|

Harckocsiktól, helikopterektől válna meg a HM

A MiG-29-es vadászgépek mellett Mi típusú helikoptereket, T-72-es harckocsikat, valamint L-39-es repülőgépeket is értékesítene a Honvédelmi Minisztérium.

A MiG-ek esetében a minisztérium azt javasolta a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.-nek – amely értékesíti azokat -, hogy nyilvános pályázaton, minimálár kikötése nélkül próbálják eladni a gépeket. Összesen egyébként 24 vadászgépen szeretne túladni a tárca.

Vajon milyen sors vár a magyar MiG-ekre? ,

Mint hozzátették, a minimálár kikötésétől való eltekintés nem jelenti azt, hogy az állam vagy a HM mindenáron szeretne megszabadulni a repülőgépektől, ez a lehetőség ugyanakkor nagyobb mozgásteret biztosít a gépek értékesítésekor. A minisztérium javasolta azt is, hogy egyenként is lehessen licitálni a gépekre. Az MNV Zrt. január végén dönt a javaslatok elfogadásáról – olvasható a tárca válaszában.

Az eladásra szánt vadászrepülőgépek nagyjavításra szorulnak, jelenleg tehát nem működőképesek, a honvédség ki is vonta azokat a hadrendből, ugyanakkor – nagyjavítás után – több ezer órát lehet még azokkal repülni – írták. A HM a gépek eladásából befolyt összeget a Magyar Honvédség technikai modernizációjára használná fel.

Forrás: Hirado.hu

250 hozzászólás “Harckocsiktól, helikopterektől válna meg a HM”

  1. A korábbi pályázatra nyolcan jelentkeztek, érvényes ajánlatot senki sem tett, de húsz (!) hajtóművet megvettek !

    Na és mennyiért keltek el a tartalék hajtóművek – és ki vette meg azokat?
    Első körben kb. 30 millió Ft-ért hírdették meg a hajtóművek darabját !

    Na és akkor mennyi harckocsit akar a HM értékesíteni és milyen áron ?

  2. Az osszes harckocsit elakarjak adni kiveve a hasznalatban levo 18 db + par alkatresz bazist. Ez rendben is lenne mert hat a regi vas az regi vas, de ez a fajta cselekedet nem annak szol hogy uj beszerzes fejlesztes lenne hanem hogy annyira alulfinanszirozott lett az idei honvedelmi koltsegvetes hogy szo szerint mindent el kell adni hogy a tavalyi nagyon gyenge szinvonalat tartani tudjak. Ha sikerul mindent eladni akkor is csak olyan lesz a honvedseg mint tavaly, de ezt ketlem. Mar most latszik az uj megszoritasok leepitesek elvonasok sokasaga ami a technikat allomany fogja erinteni.

  3. Lehet, hogy össze kéne dobni a pénzt egy HTKA-s t-72-esre… vagy egy Albatroszra…
    És most viccen kívül: nem hiszem, hogy eladják az összes harckocsik, mert nem is olyan rég született döntés róla, hogy újra felállítanak egy nagyobb HK-s egységet 40-50 HK-val. Én durván 60-70db eladását tippelném meg.

  4. „És most viccen kívül: nem hiszem, hogy eladják az összes harckocsik, mert nem is olyan rég született döntés róla, hogy újra felállítanak egy nagyobb HK-s egységet 40-50 HK-val. Én durván 60-70db eladását tippelném meg.”

    Igen , ennek annyi eselye van mint hogy egy komplett ezrednyi birodalmi lepegetot is hadrendbe allitsanak.

    Sem technika nincs ra, sem alkatresz, sem szemelyzet, sem penz ezekre illetve uj szemelyzet kikepzesere.

    Hadrendbe allitani a harckocsikat az nagy penz. Kikepzeni ra szemelyzetet megint nagy penz. Hadrendben tartani az megint nagy penz lenne mikozben nincs tisztesseges egyenruha ellatas sem a katonaknak.
    Bakancs, egyenruha, kiegeszitok stb.

    Sulyid

    A baj hatalmas es meg nincs kifele komunikalva a dolog csak szivarognak a ketsegbeejto infok es a „jelek” ezeket sajna alatamasztjak.

    Iden ahogy korabban irtam a festeket is lekaparnak az ajtokrol hogy azt eladva bevetelt szerezzenek. A HM azt az ukazt kapta hogy iden nagyon keves penzt fognak kapni. Eljek tul valahogy , es majd jovore jobb lesz. Hogy ennek mennyi a realitasa azt gondolom el tudod kepzelni.

  5. T-72-vel kapcsolatban:

    Jelenleg egy harckocsi zászlóalj felállítása van folyamatban Tatán.
    Kissé meglepő, hogy a zszlj. tartalék T-72 harckocsikból lesz feltöltve, vagyis a LEOPARD-2 nem aktuális.
    Eladásra 37 db T-72-est szánnak a „felesleges tartalékból”.

  6. Kelepisti:
    „Lehetséges, hogy rosszul számoltam, de ha 24 gépet akarnak eladni, akkor 1 darab 29-es Szolnokon, Kecelen vagy a Repülőgépjavítóba marad.”

    Azért ez eléggé a „strongly recommended” kategória, sőt szerintem alap elvárás, hogy a Magyar Légierőt 20 éven át megtestesítő Fulcrum gépek közül legalább egy megmaradjon az utókornak a Repülőmúzeumban. Az előd MiG-15,17,19,21,23 gépekből, és a SZU-22 vadászbombázóból is maradt 1-1 példány…

    Sulyid + Tankman:
    „…nem is olyan rég született döntés róla, hogy újra felállítanak egy nagyobb HK-s egységet 40-50 HK-val….Jelenleg egy harckocsi zászlóalj felállítása van folyamatban Tatán.”

    Valami forrást, internetes linket, stb, tudnátok ehhez adni? Mert még tavaly valamikor azt mondta a Hende egy interjúban, hogy a jelenlegi, minimális harckocsi mennyiség is csak azért maradt meg, hogy a fegyvernemet életben tartsák, és majd valamikor, a távoli jövőben _nyugati_ technikára fegyverezzék át. Ez homlokegyenest eltér a T-72 tankok nagyobb arányú alkalmazásától, nem is beszélve arról, amit Kuruc leírt a Honvédség idei elképesztő nyomoráról…

    Little John:
    „ha a területarányosan nézzük, kb. konvergálunk az orosz haderőhöz”

    Nem számoltam utána, de szerintem még így sem. Az orosz haderő még jelenleg is egymillió főnél nagyobb létszámú, a Magyar Honvédségnél viszont lassan mindenki arcról-névről ismeri egymást… :-((

    „Eladásra kínálnak még:
    221 alig használt titkárnőt”

    Mivel a nejem nem olvassa ezt az oldalt, bátran bejelentem, hogy esetleg megpályázok egyet, 100-as mellbőséggel, és eredeti szőke hajjal. ( Gentlemen prefer blondes! ) Remélhetőleg már fogat mosott Szekeres elvtárs után… :-))

  7. tankman

    Termeszetesen megertem. Nana !
    Amugy nagyon drukkolok nektek hogy valoban osszejojjon a dolog de az igazat megvalva igen szkeptikus vagyok hogy a tantermi foglalkozasokig egyaltalan eljut e a dolog, illetve lesz e elegendo technika. Mondjuk mar annak is lenne ertelme ha esetleg meg sem tudnanak reaktivalni par vasat hogy a jelenlegi kocsikra kepezzenek tobb ekvipazst. Akson eseten azonnal lenne szemelyzet.

    De azert remeljuk osszejon a dolog. Mondjuk szerintem kell nemi zsetont belenyomni a kalocsai kocsik reaktivalasaba.

  8. Üdvözletem mindenkinek!
    Első körben szeretnék ahhoz hozzászólni hogy lesz e mig-29 Szolnoki múzeumunkban e?
    Hát én tavaly voltam ebben a múzeumban és pár ember beszélt a múzeum vezetőjével és azt mondta nem valószínű hogy lesz,de a csodákban azért bízzunk.Amugy ide tartozó dolog az is hogy azt pl tudtátok hogy a Luftwaffe a Magyar Légierőtől kért az egyik múzeumába Mig-29et?Nekik sem adtunk egyébként,de cserébe a múzeum kapott volna egy F-4est…

    Második körben pedig a Mig-29 árára visszatérve elég gáz szerintem hogy addig visszük le az árát amíg valaki nem mondja hogy na mostmár megéri nekünk és megvesszük….Most nem tudom hogy hol tart az oroszokkal a cserebiznisz de ezek szerint megfeneklettek a tárgyalások…De az nekem szinte bizonyos hogy ennyi pénzért nekünk sem éri meg eladni a mig-29eseket.Hiszen mire lenne elég az a pénz amit értük kapnánk(hiszen a mérleg egyik serpenyőjében egy komplett típus és a hozzá tartozó eszközök vannak a másikban meg mi lesz,pár plusz lőszer a katonáknak,kerozin a griffekbe?)

    A harckocsi eladásról nekem az a Véleményem hogy a T-72 abban a formában ami nekünk van,azzal a felszereléssel ami nekünk van lőtéri célponton kívül másra nem jó,de megkell tartani egy-két zászlóaljnyi mennyiséget hogy a fegyvernem ne halljon ki.Mert a fegyvernemeket megkell tartani mert a teljes leépítés után elvész az a szaktudás ami a harckocsizó fegyvernemhez tartozik.Ami összeg mondjuk 50-60 db harckocsi üzemeltetéséhez kellene az szerintem pocsékolás,nincs értelme.Ha költünk harcképes technikára költsünk vagy ne költsünk.Amugy mi is modernizálhatnánk őket mint a lengyelek de még az sem eldöntött.

  9. Amugy azon gondolkoztam hogy Magyarország jelen földrajzi helyzete miatt és a technika fejlődése miatt nekünk kell e harckocsi?Mert a harckocsit olyan csatatérre tervezték ahol nagy nyílt területek vannak,de a környező országok ugye hegyvidékkel tagoltak.A harckocsi az egy támadó fegyvernem,mi hadseregünk pedig igazából defenzív.Legalábbis az lenne ha optimális lenne minden,de alaphelyzetben mi egyértelműen csak a haza megvédését adtuk a honvédségnek mint feladatnak.
    Most amugy biztosan sokan vannak akik arra gondolnak hogy a Kárpátokban is sok páncélos ütközet volt és azok a harckocsik is tudtak mozogni a hegyekben de arra is kell gondolni hogy ott azért sokkal nagyobb mennyiséggel rendelkeztek a felek,tehát ha ott egy védelmi vonal kilőtt 10 harckocsit azért ott maradt tartalék,nekünk az a pár ami van az egy ilyen támadásban tulajdonképpen megszűnne létezni.
    Szóval szerintetek kell e harckocsi nekünk?

  10. Szerintem nincs olyan hogy tamado meg vedekezo fegyver. Minden fegyvert lehet erre is arra is hasznalni.
    Pl a legvedelmi raketakat szoktak tipikus vedelmi fegyvernek nevezni. 73 ban az Egyiptomiak a lerakokbol vontak olyan ernyot a BAR LEV vonal fole hogy a csapataik tamado hadmuveletben attudtak kelni es kemenyen megizzasztani az izraelieket.

