|

Átadták az első sorozatgyártott Puma harcjárműveket

December 6-án a Krauss-Maffei Wegmann (KMW) és a Rheinmetall átadta a kettejük koprodukciójában megszülető Puma gyalogsági harcjármű első kettő, már sorozatban gyártott példányát tesztelésre a német államnak. A 2009 júliusi szerződés értelmében mintegy 3,1 milliárd euróért cserébe további 403, azaz összesen 405 Puma-t szállít le a két cég. A Marder IFV-t 2010-2020 között leváltó Puma-val egy roppant potens és rugalmasan alakítható, kategóriájában jelenleg nagyjából rivális nélküli harcjárművet kap kézhez a Bundeswehr – na meg a folyamatban lévő tendereken történő siker függvényében Mexikó, Kanada és az USA.

KMW Puma

Puma IFV | Forrás: Krauss-Maffei Wegmann ,

A 90-es évek közepén beindított Neue Gepanzerte Plattformen, azaz az új generációs páncélos platform megalkotásához szükséges tanulmányok és vizsgálatok 2001-es végleges lezárulta előtt, már 1998-ban megkezdődött az eredmények beépítése az ún. „neuer Schützenpanzer”-be (úJ IFV), amit ma úgy ismerhetünk, hogy Puma. 2002-ben a német haderő 5 db, 2004-ig leszállítandó, sorozatgyártás előtti prototípusra formált igényt, majd 2007-ben egyöntetű parlamenti egyetértéssel megszavazásra került 3 milliárd euró 405 Puma beszerzésére. Az erről szóló szerződés, ahogy fentebb mér említve lett 2009 júliusában lett véglegesítve.

A Puma kategóriájában kiemelkedő védelmet biztosít a bennlévőknek, amihez egyaránt hozzájárul a kompakt kialakítású, „egylégteres” küzdőtér, a jármú komoly aknavédelme (10 kg) – aminek igen fontos része, hogy a küzdőtérben minimális azon elemeknek a mennyisége, amik közvetlen kapcsolatban vannak annak padlólemezével – és a modulárisan bővíthető páncélzat. Utóbbi kapcsán elmondható, hogy eredetileg 3 védettségi osztályt – A, B és C – terveztek, azonban csak az A és a C fokozat valósult meg.

Az A osztályú védettségi szint a Puma alap kiépítettségét jelenti és a gyakorlatban azt jelenti, hogy oldalról maximálisan a 14,5 mm-es nehéz géppuska lövedékek és robbanótöltetek ellen védett, míg szemből bírja a 30 mm-es APFSDS lövedékeket. Ezen védettségi szinten a Puma harci súly 31,5 tonna, tehát például az A400M-el történő légi szállítása biztosított.

Ha ennél valami komolyabb védelemre van szükség, akkor jöhet szóba a C osztály. Ekkor a jármű oldalira, annak majdnem teljes hosszában kiegészítő páncélzat kerül, mely egyben oldalszoknyaként is szolgál. Kiegészítő páncélzatot kap a lövegtorony és a tetőlemez is. A jármű súlyát cirka 43 tonnára növelő extra páncélzat lévén az oldalak védettsége a frontális védettséghez válik mérhetővé, míg felülről védetté válik a tüzérségi lövedékek repeszei ellen. Ezen kiépítettségben az A400M már nem bírna el a Puma-val, ezért a felállás a következő lesz: 3 A400M visz 1-1 alap páncélzatú Puma-t, míg egy negyedik viszi a 3 kittnyi extra páncélzatot és a rögzítésükhöz szükséges felszerelést.

Puma IFV

A Pumát a C védettségi szint mellett sokan vélik napjaink legvédettebb gyalogsági harcjárművének | Forrás ,

A mintegy 1 070 lóerős MTU V10 892 diesel erőforrásával a Puma tömeg/teljesítmény aránya igen kellemesnek mondható, hiszen még a 43 tonnás, azaz nagyjából a T-72-esével megegyező tömegű változat esetében is meghaladja a Leopard 2-esekét, melyek oldalán lesz hivatott tevékenykedni elsősorban. (25,4 kW/t vs. 17,7 kW/t. A Leo 2-esek cirka +20 tonnájára szűk 500 LE jut pluszban.)

