|

Új célokat keres a Saab

Mint arról a HTKA is beszámolt, az amerikai és orosz vetélytársakkal egyetemben a Saab üdvöskéjét, a JAS-39 Gripen típusú vadászbombázót sem választották be a döntősök közé, így a gigamegrendelésről lecsúszva új célokra összpontosít a svéd gyártó.

Håkan Buskhe, a Saab elnök-vezérigazgatója egy interjúban elmondta, hogy az indiai tender kudarcát maguk mögött hagyva most már a többi potenciális megrendelőre összpontosítanak, így erős kampányt folytatnak Brazíliában, Svájcban, Romániában, Dániában, Horvátországban, Hollandiában, Bulgáriában, valamint Magyarországon és Csehországban is. Bár utóbbi két állam már rendszeresítette a Gripent, a Saab gondol a 10 éves lízing utáni időkre is, azonban a lízing éveinek kitolása mellett el szeretnék érni, hogy mindkét felhasználó bővítse légiflottáját.

„Jók az érzéseink a Gripen programmal kapcsolatban, rengeteg lehetőség rejlik még benne” – mondta el Håkan Buskhe. „Továbbra is jövedelmező üzletként tekintünk rá.”

Hogy milyenek az esélyei a svéd típus eladásának, az kérdéses, annyi biztos, hogy nagy esélyekkel pályáznak Brazíliában és Svájcban, továbbá a keled-európai államokban is. Bár Dániára és Hollandiára még lehetséges vásárlóként tekintenek, szinte biztos, hogy az említett államok az amerikai ötödik generációs Lockheed Martin F-35 Lightning II vadászbombázót rendszeresítik.

35 hozzászólás “Új célokat keres a Saab”

  1. Dánia úgy nyilatkozott hogy nem kell nekik az F-35ös mert drága volt róla cikk is!
    Szerintem Dánia,Horvátország,Bulgária és max Svájc vesz belőle de volt egy interjú Hende CSabával ahol utaltak rá hogy mi is veszünk még egy századnyit bár ezt a Honvédelmi miniszter nem komentálta ami nagyon gyanús…reméljük még lesz egy századnyi Gripenünk elférne Kecskeméten persze folyamatosan telitankolva megfelelően kiképzett személyzettel és fegyverekkel…

  2. Nem, úgy emlékszem Dánia azt írta, hogy megfontolja. A dán ismerősöm is ezt mondta kb. fél éve egy kinti fórumon. Ő ennek ellenére azt mondta, hogy ez csak látszat. Nem lehet mást csinálni, mint F-35-öt venni, mert a dánok a minőségre esküsznek az F-16 rendszeresítése óta. A Gripen NG lehet bármilyen csillogó akkor sem lesz sem stealth sem szupercirkáló.

  3. De szuper cirkáló mert 1.2Machal repült utánégető nélkül igaz nem teljes terheléssel.
    A minőségről meg annyit hogy volt Drakenjük amivel nagyon meg voltak elégedve nem beszélve a Svéd – Dán barátságról bár a mai világban már nincs barátság csak érdekek sajnos.

  4. Kicsit kezd elegem lenni már ebből…

    N+1-szer leírtam már, hogy a szupercirkálás = teljes fegyverterheléssel lényegében bárhol, ahol a magasság (légellenállás) engedi és nem korlátoz a strukturális igénybevétel.

    Az, amit te írsz, az marketing, amit sok mafla megkajál. Nem valós harcászati képesség. Pont. Az F-22 kétszer kétezer fontos JDAM-mal és két légiharc rakétával is megcsinálja. Bármilyen képességnek akkor van értelme, ha harcászatilag értelmehezhető Ennyi erővel minden hajó tengeralattjáró, mert egyszer minimum képes a víz alá merülni…

    Egyetlen ilyen 4++ (képzelj ide annyi pluszt amennyit akarsz) gép sem képes semmilyen értelmes harci konfiban M.1.2-re sem nemhogy 1.6-ra amíg külső fegyverfüggesztés van. Talán csak az F-15SE lesz képes M1.2 tájára, de az meg sehol nincs szolgálatban.