  11. Igy van !

    Hegyi szabdalt, tagolt terepen egy szakasz meg tud akasztani akar egy ezredet is. Az ut miatt kiterni nem tudnak a harckocsik es az elso lesbol torteno kilovese vagy mozgaskeptelen tetele utan mar nagy dolgot nem lehet csinalni. Raadasul a fedezoszogek miatt tuzersegi tamogatas igen korlatozott lehet, max aknaveto de egy jol felszerelt szaksz eleg mozgekony es kicsi celpont ugy hogy egy vagy ket raj mindig tuzkeszen varja hogy valaki kidugja a nozijat.

    Ha megfosztod a harckocsit a mozgekonysagtol akkor celponta tetted. Ilyenkor jon a pancelvedelem. Milyen is a mi T-72 seink pancelvedelme ? Mert szerintem meg a 70 evek termeke a RPG-7 is atuti hat meg a modenebbek plane iranyitott pct raketak.

  12. harckocsi az egy támadó fegyvernem

    Elég sokszor bizonyították már a történelemben, hogy ez téves szemlélet. Hányféleképpen cáfoljam meg?

    – Akkor egy vadászgép az miért offenzív és miért defenzív?
    – Hát egy tüzérségi löveg az miért offenzív vagy defenzív fegyver?
    – Úristan, hát a gyalogos katona akkor az mi…?

    A harckocsi egy igen mobil és nagy tűzerővel bíró pct. eszköz, amit gyalogsági támogatásra is lehet használni. Az, hogy most éppen védekezik vagy támad, az a helyzettől függ.

  13. Sziasztok!

    Én, mint szakmabeli természetesen Leopardot szeretnék (márcsak a kényelem miatt is :-) ), csakhát az ország gazdasági helyzerte nem a legjobb…
    A T-72 zszlj. viszont a semminél jobb. Azt nem vitatom, hogy a T-72 páncélvédelme, éjjeli + nappali célfelderítő képeségge, egyenlő a nullával.

  14. Egyébként a T-72-es feltámasztása után, ha van rá forrás akkor modernizáció is szóba jöhet. Filléres megoldás egy Leo2-höz képest. Kb. olyan árfekvés lenne, mint román LanceR program. A 100-110 db gép modernizációja volt 400 millió. Ebből 10 darab új 4. generációs vadászt sem lehet rendszeresíteni. Na, képzeld el ezt hk-ban.

    Ki kellene deríteni, hogy mennyibe fáj a szlovén T-55 moderznizáció.

  15. Tankman

    Volt akalmam kukucskalni M1A1 es thermojaba. Egy kulon elmeny volt mert borzaszto inteligens a kepalkotasa. Napszaktol fuggoen teszteli a kepalkotast ugy hogy kulonbozo homerseklet kulonbsegeket vizsgal es ez alapjan hozza letre a kepet. Pl mondjuk naplemente utan az ellenseges harckocsi fem teste villagit mint allat mert az este hideg de a vas az forro. Hajnalra viszont mar kiegyenlitodik a dolog es meg az alca is sokat elnyelhet de ilyenkor meg erzekenyebbre allija magat es azt mutatja hogy minek van 0.5-1 c fokos elterese.

    Egy elemny volt.

  16. Szerintem rohadtul nem a Hende úr tehet róla, hogy itt tart a dolog és szerintem a helyzethez képest elég jól tartja magát a dolog! Azt, hogy az oroszok nem cserélnek kopott seprűvel vert :( Miget új Minyóra arról meg nem ő tehet de legalább megpróbálta és ha 90-en óta ilyen hozzáállással csinálta volna bármelyik miniszter is a dolgát ha nem is az egekbe de legalább a földön állna a Honvédség!
    A t-72-esnek célszerűbb volna inkább csak az alvázát használni fasza jó lövészpáncélost lehet(ne) csinálni belőle nem is biztos hogy veszett összegért pár év múlva meg úgy is lehet majd németektől vagy … leépítésből venni leot!

  17. „Ha jól emlékszem Hende úr nehéztüzérséget is ígért mikor a honvédség élére került.”
    választáskor szokás örök életet, ingyen sört, stb… ígérni, de ha már meg van a hatalom, hátra lehet dőlni és jöhet a valóság…

  18. Lehet nem szeretni a narancsos bandát, de ettől függetlenül a válság legmélyén is sikerült haladást elérni egy olyan területen, amivel 20 évig csak a padlót mosták fel.

    Saját felebarátai (?) szétszabdalták a költségvetést, de ő azért küzd heli pótlásért, nehézfegyverzet feltámasztásárt.

    Az előző banda mit csinált 8 évig a faszverésen, PR repnapon és leépítésen kívül…?

  19. A T-72 egy tragikusan elavult konstrukció amin nem tudsz változtatni így modernizálni sincs értelme.

    Nem értek egyet. Nekünk nem a US. Army M1Axy + TUSK + mittomén milyen erői ellen kell felkészülni. 18-24-32 db szlovén módra modernizált és hadrafogható hk. helyi szinten nagyon komoly erőnek számítna. A kulcs az, hogy akkor a modernizáció után se rohadjon szét és személyzet, lőszer és gázolaj is legyen bele. Na meg pótalkatrész. Ez a legkönnyebb, mert ezerszámra áll rendelkezésre kannibalizálható T-72.

    Akkor szerited a T-55 modernizáció is értelmetlen…? Az IDF – nem töketlen tejfelesszájúak gyülekezete – miért használ mai napig modernizált M60-at és a Dél-Koreának miért van mind a mai napig M48A5-je…?

  20. molni

    Sem az IDF sem pedig a Dél-Koreaiak nem elsővonalas harckocsinak használják őket,mert már arra alkalmatlanok.Vagy te nekünk két típust képzelsz el?

    „Akkor szerited a T-55 modernizáció is értelmetlen…?”

    Látod ezt nem tudom!Az izraeliek is használnak T-55-ösöket de azok lövészpáncélosok nem harckocsik(még tornyuk sincs).

  21. Igen dudi ez is igaz de a balkán se 21. század csúcsfegyvereiről híres, és tényleg jobb mint a semmi! Mrteddy te nem tudom hogy vagy vele mennyi adót fizetsz évente vagy rokkant nyugdíjas vagy, vagy mi a faszom, de az én adómat ilyen gazdasági helyzetbe KURVÁRA ne nehéz tüzérdégre költsék!

  22. Dudi, nekünk nem az ő elsovonalas szintjüket kell elérni…

    A környező országok első vonalas harckocsijait nézd meg. Na, azokhoz képest mi lenne egy szlovén T-55-höz hasonló T-72? Űberbrutál. Nekünk ennél több nem kell.

    Az sg-n több hk terén mozgó fórumozó is megerősített abban, hogy nagyon is potens fegyver lenne eza mi szintünkön.

    Az oroszok átlagfejlettségét nézve – ha eltekintünk a mennyiségtől – még ellenük is…

  23. molni

    Ott kezdődik a modernizáció,hogy új hajtómű és erőátviteli rendszer a teljes elektronika cseréjével azaz szinte minden alkatrészt meg kéne vásárolnunk újra szóval még csak olcsóbb sem lenne mint valamilyen Leopard 2-t rendszeresíteni.

  24. A Leo2 esetében tudja valaki milyen költségekkel jár az üzembentartás. Valahol olvastam, hogy enyhén trójai falóvas a szituáció vele. Szinte ócskavas áron hozzá lehet jutni, de azután nagyon megkérik az árát a németek az alkatrészeknek.
    Sanjnos elfelejtettem, hol olvastam. Találkozott még valaki ilyen hírekkel?

  25. Szerintem összesen 2 reális t-72 modernizáció van:
    1. T-72M4CZ – a csehek műve, eddig nem sok rosszat hallottam róla.
    http://img67.imageshack.us/img67/3923/032t72m4czum1.jpg
    2. T-72-120 – ukrán fejlesztés, 120mm-es löveg, hátul megnyújtott torony a lőszerek számára, a löveg ukrán (át)tervezés, de NATO szabvány 120mm használ és automata töltése van, mint az alapváltozatnak. Ezek mellett kontak 5-ös is jár hozzá, s szerintem ha szépen kéri a megrendelő, még egy új motort is beleraknak, s az elektronikát is lecserélik valamelyik másik modernizációs programjuk alapján.
    http://www.morozov.com.ua/images/t-72-120l.jpg
    http://www.morozov.com.ua/eng/body/t72-120.php

  26. molni

    A hajtómű nem gyenge a jelenlegi tömeghez DE ezzel a tömeggel a páncélvédelme a vicc kategóriába tartozik tehát.Legalább egy 10 tonnával nő a tömeg ha normális páncélvédelmet akarunk a harckocsinak, viszont a +10 tonnához már kell az erősebb motor amihez egy új erőátviteli rendszer is tartozik.Az előbb kihagytam de a megnövekedett tömeg miatt minimum meg kell erősíteni a futóművet azaz ebből sem jó a régi.

    A T-55-ös páncélzata még tragikusabb mint a 72-esé arról nem is beszélve,hogy a fent említetteken túl(+védelem jóval több mint ami a 72-esre kéne,új hajtómű,erőátviteli rendszer és futómű)még a harckocsiágyú cseréje is plusz költségként jelentkezne.

  27. „A harckocsi egy igen mobil és nagy tűzerővel bíró pct. eszköz, amit gyalogsági támogatásra is lehet használni. Az, hogy most éppen védekezik vagy támad, az a helyzettől függ.”

    A mi harckocsijaink jelenlegi mennyisége egyértelműen csak gyalogsági támogatásra elégséges.
    Mivel a mi T-72eseink páncélzata szart sem ér már így egyedül önállóan ezeket bevetni nagyon nem is lehet…
    nekünk most nem is tudom pontosan van 14 rendszerben tartott T-72.Gondolkoztatok már rajta hogy 14 db Rpg elég ahoz hogy ne legyen egy sem.Sőt mivel rpg az rpg számoljunk 30 db rpgvel….Hát nem gondolnám hogy jelenleg támadó fegyvernem lehet nálunk a harckocsi….értem én hogy attól függ épp mire használják.De mondjuk támogató szerepkörben lehet alkalmazhatnánk kisebb fogyasztású,nagy tűzerejű típusokat kifejezetten lövészpáncélosokat..vagy modernizálni kellene,szerintem amúgy abszolút járható út…Önálló alkalmazásra egyértelműen fejlettebb páncélvédettséget kell biztosítani,sokat dobna egyébként a máshol tök általános reaktív páncélzat,azt hiszem a környékbeli páncélelhárításban nem szerepel tandemrobbanó fejes eszköz.

