|

India beszállhat az F-35 fejlesztésébe!

Január 26-án Ashton Carter, a Pentagon akvizíciós osztályának vezetője kijelentette: az Amerikai Egyesült Államok, mint a Joint Strike Fighter program vezető nemzete, maximálisan nyitott afelé, hogy India esetleg becsatlakozzon a típus fejlesztésébe mind anyagilag, mind technológiailag, s ennek következményeként megvásárolhassa az F-35-öst. Ez nyilvánvalóan technológiai transzferrel és saját gyártósor létrehozásával járna, ami felerősítheti azon indiai szócsöveket, melyek az MMRCA leendő győztese helyett az 5. generációs vadászbombázót választanák.

’Semmi olyan indokunk vagy elvünk nincs, melyet esetleg felhozhatnánk India ellen, ha az be szeretne kapcsolódni a JSF fejlesztésébe.’ – mondta Carter. Őt csak megerősítette a Pentagon szóvivője, Cheryl Irwin, aki úgy nyilatkozott: amennyiben India maholnap felkeresné őket egy ilyen jellegű kéréssel, teljesen nyitottan és segítőkészen állnának hozzá a dologhoz, sőt, támogatnák is azt. Bár hozzátette, hogy minderről természetesen csak feltételes módban beszélhetünk, mivel az indiai kormány részéről eddig nem került nyilvánosságra hivatalos kijelentés az F-35 esetleges megvásárlásával kapcsolatban.

F-35A ,

Az MMRCA tenderen az egyik legelső és legfontosabb szempont minden résztvevővel szemben a teljes technológiai transzfer, tehát az, hogy India töviről-hegyire kiismerhesse az adott repülőgép működését, rendszereit, szerkezetét, az alkalmazott technológiákat. Ezeket később saját maga is hasznosíthatja majd a hazai típusok fejlesztésénél. Mikor korábban felröppentek hírek arról, hogy Indiában bizonyos szakértők az F-35-öt preferálják egy 4. generációs típussal szemben, sokan azzal érveltek a javaslat ellen, hogy a JSF esetében a technológiai transzfer kizárt lenne. Ám akkor, ha India maga is szerepelne a fejlesztő országok között – ami esetükben szinte 100%-ban magával vonzaná egy ottani összeszerelő üzem felépítését és működtetését –, mindez már tárgytalannak minősülne, és lehullanának a korlátok a rendszeresítés elől.

Utóbbi – mármint a saját gyártási kapacitás – megléte egyébként semmissé tesz még egy ellenérvet, melyet Indiában az F-35 ellen felhoztak. Mégpedig azt, hogy ha a szubkontinensnyi ország most rendelné meg a típust, valószínűleg csak nyolc-tíz év múlva kaphatná meg első példányait, mivel a NATO-tagállamok részéről fennálló több ezres megrendelés-állomány teljesítését ki kell várniuk. Ezt egy indiai üzem egyszerűen megoldaná, mivel ott saját maguk számára állíthatnák elő a gépeket, sőt, akár még a többi megrendelőnek is besegíthetnének egy kicsit.

55 hozzászólás “India beszállhat az F-35 fejlesztésébe!”

  1. Egyébként, most, hogy felszállt a kínai csoda, gondoltam, hogy lesz valami hasonló. Én először arra tippeltem, hogy Japán fog Raptort kapni, de ez sokkal keményebb. Ez lett volna a második tippem, ez egy durva ellenpont, és még az oroszok sem nyafognának miatta. (a jó Indiai kapcsolataik miatt hamar szert tennének némi információra belőle)

    Ez konkrétan egyedül Kína ellenes lépés. És még okos is.

  2. igen, szerintem is Indiát kezdik beerősíteni hitelekkel, fegyvereladásokkal, de meddig lesz erősebb a Nyugat, mint akár India azon a tájékon, a Nyugat hajlamos elfelejteni, hogy India szuperhatalommá akar válni ugyanúgy mint Kína.
    A történelemben elég sokáig volt szuperhatalom India, Nagy Sándor is csúnyán belefutott.

