is résztvettek vesznek.)Így már 3X os technológiai tudáshoz férhettek volna hozzá ezzel rengeteg időt és pénzt spórolva. De már tavaly évégén biztosra vehető volt az üzlet nem nyélbeütése.(A Hollandokkal is vólt valami terv de ők 2008-2009 be beintettek arról én nem tudok részleteket.)
    A Tv-be rengeteget beszéltek egy időbe erről a dologról.
    A gáp elejét és végét a Volvo csinálta volna mégpedig az órkúpot a ACAB(ami Volvo) a hajtóművet is ami a PW F-100 license lett volna (változatot sohasem említettek gondolom úgyis Volvo tuning lett volna)
    A Sárkányszerkezetet a SaaB és a Turkish Aerospace Industries csinálta vólna közösen (hogy ki a törzsközép részt ki a szárnyakat vagy ki mit nem mondták soha) Az elektronikát az Ericsson és a Dán Terma és To-R készítette volna az optikai kábelezést Bang & Olufsen csinálta vólna a aRadart a Raven Industries és az Olasz FIAR csinálta volna mást nagyon nem tudok sajnos (de mind1 is mert úgyis halott üzlet) de itt az ellenzék még mindig nagyon kardoskodik ez a program mellett (talán most abbahagyják.) De azért mindenesetre kár hogy nem lessz európai 5 gen gép max akkor amikor már a 6 gen szolgálatba a 7 gen meg már tervezés alatt. :(

  7. @Igla,

    Azért azt nem érdemes elfelejteni, hogy Norvégia északon határos Oroszországgal, és a Sarki tenger alatti olajmezőkre ugyanúgy fenik ők is a fogukat, mint ahogy még jópár más északi ország.

    Ráadásul, már most is van sok olajuk meg gázuk, és általában ha egy ország az olaj és gázkészleteihez nem vásárol megfelelően korszerű, lehetőleg amerikai gyártású fegyverzetet, abból nem sok jó szokott kisülni.

    @Phoenix
    Az F-35 pedig nem szupercirkál, a Gripennel ellentétben még minimális mértékben sem. Egyszerűen nem arra lett tervezve.

  8. Amúgy ezt szeretem itt északon viszonylag kis országok és úgy kipengetik a Magyar Honvédség 10 éves költségvetését egy évbe többször is hogy meg se kottyan és még tapsolnak hozzá hogy milyen olcsón megúszták a haza védelmét :D

  9. Igen Igla nekik 10 milliárd smafu ha a hazájuk védelméről van szó.
    Nem a szövetségeseik segitségét várják egy esetleges háború esetén hanem maguk akarják megoldani a dolgot és lerendezni az ellent mielőtt a szövetségesek csapatai megérkeznek. És Norvégia pláne példa arra a felfogásra hogy bár kis ország a világ színpadán de a színpad legnagyobb kutyája se merjen velük packázni ha meg megteszi csúnya sebekkel távozzon behúzott farokkal (Ott még van HONVÉDELEM és tesznek is a biztonságukért mert az ő hazájuk az ő életük és szeretteiké és ennek védelme számukra bármi pénzt megér és tesznek is érte hogy védve legyen. A 3 Skandináv országgal +Finnország az USA-nem bírna (atom használata nélkül) se most se a jövőbe és ez nem vicc és teszem hozzá USA a szövetségeük mégse hagyják hogy egy esetleges agresszió esetén ne bánjanak el keményen az Expedíciós megszálni kívánó haderővel) Igazuk is van ha megtehetik (A világtörténelem tele van szövetségekkel majd bomlásuk után veszett országokkal a mai világ se külömb a multbelitől)

  10. Allesmor Obranna

    Amennyire én tudom, az F-35-ös komoly gyorsulóképessége csak hangsebesség alatt jelentkezik, afelett rohamosan romlik, függesztmények nélkül csak Mach 1.6-ig tud gyorsulni, de azt is erőlködve. A szupercirkálást is tisztázni kell, az amerikaiak szerint a szupercirkálás az, amit a Raptor tud, Mach 1.7 forszázs nélkül, ennek más gép a közelébe se ér.
    Mach 1.1-1.3-at több gép is el tudja érni utánégető nélkül, de ez nem szupercirkálás.