  28. Amugy szerintem ha kiindulunk a T-55 korából mennyi ideig tartják még szolgálatban akiknél van?mert szerintem 20 év múlva már ott sem lesz,és majd mi nekünk még jó lenne +x évig?Szerintem ujabb típusban kell gondolkoznunk mert ez csak rövid távra ok.A román lancer program is még csak azért él mert nincs pénz F-16osra vagy akármi másra,de a mig-21et már ők is csak kényszerből használják.mi meg ha befektetünk akkor szerintem több évre biztosítunk valami korrektebb védelmet…

  29. A mi T-72 eszközeink egyvalamire jók: ha majd újra lesznek harckocsijaink, akkor azok tűztámogatására a T-72-es alvázakat BMPT járművekké lehet átépíteni orosz közreműködéssel, kisebb mennyiségben új műszaki járművek alvázául is szolgálhatnak.

  30. BMPT! :D:D Kössz blogen ezen filóztam egész délután mi a t-72 lövészpáncélos átépítésének a neve! :D
    Dudi- hogy a t-72-esnek szar a hajtáslánca az a legkisebb probléma! A Rábánál vagy ZF-nél úgy alakítják át a régit amilyet akar az ember fia!

  31. Én abban látnám a magyar páncélos állomány jövőjét, hogy a gépeket jelentősen modernizálnám/átépíteném városi harcra. Előre, oldalra ERA, a test hátsó részére RPG fogó rács, parancsnoki megfigyelő rendszerek cseréje egy az egyben, lánctalpak gumibetétesre cserélése, belülről irányítható géppuskaálványok felszerelése..stb

  32. Molni!

    „A harckocsi egy igen mobil és nagy tűzerővel bíró pct. eszköz, amit gyalogsági támogatásra is lehet használni.”

    Nem, egyáltalán nem erről van szó. A harckocsi elsődleges feladata az ellenség vonalának áttörése. Ezért hozták létre és ez az amiben nem tudja más fegyvernem helyettesíteni. Emiatt nem lehet elhagyni egy hadseregből sem a harckocsikat jelenleg se. Minden más feladat, gyalogság tüzérségi támogatása, védelem páncélosok ellen stb másodlagos, mivel ezeket akár helyettesíteni is lehet más eszközökkel. A 2 vh során ugye külön fegyverek is voltak ezekhez (rohamlöveg, páncélvadász stb). Csak mivel manapság nincsennek nagy háborúk, illetve inkább asszimetrikus háború van, ezért a másodlagos feladatkörén van a nagyobb hangsúly, illetve talán kicsit rossz irányba is mentek el a harckocsifejlesztések. Kivéve az izraelieket, akik az alapfilozófiát követik.

  33. Azzal viszont egyetértek, hogy azt nézzük meg, hogy a szomszédoknak mi van és a szerint fejlesszünk bármit is. Ha elég ide a modernizált T-72 (és olcsóbb is mint az új eszközök), akkor használjuk azt. A kevés Gripenen is csak csóváltam a fejem, amíg meg nem néztem, hogy mije van a szomszédos országoknak és láttam, hogy a mi környékünkön már ezzel is királyak vagyunk.

  34. A BMTP programot nem lőtték le sulyid, a járművek gyártása és rendszeresítése jelenleg is zajlik, továbbá az oroszok bárkinek szállítanak aki fizetőképes kereslet.

    Ezenkívül a BMPT nem lövészpáncélos shornet24, hanem tűztámogató jármű. Egyáltalán nem hordoz gyalogosokat, nem is férnének el azok a T-72 teknőben.

  35. A magyar T-72 állományból mennyi a T-72B?
    Ha lenne ebből kb 5 tucat, kontak-5 -el, meg mondjuk valami nyugati éjjellátó rendszerrel felszerelve, akkor a szomszédok közül csak az ukránok, és max az osztrákok vehetnék fel velünk a versenyt páncélosok terén.

  36. blogen

    Pont 2010 elején lőttek le az oroszok egy kisebb hadseregnyi programot, köztük a T-95-öst, BMPT-t… stb
    Az oroszoknak jelenleg 3-4 példányuk van, míg rajtuk kívül a Kazahok kaptak csak 3 példányt..

    F1End

    Nincsen magyar t-72B. A legmodernebb kiadás az belorusz/szovjet t-72A+Kontakt 1, de abból is csak 3 példány érkezett…

  37. Bármilyen szinten is fejlesztjük a T-72M1 harckocsikat az osztrák, horvát, szerb, ukrán harckocsik jobbak lesznek. A szlovéneknek és a románok meg egyenrangúak (igen a T-72M1 lazán leküzdhető bármilyen irányból a román 100mm-es hk lövegekből kilőhető lőszereikkel!), az egyenrangú jelen esetben azt jelenti, hogy kölcsönösen ki tudják lőni egymást.

    A T-72M1 muzeális harckocsi. Eleve csökkentett értékűnek épült a páncélzata szart se ért már amikor gyártották akkor se, ma meg csak egy rossz vicc. Úgy néz ki mint egy tank, dehát ezt a kazánlemezekből heggesztett Tigris replikánk is produkálja:

    http://memoir44.hu/keptar/46

  38. A BMPT-t nem lőtték le az oroszok, csak a T-95-öt, meg a dupla 152-es önjáró löveget. A BMPT-nél nem új gyártásúak lesznek a testek, hanem a kiselejtezett HK testeket fogják felhasználni hozzá, csak az új gyártást függesztették fel költségcsökkentés okán ha jól tudom.

  39. Itt van az angol link, idézem a lényeget:
    „Among other cancelled development programs are the 152 mm Koalitziya-SV self-propelled double-barrel artillery system, BMD-4 airborne combat vehicle, 125 mm Sprut-SD self-propelled anti-tank gun and BMPT tank support combat vehicle. All these programs were in the phase of prototype testing.”
    by http://engforum.pravda.ru/index.php?/topic/205630-another-russian-arms-project-t95-cancelled/

  40. „A hegyvidék pedig nem akadály, ha vannak kiépített utak, már pedig vannak!”

    Ja. Erre épült a szupertitkos Transzfogarasi országút. Ha a gaz bozgorok mind a 4 tankjukkal támadnak, akkor az Olténiai mittudoménhányas román hadsereget át lehessen dobni Erdélybe.

  41. 85 körül a T72t mint a világ csodáját tanultuk a főiskolán. A T64et nem is említették, a nyugati cuccok meg túlsúlyos szarok voltak. A T72es tornyára azért nagy öntöttvas idomok voltak aggatva. Biztos a túl kis súly miatt.

  42. Súlyos tévedés, hogy a harckocsi harckocsi elsődleges feladata az ellenség vonalának áttörése.
    Az igaz, hogy erre hozták létre.
    Molni leírása: A harckocsi egy igen mobil és nagy tűzerővel bíró pct. eszköz, amit gyalogsági támogatásra is lehet használni.—
    közelebb van a valósághoz.
    A harckocsi azonban az összfegyvernemi harc része.
    Valamelyik helyen nem normálisnak neveztek, mert a brit Conqueror és utána következő harckocsikat, valamint az amerikai tankokat az M1 alapveriójáig bezáróan VÉDEKEZŐ harckocsinak tervezték. Tehát nagy páncélvédettség, tűzerő és gyors mozgás. De rövid hatótávolság. Ez azért volt, mert a mennyiségileg fölényben lévő VSZ hk-k elleni harcra tervezték őket. Azért gyorsak, hogy klf. előre elkészített tüzelőállások között gyorsan mozogjanak, ellenlökésekben vegyenek részt. Más kérdés, hogy rövid hatótávolságúk miatt nagy támadásban nem gondolkodtak a tervezők. Ezzel szemben a VSZ tankok gyorsaság, tűzerő és páncélvédettség sorrendben épültek. Gyorsak mert támadásra építették, és ezért nagy hatótávolságúak, a tűzerő azért fontos, mert a NATO tankokat le kell küzdeniük, felépítésük lapos, hogy kisebb célpontot nyujtsanak, viszont ez a páncélvédettség viszonylagos gyengeségével kompenzálták. A sok lúd disznót győz alapon tervezték őket.
    Többet nem írok a hk-król, de a XXI. században már változtatak a szerepek és a hk elsősorban a Molni által megnevezett definiciónak felelnek meg, különösen városi harcban. Nyilt terepen csak összfegyernemi harcban és légifölényben vethetőek be, mivel az ellenséges erők pctörő rakétái, légierő pctörő eszközei simán megállítanának akármilyen támadást (különösen azért, mert a harckocsi magasabbegységeket észrevétlenül nem lehet mozgatni. Az iraki háború nem ellenpélda, mert mindkét esetben tudták az irakiak, a koalíciós erők hk-inak erejét, mennyiségét, de nem tudták, hogy vannak, mert nem voltak megbízható felderítő eszközei.

  43. Talán mert azóta se kötöttek új megrendelést. A lelőtt programok fejlesztési programok voltak, a BMPT azon már túl van, itt a beszerzési program úgy tűnik szünetel, ezek szerint rosszul írtam, hogy jelenleg is beszerzés alatt áll. De nem találtam sehol olyan információt, hogy ezt lelőtték volna, csak olyat, hogy átdolgozzák használt hk alvázakra.

    A tornyát például az új sarkvidéki harcjárművükön is alkalmazni kívánják:
    http://www.argumenti.ru/print/army/n323/150780

  44. Nem öntött torony, hanem kívülre szerelt öntöttvas tömbök. Már 1 szakfórumon megmagyarázták a szakértők, hogy ilyen nincs, de azóta több fényképen is láttam. Nem is beszélve róla, vagy 10x álltam mellette őrségben, úgyhogy volt időm nézegetni eleget.

  45. amúgy városi harcra vagy ha csak olyan a terep hogy a lövészeknek a harckocsi „közvetlen közelébe kell haladni” fedezetébe szokás a reaktív páncélzatot kerámia lapokra cserélni amik elhejezkedése mérete azonos a reaktívval (ez amúgy a lövészek védelme érdekébe van a reaktív páncél működési elve miatt)

  46. Most nem fogom a világhálót fényképekért túrni, mert szándékosan órák alatt sem találtam ilyen fényképet. Ellenben véletlenül többet is. Nem tudom elmentettem-e, mert 3 különböző számítógépet is használok, és nincs itt a fő adattáram.
    Olyan ránézésre 2-300 kilós vas öntvények voltak hegesztve a torony elejére, és oldalára a cső 2 oldalán. Aki a Zalkára járt, mind buzerálhatta. Hogy a csapatoknál ilyen volt-e, azt nem tudom.