    A hajtóművekben nincs elég kraft ehhez, de még az F-22A estén is csak a harcászati zónára korlátozzák a szupercirkálást.

  5. Még ARAAM-mal sem valószínű, pedig azokat most is képes vinni.

    A Meteor hátránya pont az, hogy batár nagy RCS és légellenállásal bír. Amíg a hajtóműve megy, addig ténleg hasít. A kifújt, akkor pillannatok alatt lelassul egy konvencionális rakétához képest. (Tudtommal.)

  6. Meteor meglepne ha nem hozná hatótávban gond nélkül a Ds amraam hatótávját, a NEZről meg ne beszéljünk

    Én nem is ezt írtam. Én szimplán azt írtam, hogy nagyon drámaian veszik el a sebessége, ha leáll a hajtómű. Viszont messze hosszabb aktív szakasszal bír, mint egy mai C-7 AMRAAM. Hogy egy D AMRAAM mit tud, azt mi nem igazán tudhatjuk.

  7. Sött igazábol meteorrol is csak tippelgetünk, és abba se vagyok biztos, hogy a C7 hatótávjáról ismert infok mennyire valósak. haditechnika.

    Gazdaságilag is érdemes belegondolni (nálam ez olyan ártalom féle… :) ) itt az Indiai Europai siker, meteoron (meg pl storm shadow, brimstone, irisT…) is nagyot ránthat és fog is rántani…. már magában az EF/Rafi megrendelés számaiba is érdekes belegondolni, ugye a 126gép inkább 200-250hanem 300. Namost ennyit a Franciák nem vesznek rafiból, de még EFnél is durván ugrik a rendelésállomány.
    Ehez még hozzá lehet/kel adni, az idióta/jogos* Indiai igényeket, hogy ők pl. EFet inkább a 72/78KN dry thrustal rendelkező hajtóművel vennék, szeretnének gyorsan fel/leszerelhető CFTt, AESAt és kb mindent és mivel ők a vevők ezen dolgok nagyja lesz is. Újabb lökés.

    *A hajtómű igényüket pl én nem is értem. A 2*78KNes hajtóművel ki se merem számolni, de dryban is irgalmatlan lesz az EF tömeg/teljesítmény aránya, utánégetővel meg végképp beteg. Ugye az eredeti 60KNosnál is már vmi 1.13 volt, ami igencsak szép érték.

  8. „Egyébként meg hova lenne besüllyesztve a bazi nagy beömlő?”

    Nem azt mondtam süllyesztenék hanem, hogy „“burkolnák””. Konkrétan a meteor nem süllyesztett részét kéne „burkolni” azaz “burkolni”. :)
    Multkor se ment, hogy magyarázzam…. Képzelj rá a meteor nem süllyesztett részére egy „kapszulát”. Indítás elött/közben ezt ledobja, lepottyan a meteor meg elrepül. Saját ötlet szóval ™. ^^

  9. Fade: az indiaiak erősebb hajtómű igénye több dologból ered
    1. Rafi/EF multirole változatok az évek alatt híztak egy keveset a pletykák szerint.
    2. Indiában van olyan reptér, amely magasabban található, mint a megszokott + sivatagos, meleg körülmények rontják a hajtóművek teljesítményét. Márpedig a gép rövidtávú felszállásához a hajtómű teljes teljesítményére szükség van.

  10. A Raptor adatainak írásakor azért ne felejtsétek, hogy nem minden adat publikus, valami csak becslés :) Szóval az az 1.1-es T/W-aránnyal szerintem kissé alá lőttek a valóságnak. (Persze megint ott a kérdés, hogy milyen konfigurációban tudják ezt a gépek.)