  3. Livefist blogon közöltek egy ottani újságcikket (elemzést) ahol Mmrca szempontjai szerint a Typhoont mérték össze a Raptor-ral és még az ellen is „nyert”.
    Mindentől függetlenül én abszolút el tudnám képzelni hogy leadjanak F-35re kb. egy Mig-29K-kal megegyező mennyiségre megrendelést – és így én is inkább orosz gépekkel vonnék analógiát végsősoron, bár ez természetesen abszolut szubjektiv.
    Hogy még a Tender győztes kihirdetése előtt lerántották a leplet a J-20-asról az megintcsak a véletlenek furcsa összjátéka lehet.
    Én a kitty hawkot vártam, de még befuthat az is :)

  4. India hatalmas piac, óriási pénzeket kolt fegyverkezésre, az orosz fegyvereladás fokozatosan csokken. India is „éhes a fejlett technológiákra” A technológiai transzfer után amegszerzett ismeretek jegyében minden kategóriában saját fegyvereket fog fejleszteni, gyártani, a jovoben nem fog vásárolni (kb.10-15 év)
    Ha Kína nem jon ki a J-20 szal , az USA nem kínálta volna fel a F-35-ot

  5. No, csak rátaláltak az amerikaiak Indiára. Kínával ha szembehelyezkednek, Indaia akaratlanul is szövetségesükké válik, ellenségem ellensége a barátom. Ráadásul a térségben sokkal jobb partner lenne, mint Pakisztán, ami egyre inkább instabil, bizonyos állami szervei nem annyira ellenzik az Al-Kaida jelenlétet, ráadásul a kínai befolyás is viszonylag erős ott. Indiában a demokrácia is hitelesebb és valósabb a pakisztáninál, és az amiknak ez se utolsó szempont.
    Arról nem is beszélve, hogy a JSF fejlesztésének költségtúllépéseit elég jól ellensúlyozná egy ilyen lépés, így egyáltalán nem kéne elhalasztani a B verzió üzembe állítását.

    Indiának is sokkal jobb lenne a lépés, mert megoldódna az MMRCA tender és az MCA fejlesztés kérdése egy füst alatt. Ráadásul, a FGFA és a JSF párhuzamos üzemeltetésével olyan vadászrepülő flottára tenne szert, amihez hasonlóval csak az Egyesült Államok rendelkezik. Plusz, az eltérő forrás miatt megmaradna nekik a technikai semlegesség. Belegondolni is durva, hogy az FGFA mint nehéz, JSF mint közepes és LCA mint könnyű vadász milyen potens légierőt jelentene. Elvileg mindháromnak készül hajófedélzeti verziója is, tehát ha elkészülnek az indiai hordozók, akkor azokra is rátelepíthetik őket.

  6. Puma. Pannon Puma

    Montezumának – mint mindig – igaza volt. Zajlik a globális harc, és még várhatunk néhány nagy meglepetést. Ez az USA részéről nagy-nagy dobás volt. Talán az is segítette őket, hogy India lényegében kizárta a tenderből a MiG-35 és az F-16 típusokat ! A szaksajtó szerint európai típusnak nyílt meg nagy esély…..
    Az SH-t lebegtette, mert az igazán csak egy ” hazai ” hordozón működne igazán !!!
    Most az USA hatalmasat lépett, adott egy óriási pofonra lehetőséget Kínának és Oroszországnak is !
    Egész biztosan csörögnek a telefonok Indiában !
    Szinte újra kezdődik a tender ! Nem hiába várt ki India !
    Nagyon örülnék ha Montezuma is ismertetné véleményét – meg esetleg néhány új adatot, körülményt !