  47. http://media.photobucket.com/image/afghanistan%20tank%20graveyard/Welshman150/2243734617_75fc416e3c_o.jpg
    Ilyen volt, mint a rácsos képen. Persze ez a gép pont ezt nem nyitja meg.
    http://www.google.hu/search?q=,+T-72+zalka&hl=hu&prmd=imvns&source=lnms&tbm=isch&ei=K9gZT5aUEKTg4QTWtPSWDQ&sa=X&oi=mode_link&ct=mode&cd=2&ved=0CBMQ_AUoAQ&biw=1399&bih=790#q=afghanistan+tank+graveyard&hl=hu&tbm=isch&fp=1&biw=972&bih=549&bav=on.2,or.r_gc.r_pw.,cf.osb&cad=b

  48. http://www.google.hu/imgres?q=afghanistan+tank+graveyard&hl=hu&biw=972&bih=549&tbm=isch&tbnid=mjKRPWPAAwdqyM:&imgrefurl=http://www.insidercontracting.com/2011/08/tank-graveyards-of-kabul.html&docid=_3Kdb5AzZgeVKM&imgurl=http://2.bp.blogspot.com/-vB27btL931c/Tkb6pbSWe5I/AAAAAAAAABc/sKxpj4mHRYM/s1600/dsci0032.jpg&w=1280&h=1024&ei=49kZT4tF8vvhBL-GkMIN&zoom=1&iact=rc&dur=664&sig=114911388053659468590&page=7&tbnh=167&tbnw=198&start=66&ndsp=12&ved=1t:429,r:4,s:66&tx=86&ty=111

  49. kelepisti

    Nem tudom, hogy a 2 VH utáni harckocsifejlesztések valóban úgy voltak-e, de amit leírtál az a harckocsi (továbbiakban hk) eredeti szerepkörét erősíti. A védekező hk-nál (nevezzük így) ugyanis a lényeg az ellentámadás képességében van. Ha nem lenne szükség támadó képességre, akkor helyette olcsóbban, tehát nagyobb számban gyártott hk elleni fegyvert gyártanának, pl megint csináltak volna páncélvadászt. Viszont azzal nem lehet támadni úgy mint hk-val, ezért használtak hk-t. A szovjet leírásodból evidens, hogy áttörésre terveztek.

    A városi harcnál meg sem a mobilitást, sem a páncéltörő képességet nem használják. A nagy védettség és a nagy tűzerő az ami miatt bevetik. A fejlett kézi páncéltörő eszközök miatt a lehető legnagyobb védettségű eszközökre van szükség, míg a sokszor védett állások mögül tüzelő ellenség miatt kell a tűzerő. Valójában külön fegyvert kéne gyártani a városi harchoz, mert a hk-t nem városi harcra tervezték, ezért sok a redundáns elem benne. Lánctalpra nem feltétlenül van szükség, tűzerő is lehet hogy kisebb is elég lenne stb.

    Az hogy összhaderőnemben használják a hk-t az meg nem változtat semmit, mivel ott is ugyanaz az elsődleges feladata, mint régen. Az zavaró lehet, hogy az évtizedek alatt a hk feladatkörébe integráltak számos képességet, így valóban bővült a szerepköre. Viszont az új képességek egyike sem veszélyeztetheti az elsődleges feladatát, azt hogy ő képviselje az átütő erőt a harctéren. Amíg ezt nem zavarja semmi, addig lehet másra is használni. Az nem változtat ezen, hogy adott esetben sokkal többet használják a másodlagos szerepben, tervezésénél mégis az elsődleges feladatkör fog számítani, mert a támadás képességét nem veszthetik el. Ha eldurvulna a fegyverkezési verseny, akkor akár feladnák a többi képességet, hogy az elsődlegeset megőrizzék. Mint ahogy a többcélú vadászgépek tervezésénél ugyan beleszámítják, hogy a lehető legtöbb dologra használható legyen, mert így olcsóbb és rugalmasabb eszköz, viszont véletlenül sem veszélyeztetik azt a képességét, hogy hatékonyan képes legyen a légiharcra.

    Én magam sem használom azt a kifejezést, hogy a hk támadó eszköz. Én inkább úgy fogalmaznék, hogy a hk-t támadásra tervezik, de nem csak támadásra használják. Sőt, lehetőleg minnél több szerepben használhatóvá próbálják tenni. Nem akarom hogy elbeszéljünk egymás mellett. Az hogy mi az elsődleges feladata az alatt nem azt értem, hogy kizárólag csak arra használják. Mert ez nyilvánvalóan nem igaz, szinte minden fegyvernemet több dologra használnak. Viszont a tervezésüknél látszik, hogy a legtöbbnek van egy konkrét feladata, amit nem adhatnak fel. A hk nem azért nem kopott ki az arzenálból, mert sok másra is használható. Tűztámogatásra lennének olcsóbb és hatékonyabb megoldások. A hk azért van még a hadseregekben, mert támadni messze hatékonyabban lehet vele, mint bármi mással.

  50. 1 kérdés: mi akkor most t-55AM-ről beszélünk, vagy sima t-55-ről, mert az szerepel a képeken?
    Az utolsó képen lévő hk ( a szétdurrant csövűhöz legközelebbi ) egy t-55AM volt fénykorában, melynek a torony elején lévő fémlemez töltibe a kiegészítő/előtét páncél feladatkörét.

  51. Mac
    72es volt, és öntvény. A te képeden is öntvény van, valami szerkezetre hegesztve. Nem zárom ki, hogy a 72esen is ilyen volt, nem volt szétvágva. Bár a gépjármű tanszéken lehett ilyen de nem valószinű. A HKsok Szentendrén voltak.

  52. Gacsat, igen magyarázom, hogy ilyen nincs, mert még csak hasonló gépről se tudsz képet felmutatni, s eddig sehol sem olvastam róla beszámolót, hogy akár Mo-n kívül lett volna ilyen hk. Ettől még hiszek neked, de kérlek bocsásd meg nekem, hogy kétkedem, ezzel jár, ha az embert érdekli a haditechnika. :)

  53. molni

    A nyugati harckocsik kb 10 tonnával nehezebbek…
    Az aktív védelem semmit nem ér egy kumulatív gránát vagy egy APFSDS ellen így csak erre hagyatkozni ostobaság(még a páncéltörő rakéták ellen sem nyújt védelmet,ha egyszerre többet indítanak).A reaktív páncél az nem aktív védelmi rendszer.

  54. Mivel a mi T-72eseink páncélzata szart sem ér már így egyedül önállóan ezeket bevetni nagyon nem is lehet…

    De mi ellen? Tényleg nehéz felfogni, hogy nem a világ élvonalbeli pct. elhárítása ellen kell helytállnia…? Hát a modernizáció az smafu…? A +20 éves Kontakt-5 is megfogta a NATO szabvány 105-ös pct. lőszert…

    Gondolkoztatok már rajta hogy 14 db Rpg elég ahoz hogy ne legyen egy sem.

    Jah, persze. 100%-os találati arány RPG-vel. Előbb lesz lottó ötösöm. Pedit nem is lottózóm…

    Szemből…?

    Ne vicceljünk már…

  55. A szomszédos országok harckocsijai ellen nem ér szart sem. Olyan szinten elavult a T-72M1 és ezen az alulpáncélozottságon a modernizáció nem tud segíteni. A szomszédos országok fejlődtek a kora nyolcvanas évekhez képest, mi nem.

  56. „Bármilyen szinten is fejlesztjük a T-72M1 harckocsikat az osztrák, horvát, szerb, ukrán harckocsik jobbak lesznek. A szlovéneknek és a románok meg egyenrangúak (igen a T-72M1 lazán leküzdhető bármilyen irányból a román 100mm-es hk lövegekből kilőhető lőszereikkel!), az egyenrangú jelen esetben azt jelenti, hogy kölcsönösen ki tudják lőni egymást.

    A T-72M1 muzeális harckocsi. Eleve csökkentett értékűnek épült a páncélzata szart se ért már amikor gyártották akkor se, ma meg csak egy rossz vicc. Úgy néz ki mint egy tank, dehát ezt a kazánlemezekből heggesztett Tigris replikánk is produkálja:”
    ŐŐŐ, nem.
    1. A T-72M1 páncélzata vastagabb, mint egy T-55 -é.
    2. A T-72M1 lövegének nagyobb a lőtávolsága, az átütő és rombolóereje, mint egy T-55 -é.
    3. A T-72M1 mozgékonysága jobb, mint egy T-55 -é.
    A T-72 gyakorlatilag minden mérhető tulajdonságban fellülmúlja a T-55 -t.
    Ha a T-55 modernizálása megéri, akkor a T-72 is.

    Emellett, mikor megjelent, igenis nagy harcértéket képviselt.
    Attól függően, hogy mit tekintünk megjelenési időnek az alap T-72 hetvenes évek elejét, vagy a T-72M1 -ét(ami a wiki szerint 1982), a NATO páncéloserejének túlnyomó többségét az M48, Leopard 1, AMX-30 és M60 (szvsz ez utóbbi volt a legjobban védett az említettek közül) harckocsik alkották, melyeket a T-72 páncélzat, tűzerő és mozgékonyság tekintetében is fölülmúlt.

  57. Zaszloalj szintu jelentos modernizalast ami jelent kb 36-40 harckocsit na az sokba kerulne.Az en kerdesem hogy honnan lenne erre penz?Mar csak azt a 40 harckocstit modernizalni is jelentos milliardokba kerulne.Szerintem amire a harckocsiainkat kellene hasznalni az egy dolog es az a kikepzes illetve kepessegfenntartas mint ahogy azt teszik manapsag is.Ehhez pedig egy kisebb modernizacio is boven eleg lenne a tankjainkon.Ha pedig a helyzet haborussa bonyolodik valamelyik szomszeddal amit itt nagyon sokan vizionalnak (szerintem nem lesz ilyen) akkor lehetne modernizalni es meg beszerezni mert a szemelyzet meglesz hozza.Addig pedig amig a helyzet nem fajul el addig kemeny milliardokert jelentos modernizaciot vegre hajtani nem erdemes jelen penzugyi helyzet mellett.Viszont egy T-72 es harckocsizaszloaljat fenntartani kikepzes gyanant jelen allas szerint jo de kb 15 ev mulva amikor uj harckocsikat kellene beszerezni akkor lehet ne a kikepzest elorol kezdeni mert azert valjuk be lehet hogy valaki tud kezelni egy T-72 est de ha beleul egy modernebb Leopardba akkor azt sem tudja hogy mi hol van.Hasonlitas kepp a Finnektol kapott helikoptereinkre tobbhetes tovabbkepzest kellett tartani a pilotaknak mert azokon volt nehany modernebb eszkoz.Akkor gondoljunk bele hogy egy T-72 hoz kepest mekkora elorelepes egy modernebb Leopard.Kb mint egy Lada egy Ferrarihoz viszonyitva.Lehet hogy valaki Schumacher egy Ladaval de ha beleul egy Ferrariba akkor azt sem tudja hogyan kell beinditani.Ami velemenyem szerint a legegyszerubb es legkoltseghatekonyabb de egyben hasznos megoldas lenne az az hogy megszuntetni ezt a jelenlegi elavult harckocsizo fegyvernemet,amivel jelentos penzt takaritanank meg es ennek a megtakaritott penznek a toredekeert elkuldeni kulfoldi harckocsizo kikepzesre minden evben x szamu embert.Lehet hogy megszunne a harckocsizo fegyvernem,de a kulfoldre kikepzesre kuldott legenysegnek koszonhetoen mindig lenne szemelyzet aki tudja kezelni a harckocsit.Haborus helyzet meg nem egyik naprol a masikra lesz szoval abban az esetben ido lenne harckocsikat bezerezni kulfoldrol amihez a legenyseg meglenne.

