|

Svájci Gripen fejlemények

Mint tudjuk a svájciak választása nemrégiben a „svéd kiskacsára” esett, ami persze nem igazán tetszik a tenderre nagy verőlegényekkel nevezett Dassault-nak és EADS-nak. Egyesek tartanak attól, hogy minden tólük telhetőt meg fognak tenni, hogy a célegyenesben befűtsenek a Saab-nak.

A védelmi bizottság tagjaként Roland Borer, (Svájci Néppárt) azon álláspontját fejtette ki, hogy elképzelhető, hogy az Eurofighter és a Rafale fejlesztői, azaz az EADS és a Dassault megtámadja a döntést, lévén a tender kiírásában feltételként szerepelt, hogy a győztes típusnak hadrendben kell állnia – márpedig ez a Gripen E/F változatáról még nem mondható el. A védelmi minisztérium reakciója az volt, hogy nem tartanak ettől, lévén a Gripen E/F a hadrendben álló C/D variáns továbbfejlesztése.

Ugyanakkor az értesülések szerint a minisztériumon belül azon agyalnak, hogyan lehetne minimalizálni ezen kockázatot. Egyik lehetséges megoldásnak tűnik, hogy a Gripen NG program kiteljesedéséig és az új verzió svédek általi hadrendbe állításáig C/D változatú példányokat lízingelnének, amit aztán E/F gépekre cserélnének be.

Gripen a svájci Alpok felett

Gripen a svájci Alpok felett | Fotó: Saab ,

Mindeközben az ellenzék sem tétlenkedik: a hétvégén a típustól függetlenül a beszerzést ellenző Szociáldemokrata Párt jelezte, hogy azon lesz, hogy népszavazásra vigye a dolgot, ha az a védelmi szektoron kívüli költségvetési megszorításokkal, vagy a védelmi költségvetés növelésével járna. Elmondásuk szerint attól tartanak, hogy a 3,2 milliárd frankos beszerzés negatív hatással lehet többek közt az oktatás, a tömegközlekedés és a mezőgazdaság költségvetésére. Elmondásuk szerint ha népszavazásra kerül sor és az elbukik, akkor azon lesznek, hogy a beszerzésre 2025-ig moratóriumot harcoljanak ki.

—–
A Gripen NG körüli tisztánlátás kedvéért íme egy kapcsolódó bejegyzés, mely helyre teszi a félreértéseket:
Gripen NG: kérdések és válaszok

11 hozzászólás “Svájci Gripen fejlemények”

  1. Terminator.

    Nagyon jól tudom ,hogy Svác egy gyakorlatban is demokrácia.

    Socdem pártokról a véleményem nem fog változni.

    De a fére tájékoztatásból adó hibás döntésekne nagy lehet az ára..

    Nálunk ennek ékes példája a Zengői radar állomás esete ha katonai vonalon akarok maradni.

  2. Monyok

    OFF

    Mivel svájcban nem volt kommunizmus, így a balos szocdemeknem az ég világon semmi közük, méga csak távolról sem a komcsikhoz.
    Minden európai demokráciában vannak jobboldali és baloldali erők. Ennyi.

    ON

    NEm lepődnék meg, ha kiderülne a magyar és a cseh Gripen beszerzés után Svájcban is szagot fognának bundaügyben.
    Amúgy egy ilyen kis országnak, ahol még több tucat egyéb gép marad rendszerben teljesen jó a Gripen NG, főleg hogy (ha nem tévedek) csak vadász feladatokat láthatnak el.

  3. csomi72,
    ha már OFFolsz…
    Nyilván nem tudod, hogy a nyugat-európai országok baloldali pártjai nagyon nagy arányban a Szovjetunió előretolt állásaiként működtek.
    Prominenseik nem egyszer, annak rendje-módja szerinti fizetett ügynökök voltak. Ha egy országban meggyengült az államrend, ezek az illetők vezényelték a bomlasztást, fölforgatást, hogy lehetőség szerint forradalmasítsák az országot. És ez nem csak a harmadik világra érvényes! A háború után Franciaország, Olaszország, Görögország is átesett ilyen perióduson. Csak mostanában az érintettek erre már igyekeznek a feledés jótékony homályát borítani…

    ***

    A Griff olyan feladatokat lát el, amire használják/használni akarják, teljes értékű harci repülőgép, megrendelhető precíziós fegyverzet széles választékával, illetve olyan szintű beépített elektronikával, ami a hagyományos bombavetés pontosságát az elérhető maximumra növeli.