Offenzív képességek terén elmondható, hogy a Puma képes az ún. hunter/killer taktika alkalmazására. Fő fegyverzete a Rheinmetall szállította 30 mm-es MK30-2/ABM gépágyú, mely a jármű bal oldalára csúsztatott távirányítású toronyban kapott helyet – konkrétan annak jobb oldalán, aminek végett a gépágyú csöve a jármű középvonalában fekszik. Jelenleg két típusú lövedék áll rendelkezésre a Puma számára: egy klasszikus APFSDS-T és egy időzített gyújtású lövedék, mely kinetikus energiával operáló szubmuniciókkal teríti be a célpontot.

Másodlagos fegyverzetként az HK MG4 géppuskája szolgál. Az ezen célra elterjedt 7.62 mm helyett az 5.56 mm-es géppuska talán meglepő lehet, ám ennek indoklása az, hogy ahova nem elég az 5.56 oda a szállított lövedék mennyiség nagysága miatt be lehet vetni a gépágyút. Alternatívaként azért elérhető a 7.62-es MG3 is.

Harckocsik ellen persze nem lesz elég a gépágyú sem, azok ellen a német Puma-k a jövőben a torony oldalára szerelt EuroSpike Spike LR ATGM-ekkel (2 db) vehetik fel a harcot.

78 hozzászólás “Átadták az első sorozatgyártott Puma harcjárműveket”

  1. hát ha nem létezne atom, megint még mindig meg tudnák fingatni a fél világot.

    Na na ne essünk túlzásokba nézzük meg csak a jövőbeli gépparkját 140 eurofighter 300 db leo 2a6 vagy a7 .
    Nincs repülőgép iparuk csak helikopter amire nem sokra mennek .
    A másik semmilyen hírt nem tudni arról hogy lesz nekik 5 generációs vadászgépük.
    Bár ugyan ez a kérdés vonatkozik a franciákra is.
    Mert azért elég sok ország fog rendszeresíteni 5 gen .gépeket.
    Lehet idegesítő vagyok valakinek hogy ezt mindig felhozom de elvárás lenne a két nagy eu hatalomtól .
    Igen megtudnák fingatni de a hoz olyan fejlett repülőipar kéne mint a franciáknak pl a neuron programot is ők vezetik gondolom a többi partner országok csak pénzel támogassák vagy nem jól tudom?

  2. annak politikai okai vannak, hogy ilyen későn állt talpra a német rep. ipar és így is kooperációban fejlesztenek csak összeurópai típust (Eurofighter), a keletieknek a szovjetek anno nem engedtek összehozni egy komolyabb utasszállítót, mert a szovjet irodáknak betett volna, a Jumo-t akarták továbbfejleszteni és tovább is fejlesztették, de mikor látták, hogy ez menni fog akkor elkaszálták a programot. Az NSZK pedig bérbe tervezte az USAF-nak a gépeket vagy elég csak az Ambrams-re gondolni, az egész viking koncepció

  3. az hogy múltkor nem sikerült nekik az csak a dilettáns stratégiai döntéseiknek volt köszönhető és hogy igen sokan imádkoztak, ezt alátámasztandó Churchill is azt állította a háború után, hogy nem tudja elhinni, hogy hogy baltázhatta el tudjukki ekkora lépéselőnyből.

  4. @nani1980: nagyjából úgy képzeld el, mint egy sörétes puskát. Nem a csőből útnak induló lövedék csapódik be, hanem az abból, a lövedék saját időzítője által még repülés közben kiszabadított altöltetek / szubmuníciók terítik be a célpontot.

    http://operatorchan.org/k/arch/src/k81337_bullets-%20Oerlikon-Contraves%2035mm%20AHEAD%20round-%20pref.jpg

    A Puma esetében konkrétan asszem ez a szóban forgó lövedék:
    http://www.rheinmetall-defence.com/index.php?fid=1528&lang=3&pdb=1

  5. Roni:

    Miért ne lenne repülőgép iparuk ? Az Eurofighter, illetve Tornado létrehozásában ők is tevékenyen közreműködtek.

    5. generációs vadászgépet meg mikor, hova ? Örülnek a Fritzek, ha pénzelni tudják a lecsórósodott Uniós államokat (PIGS – Portugália, Olaszo., Görögo., Spanyolo., meg most már Írország is), nemhogy még a valagnyi hadiipari fejlesztés mellett a relatíve új EF mellé 5. gen gépet fejlesszenek.