  11. Amúgy mostanába itt is elég terhelt a légtér 2 hete minden nap elszál felettünk vagy egy heli vagy egy vadász vagy egy hawk kis magasságba manőverezve nem egész 10 perce épp egy F-104 szált el megmutatta a hasát azt usgyi ugyan azon az útvonalon kb mint pár nappal előtte a hawk ugyanazzal a manőverrel (úgyhogy repnapra járók figyeljétek mert van egy olyan érzésem hogy egy köteléket restaurálnak)

  12. Sulyid erre a teljes vagyonom fel merném tenni.
    A hordozók közül 1 biztos elsűlyedne Izland környékén a többiről meg 1 hét alatt elfogyna a bevethető repülő annyi maradna mivel a flottaköteléket védelmeznék. (Dániának csak 60 db lekonzervált F-16osa van amikbe óra is van és a pilóta+ miat mindre jutna is pilóta és a konzerválás itt nem parkban rohadás)
    Egy szárazfőlndi támadás esetén vagy jütlandot támadnák ahol az akkorra már 77ezre dán hadsereggel találnák szembe magukat (mert itt vannak tartalékok és az othon őrség tagjai akik katonai szolgálat után válalták és félévente 2 hetes továb képzésen vesznek részt plusz évi egy hadgyakórlat) LEO 2 DK val és egyéb csemegével felszuerelve. Oroszország felől USA nemtudna támadni ha mégis a Lappföldön agyon lenne verve. A Baltitengerre bejutni se bírna semmivel átkelni rajrta öngyilkosság. Maradna észak amint említettem egy hordozó már a kikötőbe totálkár lenne 2 izland környékén vagy ferőrnél esetleg grönlandról úszna le egy jéghegy… ha el is érnék a indítási zónát nem maradna gép 1 hét múlva rajtuk ahogy már említettem. És nem csak a vadászok miatt amikbe keményen bele vannak nyúlva hanem a légvédelem miatt is ami szintén kapott egy kis tuningot. (de ha így is partra szálnának isten óvja őket mert a Norvégba a 3. vőlgybe elvéreznének ha Dánba a partraszáló hajók nagyrésze az apró szigeteken nem jutna túl ha mégis mindennel köszöntenék őket csak jó szóval nem és ez a minden (nem játékszer)

  13. És még nem beszéltem azokról az önkéntesekről akik szintén megkapták X-éve a kiképzést csak maradtak utána abszolút civilek és önkéntesként csatlakoznának (mert hidd el 10 ilyn férfiból 7 menne 10 nőből 3.)

  14. Minden komunának van egy Leo 1 ese (modernizált minden hónapba megjáratott) a komuna tartja fent és két IFV-je ugyszintén járatott karbantartott emellett a lövészklubbokba elzárva egy csomó karabély. (és ezeket a komuna tartja fent ezeket önkéntesek tartják karban a omuna pénzén) a parti komunáknak kisméretű rakétás csónakjaik is vannak (és ez papiron nem a dán hadsereg része hanem röhögni fogsz POLGÁR ÖRSÉG) (nem othon örség vagy haza örség forditástól függően hanem az a polgárőrség aki nálunk otthon is van.

  15. Láttam az új huitfeldet a HDMS Peter Willemoes a napokban jártam rajta és el kell mondjam ez keményebb mint a névadó megnövelték rendesen a silók számát pedig a Huitfelden is max légelhárítós konfiba jártam.

  16. Több ezer szigetre nem jut tomahawk és ha jutna is egy adott szigeten belűl hova lőne? És hogy oldja meg hogy az indítási pozíciót ne fedje fel? Izland Nem adná át hidd el de ha át is adná a települő gépeket leszedné a már korábban odatelepült ütegek. De nem mint feljebb írtam nem Izlandon van a hangsúly. hanem az onnét kifutó és a környékén portyázó egységeken.

  17. itt az átlag 30-40-50-60 éves embernek is olyan a felfogása még mindig mint nekem tinédzser koromba volt a hazával kapcsolatban (ezek tényleg mint a kamikazék hidd el vagy talán még rosszabbak mert ezek megtalálják a módját nem meghalni hanem fojtatni.)

  18. szittya:
    Nem számít, mi van Dániában, ha Izland az első stratégiai cél.
    Onnan már a F22+F35+F15 simán üzemelhet és a mennyiségi fölény kivívja a győzelmet. Utána jöhetne a D-nap.

    nekerdez:

    Az Északi-tenger elég mély.