  7. India nem fog MMRCA-n 5. gent választani, apránként haladnak és kell nekik egy 4+ gép is ami hamar megérkezik még az F-35-ösök előtt.
    Ettől függetlenül lehet hogy lesz F-35 és még a két orosz típus a könnyű Mig és a nagy Szuhoj, ráadásul ott lesznek mellette a Szu-30-asok, Mig-29K-k, Tejasok.
    Szerintem MMRCA-t vagy Eurofigter vagy Rafale fogja nyerni, attól függően, hogy melyikük lesz függetlenebb politikailag Washingtontól.
    Párizs is magánutas egyes kérdésekben, Berlin is, de sok kérdésben beállnak az USA mögé.
    Csak nehogy a két szék közé essenek, mert se az oroszok, se a nato nem fogja a tűzbe rakni értük a kezét.

  8. „India esetleg becsatlakozzon a típus fejlesztésébe mind anyagilag, mind technológiailag”
    Ez mind szép és jó, de ebből max az anyagi rész az amit elhiszek.
    Az LCA-val is szenvednek már elég régen és se hajtómű se lokátort nem sikerült kifejleszteni hozzá. Szóval a fejlesztés rész az felejtős. Semmit nem tudnak hozzáadni a programhoz amivel az USA ne rendelkezne már. Persze a pénzen kívül.

  9. Puma. Pannon Puma

    Ez aztán nagy játszma lesz ! Még azt is eltudom képzelni,hogy az oroszok a belépésre biztatják indiát, mert így sok érdekességhez juthatnak hozzá.
    India meg abban a szuper helyzetben lenne: ők ismernék a legjobban a világ lopakodóinak paramétereit !!! D D D D
    Egyre inkább érzem a lépés Kína ellenességét !
    Szerintem a belépési döntést együtt hozzák meg a tender győztesével. Ha belépnek – két 5. gen. programba, akkor a tenderen választhatják – nem a legnagyobb tudású – hanem a még megfelelő de legolcsóbb gépet.
    Az amcsi árakat figyelve, az F-35 többe kerülhet mint a PAK-FA !

  10. már nyakig benne vannak anyagilag mindkét orosz programban, szerintem is csak anyagilag tudnának beszállni az F-35-be, a software részbe be tudnának kapcsolódni egész korrektül, de azt meg nem engedik csak US cégeknek

  11. „India nem fog MMRCA-n 5. gent választani, apránként haladnak és kell nekik egy 4+ gép is ami hamar megérkezik még az F-35-ösök előtt.”

    Nem feltétlenül, az MKI-k és a Mig29K-k addig elég jól el tudják látni a feladatokat, a saját gyártással meg nem kell hosszas várólistákkal bajlódniuk.

  12. Hat nem tudom, en ennek annyira nem orulok, mint itt mindenki mas.

    Egyreszt nyilvanvalo, hogy ez az otlet, ha megvalosul, akkor hazavagja az MMRCA-t, es akkor tuti nem lesz Gripen NG vagy Eurofighter (esetleg Rafale)mint befuto. Ez azt jelenti, hogy az europai repulogepiparnak igy nagyjabol befellegzett, hisz nem lesz eleg exportbevetel egy 5. gen tipus kifejlesztesere.

    Masreszt ha ez a J-20 miatt van, akkor kisse elhamarkodottnak erzem a dolgot, hisz meg semmit nem tudunk arrol, hogy a kinai tipus mit fog tudni, es nem hiszem, hogy Indianak felni kellene a J-20tol, hiszen addigra mar nekik is lesz PAK-FA. Namost ha a J-20 jobb lesz, mint a PAK-FA, akkor viszont az oroszok is komolyan elgondolkodhatnak.

    Harmadreszt nem tartom szerencsesnek egy nem NATO/maximalisan stabil tagallam ilyen fejlett eszkozzel valo felszereleset, plane nem teljes tech transzferrel. Egyreszt, mivel a fokozatossag elvet hirdetem, masreszt mert barmilyen politikai fordulat eseten az eszkozok ott vannak, de a kormany maris ellenseges. (Pl most ez tortenhet Egyiptomban is, ami miatt az USA-ban igen kellemetlenul erzik magukat).

