|

HTKA Hírhalom 2012. 8. hét

A HTKA HÍRHALOM olyan hírek gyűjtőhelye, amiket rövidségük, vagy éppen időnk hiánya miatt nem tudtunk kellő formában megírni, így igen lényegre törően, de mégis közzétesszük ezeket minden hétvégén egy csokorba fűzve.

Tovább folynak a Royal Navy legújabb helikopterével a próbák, az AW159 Lynx Wildcat prototípusa nemrégiben az HMS Iron Duke fedélzetén járt, ahol összesen 20 napot töltött. Míg a Portsmouth osztályba tartozó fregatt Dél-Anglia partjainál hajózott, a helikopter és legénysége közel 400 alkalommal szállt fel és le a hajó fedélzetére, éjjel és nappal egyaránt, változó időjárásban. A 20 nap során egyszer sem adódott probléma a helikopterrel, ezért a tesztelést végző csapat továbbléphet a sorban következő próbákra, így remélhetőleg tartani tudják a 2015-ös szolgálatba állítás idejét.

—–

Megkapta az F135-ös hajtóművét az első holland F-35. Dánia idáig két példányt rendelt az ötödik generációs vadászbombázóból, tesztelési céllal. Az 5,5 méter hosszú és közel 1,5 méteres átmérőjű erőforrás egyedülálló kategóriájában 10:1 tolóerő/tömeg arányával, tömege 1700 kg körül alakul, míg tolóereje eléri a 19 tonnát, ami a fejlesztők szerint még tovább növelhető, az igényeknek megfelelően. Az első holland gép átadása az idei év végén várható, míg a második példány 2013 folyamán kerül leszállításra a tervek szerint.

Az F135 hajtómű behelyezése az első holland F-35-ösbe

A hollandok első F-35-ösébe szerelik be a hajtóművet a Lockheed Martin szakemberei | Fotó: holland védelmi minisztérium ,

Végrehajtotta első repülését a németek első modernizált Tornado vadászbombázója. Az ASSTA 3.0 (Avionics System Software Tornado Ada) névre keresztelt modernizálást a Cassidian vállalat végzi, az átalakítás során a Tornado-k megkapják a Link16-os adatátviteli rendszert, új videó és hangfelvevő berendezést, és integrálják az LJDAM kombinált irányítású – lézeres és műholdas – fegyvereket. A február 8-án elvégzett repülést a következő hónapokban a rendszer hibáinak kijavítása követi, utána megkezdődhet a gépek sorozatos átalakítása. Amíg a cég a rendszert integrálja a gépekre, a háttérben folyik a program továbbfejlesztése, a 3.1-es verzió már tartalmazza az új színes képernyők beépítését a pilótafülkébe, további átalakításokkal egyetemben.

—–

A Sikorsky nyerte a Dél-Koreai Parti Őrség megrendelését egy új többfeladatú helikopter beszerzésére. Az amerikai cég az S-92 Superhawk-al pályázott és győzte le két riválisát. A győztest már december 19-én kihirdette a parti őrség, ám az csak nemrégiben került nyilvánosságra. A Sikorsky-nak a megegyezés értelmében 2013 decemberéig kell leszállítania a helikoptert.

Sikorsky S-92 | Fotó: David Monniaux, Wikipedia ,

A török védelmi miniszter, Ismet Yılmaz február 23-án konkrétumként beszélt arról, hogy országa 100 F-35 beszerzését tervezi. Törökország már korábban is hangoztatta, hogy 100-as nagyságrend beszerzését tervezi az 5. generációs vadászbombázóból, de a típus növekvő költségei miatt ez megkérdőjeleződni látszott. A jelenlegi helyzet alapján 16 milliárdosra becsülik a beszerzés értékét, a típus egy példánya már több mint 100 milliót kóstál. Az első két gép várhatóan 2015-ben érkezik Törökországba, ezekkel megkezdik a tesztrepüléseket. A 100 példány reális mennyiségnek tűnik, a típus váltja a Török Légierőben még üzemelő F-4 Phantom és az F-16A gépeket.

—–

Az eddig sem gyenge szállítási képességekkel bíró Izraeli Légierő tovább növeli szállítógépei számát, ráadásul az Amerikai Légierő jóvoltából – az USAF megrendelte a 3. C-130J-30 hosszabbított törzsű Hercules-t a közel-keleti állam számára, amelyet a katonai segélyprogram keretében finanszíroznak. A szállítógépet 2014 november 30-ig kell átadnia a Lockheed Martin-nak, az üzlet értéke 58,3 millió zöldhasú.