  19. Amikor egy mindkét lába térdből hiányzó ember egyenruhába tólja magát a tolószéken és aztmondja hogy bárcsak visszamehetne Afgánba vagy amikor egy félkarú tiszt azért tüntet hogy ne vonúljanak ki Irakból (miközbe otthagyta a fél kezét) majd ha ezeket látod rájössz hogy hiába demokrácia itt is él a fanatizmus (és csak az ok más.)

  20. A meccs gaudaságosabb :D Dánia. És F-104 vólt a csonkaszárnyú madárka de előző héten hawkok rwpkwdtwk ugyan azon a magasságón útvonalon 5-600m és manővereztek (ugyan azt a manővert ugyan ott) kemény vólt az ablak is reztgett :D gyönyörű gépek és manőverek vóltak (biztos parádén is előadják)

  21. Ti most tényleg egy olyan szituációról elmélkedtek aminek az az alapja hogy 4 NATO alapító tagország egymás ellen harcol? :D
    És olyan fegyverekkel amit az egyik szállít a többinek?

    Egyébként meg tudtommal Izland védelmét hadsereg híján nem az USA látja el? :D

  22. A norvég egy kissé balfék nép, ha nem lenne a sok olaj még most is fadarabbal próbálnák a halakat kipiszkálni a tengerből.

    Az F-35 indokolhat lehet amúgy. Amint olvad északon a jég, úgy lehet egyre nagyobb erőfitogtatás az ottani országok között. Egy Gripen nem biztos hogy elég lesz egy PAK FA-t elijeszteni. Ráadásul ha egyszer van sok feles pénzük, az F-35 időtállóbb befektetés, mint a Gripen.

  23. Sziasztok!
    Néha úgy érzem, hogy a kommentelők egy része sem a történelemmel, sem a valósággal nincs tisztába.

    Ti most tényleg egy olyan szituációról elmélkedtek aminek az az alapja hogy 4 NATO alapító tagország egymás ellen harcol? :D
    És olyan fegyverekkel amit az egyik szállít a többinek?

    Teljesen jogos. Azt szeretem, mikor kiragadtok egyes gépeket, pld. F-35 és összeeresztitek Rafival, meg Griffel stb. Ez nem egy lovagi torna, sőt még nem is a Vörös Báró ideje, mert Ő is lesből hátulról támadta meg ellenfeleit,illetve a nap irányából. Bölcke már leírta a szabályokat..
    A háborúban klf. rendszerekből kialakított, begyakorolt taktikákkal harcolnak egymással. PAK-FA vs F-35, Gripen???
    Milyen felderítéssel, milyen kiképzettségű legénységgel, milyen távolságról, mennyi üzemanyaggal, milyen fegyverzettel, milyen céllal??? AWACS, műholdas, UAV támogatás stb??
    Ki tudja mit tud a Gripen Demo? (mert NG még nincs).. tehát mit tud majd az NG? Mit tud a PAK-FA? Mennyire lesz alacsony észlelhetőségű? Mennyire lesznek hatékonyak az új orosz légiharc rakéták? Jelenleg az R-73E és R-77 gyakorló indításokról tudunk többet kevesebbet. RV-SD, RV-DD?? Marketing szövegen kívül van valami objektív? Annyit tudunk, hogy az R-27 bizony még az AIM-7F-nél is gyengébb találati valószínűségű, akár a sima akár ER változatok is.. De az új ukrán módosított változatokról, amit India is megrendelt nagy mennyiségeben semmit nem tudunk?? A többi rakéta, lokátor, érzékelő, RWR, MWR stb. ne is menjünk bele.

    Szóval, itt nem az a hír, hogy egy anfiteátrumban összeengedünk 2-3 típust, hanem annak gazdasági, politikai és katonapolitikai hatása. Ezt pedig már kommenteltem. Azt, hogy egy valószínűleg nem létező konfliktusban meg melyik légiharcot ki nyeri és milyen típussal??? :-)
    Ennyi hülyeséget.. már bocsánat ..

  24. „A norvég egy kissé balfék nép, ha nem lenne a sok olaj még most is fadarabbal próbálnák a halakat kipiszkálni a tengerből.”

    Bergenből kommentelve azért van némi rálátásom a dologra, és elég jól megvoltak ők már az olaj előtt is, hidroelektromosságból, és valóban, hal és egyéb tengeri jószágok tenyésztéséből/kifogásából.