    Negyedreszt erosen latszik a dontes mogott a penzugyi/politikai kenyszer, mivel ugye a Pentagonnak sporolnia kell, illetve sokan el akarjak kaszalni a programot vagy annak elemeit (F-35B). Namost ha eddig kenyszer nelkul nem akartak JSF-et adni, akkor most kenyszer alatt plane nem kellene egy ilyen felelotlen dontest hozni.

    Szerintem.

  13. Azért ez nem gyenge lépés. Arra lennék kíváncsi, ha teszem azt venne India F35-öst, akkor azokban a gépekben milyen komoly módosítások (v. butítások) lehetnek majd?

    Puma:
    „Ha belépnek – két 5. gen. programba, akkor a tenderen választhatják – nem a legnagyobb tudású – hanem a még megfelelő de legolcsóbb gépet.”
    Nem vagyok benne biztos, hogy itt vagy-vagy döntés lesz.
    Gondolj bele, India nem rajong Kínáért, aki fejlődik és a fejlesztései egy hamar nem állnak le, max lassulnak. (J-20, stb)
    Indiai válasz lehet-e jobb légierő terén egy Pak-Fa + F35 párosnál?
    Ami mögött Szu-30MKI, MiG-29K páros ad hátteret? Még a gondolattal eljátszva is brutális.

  14. Én meg azt mondom, még ha megköveztek is érte, az F35 nyilvánvalóan bukta. Olyan mértékben hogy egyszerűen nem merjük elhinni. Ez most vált teljesen nyilvánvalóvá. Egy teljesen értéktelen elcseszett szerkezet. Ezért van az hogy mindenkinek kiajánlják.Ennyi erővel az oroszoknak is oda adhatták volna.

  15. commandante én nem írnám le az F-35-őst ilyen hamar. az, hogy nincs rá pénz és nagyon lassú a fejlesztés nem azt jelenti, hogy nem jó a gép.

    Én sem értek egyet azzal, hogy indiába ilyen fejlett technológia kerüljön. Ha az izraeliek se kapták meg a forráskodkat a géphez akkor valszeg az indiak se fogják.

  16. Hát az a helyzet hogy, azért még is csak furcsa hogy élvonalbelinek mondott technikát gyakorlatilag kiadnak, hiszen még be sincs fejezve. Hacsak nem úgy van (vagy lesz) hogy a képességeket szoftveresen korlátoznák le, vagy pedig a felszereltségben olyan fizikai eltérések lesznek ami érezhető, de én az utóbbiban nem hiszek. Az is igaz hogy nagy bukták régen is voltak az USA fejlesztéseiben, de akkor még volt sok pénzük. Most gyakorlatilag, én úgy érzem a jövőbeni fejlesztési pénzük után futnak.

  17. Ez nagyon feltételes dolog jelenleg. Az is lehet csak egy jó marketing vagy reklám fogás…
    De azért induljunk ki abból, hogy India beszál a fejlesztésbe, s később egy gyártósor is létesül náluk. Ez mind szép és jó… lenne, ha lesz. Úgye úgye az a makacs feltételes mód!
    Akkor a forráskódot is megkapják, mert fejlesztő és majd/talán gyártó ország lenne? Ezt a bizonyos „hétpecsétes titkot” is megkapnák, vagy csak a „hardvert” gyártanának? Ez elég érdekes része lenne a szerződésnek. Mert induljunk ki abból, hogy India megkapja és jelen állás marad, hogy Izrael pedig nem, akkor bizony nagy duli fulizás lenne Izraelben… Igaz nekik már „fix” dolog, hogy egyes elemeket gyártanak majd a széria F-35-höz, de ez nem egy komplett gyártósor…
    Ezek csak feltételezések, amiken lehet gondolkodni, de ölre menni fölösleges!
    De ha meg is valósul, akkor az USA mellett az Indus partiak lehetnek az egyedüliek, akik párhuzamosan üzemben tarthatnak két 5.g gépet!
    FELTÉVE HA MEGVALÓSUL AZ ÜZLET!