    Majd szépen mindennek eljön az ideje.

    Y

  6. Akkor talan definialni kellene azt hogy „lenyomtak a vilag felet” mit is jelent.

    Europa nagy rezet lenyomtak. Bizony. Tulero vagy sem lnyomtak oket, es eleg szepen tartottak magukat egy ketfrontos haboruban.

  7. Fade:

    Igen, meg tudták. No offense, de ha te az emberi történelem legnagyobb és legpusztítóbb háborúját 50 millió halottal még a „megfingatás” szintjére sem emeled, akkor nálad vannak a problémák.

    Megfingatták ? Igen. Legyőzték? Nem.

    Y

  8. OFF téma, és szerintem értelmetlen is. Csak szemet szúrt az a félmondat, hogy a második világégés még egy „megfingatás” szintjét sem érte el, a történelem az pedig történelem.

    Miért szeretnék a Fritzek megfingatni a fél világot ? A németek az 1., vagy 2. legnagyobb exportőrök a világon, ezért nem érdekük, hogy mindenféle komolynak tűnő „szétszedjük a terroristákat leigázzuk a világot” kijelentéssel elrontsák a gazdasági kapcsolataikat.

    Ez középkori felfogás, hogy na majd egyik ország leigázza a másikat, ma már más a módi, főleg itt Európa közepén.

    Y

  9. Nekem a nemet „konnyu” fegyverzetbol leginkabb a menyet tetszik. Profi kis jarganyok azok. Ez a puma sem tunik rosznak.. de nem valami „kenyelmes”. A videon is latszik szegeny katona hogy nyomorog benne.

  10. ON

    Egyébként nekem eléggé bejön ez az IFV. A legfőbb újítások közül a távirányított-személyzet nélküli torony, a moduláris kialakítás, a hidropneumatikus felfüggesztés meg a 30 milis magozó tetszik. A végleges verzióban – ahogy a cikkben is szerepel – egy kis dobozban kap még 2 rakétát a torony mellé, szóval a tűzerővel nem lesz gond, viszont én az MG4et lecserélném egy MG3ra, az szerintem sokkal jobban passzol ehhez a kategóriához.

    A Puma v. CV90 vitánál megemlíteném, hogy a kritikusok főleg a CV90 40 milis csúzliját méltatták a Puma 30 milisével szemben. Pontosan nem értek ezekhez a dolgokhoz, de szerintem a 30 milis ebben a konfigban használhatóbbnak tűnik, miért is?

    1. Több a lőszerjavadalmazás: A 30 milisből 400 (200/200) db, míg a 40 milisből 24 db skuló fér el.

    2. Fórumokon vitatkoznak azon, hogy igazából a nagyobb kaliber nem jelent kimagaslóan nagyobb rombolóerőt (ezt én sem tudom), tehát ezen a területen sincs igazán hátrányban a 30 milis skuló.

    3. Az IFV célja a gyalogság támogatása, nem feltétlenül kell egy MBT szerepkörét betöltenie, így erre a célra szerintem megfelelőbb kompromisszum a kisebb kaliber de nagyobb javadalmazás elképzelése.

    Y

  11. örülnek a fritzek ha pénzelni tudják a lecsórósodott Unios államokat.

    Na ez a baj sok haszna van az EU-nak .
    Nem baj majd megyek én is a több ezer bevándorló után Németországba élősködni.
    Mert ugye Németország sem fogja sokáig bírni.
    És majd mikor a német gazdaság is kifingott majd röhögünk egy jó nagyot.
    Elnézést az ide nem illő szavakért de ezen el is röhögtem magam.

  12. OFF

    molni

    Kértél egy szám címet és egy előadót(F-16 vs. MIG-29 videó zenéjét)tessék: Trapt-Still Farme

    ON

    30mm kontra 40mm

    Nem lehet a kettőt összehasonlítani mert más kategória.Én inkább afelől közelíteném meg a fegyverzet kérdését,hogy milyen szerepkörben akarod használni a járművet.