    Egyébként amit az olaj kapcsán művelnek, abból is látszik, hogy igencsak helyén van az eszük. Konkrétan 600 forint (15 korona) a benzin literje, Svédországba járnak át tankolni a határról, pedig oda is ők exportálják, szóval nem pancsolják el terepjárókkal és Ferrarikkal a sivatagban csapatva, mint az arabok. Az olajpénz nagy részét pedig a norvég alapba gyűjtik, ami a világ tőkepiacainak 1%-át teszi ki, és ezzel minden idők legnagyobb alapja (5 milliós országé, ugye…), szóval akkor se járnak pórul, ha kifogy az olaj.

    Nem hinném, hogy sok ország van a világon, ami ennyire normálisan és hosszútávon gondolkodva lenne képes kezelni a megtalált olajkészleteit.

    Ja, és annak ellenére, hogy kb. a világ leggazdagabb igazi országa, kb. Budapesten több van a BMW-Merci-Audi trilógia nagyobb járgányaiból és a látványos luxusvillákból. Ami viszont feltűnő, hogy romos házat, rozsdás autót szinte sehol nem látni, és szemmel láthatóan elég magas az általános életszínvonal.

  25. Igen, az. Majd gondolok a jenkik n+1 tesztjén átengednek egy gépet puszira…? Ha te lennél a megrendelő, akkor megvennéd a méregdrága szart? Ha lenne pénzed a világ legdrágább Ferrarijára, akkor eltűrnéd, hogy átadáskor karcos legyen a karosszéria és légypiszok legyen a szélvédőn..? Pedig ez csak kozmetika. Az alacsony észlelhetőség meg nem az. Az egész gép lelke barátom. Azért olyan az aerodinamika, amilyen és azért van belső fegyvertér, ami tudod anno elhasaltatta a F-111-et, mint vadász.

    Szóval részemről igen, megy a balfasz vérpistike jelző annak, aki ilyen téren akar érvelni, mert szimplán gőze nincs arról, hogy milyen fejlesztési lépcsőkön és értékelési fázisokon megy át valami mielőtt még elkezdik gyártani nemhogy utána. Talán majd segít az F-15 cikk, de az csak nagyon az alapokat karcolgatja, mert az egészet nem írhattam le..

  26. molni:

    Ha itt valaki facepalmot kaphatna az te vagy, méghozzá egyből kettőt. Egyet, mert nem tudod megfelelően kezelni a hozzászólásokat. Másodikat azért, mert nem értesz a gazdasághoz.

    Kolombusz:

    Nézd meg Norvégia export-import arányait jópár évtizedre visszamenőleg:

    http://en.wikipedia.org/wiki/File:Exports_and_imports_as_pc_of_GDP_1865_2003.PNG

    Valamit a jelenlegi export szerkezetét:

    http://en.wikipedia.org/w/index.php?title=File:Norwar_Exports_Tree_Map_(2009).pdf&page=1

    Látható, hogy annak ellenére, hogy a norvégok előszeretettel fogják vissza az importjukat, az exportjuk az olaj nélkül lényegében sosem érte volna el az importjukat. Ha pedig olaj helyett más irányba mentek volna az se lett volna olyan kedvező, mint olajjal.

    Ebből két dolog következik. Egyik, hogy olaj nélkül képtelenek lettek volna nemhogy a mai színvonalat hozni, hanem az átlag nyugat-európai is gond lehetett volna nekik. A másik dolog, hogy a valóban elismerésre méltó spórolás, megtakarítás mögött nem csak a józan ész van, hanem az hogy egyszerűen megszokták, hogy termelni nem tudnak, ezért inkább spórolnak.

    Igencsak sarkos megfogalmazásom ellenére persze el kell ismerni a norvégok, mint nyugati, északi népekre jellemző megtakarítási és együttműködési képességeit. Ugyanakkor azért a gyengeségeiket erősen elfedi a sok olaj. Nem tudni mi lett volna ha, de azért jó eséllyel a norvégok nem tudták volna hozni az átlag nyugati-európai színvonalat. Persze csórók se lettek volna.

    A mostani stratégiájuk meg részben persze hogy jó, ugyanakkor megvannak a veszélyei is. A tőke annyit ér, amennyi az általa elérhető ipari termelés. Komoly saját ipar nélkül meg könnyen kiszolgáltatottá válhatnak.

  27. „Ha te lennél a megrendelő, akkor megvennéd a méregdrága szart?”

    Én vótam a harmadik hozzászóló aki ezt írta.

    „Értelmes gondolkodású ember f-35 fog venni és persze ha van pénze.”