  18. Onedin kapitany

    Hornet102, megfeledkeztél az izraeli Raptor-igényről. Előbb lesz nekik F-22-esük, mint Indiának F-35. Majd hivatkoznak az iráni légierő és Kína kiváló kapcsolataira, a fejlesztés alatt álló J-20 kiemelkedő képességeire…

  19. Szerintem ez több mint vicc!
    Már nagyon kevés olyan dolog van az Usá-ban amivel fényévekkel jár mindenki előtt! Nem is nagyon jut már más eszembe mint a hadi iparuk.
    Maguk alatt vágnák a fát ha itt is elpazarolnák az előnyüket! Bár, ma nem divat hosszú távon gondolkodni. Fel sem tudom fogni, hogy komolyan gondolhatnák ezt!

  20. Puma. Pannon Puma

    ” Én meg azt mondom, még ha megköveztek is érte, az F35 nyilvánvalóan bukta. Olyan mértékben hogy egyszerűen nem merjük elhinni. Ez most vált teljesen nyilvánvalóvá. Egy teljesen értéktelen elcseszett szerkezet. Ezért van az hogy mindenkinek kiajánlják.Ennyi erővel az oroszoknak is oda adhatták volna. ”

    Hááát….Nagyon keményen fogalmaztál. Van bent igazság mert végül is nem ez a csúcs repülőgép, ez egy exportváltozat. Most olvastam, eddig 37 milliárd dollárba van a fejlesztés, még kb. 13 milliárd kell hozzá. Igen, de jelenleg összesen 2 400 darabot kívánnak gyártani. Az USA szövetségesei ezt kapják, nem az F-22-t! A lényeg az ellenfeleknél potensebb gép legyen, de csúcstípus, azzal csak az USA rendelkezzen !
    Az amcsi diplomáciának nagy húzása volt a gép felajánlása, nagyot ütöttek a kínaiakon, meg talán az oroszokon is.
    Az USA vesztésre állt az MMRCA tenderen, – a hordozót nem kínálták fel, Pakisztánt támogatják – valami nagyot kellett lépni !
    Kérdés mennyire komoly az ajánlat – tech transzfer – mert 1956-ban Magyarországnak is segítséget ígértek !!!
    Kínában biztosan nem mosolyognak és továbbra is ferde szemmel néznek az USA-ra …….

  21. „Hááát….Nagyon keményen fogalmaztál. Van bent igazság mert végül is nem ez a csúcs repülőgép, ez egy exportváltozat.”
    Mi az exportváltozat? Ugye nem a komplett F35-re érted?
    Mert az fix – sg fórumon is volt talán róla szó, hogy lesz az F35-ösnek exportverziója, akár több féle, gondolom politikai helyzetnek megfelelően. Kérdés, hogy ezek mennyire lesznek módosítva?

  22. Na igen, a legutóbbi kínai miniszterelnöki látogatáson barackos elnökkel történt tárgyalások alatt, a kínaiak gyorsan beváltották dollárjaikat kemény technikai eszközökre,akár csak a szaúdiak , ezek után a fed ronthatja a pénzt bátran.

  23. Puma. Pannon Puma

    Hans ! Igen, a dupla exportváltozat megoldásra gondoltam. Tehát a csúcs a Raptor, marad színtiszta amcsi, az F-35-öst megkapják azok kedves szolgalelkű szövetségesek akik megbírják fizetni mert a fejlesztés az aztán piszok sokba volt. Sőt: a legjobb szövetséges a legjobban felszerelt változatot kapja, a legrosszabb meg a gyengébbet.
    Azt gondolhatták fellebbezni az oroszoknál lehet ! Nem számítottak a kínaiak ilyen gyors fejlődésére !

