|

Leszállították a Lakoták felét

A sziúk legnyugatabbra élő törzséről, Észak- és Dél-Dakota területén élő lakotákról elnevezett forgószárnyasról többször híreztünk már az oldalon. legelőször 2009 novemberében, mikor is az EADS North America leszállította az első H-72A Lakota helikoptert a U.S. Navy számára. Az európai eredetű, de az Egyesült Államokban, az EADS North America által a Mississippi államban fekvő Colombus-ban gyártott helikopter igazi felvevője ugyanakkor a U.S. Army és a Szárazföldi Nemzeti Gárda. Az Army első gépét 2006 decemberében vehette át – a lakoták Oglala nevezetű törzsének Joe Red Cloud névre hallgató törzsfőnökének jelenlétében.

A 2006/2007 fordulójának magasságában érkezett első „fecskék” óta a Lakota program kiemelkedő eredménnyel fut, az EADS North America idő és költségkereten belül ontja az Eurocopter EC 145-ös terepszínű gyakorlóba öltöztetett változatát az USA haderejének: 2011. márciusában került sor a 100. H-72A átadására, majd a tavalyi év októberének végére az addigra 138 gépesre hízott géppark átlépte a 40 000 repült órát.

Mint korábban mi is írtuk a 2015-ig elérendő 345 gépes UH-72A Lakota géppark alapvetően a U.S. Army és a Szárazföldi Nemzeti Gárda játékszere, melyet főleg MEDEVAC, SAR, narkóvadászat és VIP célokra használnak, azonban egy maréknyi Lakota, konkrétan 5 gép – UH-72A jelöléssel – a US Navy-nél, a NAS Patuxent River bázison berendezkedett US Naval Test Pilot School, azaz az Amerikai Haditengerészeti Berepülő Pilóta Iskolájánál állt hadrendbe.

UH-72A géppár Washington DC felett

UH-72A géppár Washington DC felett 2009 márciusában | Forrás: EADS North America ,

És mint ahogy ezen hírszösszenet címéből is leszűrhető az EADS North America, azon belül is az American Eurocopter újabb mérföldkövet könyvelhetett el a közelmúltban, hiszen immáron leszállította a megrendelt Lakota mennyiség felét: az Eurocopter által kiadott anyag szerint ezidáig 180 H-72A típusú helikopter szállítottak le. Ezen helikopterek jelenleg 31 amerikai bázison találhatóak meg, melyek nagyobbik része természetesen az USA területén található, de az utazó Lakotákba futhat bele Puerto Rico-ban, a Csendes-óceánon a Kwajalein atoll területén, és Németországban.

Mindemellett jól halad a személyi állomány képzése is, hiszen ezidáig több mint 575 pilóta és a földi kiszolgáló személyzet 375 tagja szerezte meg minősítését a típusra az American Eurocopternek a texasi Grand Prairie-ben található központjában. Kapcsolódóan megemlítendő, hogy ezidáig a géppark 67 500 repült órát tettek bele a pilóták.

3 hozzászólás “Leszállították a Lakoták felét”

  1. Lenne egy kérdésem:

    Nálunk miért nem merül fel ez a gép a Honvédségnél? Csak mert a légimentőknél is hasonló gépek vannak, amiket bérlünk, de állítólag annyiért, hogy a 4-5 éves bérleti díjból meg is lehetne venni a gépeket újonnan, tehát csinálhatná inkább a légimentést a Honvédség mondjuk 6 ilyen géppel(asszem most is annyi a légimentés), ha még kerülne pénz még 6 menne katonai feladatokra, duplán jó lenne, mert a saját gépek mellett a pilótáknak sok repórájuk is lenne, mert ugye a légimentők azért sokat repülnek, ezt a gépet meg még felfegyverezni is lehet illetve éjszakai repülésre is alkalmasak, amire a mostani légimentők nem.

    Persze emellé is kellene még nagyobb gép, de az sztem az állítólagos Huey-k mellé is kelleni fog, mert a Huey soha nem bír annyit, mint a Minyók vagy egy Blackhawk, se árvíznél, se máskor, de ha lennének kisebb gépeink, akkor elég lenne 4-5 felújított Mi-8/17 vagy Blackhawk hosszab távra és a légimentés is olcsóbb lenne a Lakotákkal illetve saját erőből menne, nem az osztrákoktól bérelnénk sok pénzért.