  58. A Mig ekhez pedig annyit hogy ahogy a cikkben is le volt irva egy nagyjavitasnak koszonhetoen meg rengeteg repult ora lett volna a gepekben amik jok lettek volna kb 2024 ig legtervedelemre amire nekunk kell mindezt a teljes Gripen program toredekeert ami rengeteg milliardos sporolas lett volna.Evvel a Gripennel csak egy baj van es az az hogy tul jo nekunk.Tul jo gep sok nagyon jo kepesseggel amiket hazank soha nem fog hasznalni.

  59. A lengyel gyártású homogén páncélzatú T-72M1-ek nem múltak felül semmit, egy szinten vannak a Leopard 1 harckocsik 3-4-es szériáival, míg a Leopard 1A5 már valamivel jobb náluk a pótpáncélzatnak hála. Lényegében kidobott pénz volt gyártani őket, mert csak a gyártásuk kezdetén a nyolcvanas évek legelején számítottak jónak, az üzemeltetésük idején már elavultak volt a nyolcvanas évek közepétől. Ami azért szégyen, mert már a kortársuk az alap M1 Ambrams kétszer komolyabb pánzélzattal bír az pedig a nyolcvanas évek közepétől terjedt el és ott még nincs semmilyen urániumos trükközés!

    Az orosz T-72BM-ek a nyolcvanas évek végéről már jók, ha abból lenne nekünk, azt megérné modernizálni F1End! A T-55 modernizálása se éri meg Afrikán kívül. A szlovének a kilencvenes években modernizált példányai raktárban pihennek, egyedül a románok használnak máig bőszen T-55 alapján fejlesztett harckocsit, de ők meg azért, mert az a nemzeti ipar büszkesége és nincs pénzük másra, bár volt tervük korszerű MBT-re 120mm-es simacsövű löveggel. Páncélozottságukban a román bivalyok alulról súrolják a mi T-72M1 harckocsinkat, míg a lövegükhöz rendszeresített lőszerek minden irányból kilövik a T-72M1-et.

  60. Ausztria: 114db Leopard 2A4
    Szlovénia: 54db M-84A4
    Horvátország: 75db M-84A4 –> átépítés: M-84D-re +8 meglévő D
    Szerbia: 212db M-84A –> átépítés: M-84AS-re
    Románia: 54db TR-85M1, 249db TR-85 +több száz TR-580 és T-55
    Ukrajna: T-80UD, T-64BV, T-64BM harckocsik összességében ezres nagyságrendben
    Szlovákia: harckocsik kivonva, több mint száz T-72M1 raktáron

  61. blogen

    Jelenleg egy baromság az állításod. Más fórumon is felmerült a leo 1-es téma, mivel elméletileg a németek abból is hajlandóak lettek volna átadni „pár” példányt a hidegháború végeztével. Ott azok a szakértők, akiknek EZ a szakmája, eléggé hosszan kifejtették, hogy miért nem érte volna meg rendszerbe állítani, s kivonni a t-72-es szériát miatta.

    Amúgy az alap m1 Abrams is elavult volt már 1985-6 környékére.

    Ja és nekünk NEM csak lengyel páncélosaink vannak, hanem vannak szovjetek és csehszlovákok. Az első széria volt szovjet, meg az utolsó széria, amit a beloruszoktól vettünk. Na azok nem export változatok voltak…

  62. erdeifoka !

    Nem azért kell HK zászlóalj, mert erre van pénz, hanem mert a haderőnek szüksége van rá, feladata ellátásához.
    A haza védelméhez.
    Nem részletezem miért is, megettük itt sokan már, mi is a harckocsi valójában.
    A zászlóalj felállítása örvendetes.
    Reméljük meg is valósul.
    Amennyiben nem váltunk típust, akkor a meglévő eszközeinket mindenképp fel kell fejleszteni, legalább a szomszédos országokban rendszeresített harckocsik színvonalára.
    Ami a fegyver jellegét illeti, a leguniverzálisabb szárazföldi harceszköz jelenleg.
    Támadásban, védelemben, egyaránt.
    Hozzátéve, a megfelelő, hozzávaló, páncélozott gyalogsággal egyetemben.
    Mellesleg, a szárazföldi taposóaknák kivételével, minden fegyverrel lehet támadni és védekezni, egyaránt.

    Ja és még egy kis néznivaló.. :)
    Leopárd 1. – T-72

    http://www.youtube.com/watch?v=mlCRGD3rXt8

  63. Sziasztok!

    Rég óta olvaslak benneteket, most úgy döntöttem, hogy bekapcsolódom a beszélgetésbe mivel a HM kérdése engem is érdekel.

    Elsőként szeretném megkérdezni, hogy itt is felmerül a beszélgetés során a pct eszközök ellen alkalmazott rács felszerelése. Mekkora extra védelmet jelent egy ilyen háló a páncélzat körül ill. mekkora súlyt?

    A T72 mellett gondolom a BTR-80 -as modelleken is lehetne igy tuningolni. (kérdés, hogy az motorikusan elbir-e egy ilyen extra terhelést)

  64. @sulyid

    Tehát ugyanazon a változaton mint amivel mi is rendelkezünk?

    Mi lenne a legminimálisabb modernizáció amit el kellene követni a hazai gépeken ahhoz, hogy térségünkben potenciálisnak mondható tipusnak nevezhessük? A hazai körülményekhez képest gondolkodjunk, tehát valami low-end koncepcióban.

  65. forest

    A meglévő állományt ellátni rácsokkal, reaktív páncélzattal, a lánctalpakat gumisra cserélni, az oroszoktól v. az ukránoktól új, nagyobb erejű lövedékeket beszerezni a lövegekhez, új éjjellátó rendszer + lehetőleg valami hőérzékelőt kéne beépíteni, hogy a füstön keresztül is fellehessen venni a harcot az ellenséges hk-kal. Talán még egy új 1000 lóerős motor kéne bele, s tényleg egy ütős harckocsi lehetne a térségben.

    Amúgy a rácsoztat általában max 1-1,5 tonnát szokott nyomni, s arra a célra szolgál, hogy azelőtt beindítsa a páncéltörő rakéta robbanófejét, mielőtt az elérné a páncéltestet. Az RPG-7-tel szemben több, mint tökéletes védelmet ad.

  66. A rácsozat gondolom moduláris tehát igény szerint le és felszerelhető? Tehát a hétköznapokban nem jelentene extra terhelés a jármüveknek. Illetve anyagilag is olcsón kivitelezhető védelmet jelentene.

    Az Árpád tüzvezető rendszerről van valami infótok esetleg? Hány darab került valóban beépítésre és milyen képességekkel bír?

  67. Igen, elméletileg lelehet szerelni a rácsozatot, de általában ha felteszik egyszer egy tankra, az addig szokott ott maradni, ameddig ki nem lövik, vagy valamilyen javítás miatt el nem kell távolítani.

    Az Árpád tűzvezető rendszerről meg kb semmit sem tudok. :)

  68. „Jah, persze. 100%-os találati arány RPG-vel. Előbb lesz lottó ötösöm. Pedit nem is lottózóm…”

    Molni te szoktál fikázni mindenkit hogy olvassa el a szöveget hát mnost én fikázlak téged hogy olvasd végig mert ha jól emlékszem azt írtam hogy számolj 30al mert az rpg az rpg…XD

    Legalább beoltottad magad:)végre:)

  69. „Ami velemenyem szerint a legegyszerubb es legkoltseghatekonyabb de egyben hasznos megoldas lenne az az hogy megszuntetni ezt a jelenlegi elavult harckocsizo fegyvernemet,amivel jelentos penzt takaritanank meg es ennek a megtakaritott penznek a toredekeert elkuldeni kulfoldi harckocsizo kikepzesre minden evben x szamu embert.Lehet hogy megszunne a harckocsizo fegyvernem,de a kulfoldre kikepzesre kuldott legenysegnek koszonhetoen mindig lenne szemelyzet aki tudja kezelni a harckocsit.Haborus helyzet meg nem egyik naprol a masikra lesz szoval abban az esetben ido lenne harckocsikat bezerezni kulfoldrol amihez a legenyseg meglenne.”

    Én értem ezt de mégis hova és milyen típusra?És akkor minekünk pont olyat kellene szerezni 3 teszem azt ausztriával leszerződnénk akkor leopardokat kellene ugye vennünk + nem is beszélve a műszaki háttérről meg arról hogy akkor az osztrák katonák mit használnának.SZÓVAL EZ ABSZOLÚT KIVITELEZHETETLEN szerintem..

  70. Nézzétek meg a BMPT alvázpáncélzatát! Csak hátul van rács oldalt kötény lemez (Függő kazánlemez)! Annál úgy lehet többet ér tényleg a rács!
    http://www.google.hu/imgres?q=bmpt&um=1&hl=hu&sa=N&biw=1024&bih=653&tbm=isch&tbnid=GGDKFAhf4hA5OM:&imgrefurl=http://www.armyrecognition.com/forum/viewtopic.php%3Ft%3D594&docid=cZ8kB7JezfMrNM&imgurl=http://www.armyrecognition.com/AlloPass/sample/bmpt_armyrecognition_russia_008.JPG&w=1024&h=768&ei=45AaT6mzHIrCswb7iOxI&zoom=1&iact=hc&vpx=526&vpy=260&dur=8137&hovh=194&hovw=259&tx=143&ty=139&sig=101762431883010481718&page=1&tbnh=142&tbnw=221&start=0&ndsp=12&ved=1t:429,r:10,s:0

    Ez mi? :D:D

  71. Ami azért szégyen, mert már a kortársuk az alap M1 Ambrams kétszer komolyabb pánzélzattal bír az pedig a nyolcvanas évek közepétől terjedt el és ott még nincs semmilyen urániumos trükközés!

    Ha majdnem 20 tonnával vagy nehezebb, abban mi a szégeny? Ez olyan, mintha egy 60 kilós birkózót egy 80 kilóssal eresztenél össze. Szerintred ki győzne…?

    Amúgy az alap m1 Abrams is elavult volt már 1985-6 környékére.

    Maximum tűzerőben. Páncélvédettségben aligha. A belső műszerezésben meg egy átlag keleti harckocsivel még összemérni is vicc lenne szerintem. Mintha a MiG-21bisz hasonlítanád az F-15C-hez. Nem is egyazon világegyetem részei…

  72. Ha már mindenképpen nekiálltok összehasonlítgatni a nyugati harckocsikat a keletiekkel, akkor csak egy a sok apróság közül. A nyolcvanas években gyakorlatilag az összes nyugati élvonalbeli hk-nak volt AMRS (Automatic Muzzle Reference System).

    http://www.prinsci.com/amrs.htm

    Az első amit orosz tankon látok az ez.

    http://forums.spacebattles.com/showthread.php?t=200948

    Azóta lassan eltelt 30 év és az oroszok még mindíg a rendszeresítés elején tartanak.

  73. Tudja valaki esetleg, hogy egy T-72-es esetében mennyibe fájna egy kontakt 5-ös reaktív páncélzat?

    Nem vagyok benne biztos de mintha láttam volna már T-72-est reaktív páncélzattal a HM-él. Vagy csak benéztem volna valamit?

