|

Eldőlt a Typoonok sorsa?

A kérdés eddigi történetét ismerve ez némiképpen nehezen jelenthető ki biztosan, de a legfrissebb értesülések szerint úgy tűnik, hogy orosz barátaink a közelmúltban meghozták a helyes döntést az Akula-osztályú, vagy ahogy NATO berkekben hívják Typhoon-osztályú SSBN-ekkel kapcsolatban.

Mint már minden bizonnyal ismert a minden idők legnagyobb méretű és ebből kifolyólag legismertebb SSBN osztályának még egyben lévő 3 egységének sorsa már évek óta csámcsogni valót szolgáltat a téma iránt érdeklődő közösségeknek. Meggyőződésünk, hogy maguknak az orosz illetékeseknek sem volt konkrét, egységesen támogatott elképzelése arról, mi is legyen az immáron jó ideje rakétafegyverzet nélkül rohadó Typhoonok sorsa.

A Bulava tesztelésekre átalakított és annak kapcsán természetesen fel is újított TK-208 Dimitrij Donszkoj tesztplatformként történő további alkalmazása adta magát – főleg azon korábbi nyilatkozat alapján, mely azt tartalmazta, hogy az eredeti, R-29 Rif (NATO: SS-N-20 Sturgeon) SLBM rakétáikkal már nem rendelkező 3 db megmaradt Typhoonra Moszkva nem tekint úgy, mint leendő Bulava hordozóplatformokra.

A TK-17 Arhangelszk és a TK-20 Szeversztal aktív szolgálatra történő újbóli alkalmassá tételét 2008 óta pedzegették az oroszok ilyen-olyan aktivitással, ám hogy konkrétan milyen feladatkörben érkeznének esetleg ezen egykori boomerek, (ballisztikus rakéta hordozók) azt sohasem öntötték betonba – a nem SSBN szerepkör és a 2019-ig történő hadrendben tartás azért fix pontok voltak. Legvalószínűbbnek tűnt, hogy a pénzügyi keret esetleges összehozása esetén a 2 Typhoon hasonlóan 4, Ohio-osztályú amerikai kollégájához SSGN-né, azaz robotrepülőgép hordozó tengeralattjáróvá avanzsálhat.

A legutóbbi, a realitásoktól erősen elrugaszkodottnak tűnő nyilatkozat ellenben azt sugalmazta, miszerint a TK-17 és TK-20 eredeti szerepkörében, azaz ballisztikus rakéta hordozóként térhet vissza az aktív szolgálatba. Erről bővebben erre lehet olvasni.

A legújabb fejleményeket az ITAR-TASSZ hírügynökségnek haderő vonatkozású részlegére az ARMS-TASS-ra hivatkozva a prominens Jane’s Defence Weekly közölte le. Ebben az olvasható, miszerint a Project 941 osztály két lerongyolódott állapotú egysége nem kerül felújításra, lévén 1-1 Typhoon komplett felújításának és modernizálásának árából 2 Borej-osztályú SSBN finanszírozása is megoldható. Ha ez valóban igaz, akkor értelemszerűen nincs miről beszélni, mehetnek a lángvágók alá…

Project 941 Akula / Typhoon SSBN-ek a háttérben

A háttérben: Typhoonok parkolópályán ,

A TK-208 Dimitrij Donszkoj természetesen kivételt jelent, hiszen a ráncba szedett SSBN kitűnően elláthatja a már több alkalommal is hangoztatott tesztplatform szerepkörét – most úgy tűnik, hogy 2019-ig.

23 hozzászólás “Eldőlt a Typoonok sorsa?”

  1. Typoon = Typhoon ???

    Amugy azok a vasak olyan katasztrofalis allapotban vannak hogy azok felujjitasa garantaltan egy igazi elhuzodo sok vitaval teljes orosz remregeny lenne. Hagytak ugy lepusztulni lerabolni ( a bazisra a tisztek szerveztek turakat civileknek sajat zsebre akik meg ezt azt le is szerelhettek emlekbe , plusz meg az „eber” orszolgalat miatt fital vandalok is leamortizaltak belulrol illetve sokmindent elloptak roluk )
    hogy azok mar csak kivulrol, es csakis kivulrol neznek ki tengeralattjaroknak.

  2. Én bizonyos szinten kibelezném ezeket, ami titkos….és eladnám valami privat cégnek, hogy belőle csináljon valami….nem is tudom, vízalatti sétahajót, szállodát, kiállítási tárgyat…stb. Lehet, hogy Abramovics venne egyet a flottájának.

  3. Ha rendszerben akarják tartani a Typhoonokat az nagyon sok pénzbe kerülne, ezért inkább új egységekbe fektetik a rendelkezésre álló pénzt. szerintem…
    a Jurij Dolgorukij a K-535 lajstromszámot kapta. a TK-208-as a Dimitrij Donszkoj.

  4. Off: Dima, tudnál segíteni? Lesz az alábbi rendezvény a nyáron:

    11aug 12aug RU – Zhukovsky Airshow 100 years Russian aviation

    Nem nagyon találok róla semmit. Rá tudnál keresni oroszul? Te biztos eredményesebben keresel oroszul mint én. Előre is thx!

  5. Littlejohn: thx! Angol nyelven valószínűleg mindent megtaláltam amit lehet, ezt is olvastam. A fő kérdésem az az hogy mi és mikor lesz a Cskalovszkij bázison, mert sok mindent oda írnak. Pl. a Frecce programjában is Cskalovszkij szerepel, nem Zsukovszkij. Most úgy tűnik hogy egy időben több bázison lesz a centenárium.

  6. lehet, hogy hülyeség amit kérdezek, de mint laikusnak számomra logikusnak tűnne, ha lángvágó helyeltt lehorgonyoznák és az atomreaktort áramtermelésre használnák besegítve a polgári vagy katonai hálózatba, így hasznosítva ha még van üzemideje a reaktornak. elvetélt ötlet?

  7. @banderas

    Szerintem azzal az a baj, hogy a ladikot akkor is fel kéne újítani részben, reaktor környéke + kiszolgáló eszközök, a hajótestet is, hogy szét ne rohadjon a vízen. Valószínűleg így is irdatlan pénzekbe kerülnek, amire életképes erőművet faragnak belőle.

  8. A reaktorokat részben át is kellene alakítani (értem ezalatt a szekunder köri gőzturbina/generátor részt)emellett felújítani, szóval gyanítom hogy ilyen léptékben ez nem lenne gazdaságos.
    A leszerelés szintén irdatlan pénzbe kerül, azonban az nem az oroszoknak kerül pénzbe révén azt (talán az EU?) finanszírozza, amúgy egy ex NDK-s német fickó vezeti a projektet Aki a szovjet reaktorok egyik legkomolyabb szaktekintélye. A hajók anyagait a szétbontás során gondosan szétválogatják, de magát a reaktorszekciót a fűtőelemek eltávolítása után egyben hagyják abból alakítva ki a szarkofágot az erősen sugárzó anyagoknak. a törzsszekciót aztán egy úszó szárazdokk segítségével egy szigorúan őrzött tárolóhelyre viszik valahol a Kóla félszigeten.