  11. Vszeg így van, mint ahogy a T/Wt is huzzák fejükre rendszeresen nem konzisztensen adják meg, nehogy már ne nekem keljen kiszámolni, véletlenül ne hülyeséget jegyezzek meg.

    Mindenesetre EJ2xs2re ha légiharc verziót csurig tankolva nézem akkor 1.5!!!ös T/W érték jön össze. (Ekkor ~16tonnas a gép) Gyakorlatilag dryban 1.0nál jár a gép. Ha még mondjuk ráraknak a fenti fölött 2tonna kerot (ledobható potossal, vagy CFTvel mindegy) mert csak messze lesz az a légiharc is 1.33 T/Wjön össze ami még mindig brutálisan jó érték.

  12. „Nem, nem az enyém. Viszont minek írja a stáb a cikkeket, ha sokan write olny módba vannak és 1,5 év ittlét után is vérpisitke szinten vannak? [fejvakarás]”

    Hát itt egyedül te viselkedsz Vér Pistike módjára nem egyszer nem kétszer megmutattad már mindenkinek úgy hogy ezt a megjegyzésed tartsd meg másnak.
    A másik meg az hogy 2008óta látogatom az oldalt minden nap!

    A hivatalos terminólogia szerint minden utánégető nélküli hangsebesség átlépés szuper cirkálás!
    Ezt nem én találtam ki és nem piár duma amit mellesleg nagyon utálok…
    Azt hogy az F-22 mach 1.6al teszi és a jelenleg legnagyobb vadászgép méretre
    a Gripen meg a legkisebb és 1hajtóművel 2 rakétával még is átlépi és ez a lényeg!
    A 4+ gépek közül pl konkrétan a legközelebb áló F-16,JF-17 melyik verziója tudja ezt???
    Ez olyan össze hasonlítás mint hogy örül az egyszerü gyerek annak hogy van egy 2es GTI Golfja ami megy 200at és oda ál mellé az új gazdag a Porschéjával és azt fikázza hogy milyen csöves hogy ilyen autóval jár meg hogy tehet rá akármit az akkor is csak egy VW marad mert az övé 300at is megy bármikor meg elektromos szárny van rajt meg blabla,remélem érted az össze hasonlítást mindennél van jobb de annak kell örülni ami épp van.

    Szerintem van olyan fontos az is hogy üzemanyag takarékosan haza érjen épségben a gép a harci zónából mondjuk egy földi csapás mérés után amikor már csak max 2 rakétára van szüksége,nem csak az hogy elfogja a betolakodót utánégető nélkül!
    Tudom olvastam a légi harcászatról szoló irásod nem kell bemutatni de meg lehet másképp is közelíteni dolgokat
    Félig üres a pohár vagy félig tele…

  13. Molni

    Azért nem kell lekapni senki fejét mert mást gondol/ más a véleménye vagy csak másként tudja mint te.

    Idézet a HTKA szerkesztői (magunkról rész)
    „egyik szerkesztő sem rendelkezik haditechnikával kapcsolatos végzettséggel, a Szerkesztők lelkes érdeklődőknek tekintik magukat.”
    -remélem nem baj hogy beillesztem, ha igen off-

    miért vársz el többet az olvasóktól?

  14. A hivatalos terminólogia szerint minden utánégető nélküli hangsebesség átlépés szuper cirkálás!

    Mi az, hogy hivatalos terminológia? Nincs ilyen. Viszont józen ésszel értelmezett képesség van. Egy vadászgép képességei harcban számítanak értelmes konfigban.

    Ennyi erővel 2 feletti t/w aránya van a MiG-29-nek. Az más kérdés, hogy ekkora van benne 1 perce elég keró. Mégis ezzel a vastagbőrős módszerrel reklámozták egy időben a gépet.

    Na, ettől minimálisan tér el az, hogy a 4+ gen. gépek szupercirkálnak. Nem valós képesség, nincs mögötte gyakorlati alkalmazás. Pont. Cifrázhatod akarod, nekem akkor sem lesz szupercirkáló, soha.