  74. Volt 3 T-72AV a HM állományában, de NEM volt robbanótöltet a téglákban…
    (ugye milyen meglepő Mo-n?)

    Amúgy nem tudom, hogy mennyibe kerülne, de a 96-os szállítmányban lévő tankoknak a kötényzete alkalmas ERA felszerelésére.

  75. Gondolat szintjén talán felvetődhetne, hogy a lengyelekkel üzletelni reaktiv páncélzatot. Úgy rémlik, hogy ők fejlesztettek ilyesmit. Néhány MIG-29 alkatrészért cserébe lehetne esetleg ilyesmit is beszerezni. A semminél mindenképpen több lenne.

    Persze, tudom, hogy ez nem ilyen egyszerü.

  76. Az alap M1 Abramsnél a szovjeteknek a nyolcvanas évek végéig nem volt jobb sulyid. Utoljára ekkor, a nyolcvanas évek végére tudtak a szovjetek paritást teremteni sulyid, ami az elmúlt húsz évben elmaradt orosz fejlesztések miatt azóta megszűnt. A jelenlegi orosz tankok elavultak, a vadonat újak is, ezt maguk az orosz tábornokok is elismerik, volt is belőle botrány amikor egyikük kifakadt a T-90 széria kapcsán.

    A magyar T-72-esek közül az első szériában 1978-ban érkezett szovjet export változatok (30db) már kivonásra kerültek. Ezután a nyolcvanas években jöttek a csehszlovák és lengyel M1 változatok (108db), majd 96-ban (100db) belarusz M, M1 és maroknyi (4db) AV. Tehát nekünk nicsenek jobbak, mert sikerült Belaruszban ugyanolyan elavultakat vásárolnunk, amiből már eleve volt nekünk, míg Irakba a A és az M változatokból mentek ha jól tudom:

    Tömören ezt kell tudni róluk:
    T-72A – torony: 280-380KE/280-410CE, test: 335KE/450CE
    T-72M – torony: 280-380KE/280-410CE, test: 335KE/450CE
    T-72M1 – torony: 280-380KE/490-500CE, test: 360-400KE/490CE
    T-72AV – torony: 380-410KE/490-500CE, test: 360-400KE/490-500CE

    Magyarán reménytelenül elavultak voltak már a nyolcvanas évek közepén is az első szériás Abramsek megjelenésével.

  77. blogen

    Cifu szerint a t-72BM bármikor kiálhatott volna az m1-esekkel, simán szétkapta volna őket. Az első szériás orosz gépeket főleg kiképzésre használták a lengyel és csegszlovákok érkezése után. Az első szériában érkezett cseh és lengyel gépek pont átmenetet képeztek a t-72 és a t-72m1 között. Hiányzott a megerősített páncélzat, de már megvolt a lézertávmérő, s Mo-n csak t-72-esnek hívták őket. A második szériában érkező lengyel és csehszlovák gépeknél már volt füstgránátvető, és teljes kötényzés. Ezek voltak a t-72M-ek. Ezután még jött pár t-72M1 a 80-as évek végén, ezek már megerősített páncélzattal. A 96-ban érkezett szériát jelölik t-72M1-el. Újféle sárvédő, másféle kötényzés, megerősített páncélzat. A t-72AV-ből CSAK 3 érkezett. Ezt Rejtő István írta meg, aki a magyar harckocsi flotta történetét kutatja. Eredetileg ő is úgy tudta, hogy 4 db jött, de miután végignézte az összes HK-nak a kiskönyvét, rájött, hogy csak 3 db van.
    Összességében a fehérorosz HK a legmodernebbek, amiket beszerzett a HM.
    Az Iraknak adott HK-k szigorúan 96 előtt beszerzett példányok voltak, kivétel nélkül csehszlovák és lengyel gyártmányúak.

  78. Ó, a BM igen. De a BM egy külön történet évtizedes különbséggel!

    T-72BM – torony: 740KE/1130CE, test: 850KE/1200CE

    Néhány dátum:

    Leo1A4 – 1974 – torony: 250-330KE/300-400CE, test: 140 homogén
    T-72A – 1979 – torony: 280-380KE/280-410CE, test: 335KE/450CE
    T-72AV – 1979 – torony: 380-410KE/490-500CE, test: 360-400KE/490-500CE
    T-72M – 1981 – torony: 280-380KE/280-410CE, test: 335KE/450CE
    T-72M1 – 1981 – torony: 280-380KE/490-500CE, test: 360-400KE/490CE

    itt van a minőségi ugrás, lényegében megduplázódik a páncélzat

    M1 – 1980-84 – torony: 400KE/700-800CE, test: 400KE/700-800CE
    Leo2A1-3 – 1980-85 – torony: 570-670KE/810-1080CE, test: 350KE/520CE
    T-72B – 1985 – torony: 540KE/900CE, test: 490KE/900CE
    M1A1 – 1985-91 – torony: 440-450KE/800-990CE, test: 350-490KE/510-800CE
    T-72BM – 1988 – torony: 740KE/1130CE, test: 850KE/1200CE
    M1A1HA – 1989-92 – torony: 660-680KE/1080-1320CE, test: 560-590KE/510-800CE

    A fehérorosz HK-k pedig ugyanolyan elavultak mint amink már volt, de ez ne zavarjon, csak az ezek szerint három darab AV az ami modernebbnek számít.

  79. blogen

    Honnan vannak az adataid? Csak mert halál pontos adatokat nem szokás nyilvánosságra tenni.
    Amúgy a fehérorosz gépek megerősített toronypáncélzattal jöttek, s pár példány kapott + ólomszövetet a torony tetejére, a búvónyílások környékére.
    A t-72AV-k meg hiába voltak modernebbek az ERA blokkok miatt, ha egy kibaszott robbantótöltet sem volt bennük, s csak dísznek voltak rajta a téglák.

  80. Sulyid, ezek már muzeális technikák, az adatok rég közkézen forognak, az újabbak esetében pedig az alapvető adatok (torony/test) már dettó kiszivárogtak. Én jobbára HPasp összegző könyvéből másoltam ki, de néhány a saját gyűjtésű táblázatomból van.

    Ez a nyers valóság. Ezek a T-72 változatok, amik nálunk dekkolnak szart se érnek.

  81. Blogen

    Lehet, hogy most már szart se érnek, de a 80-as években még több, mint megfelelő volt Mo-nak a típus tekintettel rá, hogy alapvetően az olaszok és az osztrákok ellen mentünk volna. Az olaszok akkoriban még leo 1-esekkel és pattonokkal nyomták, az osztrákoknak meg még nem voltak meg a Leo 2-eseik, tehát sikerrel vehették volna fel a harcot ellenük.

  82. Igen molni, és valahogy így működik a tűzvezérlés:

    „The Gunner’s Primary Sight-Line of Sight (GPS-LOS), was developed by the Electro-Optical Systems Division of Hughes Aircraft Company. The night vision Thermal Imaging System (TIS), also from Hughes, creates an image based on the differences of heat radiated by objects in the field of view. The thermal image is displayed in the eyepiece of the Gunner’s sight together with the range measurement to within 10 meters of accuracy, from a Hughes laser range finder, which is integrated into all of the fire control systems. The Abrams also has an onboard digital fire control computer. Range data from the laser rangefinder is transferred directly to the fire control computer, which automatically calculates the fire control solution. The data includes 1) the lead angle measurement, 2) the bend of the gun measured by the muzzle reference system of the main armament, 3) wind velocity measurement from a wind sensor on the roof of the turret and 4) the data from a pendulum static cant sensor located at the center of the turret roof. The Gunner or Commander manually inputs the data on the ammunition type and temperature, and the barometric pressure and the weapon is prepared for engagement.”

    http://www.fas.org/man/dod-101/sys/land/m1.htm

    Úgy tűnik az oroszok kb most karcolásszák azt a szintet, amire az amik a nyolcvana évek elején képesek voltak.

  83. blogen

    Butaságokat beszélsz!!!!Ezek az értékek ugyan olyan titkosak mint a repülők RCS-je…Ezt vagy elfogadod vagy nem!

    A leírt adatok csak saccoltak és sok esetben csak páncélvastagságot jelölnek!

    Egy primitív ám annál jobb példa:van 10cm német acél 10 cm orosz és 10cm ami.Ezek papíron ugyan annyit védenek de azt senki nem tudja,hogy melyik a jobb minőségű acél.A 3 acéllap nem ugyan olyan jól véd hisz a jobb minőségű többet véd mint a rosszabb így ami papíron egyenlő az a valóságban korántsem az.

    Ez csak egy sima acél…és azt tudjuk,hogy a mai harckocsi nem homogén páncélzatúak így a diferencia mégnagyobb!

  84. Sziasztok!
    Valaki említette a tüzérség modernizációját.

    Jó hír Tatáról: -nemrég újból megalakult az ágyútarackos tüzérosztály (D-20) és a páncéltörő rakétaosztály (KONKURSZ), 2007-től csak üteg szinten léteztek a Harci Támogató Zászlóalj kötelékében.
    Rossz hír: pénzhiány miatt továbbra is a D-20 ágyútarack marad hadrendben, a KONKURSZ helyett 2013 után lehet új cucc.

  85. Szia Dudi!

    Mivel a KONKURSZ rakéták üzemideje 2013 vége felé lejár az egész rendszer ki lesz vonva. Jelenleg a rendszert a 9P148 indítóállványok és az MTF-BRDM-2 parancsnoki járművek alkotják. A KONKURSZ hátrányai közé tartozik az éjjeli rávezetés hiánya, valamint az, hogy a rakéta nem rendelkezik tandem kumulatív robbanófejjel.

  86. Erről az egészről a 91 Iraq jutott eszembe. Ahol az akkori MOinál modernebb Iraqi T72ket frontból az M1ek 2000mről lötték szét… míg a T72ök 100mes távolságból se voltak képesek az akkori M1eket frontban átütni.

    Persze nem csak emiatt volt durva a difi 91ben az M1ek rég valós Hunter Killer moddal bírtak, míg ugye ezt elöször a 2011es T90S tudja ruszkinál.

    A véleményem egyezik blogenével: Ez így pénzpocsékolás. Akkor már inkább várjuk meg a köv kör leselejtezésre kerülő Német Leo2 A5öt azt zizikért odaadják nekünk Németek, ha üzemeltetjük ami ahogy a T72üzemeltetése is nem zizi na annak van értelme.
    Mondjuk Viktátor már Merkellel is összebalhézott, szóval sanszosan mások vehtik majd meg zizkért, régen ugye a határbontás miatt mi voltunk a toppon.

  87. Fade

    „Erről az egészről a 91 Iraq jutott eszembe. Ahol az akkori MOinál modernebb Iraqi T72ket frontból az M1ek 2000mről lötték szét… míg a T72ök 100mes távolságból se voltak képesek az akkori M1eket frontban átütni.”

    Ez valóban igaz de még sem!Nem tudták kilőni a T-72-esek az Abramsokat de nem is volt páncéltörő lőszerük vagy ha volt akkor teljesen elavult.
    Ezzel együtt már kicsit más a leányzó fekvése.A többiben egyetértünk.

