|

Csehország nem kér a Typhoonokból

Ahogy hazánk, úgy Csehország lízingszerződése is lejár 2016-ban a svéd féllel, így megindultak a találgatások a váltótípusról. A szomszédból már meg is érkezett az ajánlat.

A németek a bolgárok mellett a közelmúltban a cseheknek is felajánlották, hogy a bérelt Gripenek helyett a Luftwaffe flottájából vásároljanak alig használt Eurofighter Typhoon vadászbombázókat. A gépeket változattól és életkortól függően 60-80 millió dolláros áron tennék elérhetővé a szükséges kiszolgálóeszközökkel együtt.

Meteor a Typhoon IPA1 törzse alatt | Fotó: EADS ,

A cseh kormányzat elismerte a vásárlás lehetőségének tényét, melyet számba vettek, mint szóba jöhető opciót, azonban leszögezték, hogy az angol médiában leközöltekkel ellentétben semmilyen tárgyalást nem folytatnak a német féllel.

Petr Nečas miniszterelnök nyilatkozatában utalt rá, hogy bár minden lehetőséget figyelembe vesznek, ám valószínű a szerződés meghosszabbítása és esetleges átdolgozása, hiszen így harmadannyiba kerül a 10 éves üzem, mintha meg kéne vásárolni a gépeket. (Volt olyan hír is, mely szerint a bérleti szerződés leteltével 24 darab használt JAS-39 Gripen vadászbombázót vásárolnának: a jelenleg bérelt 14 madarat maradékáron megvennék és további gépeket kapnának a Svéd Légierő kötelékéből.)

10 hozzászólás “Csehország nem kér a Typhoonokból”

  1. A szerződés szerint a németeknek is át kell venni a program elején megrendelt mennyiséget, mint a többi gyártónak is. Viszont nekik már nincs annyi gépre szükségük. Az új gépek már teljesen többfeladatúak, a régieknek még korlátozottak a képességei. Ezért akarnak tőlük megszabadulni.

  2. shornet24: Teljességgel egyetértek veled! Ha megnézzük kik a szomszédjaik akkor rájöhetünk, ha azok valami hatalmas csoda folytán megtámadnák őket akkor felesleges ellenállniuk, de azok az államok amúgy sem ellenségesek velük szemben… Ugyanakkor itt mi a balkán és a nyugat kapujában vagyunk, olyan országokkal körülvéve akik megalázzák és ellehetetlenítik nemzet társainkat… A cseheknek bőven elég a 14 gripen.

  3. A csehek amúgy sem a vitézségükről híresek…
    Jópárszáz évre kell visszanyúlni, hogy csehektől valami érdemi haditettet találjunk.
    A svejkeknek minek haderő? Fölteszik a kezüket, mint a 22-es csapdájában az öreg olasz gazfickó.
    Eddig inkább bejött nekik ez a stratégia.