    Más,de kapcsolódik – egy kissé legalább:Internetes cikkben olvastam. Miután a szerbek kb. 10 éve lelőtték az F-117-et, a roncs darabjait a környékbeliek gyorsan széthordták. Aztán hirtelen megjelentek a környéken külföldi államok képviselői és felvásárolták a darabokat! A nagy darabokat meg Milosevics elvtárs átadta orosz és kínai barátainak tanulmányozásra. Na, a cikk szerint ezért lehetett ilyen gyors az orosz és kínai fejlesztés !

  24. Üdvözletem.

    Puma.Pannon Puma:
    A véleményem az, hogy az USA egyre inkább kényszerpályán mozog. Tunézia és most Egyiptom nyugat-barát kormányainak bedőlése az egész Észak-Afrika – Közel-kelet – Közép-Ázsia félkaréjban megrendítette a status quo-t.
    Pakisztán nem alternatíva az USA-nak, ott a kínaiak befolyása döntő. India esetleges bevonása az F-35 további fejlesztésébe azt jelentheti, hogy a PAK-FA és a J-20 feltűnésével az F-35 már valószínűleg nem jelent akkora hosszabb távú előnyt, hogy ne lehetne akár Indiát is bevonni (ami egyrészről kinyitja a kaput az oroszok előtt, de ez visszafelé is igaz lehet a PAK-FA fejlesztéseivel és képességeivel kapcsolatban), másrészről a növekvő kínai erővel szemben szüksége van Indiára az USA-nak. Ha egyedül nem megy, ugye…
    Az F-35 rendelések csökkenése is nyomós érv.
    Kolombusz megjegyzése, miszerint „Indiában a demokrácia is hitelesebb és valósabb a pakisztáninál, és az amiknak ez se utolsó szempont” – ehhez annyit tennék hozzá, hogy számtalan afrikai, közel-keleti vagy dél-amerikai rezsim támogatása sosem volt probléma az USA részére, így a hiteles demokrácia az egyik legutolsó valós szempontjuk.
    Indiával kapcsolatban a meglátásom az, hogy ez a Nyugat következő tévedése lehet az oroszok majd Kína után.

    M

  25. Puma. Pannon Puma

    Ave Montezuma !
    A már megszokott tömörségű elemzésed köszönöm,megerősítetted nézetem, valahogy én is így gondoltam csak nem tudtam ilyen remekül megfogalmazni .
    / a kényszerpálya megérne egy külön topikot, különösen tekintettel az arab fejleményekre /
    A komentekben is gyakran felvetődött az alábbi,a témával kapcsolatban talán legaktuálisabb kérdés, ha ezzel összefüggésben tudsz valamit légyszíves oszd meg velünk.
    A felajánlás befolyásolhatja az MMRCA tendert ?

    Utolsó mondatod viszont meglepett. Remélem egyszer majd bővebben is kifejted…

  26. Számomra érdekes, fogy a Raptor technológiájút miért nem adaptálták az F-35-be, és olcsóbbá miért nem tették ezáltal a fejlesztést…

    Ennek csak egy oka lehetett – a Raptort csak végszükségben, a másikat meg eleve exportra szánták. Csakhogy van egy kis bibi. Közben mások is területet akarnak az olaj- és erőforrás bizniszből, és biza vacak ki F-16-osokkal már nem lehet a szemüket kiszúrni, mert vannak csillogóbb ajánlatok is.

    Ugyanakkor kétpólusú veszélyt kell kiegyensúlyozni:

    – van egy kínai (és szövetségesei) fenyegetés, mert az az ország, amely gyakorlatilag napi szinten finanszírozza az USA gazdaságát, nem fog harmadik világbeliként élni a továbbiakban
    – a muzulmán világ intoleranciája előbb utóbb Európán keresztül eljut a világ olyan pontjaira is, ahol stratégiai tartalékai vannak a világ gazdag felének.(vagy már ott is vannak?)