  88. blogen, ezekkel a páncélvédettség adatokkal az a gond, hogy ahány forrás, annyi adat.
    http://imageshack.us/photo/my-images/35/alapt.jpg/
    http://www.military-today.com/tanks/t72.htm
    http://www.angelfire.com/mi4/armania/armor/armour/t72/T72M1.html
    http://en.wikipedia.org/wiki/T-72
    http://hu.wikipedia.org/wiki/T-72
    http://www.inetres.com/gp/military/cv/tank/T-72.html

    http://hu.wikipedia.org/wiki/Leopard_1
    http://www.inetres.com/gp/military/cv/tank/Leopard1.html
    http://en.wikipedia.org/wiki/Leopard_1

    „Úgy tűnik az oroszok kb most karcolásszák azt a szintet, amire az amik a nyolcvana évek elején képesek voltak.”
    Attól függ miben.
    Bizonyos dolgokban, aktív harckocsivédelmi rendszerek, vagy az automata töltőberendezés terén pont fordított a helyzet.

  89. dudi: Amiknak volt páncéltörő lövedéke. Mégse tudták frontból közvetlen közelről pl (maguk által felvert porban) kilöni egymást ~60mes távolságból. Ez az ami nagyon sokat mond a T72, M1 viszonyáról.
    De ez csak egy tény látványos dolog. Nem véletlenül szoktam volt mondani, hogy az első szememben modern Orosz tank az az új 2011es T90S.

    blogen: MOndjuk ugy voltak különbségek. Voltak pl ERAs Iraqi T72k is. De nem mindha változtatna bármin is a T72t mostanra 2011re semmi értelme nincs rendszerbe állítani. Főleg akkor amikor a durva leépítések miatt NYról akár A5ös leot is tán zizikért lehetne kapni.

  90. Amiben semmi meglepő nem lenne, hiszen az akkor általánosan használt M829 DU kétezer méteren 550mm-et tudott átütni, ez a lőszer 1987-től volt rendszerben, így az az Abrams M1A1HA tank ami kilőtte egy másik M1A1HA-nak a torony és testpáncélját szemből érthető, hogy nem tudta átlőni vele. Mindenhol máshol viszont át kellett, hogy hatoljon a páncélon.

  91. Sziasztok!

    Röviden még a T-72 páncélvédettségéhez:
    Régebben egy szakmai előadáson mutatták be az oroszok tapaszatlatait Afganisztánban, a fotókon jól látszott, hogy a T-72 homlokpáncélja valamint a torony oldala kibírta az RPG támadásokat.

  92. tankman

    Azt hogy? A legnagyobb tisztelettel kérdezem, de miért nincsen akár 1 fénykép, videó vagy beszámoló az Afganisztánban szolgáló t-72-esekről?
    Régebben egy másik fórumon a szakértők vitázta egyet a dolgoról, s arra jutottak, hogy NEM voltak élvonalbeli szovjet hk-k Afgansztánban, csak a 2. vonalat t-54/55/62 széria. Ezek szerint másképp lett volna?

  93. Tankman

    Cca 2 eve volt egy tesztloveszet a „nullponton” ahol kiselejtezett de pancelzat szempontjabol teljesen epp T-72 ro lottek MINDENNEL hogy megnezzek mennyire allja a sarat.

    Amivel megporkoltek az a teljesseg igenye nelkul a kovetkezok voltak :

    -12,7 mm gpu ( termeszetesen birta a vas, de volt egy lucky shot amelyik megis bement a kerekeknel a panceltekno oldalan a heggesztesnel.

    – RPG-7 Nem mindegyik utotte at de oldalrol hatulrol szinte mind, es szembol is elek sok bement.

    – 57 mm NIR jellemzoen ha egy sorozatbol tobb talalta el akkor meg szembol is eredmenyes volt. Oldalrol hatulrol is. Ez annak koszonheto hogy a raketakat felulrol inditottak igy azok az erzeken tetoreszeken konnyeden hatolnak at.

    – Konkursz – Maljutka ( valahonnan szereztek talan Tapioszecsorol )
    Esetek tobbsegeben atutotte.

    – T-72 atutotte minden aspektusbol pedig a nagyon regi 80 as evek eleji szinvonalu kumulativ es ASPDF loszerekkel lottek ra.

    A gyakorlat utan volt akkora meglepetes hogy csak na. Titkositottak is a dolgot nem veletlen.

    A T-72 es ma olyan mint volt a Turan anno a II.VH-ban. Messze jobb mint a semmi, de legalabb ennyire messzire van a megfelelotol is nem hogy a jotol. Arra lennenek jok szerintem hogy a kikepzesben resztvegyenek illetve masodvonalas harckocsiknak jok lennenek nemi rancfelvarrassal.

    Ui : Szamomra a legnagyobb dobbenetet az jelentette hogy az RPG-7 osdi harcireszevel is eredmenyesek voltak SZEMBOL !!!

  94. Én láttam pár fotót a lövészetről és a repeszgránát is széttörte a harckocsi páncélját!!!Emberek repeszgránát amit még véletlen sem harckocsi ellen találtak ki!

    A torony oldala szerintem nem bírja az RPG-t.Az PG-7V(ez az alapváltozat a legmodernebb a PG-7VR már tandem harciészű és 750mm páncélt üt át)páncélátütése 240m(nekünk ennyit oktatnak a neten van 240-330-ig mindenféle adat)és a T-72 oldalpáncélja nincs ilyen vastag ráadásul homogén acél.

  95. Nem hittem volna, hogy ilyen gyengus a T-72. De ha mégis ilyen gyenge, akkor is jobb mint a semmi és tényleg megvan az az előny, hogy az üzemeltetési kúltúra fentmarad. Nem tudom ti, hogy vagytok vele, de egy éles harci helyzetben, ha az állásainknak már csak perceik vannak hátra akkor örülnék ha megjelenne egy zászlóaljnyi 72-es a hátam mögött!

  96. Látva ezt a nagy hullámverést ami világba van – /a szokásos felhozatalon kivül / nekünk tán még az Oplot-ba lehetne perspektíva, tekintve hogy CEU régióba komolyabbat nem gyártanak. T-72-120 lapján írja az ukrán gyártó hogy ők akár 140mm-es löveget is belepaszíroznak. Tehát kb. ebből kiindulva az oplot teknő és elektronikája megfelelő(?) alap lehetne, bár szvsz a Giat 120mm L52 lövegét még liszenszelném hozzá – Leklerket úgyse nagyon viszik. Ilyen kategoriából egy zlj. és lehetne köré építkezni (??), mert úgytűnik most kényszerhelyzetbe gombhoz vesszük majd a kabátot megin – és ennek is ürülhetünk
    szállítóhelik példáján is látni hogy az se lesz olcsó ami ingyér van

    csak egy újabb ötlet ez még nem vót

  97. daiel: Végigolvastam az elmúlt 1+nap termését és amit gondoltam azt csak megerősítette, hogy amit csinálnak az nem más mint pénzpocsékolás… és ezt a pénzt olyan dolgokra is el lehetne költeni amiknek valós harcértékük van. Nem lenne értelmesebb?
    Tényleg meglepődtem, hogy pl neked nem.

    geza: Mit szedtél? Giat ot licenszelni Oplothoz? Mértnem licenszelünk hozzá azonnal sidewindert is…. :DDD

  98. Nem olyan nagy összegekről van szó valószínűleg. És mielőtt meghozták ezt a döntést odafent, azelőtt elvégeztek egy szakmai vizsgálatot, hogy elég jelentős erőt képviselnek-e ahhoz, hogy újra rendszerbe állítsuk őket és ,hogy mennyire lesz költséges ez az akció. Mint tudjuk a szakértők álltalában jól szoktak dönteni a beszerzések kapcsán, csak utána belepofázik a politika és a buxa vastagsága… Bízom benne, hogy itt is jól döntöttek. Lehet, hogy valóban modernizálás vár pár éven belűl a technikára és addigra újra fel is állhat az alakulat. Persze nagyobb értéket képviselne ha beszereznénk kb. 150 db Javelint, de jelenleg abból akarnak építkezni amink van. És én nem tartom akkora hülyeségnek a t-72 modernizációt, hiszen jópár európai állam modernizálta/modernizálja/modernizálni fogja ezeket a gépeket…

  99. Szerintem T-72 kár modernizélni, max szolgáltban tartani (fennebb valakitől elhangzott egy zászlóaljnyi), hogy a képesség megmaradjon, míg jön valami új. Azután meg minnél gyorsabban túladni rajta, mígy lehet találni valakit aki hajlandó érte pénzt adni.

  100. Világviszonylatban valóban minimálisan elfogadható szintre hozták fel őket, viszont a térségben aratna… Természetesen én is ellenezném, hogy ennyit költsenek modernizálásra. Az a gond, hogy nem elég új lőszert venni hozzájuk és felpakolni őket reaktív páncélzattal, valóban kellenének gumbetétes lánctalpak, elektronika, célfelderítő ezsközök stb.. :’-( :-/

  101. Fade

    „Végigolvastam az elmúlt 1+nap termését és amit gondoltam azt csak megerősítette, hogy amit csinálnak az nem más mint pénzpocsékolás… és ezt a pénzt olyan dolgokra is el lehetne költeni amiknek valós harcértékük van.”

    Erre írtam amit írtam.

    A mi alatt meg a mi alakulatunkat értettem.

    mrteddy

    Biztos,hogy van a mi alakulatunk rendszeresen lő vele!

    Star Trek

    Én úgy tudom,hogy csak a mi alakulatunknál van rendszerben.

  102. Talán legelöszőr új rádió kéne beléjük, ha netalán R123 van bennük azokat nagyon gyorsan le kéne cserélni és csak utána a többi. De ha a cél a képességmegtartás és már tervbe van egy új típus, akkor maradhat az is.

  103. daniel: „Világviszonylatban valóban minimálisan elfogadható szintre hozták fel őket, viszont a térségben aratna…”
    Ez se igaz. ld a Román modernizációkat.

    „Természetesen én is ellenezném, hogy ennyit költsenek modernizálásra”
    Akkor miről beszélünk? A jelenlegi állapotukban az egy értelme az egésznek, hogy megvan a képesség de erre a jelenlegi számban is képesek.

    Ha MBT akkor a szövetségeseinknél kell körbe nézni tényleg bagatel árakon az említett 4m$nál jóval olcsobban lehet olyan MBTket venni amik pl 91ben anno megették a T72ket, azaz helyi viszonylatban tényleg topok lennénk. Mindezt 4m$os darabár akár negyedéért.

  104. „Ez se igaz. ld a Román modernizációkat. ”
    Itt pontosan mire gondolsz?
    Mert ha a modernizált román T-55 -re, akkor szvsz így hirtelen utánaolvasva a magyar T-72 -sek is simán felveszik a harcot.
    A TR-85 -ösök páncélzatát nem ERA -val vagy NERA -val, hanem csak 20 mm- es előtétpáncélzattal erősítették meg, tehát a T-72M1 még mindig bőven előtte járhat, a 100 -as ágyúja pedig szintén kisebb átütőerejű, mint a T-72 125mm -s 2A46 -a. Amiben jobb lehet az szerintem legfeljebb a modernebb célzórendszer illetve a lézeres besugárzásjelző.