    1.
    Ha lövészpáncélosnak akkor a 30mm a „tökéletes” megoldás fő fegyvernek(a kisebb gépágyúknak a rombolóerejük/hatótávolságuk,a nagyobbaknak pedig a lőszerkészletük korlátozottabb + a nagyobb fegyvernek aránytalanul nagyobb a tömege is).

    2.
    Ha gyalogsági harcjárműként akkor egyértelműen a 40mm a jobb választás(az orosz BMP-3M-nek 100mm-es ágyú a főfegyvere plussz 1 db 30mm gépágyú és 1db 7,62mm géppuska).

    Itt érkeztünk el oda,hogy a Puma vajon melyik kategória mert a tömege és védettsége gyalogsági harcjárművé a fegyverzete viszont lövészpáncélossá avanzsálja,arról nem is beszélve,hogy nem gumikerekes mint a lövészpáncélosok többsége.

  13. A „submunition” magyar fordítása a „résztöltet”.

    Az a gond, hogy nem tudni, pontosan mekkora sebességgel halad a 30 illetve a 40 mm -es változat lövedéke, ezért nem lehet egyértelműen megállapítani a páncéltörő képességet. Amennyiben kb azonos sebességgel haladnak, a 40 mm -es átütőereje sokkal nagyobb, mint a 30 -as -é.

  14. Ezeket az adatokat találtam a skulók kezdősebességére, nem tudom mennyire hitelesek az infók.

    30 mm x 173 APFSDS-T / PMC 287: 1,385 m/s

    http://www.rheinmetall-defence.com/index.php?fid=1096&lang=2&pdb=1
    http://208.84.116.223/forums/index.php?showtopic=18466

    40 × 364R: 1,030 m/s, 1,480 m/s

    http://en.wikipedia.org/wiki/Bofors_40_mm_gun
    http://www.janes.com/articles/Janes-Ammunition-Handbook/40-mm-L-70-APFSDS-T-cartridge-International.html

    Y

  15. A lényeg,az hogy a 2.vh-nak az lett az eredménye,ami lett.Ezen ha meggebedünk se tudunk változtatni,mert ez van.
    A másik,a németek jelenleg nem tudnának,de nem is akarnak bulizni egyet,talán ha Európában elindulna a csihi-puhi(valamikor tuti lesz,olyan nincs hogy a béke örökké tart)akkor a németek is beszállnának a nosztalgia kedvéért,de már koránt sem menne az,amit még a Blitzkrieg idején ment,habár attól függ,hogy ki-kinek az oldalára áll,illetve azért egy háborúban a haditermelés megy mint a fene,mindent a háború szolgálatába állítanak,szóval annak vannak jó esélyei,akinek jó az ipara.A dajcsoknak jó.Ezt példázza a Puma is.

  16. Rommel28

    Jó a cikk csak nem értem miért hasonlítják a BMP-3-t a másik két géphez,
    ha bevallottan(le is írta,hogy nem egy kategória a három gép) nem az a kategória.Az Oroszok valószínűleg soha sem fognak a Pumához hasonló kategóriájú eszközöket gyártani mert túl nehezek az ő elgondolásaikhoz.
    Ja még egy dolog a BMP-3 20 éves.

  17. Ha jól emlékszem a Németek a 2. vh előtt is nem sokkal kapták össze azt a hadsereget, amivel végül szépen megfingatták fél európát. Szóval, az hogy most még nincs nekik semmijük, nem jelenti, hogy nem tudnak meglepetéseket okozni. Azért egy 3. vh. nem egyik napról a másikra törne ki gondolom.

    Érdekelne egy összehasonlítás a fentebb említett gép és az EFV között. Egyébként jenki oldalon hogy áll az IFV dolog? Úgy tudom nem vállt be a Stryker, szóval csinálnak egy méltó utódot a Bradley-nek (vagy nem is annak szánták a Strykert?) vagy vesznek Pumákat?

  18. Sziasztok,
    És mi az a hunter/killer taktika? Valamikor olvastam, hogy Az Orosz-Csecsen háború elején az oroszok „túl magabiztosan” akartak bevonulni városokba, ahol aztán különböző cselekkel súlyos veszteségeket okoztak nekik. Ha jól emlékszem ezzel van összefüggésben ez a taktika, de mit jelent, és a Puma miért alkalmas erre a taktikára?