C-130J-30 az USAF színeiben

C-130J-30 az USAF színeiben a 2010-es RIAT-on | Fotó: Adrian Pingstone, Wikipedia ,

A DSCA (Defense Security Cooperation Agency) február 16-án jelezte a Kongresszus felé Japán kérését, melyben KC-130R utántöltő gépeket igényelnének a Lockheed Martin-tól. A szigetország 6 példányt szerezne be a szállító és légi-utántöltő típusból, 30 T-56-A-16 erőforrással (ebből 6 tartalék), 6 AN/APS-133 radarral, 9 AN/APX-119 transzponderrel (ebből 3 tartalék), pótalkatrészekkel valamint támogató berendezésekkel. A potenciális üzlet keretében a gépeket az amerikai fegyveres erők állományából szállítanák és a 170 millió dolláros árcédula magában foglalja a gépek teljes körű felújítását is.

F/A-18C gépeket itatása KC-130R tankerekből

Guam felé igyekvő F/A-18C Hornet gépeket itatnak Bőrnyakú KC-130R tankerekből | Fotó: Terence L. Yancey, U.S. Marine Corps ,

Miután Nagy Britanniában az F-35C rendszeresítése mellett döntöttek, a haditengerészetnek meg kell oldania, hogy pilótái tapasztalatot szerezzenek a katapultos hordozókra történő le és felszálláshoz, lévén a szigetországnak évtizedek óta nem volt CATOBAR hordozója. Ennek jeleként sor került az első F-35C repülésre, mely során egy brit pilóta foglalt helyet a katapultülésben. A brit haditengerészeti repülés történetében mérföldkőnek számító eseményre február 21-én került sor, a szerencsés pilóta, Jim Schofield, elismerően nyilatkozott a típusról:

„Az F-35 a legjobban kezelhető repülőgép amellyel valaha is repültem, ami azt jelenti hogy egyszerűnek ígérkezik vele a leszállás repülőgép hordozók fedélzetére, és a pilóta a teljes figyelmét a feladat végrehajtására és nem a repülőgép irányítására koncentrálhatja.”

Véleményében azt is kifejtette, hogy a Villám az a típus, amelyre az Egyesült Királyságnak szüksége van határai védelmére és a nemzetközi feladatokban való részvételre az elkövetkezendő 35 évben.

22 hozzászólás “HTKA Hírhalom 2012. 8. hét”

  1. Épp az a gond hogy az ellenzék nagyon nem akarja az F-35 öt ők azt akarnák hogy a technológia egy részét ami számukra hozzáférhető oda adják a SAAB-nak pár NG ért és részvételért az 5.gen kifejlesztésébe (Természetesen 1,5 szászad NG-t vennének ők is amik a kapottakkal együtt mennéneg Grönlandra mert ott jelenleg nincs vadász) Elég nagy viták vannak eböl pláne hogy a királyi család is a svéd együttműködést szorgalmazza (mert így Dániába lennének gyártva a gépek és ez munkahely)A legnyomósabb érv ami ellene szól az az hogy más nem száll be a programba MAX Törökország de az ő feltételei olyanok hogy a Dánok túlságosan háttérbe szorúlnának más jelentkező meg nemigen van egyenlőre ez a kormánypárt legfőbb érvelése (mert állításuk szerint ők is kilépnének a programból és a megszerzett technológiát Dánia szolgálatába állítani. (Itt az elkövetkezendő 1-2 év nagy kérdése hogy lessz e EU-s ország aki csatlakozna a programhoz vagy sem) ezen áll vagy bukik a dolog. (ez csak a kirakat amit a média sugároz vagy ír összefoglalva, mert a Dán embert különösebben nem érdekli csak jó legyen és elmondhassák hogy benne vann a kezük a fejlesztésbe)

  2. „Az eddig sem gyenge szállítási képességekkel bíró Izraeli Légierő tovább növeli szállítógépei számát, ráadásul az Amerikai Légierő jóvoltából – az USAF megrendelte a 3. C-130J-30 hosszabbított törzsű Hercules-t a közel-keleti állam számára, amelyet a katonai segélyprogram keretében finanszíroznak.”
    Cukor! Évi 3 milliárd dollár-ba belefér!
    Az f-35-is így fogják kifizetni?!

  3. Azert mert akarmilyen szep es jo az Eurofighter,meg mindig nem lehet igazan multirolenak nevezni annyira keves Tranch 3 as van szolgalatban a teljes gepparkot figyelembe veve.A masik pedig az az hogy a Tornado az kb harmadannyiba kerul mint egy Tranch 3 as Eurofighter.