  105. dudi

    Mindeni tudja, hogy nem a kilőtt technika számít, hanem a személyzet sorsa, s ebben híresen jók a merkava széria tagjai (gyak erre lettek tervezve…). Amúgy amilyen erős páncéltörő fegyverek vannak ma már akár face-to-face is kilőhető a legtöbb HK, csak tudni kell, hogy hova kell célozni. Visszatérvén, ha élesben kiszednék a magyar t-72-esket, akkor se a tankért lenne nagyobb kár, hanem a több év alatt kiképzett, összeszokott személyzettel, amit semmi pénzért nem lehet pótolni reális időn belül.

  106. kedves Fed,
    megtennéd nekem hogy mielőtt fikázol valamit egyszer az életbe utána is nézel? Csak ha nem tetszik vmi, akkor legalább ne nekem kelljen :
    http://www.army-guide.com/eng/product3583.html

    – összevissza 10%-al több mint az aktuális.
    „this weapon can be installed on any MBTs that weigh over 40 tonnes.”

    és ha már szóbahoztam
    http://articles.janes.com/articles/Janes-Armour-and-Artillery-Upgrades/SSTC-ARA-140-mm-smoothbore-tank-gun-Bagira-Ukraine.html

    nem mintha favorzálnám akármelyiket is, a hangsúly nem ezen volt

    Az 1 euros MBT-ket pedig Gyurcsány-kormány óta mondogatod,nem veszed észre hogy nem lesz belőle semmi? nem gyanús ? :dd

  107. sulyid

    „Mindeni tudja, hogy nem a kilőtt technika számít, hanem a személyzet sorsa”

    Mindenki tudja,hogy butaságokat beszélsz!Mit ér egy halom harckocsizó technika nélkül…?Az Izraelieknek a legfontosabb a személyzet mert kevesen vannak de ettől még nem lesz mindenkinek ugyan az a prioritás!

    Pilótát képezni az évek de harckocsi személyzetet nem!

  108. Sziasztok!
    T-72-höz:
    -már néhányan előttem is megírták – a célfelderítő-,célzó képesség/panoráma periszkóp/ valamint a páncélvédettséág /reaktív pótpáncél/ ellátásával megfelelő eszköz lehetne a T-72-ből – jó példa erre a csehek T-72M4CZ-je.
    Van magyar fejlesztésű reaktív pótpáncél is…
    Persze jó lenne még egy erősebb motor is.

  109. geza: Akkor máshogy: Kizártnak, kvázi elképzelhetetlennek tartok egy ilyen kombot.

    A leo2t mondogatom, nem mert leo2 fan vagyok, hanem mert ha nem csak képességmegőrzésben hanem valós harci képességekben is gondolkodunk akkor MO számára szvszem szerint a járható út a használt nyugati MBT. Hogy az Leo2 1urért, vagy pl M1A1 felujítás+modernizáció+support 1m$/dbáron az nekem 8. És ennek lenne értelme. Amit most csinálnak annak semmi.

  110. dudi

    Én nem is tagadom, hogy izraeli szemmel gondolkodom, de ez nem meglepő. :)

    Amúgy ami igaz Izraelre, az igaz Mo-ra is. Nincs sok beáldozható ember a hadseregben, főleg a harcolóknál. Amúgy ha feltűnt, még a nyugatiaknál is általános az, hogy a személyzet sorsa fontosabb a technikánál.

    Fade

    Azért húzós lenne m1a1-eseket venni ide európába, akkor inkább leo 2…

  111. dudi: „Mindenki tudja,hogy butaságokat beszélsz!Mit ér egy halom
    harckocsizó technika nélkül…?”

    Ha egy MBTt kilőnek főleg ha az moduláris rendszerű gyorsan javítható. Ha azonban a személyzet meghalt akkor kell várni egy 1-1.5évet amíg a képzett embereket belepakolod.
    De ha nem mert akármi akkor is egy mbt sokkal gyorsabban le lehet gyártani mint egy legénységet kiképezni.
    Erre jön rá, hogy nagyon sok MBT maradt meg a hidegháború után. Hülye plda de ha kilövik a „Német” alól az Leo2A6ot de túlélte akkor akár ~héten belül átülhet egy Leo2A4be. Angoloknál is csökkentik a rendszerbe lévő MBTk számát de nagyon sokat simán lekonzerválnak nagyon hasonló okokból.

    Ez az egész nem Izrael specifikus dolog, háborúban a képzett emberanyag az egyik hanem legnagyobb érték.

  112. Harckocsi személyzetet „gyorsan”ki lehet képezni akár fél év is elég rá.
    A mai harckocsikat a páncélzat összetételének és gyártástechnológiájának titkossága miatt csak a gyártó ország tudja javítani…Szóval ha veszünk Leopard 2-est és kilövik de javítható mi akkor sem fogjuk tudni megjavítani ezért nekünk fontosabb a harckocsi épsége mint a személyzeté,ugye abból tudunk újat kiképezni de harckocsiból nem!

  113. dudi

    Egy háború jó ha 1-1,5 hónap lenn itt a térségben. Ennyi idő alatt se soha nem képzel ki használható, BEVETHETŐ legénységet egy tankhoz, viszont ha a front mögött vannak még olyan páncélosok, amikhez esetleg nincs személyzet, akkor fellehet őket tölteni a kilőtt HK-k személyzetével.
    Pl Mo vesz 100db Leo-2-est, de csak 50 van aktív szolgálatban, csak azokhoz van kiképzett személyzet. Feltételezhetően még a háború kitörése előtt megkezdődne a maradék 50 hk kikonzerválása, arra az esetre ha szükség lenne rájuk. Tegyük fel, hogy a harcokban kilőnek 10 harckocsit, de azoknak életben marad a személyzetük. A személyzet visszacsatangol a „hátországba”, ahol már ott várnak rájuk a kikonzervált leo 2-esek. Körülbelül 10 órán belül lehetséges a hk-k teljes feltöltése mindennel, lőszerrel, üzemanyaggal…stb, s utána indulhatnak a frontvonalba. Ha mindent együtt veszek akkor is max a harckocsijuk kilövésétől számított 48 órán belül már egy új harckocsival indulhatnak a frontvonal felé, ahol folytathatják a harcot.

  114. sulyid

    Most őszintén te egy háborúra készülve nem arra törekednél,hogy a meglévő haditechnikád harcképes legyen(mindenbe személyzetet raksz ami mozog).Repülősre lefordítom amit mondtál:veszünk a meglévő 14 Gripehez még 14-et de lekonzerváljuk őket azért,hogy ha egy háborúban kilövik az egyik aktív gépet és a pilóta túléli akkor legyen mibe ülnie…

    Ne bassz fel légy oly kedves mert a mai egy jó nap!

  115. dudi

    Te baszol fel engem azzal, hogy nem vagy képes megérteni, hogy a kiképzett személyzet a fontosabb, nem a haditechnika. Ráadásul ami igaz a földi cuccokra, az általában nem igaz a repülős dolgokra, tehát hibás a példád.

  116. Így igaz!
    Ha kitör a háború, akkor van pl. 10.000 katonám. A harcokba küldök 2000 főt. A többi kispados. Ha 200 meghal, mert elkúrtunk valamit, akkor időt kérek és beküldök a darálóba még 200-at. Kilőnek 10 harckocssimat, de úgy, hogy a személyzet épen marad. Megint időt kérek és a helyi Volánnal visszajutnak a kiinduló bázisra, ahol pipec új kocsik várják a harci vágytól égő személyzetet. Közben leáll a háború, mert most az ellen kér időt, hogy a lelőtt helikoptereit újjal pótolják…..
    Legutóbb a pc-men volt ilyen… :D :D

  117. dudi, LJ

    Ha háborúra készül az ország, akkor behívják a tartalékosokat, kikonzerválják a meglévő felszereléseket, de mivel Mo-nak NINCS annyi embere, hogy minden kikonzervált felszerelését felhasználhassa, a harcok közben megpróbálja a harcokban megsemmisült felszereléseit a tartalékokból pótolni, illetve a megsemmisült harcjárművek személyzetét a lehető leghamarabb visszaültetni egy olyan járműbe, amire kivan képezve, amihez ért. Tehát ha a harcok közben kilőnek 1 harckocsit, akkor nem biztos, hogy a személyzetet visszaviszik a hátországba újrafegyverezni, de lehetőség szerint illik megpróbálni, hogy ily módon is csökkenteni lehessen a kieső tűzerőt, harcképességeket.

  118. sulyid

    Nekünk biztosan több harckocsizónk van mint harckocsink(ezért fontosabb a technika mint az ember még ha ez szarul is hangzik..de hát hogy is hangozhatna jól mikor a háború egy szar dolog??),lehet,hogy a személyzet 90%-nak szüksége van 1-2 hónapos ismeret újításra de az belefér miután háborúk nem egyik napról a másikra törnek ki.

  119. dudi

    Én csak éltem azzal a képzeletbeli szituációval, hogy Mo esetleg beszerez nagyobb létszámú modern páncélost (haha jó vicc…), s azoknak egy részét konzerválja későbbre, s háború esetén azokat a páncélosokat, amikre nem jutott személyzet, úgy vetné harcba, hogy a kilőtt harckocsik személyzetét használná fel hozzá.

    De tudod mit? Egyezzünk ki abba, hogy Mo ugyan nem teheti meg, hogy a megsemmisül harckocsik személyzetét újra felfegyverezze rövid időn belül, de más országok igen. :)

  120. dudi: „Szóval ha veszünk Leopard 2-est és kilövik de javítható mi akkor sem fogjuk tudni megjavítani”
    Ne légy már ilyen maradi, beragasztjuk só-liszt gyurmával, vagy duct-tape-pel a likat.
    Fade: „de még az se lehetetlen még MOnak is vannak ilyen lekonzervált pl T72i.”
    Tudod mennyi vas az? Ahol ennyi cigány van, ilyesmi nem marad meg a talpán.

  121. „Nekünk biztosan több harckocsizónk van mint harckocsink”

    Ez tuti? Én vmi 1xdbról hallottam azt, hogy így/úgy rendszerben van evvel szemben ha Iraqot meg mindent beleveszek is kéne lennie egy valagnak. Márha nem villmoci féle lángvágó, fémtelep verzió lett a vége.
    Szóval talán még nálunk se. És rengeteg más helyen nem csak Izraelben 100%nem.

  122. á nálunk biztos hagyták őket megrohadni ahelyett, hogy egy akármilyen fölös hangárba betolták volna őket levegőt párátlanították volna + befújták volna vmi légnemű konzerváló anyagot…. és bezárták volna.

  123. A miniszter által aláírt forrás szerint ami a t-72-esek reaktiválásáról szól, a döntést megelőzte egy szakértői vizsgálat. Valószínűleg az amúgy is titkolózós tipusú hadvezetés nem fog fűt fát ígérni anélkül, hogy előtte a szakértők felmérték volna a gépek állapotát. Én legalábbis a szakértői vizsgálat alatt a gépek állapotára és a pénzügyi lehetőségek vizsgálatára gondolok.