  19. Valószínűleg azt jelenti,hogy a Puma lesben áll és az arra járó célpontokat megtámadja majd gyorsan kereket old vagy egy gyors rajtaütéssel csapást mér az ellenségre majd amilyen gyorsan jött el is megy.Mindkét esetben nagyon fontos,hogy nem keveredhet hosszú csatározásba az ellenséggel.Azaz Tálibosat is tud játszani annyi különbséggel,hogy nem 60kg hanem 35 tonna.

  20. A hunter/killer taktika mögött legjobb tudomásom szerint a célmegjelölés/megsemmisítés tevékenységének kettéválasztása húzódik meg. Mint pl. a mesterlövész párosoknál, vagy épp pont a páncélosokra vadászó kis gyalog csapatok, de említhetőek az erre felkészített harckocsik is: míg a lövegkezelő intézkedik a korábban kiszemelt célpont semlegesítéséről, addig a parancsnok párhuzamosan már a következő célpont kiválasztásával tud foglalkozni. Ehhez kell megfelelő kiépítettségű szenzorcsomag és a bejövő adatok megfelelő elosztása a személyzet között. Puma esetében is ezt fedi gondolom én.

    + olvastam olyat hogyaz ilyen „kis” páncélosoknál ezen utóbbi példa úgy módosul, hogy – jelen esetben – a Leo 2-esekkel karöltve portyázó Puma-k (azaz a hunterek) a lesben álló Leopardok (azaz a killerek) karmai közé űzik a „vadat”, azok meg meglékelik :)

    Mondjuk Ali kaliber ellen ugye vastagon elég a Puma magában is, MBT-t meg lehet nem kéne annyira molesztálnia… szóval fixme ha dezinformáció jellegűek ezen fenti sorok :) Mondjuk más IFV-ek ellen jó taktika lehet ellenben, hiszen azokat egy 120-as röhögve meglékeli egy 20-30-as nem biztos..

  21. Igen, meg tudták. No offense, de ha te az emberi történelem legnagyobb és legpusztítóbb háborúját 50 millió halottal még a “megfingatás” szintjére sem emeled, akkor nálad vannak a problémák.

    Az 50 millió halott túlnyomoró része népirtásban halt meg vagy szimplán éhenhalt vagy az alultáplátság egyéb szövődményeibe halt bele.

    Az, hogy Németország legyőzése 5 évig tarttot az a szövetséges oldal veszeségminimalizáló taktikájának is köszönhető. Ha beállaltak volna I.Vh szintű vagy Vörös Hadsereg veszteségeit, akkor Németország nem húzta volna túl sokáig…

  22. az 50 millió halott nagy része civil halott,illetve az oroszok nem spóroltak a katonákkal,ha az Anyácskát kellett védelmezni,másrészt a németek is rengeteg bakát veszítettek a keleti pokolban.Nyugaton viszony „alacsonyabb” volt a katonai veszteség,de ott orba-szájba bombázták egymást,szóval ott a civilek szintén megsínylették+mindenki ott irtotta a másikat ahol érte,és tádám!kész az 50 millió.Az azóta dúló háborúkban,és a 3.világban történő csetepatékban,szerintem szintén elhullott már ennyi ember.

  23. Olvastam valahol hogy az oroszok a sok millió veszteségbe beleszámolták a hadifoglyokat ,mert hiszen aki megadja magát az oroszország számára halott.A háború elején sok millió orosz adta meg magát.A háború után sok hadifogoly vagy kényszermunkás tért haza,az már más kérdés hogy rögtön mehettek az átnevelő táborokba ami szintén felért egy halálos ítélettel….

  24. Az olvastamvalaholokkal az a probléma Chimera, hogy mind ugyanarra a forrásmunkára hivatkoznak, az pedig az: Urban Legendek Gyüjteményes Kötete. A hadifoglyok egy elenyésző kisebbsége került csak Gulágra, a döntő többségüket visszasorozták a Vörös Hadseregbe és egyből le is szerelték, vagy egy-két évet lehúzott egy építőzászlóaljban az ujjáépítésben és utána mehetett haza, bár ez utóbbinak se büntető jellege volt, egyszerűen olcsó megoldás volt a munkaerő biztosítására a katonák bevetése a munkafronton. Szovjet állampolgárként nagyobb esélyed volt a felszabadított területekről civilként a Gulágra kerülni kollaboráció miatt, mint kiszabadított katonaként.