  4. erdifefoka

    „annyira keves Tranch 3 as van szolgalatban”

    Azért írtam,hogy fejleszteni.

    „A masik pedig az az hogy a Tornado az kb harmadannyiba kerul mint egy Tranch 3 as Eurofighter.”

    Valószínűleg igazad van de hosszútávon sokkal jobban megéri egy homogén EF-2000 flotta ami nem mellesleg sokkal több képességgel rendelkezne mint a vegyes Tornado EF-2000 felállás.

  5. Netán azért, mert ha úgy nézzük alacsonytámadásban sokkal jobb lehet 1 erre optimalizált gép, mint egy alapvetően légiharcra belőtt típus? Persze oké, hogy multirole a gép hivatalosan, de eddig szinte csak vadász/elfogó feladatkörben használták.

  6. Az F-35 ert 2.75 milliard dollart fognak „fizetni”.Egy evnyi katonai segelybe eppen belefer.A kovetkezo evnyi segelybol pedig bele fog ferni meg 20 darab amit terveznek.
    40 db F-35 ajandekba!Milyen edes!
    Viktorka is nyalhatna a jenkiknek lehet dobnanak ingyen 15 vadiuj Black Hawk-ot 20 evnyi teljes supporttal.
    Kovetkezo evben ajandekozhatnanak 5 db C27J Spartant.
    es igy tovabb.

  7. Erdekes dolog.Ha igaz.
    Ami megint csak erdekes szamomra hogy a cseheknek miert oly fontos hogy benne legyenek ebben a raketavedelmi programban illetve evvel egyidoben amerikai katonak allomasoztatasa az orszagban?Csehorszag mitol fel ott Europa kozepen barati allamokkal korulveve?
    A masik dolog ami a cikkbol lejon hogy amerika valamiert nagyon dragan szamlaz mindenfele haditechnikat kozep-kelet europai orszagok szamara,annak ellenere hogy e orszagok katonai verukkel fizetnek amerika csatlosakent kulonbozo „bekefenntarto” kuldetesekben.Nem azt mondom hogy ingyen kellene potens technikat atadniuk de legalabb egy kicsit csokkentett aron adhatnanak el technikat.Kelet Europai hadero felzarkoztatas cimen.Ennek ellenere lathattuk a Huey uzlet kapcsan hogy Amerika messze szarik a Kelet Europai szovetsegesekre.Kivetel persze aki igen melyen nyal nekik.

  8. Na innen jönnek az off-ok…

    pedig megérne egy külön hírt…

    Az érdekes, hogy ez szeptemberi, mi meg decemberben tárgyaltunk a Saab-al tehát nem kértünk belőle. Amin nem csodálkozok mert nem hinném, hogy javítási bázist vagy a képzési központot nekünk ajánlották volna a csehek. (az Egyik biztos nálunk lenne).

    Az ötlet egyébként jó, mert így lehet faragni a beszerzési költségeken, ehhez jöhetne a közös üzemeltetés is idővel, amivel megint vágni lehetne hosszú távon, bár akkor már tényleg sokat fel kell adni a szuverenitásból.

    Már korábban írtam, hogy ezt mi is megjátszhatnánk a Griff alapján a horvátokkal meg a Szlovénekkel. a 3 országnak 24+4 gép bőven elég lenne, és 3 felé menne az üzemeletetés + egyéb (nyilván nem arányosan de ha 50% ot vállalnak az is sokat jelent)

    A horvátok ugyis most akarnak gépet váltani, a szlovének meg tudtommal légtérvédelmet bérelnek az olaszoktól.

  9. Az otlet egyebkent nagyon jo.Nem mintha szuksegunk lenne F-16 osokra,de az alapotlet az jo.Ha a regio orszagai osszefognanak,es leadnanak egy megrendelest ami -Magyarorszag: 16
    -Csehorszag : 16
    -Romania : 24
    -Szlovakia : 14
    -Horvatorszag: 14
    -Bulgaria : 16
    ez 100 db gep.Ekkora mennyisegre plusz fegyverzetre az USA biztosan adna jelentos arengedmenyt.Plusz egy javitouzem kiepulhetne a lengyeleknel,illetve a pilotakepzes is kiepulhetne ott hiszen nekik mar van 48 db rendszerben.Lengyelorszag meg a szomszedban van.Az otlet az egyaltalan nem rossz.Ami pedig szinten egy jo dolog az egeszben az egyfajta osszekapcsolodas az orszagok kozott.Ezaltal a viszonyt is szorosabbra lehetne fuzni.