    És mivan akkor ha a pakfa jobb lopakodó képességgel bír mint mondjuk az f-35 viszont az f-22 jobb a pakfa-nál?:DDD

  28. Ha csak a gépmennyiséget nézem nem pazarolják a pénzüket! Ha a megszorított területileg picsa kis Hollandiát nézem aminek mellesleg a természet a legnagyobb ellensége elég nevetséges hogy a Norvégok beérik kevesebbel is ami szerintem elegendő nekik!

  29. @ beta

    Aha, ez igaz ugyanúgy azokra az országokra amelyek gazdasága a kőolaj exportra épül…
    Azonban ha pl az Öböl menti országok készletei elfogynak és most nem fektetnek be a megújulók felhasználásába nagy szarba lesznek…viszont gondolom ha már így értesz a gazdasághoz az megvan hogy Norvégia miből is állítja elő a villamosenergiáját. :)
    Ráadásul ezen országok ipara közvetve a kőolajra épül, míg Norvégia hagyományos nehéz- és feldolgozóipara mintha a kőolaj-kitermelés kezdete előtt is meg lett volna…

  30. OFF

    Hát a megújulókba fektetni az pont olyan lufi, mint a dotcom. Ha nem támogatnák agyon őket, nem is léteznének. Remény sincs a közeljövőben, hogy saját lábon álljanak. Tehát gazdaságilag nagybetűs csőd, csak a választói populizmus miatt léteznek. A németek kezdenek az első pofonok után nézni. Az világ és EU egyik legdrágább áram ára az atomerőművek leállítása után meredeken lépdel felfele, a hálózatbiztonság meg lefele…

    ON

  31. Hu, azert van 1-2 vad hozzaszolas ebben a topikban is :)

    Viszont a cikkhez visszaterve, engem inkabb az nyugoz le, ahogyan Norvegia tervezi (es megvalositja!!!) a haditechnikai beruhazasait. Siman mukodik ott a 10 eves tervezesi ciklus, szepen felre is teszik ra a penzt, van 1000 elotanulmany, minden megy elore szepen.

    Ha jol tudom iden ok az egyetlen NATO tagallam, ahol novekszik a honvedelmi koltsegvetes. Miert? Mert tudjak, hogy van/lesz mit megvedeniuk, es erre kell a technika.

    tudjak, hogy hamarosan elindul a jatszma az Eszaki-sarkert (eloszor meg az enegihordozok miatt, aztan ha elolvad a jeg, akkor a hajozasi utvonalak miatt.) Es itt -remelhetoleg- nem tenyleges fegyveres harcrol beszelunk, de azert nem mindegy, hogy mit tudsz felmutatni honvdelem teren, ha az oroszokkal kell egyezkedned.

    Miert kell F-35? Hat, mert tudjak, hogy elobb-utobb PAK-FA es miegymas fog ott eszakon is legteret serteni, nem az oreg medvek (Tu-95) szoval nem art a csokkentett RCS.

    Vegul meg 1 hazai kerdes/vonatkozas: Norvegia szinte minden oldalrol NATO tagallamokkal van korbe veve (ok Svedek nem, de ok mar szinte NATO), egy pici teruleten hataros Oroszorszaggal, megis komolyan veszi a honvedelmet. Nekunk meg itt van Szerbia es Ukrajna, megis szarunk mindenre. Jo, persze nem lesz haboru, de azert ne feledjuk a mondast: Si vis pacem, para bellum. (Ha beket akarsz, keszult a haborura.)

  32. Miert kell F-35? Hat, mert tudjak, hogy elobb-utobb PAK-FA es miegymas fog ott eszakon is legteret serteni, nem az oreg medvek (Tu-95) szoval nem art a csokkentett RCS.

    Már várom amúgy az első fényképet, ahol egy F-35 elfog egy elkóválygott PAK-FA-t, szép közös fotó lenne.

  33. OFF
    @molnibalage

    Épp ezért kéne befektetni a K+F-be hogy ne legyenek gazdasági csőd, és ha nem is saját lábon álljanak, de azért megérje használni őket.
    Ameddig meg nem sikerül normálisan működő és felhasználható fúziós erőműveket csinálni, addig a legjobb alternatíva az atomenergia, úgyhogy a németek jól kiszúrtak magukkal, a tényleg sötétzöldek meg a természettel, mert aztán tényleg környezetbarátabb a kieső kapacitást szénnel pótolni…