  25. Nem ismered annak a történetét, amikor szovjet hadifoglyok He-111-et elkötve lógtag meg egy bombázás közben?

    A fickót eltélték és igen súlyos büntetést kapott, hogy pilótaként (!) hogyan mert fogságba esni.. Sztálin halála után a szökésért A SZU Hőse kitüntetést kapta meg.

    No comment…

    (Különösen vicces az UL-ek említése tőled.)

  26. A fickót Девятаев Михаил Петрович-nak hívták és 1945-ben leszerelt súlyos büntetés helyett, ami retorzió érte, hogy a háború utolsó hónapjait egy büntetőszázadban töltötte a front helyett, mivel a különös körülmények közt véghezvitt szökése miatt nem bíztak benne. Továbbra sem ajánlott az Urban Legendek Gyüjteményes Kötetét forgatni.

  27. Laci
    A nagyon fikázott Cári hadsereg megállította Napolent.
    Ha Cári hadsereg állt volna szembe a németekkel akkor a németeknek nehezebb dolguk lett volna.
    Kozákok olyanok voltak mint a németeknél a poroszok.

    Egyet ideje lenne már megérteni régen a felső 1/5 1/4 értette a dolgát.
    Mivel tisztnek vezetőknek nevelték őket.
    Pénzük miatt komolyabb elvek is megengedhették maguknak.

  28. monyok
    nem szidtam a cári hadsereget.Pusztán arra céloztam,hogy a kezdeti nagy emberveszteségek (fogságba esés,és a későbbi nagy húsdarálás) miatt a cári oroszország inkább kapitulált volna,mintsem újabb és újabb milliókat küldött volna fegyverbe és a halálba,ahogy azt Sztálinék tették.Habár mindegy,hisz sokan vannak,és így nyerték meg a háborút.

  29. Ja és még valami,Napóleont a tél és az éhség állította meg.Az oroszok csak a már visszavonuló megtört hadsereget tudták megverni.Nem kizárt,hogy az oroszok amúgy is megtudták volna verni Napóleont amikor az betette a lábát oroszhonba,de a „felperzselt föld” biztosabb volt.

  30. A 20-25-30-40mm egy eldönthetetlen dolog, de

    SZERINTEM:
    Egy 21.szi IFV fő feladata is a gyalogság támogatása. Ott pedig a több jobb és még a 20mmes gépágyú is irtózatosan erős. Ahova gyenge lehet a 20-25mm az amikor MBTvel fut össze az IFV és nem 300mre vannak egymástól. Ebben az esetben még mindig ott van rajta a 2-4db Spike, 4-7db TOW…. és gondolom egy ER Spike is felrakható ami a legszebb időben, ideális esetben lévő max „20kmre” is elmegy. Rövid távon (100-300mm) meg a 20-25mmes gépágyú is meglepően hatékony tud lenni mint az kiderült az ÖHban amikor a T72k találkoztak a 25mmes Bushmasterrel.

    Megent szvsz: Én a jövőben azt várom, hogy a tankok szerepe/száma stagnál/csökken viszont nő a rendszerben tartott IFVk száma.

  31. Na igen de mint amatőr megjegyzem volt a magyar hadseregnek a 2vh-ban páncélvadásza 40mm-el. és nagyon hamar kevés lett. ki tudja mit hoz a közeljövő. A másik hogy a cv90 a tesztcélok elég közel voltak. 500 m

  32. Figyelembe kell venni, hogy kezdenek elterjedni az aktív védelmi rendszerek, így a pct. rakétával felszerelt IFV kevés lehet egy MBT, vagy akár egy másik IFV ellen is. Gépágyúlőszer ellen tudtommal még nincs ilyen, tehát minél nagyobb annál jobb.

  33. commandante:
    „Na igen de mint amatőr megjegyzem volt a magyar hadseregnek a 2vh-ban páncélvadásza 40mm-el. és nagyon hamar kevés lett.”
    Nem tudom mennyire figyeltél a hszemre de mindha nem lett volna benne, hogy a PUMA páncélvadász… mint ahogy senki normális ember nem gondolja azt, hogy a Puma, vagy akár a CV90 páncélvadász lenne. Más kérdés van rajta Spike/TOW…., benne 1-2? db (6-8fő?) fire team így még MBTk ellen is teljesíthet.