    A 4+ gépek közül pl konkrétan a legközelebb áló F-16,JF-17 melyik verziója tudja ezt???

    Olyan konfiggal, mint a Griff konkrétan az összes 4 gen. jet… Orosz, jenki, tökmindegy. Szu-27-től F-15-ig, az F-16-tól a MiG-29-ig. Talán a Hornet az egyetlen kivétel. (Amennyire tudom, a Viggen is.)

    Igazából nem értem, hogy miért gondolod, hogy a Hornet nem tudja, mikor két hajtómű van benne abból, amiben a Griffben egy. A gép nem kétszer nehezebb és aerodinamikalilag bizony a Gripen jóval baltásabb szabású. Az F-16 meg aztán végképp…

    Igazából a Griff aerodinamikailag a jóval korábbi F-16 szintjétől bezony elmarad. A törzs / szárny átmenet első látásra más dimenzió, a LERX helyett van canard, de az nem ua. A két ki beömlő áramlási vesztesége meg jóval kezdvezőtlenebb alap áramlástan szerint, mint egy nagyobbé.

    Még az ősrégi F-111 is szupercirkált alacsonyan ~30% üzemanyaggal. Viszonyításképpen, ez majdnem 5 tonna keró ami több, mint kétszeresen (!) meghaladja azt, mint ami a Gripenbe tölthető összesen. Upsz. A TF-30 alacsonyan olyan jó fogyasztással bírt, amit az F-15E PW-229 hajtóműve sem tudott fajlagosan, ergo valszeg a Griff sem.

    Tehát az F-111 kb. ugyanolyan jól szupercirkált – talán még jobban is, mert alacsonyan is tudta – mint a Griff. Mégsem jutott eszébe senkinek szupercikáló csapásmérőnek titulálni. A gép t/w aránya borzalmas volt, csak a gép aerodinamikai tisztasága ennyit számít…

    Magyarán az van, amit mondok. 20-30 éve nem volt elvárt képesség a szupercirkálás – talán maga a szó sem létezett még – ezért nem írták bele a marketingbe. Persze mióta van F-22 és F-35 valamit lódítani kell akkor is, ha izzadtságszagú…

  15. Azért nem kell lekapni senki fejét mert mást gondol/ más a véleménye vagy csak másként tudja mint te.

    Nekem valahogy irritáló az, hogy egy n+1-szer letisztázott dolog újra előjön. Főleg úgy, hogy eléggé el volt magyarázva többször is.

    Egy sarkítot példa. Én is agyonverem Mike Tysont, ha előtte lekötözik és adnak egy féltéglát vagy kalapcsáot. Kb. ilyen felételekkel igaz az, hogy a 4. gen gépek szupercirkálók.

  16. Molni!
    Köszönöm hogy felnyitottad a szemem a piac orientált markenting világból és meg mutatad a fényt az alagút végén már minden világos már mindent tisztán látok:D

    „Nekem valahogy irritáló az, hogy egy n+1-szer letisztázott dolog újra előjön. Főleg úgy, hogy eléggé el volt magyarázva többször is.”

    Őőő erre lenne ellen példa is pl amikor megkérdezted mi az a R-33 légiharci rakéta amit nem igazán kell magyarázni(főleg neked)

    Nem úgy mint ezt a kérdés kört ahol több fajta képpen lehet válaszolni a dolgokra több fajta megközelítés alapján,de értem szóval ez a hivatalos OK!

