|

Dánia is kifogyhat a lőszerből Líbiában

Azt már áprilisban tudomásunkra hozta a The Washington Post, hogy a NATO azon országai, melyek részt vesznek a líbiai harci cselekményekben, egyre jobban kezdenek kifogyni a lőszerből, különösképpen a precíziós bombákból és rakétákból. A hiány elsősorban Nagy-Britanniát és Franciaországot sújtja, melyek csapásmérői napi szinten végeznek bevetéseket Líbiában, ezek során pedig többször is támadják Kadhafi haderejének földi célpontjait. Most pedig fény derült rá, hogy nem csak ők, hanem Dánia is bajban van, már ami a muníciót illeti.

Egy június 9-én kelt dán honvédelmi jelentés szerint a líbiai műveletekben résztvevő repülőgép-kontingensük hamarosan kifogyhat a csapásmérő eszközökből, már amennyiben a jelenlegi tempóban folytatja azok felhasználását. A Politiken daily napilap által nyilvánosságra hozott dokumentum a baráti/szövetségesi segítségnyújtásban látja a megoldást: a tervek szerint Hollandiát kérnék meg rá, hogy ideiglenesen segítse ki őket szorult helyzetükből. Ez konkrétan annyit tesz, hogy a hollandok saját készletükből feltöltik a dán állományt, amit Dánia természetesen megtérít.

Dán F-16MLU. Kevés a manna? |Fotó: Przemyslaw ” Blueshade „Idzkiewicz ,

A dán fegyveres erők logisztikai részlegének vezetője cáfolta, hogy a jelentésben szó lenne ilyesmiről, azt viszont megerősítette, hogy megtették az első lépéseket a szorosabb koalíciós együttműködés felé a harci anyagellátás területén.

„Feladatunk, hogy minden rövid, közép és hosszú távú hadműveletet támogatni tudjunk, erre fel vagyunk készülve. Emellett szorosan együttműködünk a többi F-16-üzemeltetővel, különösképpen Norvégiával és Hollandiával.” – mondta az AFP-nek Anders Paaskesen, a Dán Védelmi Minisztérium Beszerzési és Logisztikai Osztályának vezetője.

Dánia az egyik első volt azon országok közül, melyek bekapcsolódtak a líbiai felkelők támogatásába. Március 20-a óta hat dán F-16 Fighting Falcon állomásozik Olaszországban, a Szicília szigetén található Signonella bázison. A repülőgépek közül négy állandóan bevethető állapotban van, egy időben ennyi vehet részt a támadásokban. Az eddig eltelt idő alatt 274 bevetés során 494 precíziós bombát dobtak le líbiai célpontokra a dánok.

2 hozzászólás “Dánia is kifogyhat a lőszerből Líbiában”