|

Eladó az HMS Invincible

Az HMS Ark Royal utolsó útjával foglalkozó múlt heti hírünk kapcsán egyik olvasónk részéről megfogalmazódott a kérdés, hogy a hajóosztály névadójával ugyan mi a helyzet. Nos, az akkor adott válaszom egy picit bizonytalan volt, hiszen a felújítását követően 2005-ben tartalékállományba helyezett hordozó kapcsán azt írtam, hogy vélhetően az Ark Royal-al együtt megy a levesbe, ám konkrét döntés tudomásom szerint nincsen.

A regiszterből 2010 szeptemberében végleg kihúzott HMS Invincible körüli fejlemények azonban immáron azt mutatják, hogy sorsa leendő vevőjének terveitől függ. Ugyanis az 1980 nyarán hadrendbe állított hadihajó eladósorba került, tender keretében szabad a vásár! A Disposal Services Authority oldalán fellelhető adatlap tanúsága szerint 2011 január 5-én 10:00-ig várják az érdeklődők ajánlattételét.

HMS Invincible @ edisposals.com

November 29 – december 10. között időpontegyeztetéssel meg is tekinthető az értékes portéka. Erre tessék! ,

A leírás szerint a napjait Portsmouth-ban tengető repülőgép-hordozó vontatásra alkalmas állapotban van, ám a leendő vevőnek le kell mondania a gázturbinákról, lévén azok eltávolításra kerültek, hovatovább a generátorok többsége is használhatatlan.

Hazaérkezés a Falkland-szigeteki háborúból

A Falkland-szigeteki háborúból hazatérő HMS Invincible | Forrás ,

Mindenesetre ettől még számos lehetőség adott – például kiváló lehetőség lehetne kínai befektetőknek egy újabb exkluzív casino összehozására, ha már az ugyanilyen céllal az ukránoktól megvett ex-Varjag esetében úgy elfuserálták ezen khm… tervüket menetközben. :)

Ellenben ha a tendergyőztes némi acélra vágyik csak, akkor elvileg mintegy 10 000 tonnához juthat a jelenleg cirka 17 000 tonna vízkiszorítású Invincible szétvágásával.

A népszerű Top Gear autós műsortól nem idegen a haditechnikai eszközök szerepeltetése – gondoljunk csak a Range Rover Sport vs. Challanger 2, vagy a Bugatti Veyron vs. Eurofighter meccseket felvonultató részekre. Vagy a Black Stig Top Gear stílusú menesztésére, melynek az HMS Invincible adott helyet.

17 hozzászólás “Eladó az HMS Invincible”

  1. Mondjuk azt nem értem, hogy miért ócskavasként, és nem potenciális hadihajóként akarják eladni ezt a hajót valamelyik komolyabb méretű fejlődő országnak. Mert meghajtás nélkül nyilván csak az előbbi célra lesz alkalmas. Arról van valami hír, hogy a Harrier gépekkel mi lesz, azokat is kivonják? Persze úgyis csak ideiglenesen maradnának, mert a Queen Elisabeth fedélzetére már F-35 repülőgépek kerülnek…

  2. „Viszont motoszkál bennem a gyanú, hogy a brit hajóépítés már nem a régi. 30 éves hajó a jelek szerint ennyire lerongyolt állapotban van?”

    OFF:
    Sok évvel ezelőtt, az egyik Londoni utamon óriásplakáton hirdették az utolsó angol tervezésű Rovert, a 75 Tourer modelt, mielőtt csődbe ment a cég, majd megvásárolták a kínaiak. Szóval, a plakáton az autó fényképe alatt, a következő reklám szlogen volt: „Original British Steel” Valaki – nyilván egy satisfied customer – odaírta alá nagy betűkkel egy festékszóróval: „Yes, like the Titanic was…” :-))

  3. Ja, nemrégiben néztem, hogy hova kerülnek a kiszuperált hadihajók és a száz méternél nagyobbakat általában szétvágják, de a nagyobb sötétzöld szervezeteknek kisebb flottáik vannak 50-100 méter közti kékvizi járőrhajókból, miközben olyan országok, mint Szlovénia, már az egy szem hasonló méretű IPV fenntartási költségei miatt is balhéznak. Iszonyú biznisz van a zöld fanatizmusban, hihetetlen pénzeket kell lenyúlniuk valahonnan, hogy ilyen jól legyenek eleresztve.

  4. „Már, ha egyáltalán lesz F-35B. Remeg a léc…”

    Nem tudom, miért vagy ilyen szkeptikus? Pedig még a Rafale-ból is megvalósult a hordozós változat, ( Rafale-M ) holott azt csak a francia haditengerészet üzemelteti egyedül, ők is kevés példányban. És az export lehetősége konvergál a zéróhoz, hiszen az alapváltozatú Rafale sem túlságosan kapós. Az F-35 hordozós változata az amerikai megrendeléseken túl, számíthat három további komoly haditengerészet érdeklődésére is, a brit, a spanyol, és az olasz flotta is szívesen üzemeltetné…