    Ezen felül kiváncsian várom mi ellen kevés a 30mm. Ajánlom nézd meg mit csinál egy barett, vagy a 14.5mmes AM fegyverek. És hát egy 14.5mmes AM gun játékszer egy 30mmeshez képest.

    dudi:
    „A T-72 egy teljesen elavult harckocsi 90-ben is az volt és azóta még elavultabbá vált éppen ezért 21.századi példának hozni értelmetlen.”

    A Puma még mindig nem páncélvadász, „.ás kérdés van rajta Spike/TOW…., benne 1-2? db (6-8fő?) fire team még MBTk ellen is teljesíthet.” És itt ne a PUMAt nézd hanem a modern IFVket. CV90, KV21, Puma…
    Attól pedig, hogy a T72 nem modern még irgalmatlan számban áll hadrendben. És milyen modernebbet akarsz? A T90 tudtommal nem más mint egy T-72BU…

    Rommel: Ez egy végtelen kör, kijött az ERA, jött a tandem, jönnek az aktív rendszerek, 2 részben megy a Spike, lézer detektálók terjednek, nem a tankra irányul, esetleg IR rávezetést kap….

  34. Fade

    A T-90 páncélzata sokkal erősebb mint a T-72-nek(más összetétel és vastagság).

    „a 20-25mmes gépágyú is meglepően hatékony tud lenni mint az kiderült az ÖHban amikor a T72k találkoztak a 25mmes Bushmasterrel.”

    Te ezt írtad én erre reagáltam egy szóval nem mondtam,hogy páncélvadász.

  35. „A T-90 páncélzata sokkal erősebb mint a T-72-nek(más összetétel és vastagság).”

    csak már chszére reagáltam, oszt így jött le. :(
    ugyanakkor az mk302 jóval erősebb mint az 197xes bushmaster és nem csak azért mert nagyobb kaliber.
    Innen megent X.

    Pumaban még nem ültem, de puma se a helyről, kényelemről fog szólni… ellenben lehet kölcsön tudok kérni egy Oroszok által licenszelni akart Ivecot, ha igen azt kipróbálom. Remélem emberbarátibb lesz mint a humwe..

  36. A 30mm totál elég arra a feladatra amire kell nekik.
    Tegyük fel afganisztánba viszik oda a hegyi hadzsik ellen megfelel a fegyverzete. Ha európán belül gondolkodnak akkor főleg a városi környezetben vívott harcok dominálnának amiben sokkal bnagyobb az előnye egy Pumához hasonló járműnek mint mondjuk egy Leo 2 nek.

  37. Szerintem amúgy nagyon jó ebben a konfigban a Puma (bár az MG4-et lecserélném egy MG3ra, vagy valami 7.62esre).

    1. Kifejezetten erős, moduláris és variálható páncélzata van, amely kimagasló használhatóságot biztosít számára a missziós küldetéseknél (békefenntartás, tálib hajkurászás, városi harc stb.). Inkább ülök szűkösen, kevesebben egy ilyenben, mint egy gyengébben páncélozott, de nagyobb valamiben.

    2. A 30 milis skuló szerintem is jó választás. Tagadhatatlan, hogy jóval nagyobb a romboló ereje a 40 milisnek, de abból csak 24 skuló fér be, és az elég kevés szerintem. A 30 milissel pedig a programozható airburst mellett lehet űrméret alatti nyíllövedéket is lőni, abból pedig egy sorozat szerintem bármilyen modern IFV-t harcképtelenné tesz (leszedi az optikákat pl.). Megemlítendő még a 2 EuroSpike rakéta is, amennyiben nem lenne elég a tűzerő :)

    3. Megjegyzendő emellett, hogy kiemelt szempont volt a Leo2vel való együttműködés, így ahova a 30 mili nem elég, oda megy a 120as ágyú :P

    Y

  38. Sziasztok. Én eltudnám képzelni, hogy az összevont Bercsényi/88 -ban, lengyel felszeretségü patria (rosomak) -kal lennének felszerelve, és esetleg egy újabb zászlóaljban tűztámogatásnak patria alvázon 120mm aknavetős páncélosokkal megtámogatva.