    „A 4+ gépek közül pl konkrétan a legközelebb áló F-16,JF-17 melyik verziója tudja ezt???
    Olyan konfiggal, mint a Griff konkrétan az összes 4 gen. jet…”

    Azért volt a múltkor egy cikk hogy az F-35öst kisérő F-16os Block 50es vadászgépek csak után égetővel tudták tartani a tempot amikor az átlépte a hangsebességet és azok sem voltak meg pakolva csak alap 2 AIM-9el plusz keró…

  17. Azért volt a múltkor egy cikk hogy az F-35öst kisérő F-16os Block 50es vadászgépek csak után égetővel tudták tartani a tempot amikor az átlépte a hangsebességet és azok sem voltak meg pakolva csak alap 2 AIM-9el plusz keró…

    Komolyan mondom, hogy sírvafakdok.. :(

    A Griff és a több 4. gen jet magasan képes szupercirkálni és azt sem úgy érik el, hogy végig utánégető nélkül mennek. Utánégetővel felmennek M1.2 tájára és ott leveszik teljesítményt maximálgázra.

    Mi következik ebből? A szupercikáló sebességet más gyorsulással éri el a gép, mert egészen más tolóerőkarakterisztikával bírnak a gépek és más aerodinamikával, mint az F-35.

    A 4. gen. jetek bár nagy átlagban képesek a M2.0-re az aerodinamikájuk a transszónikus tartományra van optimalizálva. A hangsebesség körül a gépek hullámellenállása nagyobb, mint a régebbi klasszikus elfogóvadászokénák, mert a teljes élettartamuk 2-3%-át sem töltik szuperszonikus tartományban. Valós harhelyzetben is jóformán csak a BVR megközelítési szakaszban mennek M1.0 felett.

    BTW, a szupercikálás lehet M1.4 és lehet M1.1. Ha csak M1.1-1.2-őt tud az F-16 akkor naná, hogy nem tud lépést tartani egy F-35-tel.

    ui.

    Őőő erre lenne ellen példa is pl amikor megkérdezted mi az a R-33 légiharci rakéta amit nem igazán kell magyarázni(főleg neked)

    Ez hol volt? Nem emlékszem erre.

  18. Nekem valahogy irritáló az, hogy egy n+1-szer letisztázott dolog újra előjön. Főleg úgy, hogy eléggé el volt magyarázva többször is.

    Akkor nyiss egy zárt fórumot ahol te vagy a moderátor és kedved szerint cenzúrázhatsz. Esetleg disszidálhatsz valamelyik muszlim országba, esetleg ÉK-ba, mert az tisztán látszik, hogy a szólásszabadság nem a te asztalod.

  19. Senkit nem kértem, hogy bannoljanajk ki. Nem értelek. Azt viszont nem értme, hogy olyan emberek írnak le ismételten téveszméket, amiket már többször cáfolt más, nem csak én.

    Egyébként engem nem a nem tudás zavar hanem az, hogy egyesek mintha oda se bagóznának arra, amit többen itt összehoznak. Előttük van az infó mégis képtelenek tanulni… :(

  20. Egyébként az 5.gen féle szupercirkálás mennyire kerozingyilkos? Mennyit használják ezt a képességet mondjuk a Raptor esetén? Ez sztenderdé vált náluk, vagy a Raptorok is sokkal takarékosabban közlekednek hangsebesség alatt? Mellesleg a szupercirkálás vajon mennyire zabálja a hajtómű élettartamát? Vagy ez mind olyan kérdés amikre még maguk az alkalmazók sem tudják a választ?

  21. Az F-22-es hajtómű élettartama alacsonyabb, mint az előző generációs hajtóműveké.

    A szupercirkálás üzemanyagzabálóbb lett a tervezettnél, ezért csak 200-250 mérföldes repülés időtartama alatt fér bele egy áltagos bevetési profilban a kiszivárgott adatok szerint.

    Allesmor mintha egyszer mesélt volna arról, hogy a hajtómű szupercirkáló üzemmódon annyit fogyaszt szinte, mint egy utánégetős „mezei” hajtómű. A hajtómű nagyon forró, de mivel az égés távol van viszonylag a fűvócső végétől ezért elég rendesen hűl a levegő.

    Valami ilyesmire emlékezem, de ha majd ő jön, akkor kijavítja, hogy mire emlékszem rosszul. :)