  27. Puma.Pannon Puma

    Nem vagyok biztos abban, hogy India adott esetben beváltja a hozzá fűzött reményeket a Nyugat számára. Indiát megerősítve, felfejlesztve nemcsak a haditechnikai eszközparkját hanem bevonva őket immár a know how boszorkánykonyhájába is előbb-utóbb azt fogja eredményezni, hogy egyre inkább képesek lesznek a saját hatékony érdekérvényesítésre – akár a Nyugattal szemben is.
    Időt lehet ezzel nyerni, hiszen India erősödése nyilván erőforrásokat köt le Kína részéről is, de nem feltétlenül látom azt, hogy a Nyugat és Oroszország meddig lesz képes „kézben tartani a gyeplőt”. Ez a folyamat még érdekes szövetségeket is eredményezhet a jövőben.

    A felajánlás valószínűleg megfontolandó lehet az indiaiak számára a tenderrel kapcsolatban, tehát valamilyen formában biztos, hogy befolyásolni fogja a végső döntés meghozatalát.

    M

  28. Az USA helyében inkább azon gondolkodnék el hogy ezzel a Pakikat mennyire maguk ellen hangolják!Az Afganisztáni ügyben eddíg is félszívvel segítettek és épp csak lenyelték a területükön történt robotgépes támadásokat amiknek nemegyszer saját állampolgáraik is áldozatul estek!Ezentül az amiknak igencsak a hátuk mögé kell nézniük ami Pakisztánt illeti!Na meg akaratlanul is újra szorosra fűzik az Orosz-Kínai barátságot!
    Szerintem a pénz miatt (mert ugye erről szól a dal)most igen nagy bakot fognak lőni……..

  29. Üdv Puma!

    Ha megnézzük a történelmet, akkor India többnyire békés birodalom volt, nem folytatott hódító és terjeszkedő politikát – ez alapvetően Kínára is igaz. De a jelenlegi világpolitikai folyamatok olyan helyzet felé sodorja az emberiséget, ami rövid idő alatt drasztikusan átrajzolhatja a világ ma ismert arculatát.
    India fegyverkezésének egy jelentős része nem védelmi jellegű: BrahMos rakéták hadrendbe állítása, az Agni nukleáris rakétacsalád fejlesztése (ICBM kategórián dolgoznak gőzerővel), valamint az indiai légierő SZU-30MKI gépekből felállított egy 40 gépes köteléket, amelyek elsődleges feladata a nukleáris fegyverek bevetése. Dolgoznak egy új cirkálórakétán is, amelyet ezek a gépek hordoznának.
    Ne legyünk naivak, ha India egy szép napon helyzetbe kerül, akkor be fogja nyújtani a számlát. Akár a Nyugattal történő együttműködés, akár a Nyugat ellenében történő fellépés lesz is a vége, a számla igen vaskos lesz – nem feltétlenül háborúra gondolok, hanem sokkal inkább arra, hogy az 1,1 milliárdos atomhatalom India nem feltétlenül fogja magával egyenrangúnak gondolni például az ENSZ BT brit vagy francia tagjait, ami azért, lássuk be, nem lenne teljesen alaptalan Delhi részéről. Márpedig India is erősödik és fejlődik, így rövidesen számolni kell majd velük is.

    Chimera:

    Egyenlőre nem látom világosan a jelenlegi amerikai stratégiát, tartok tőle, hogy több esetben sokkal inkább ad hoc lépések (illetve nem lépések) jellemzik az Obama-kormányt, miután az amúgy is egyre növekvő belső problémák csak tetézik a rivális hatalmak jelentette növekvő külső nyomást.

    M

  30. Montezuma, ha a nyugati gondolkodást (amelyet a nyugat akar rá elöltetni keletre) tényleg átveszi India, és Kína, akkor a gazdasági hatalmát érvényesíti a kisebb létszámú, gazdaságilag függővé vált nemzetekkel szemben… Nnnna, két milliárdos nagyhatalomnak holmi Franciaország annyit fog jelenteni, mint a franciáknak jelenleg mondjuk Magyarország. Van, van, foglalkozni kell vele, de nélküle is egész jól elvagyunk….

    Aztán ott van az is, hogy van törleszteni valója mindkét nemzetnek nyugat felé (még akkor is, ha fejlődést is vitt a gyarmatosítók hada), mert még mindig oktatni akarják őket, és nem kezelik igazán tényezőként erejüket.

    De őszintén, nem érdekes, hogy egy még nem is hadrafogható repülőkezdemény ilyen sokféle reagálást vált ki a politikában?:) Micsoda háttérmunka mehet most titkosszolgálati központokban:) Valaha filmre is viszik majd bizonyára:)

  31. „…megfeledkeztél az izraeli Raptor-igényről. Előbb lesz nekik F-22-esük, mint Indiának F-35. Majd hivatkoznak az iráni légierő és Kína kiváló kapcsolataira, a fejlesztés alatt álló J-20 kiemelkedő képességeire…”
    Nem akarok vitatkozni, de ezt erősen kétlem! Gondold végig, hányan kérték már a Raptort, „butítva” is, ha csak úgy kapták volna – Japán, Ausztrália, Izrael is – s még úgy sem kaptak. A gyártó/forma keretek már raktárba kerülés fázisában vannak/lesznek nem is olyan sokára. Ha Izrael mégis Raptort fog kapni – amit kétlek – akkor az már esetleg a gyártás „2.seasonsjában” valósulhat meg. Teszem hozzá jelen állás szerint. De mint tudjuk a politika bármikor közbeszólhat! Azért még elég korai lenne a J-20 „kiemelkedő képességeire” hívatkozni…

  32. Azért az IDF bőven elég erős az egyiptomi seregnek is egy mindent bele összecsapásban. Annyia barom egyetlen új vezetés sem lehet, hogy nekikmegy, mert azzal Egypitom gazdasága lényegében ki lesz nyírva. Turista a közelébe nem megy évekig a helynek. Sokat lendítene a mostani remek helyzeten…

    Hovatovább milyen vezetés az, ami nem látta előre, hogy mi lehet és milyen az, ami egy múzeumot sem képes megvédeni? Ha mellőzük a morális felhangot, akkor „csak” tűzparancs kell…

  33. Egyet kell értenem Molnival, kizártnak tartom azt, hogy Egyiptom – bárki is kerül végül hatalomra – face to face nekimegy Izraelnek.

    Ha a Muzulmán Testvériség bekerül a hatalomba, akkor az első dolga a saját hatalmának megszilárdítása lesz – nem akarok magyar példákat felsorolni, szerintem mindenki tudja, kikre gondolok.
    Az egy más kérdés, hogy a saját bázis kiépítése együtt jár a környező arab államokban a hasonló szervezetek és mozgalmak támogatásával és helyzetbe hozásával.

    Ennek viszont lehetnek olyan következményei, amelyek a piros vonalat jelenthetik Izrael vezetésének – így én inkább annak látom a veszélyét, hogy Izrael kezdeményez akciót – akár a megszállt területeken „megelőző” jelleggel.

    M

  34. Ez az egész nekem vhogy zavaros. Egyrészt az F35 fejlesztése gyakorlatilag lezárult. Még csak nem is LRIP Inél hanem IVnél tartanak, a gyártást/szallagot optimalizálják amiből vmennyi visszavan az meg SW. A másik meg a 100%os tech transzfer rész. Még az általuk is fejlesztett/pénzelt PakFa esetén se fognak 100% tech transzfert kapni az tuti.