|

Halad a Grizzly

Rég hallottunk az európai teherszállító fejlesztésének hogylétéről, ám most újabb információkat csepegtetett a közvélemény számára az Airbus.

Az évek óta húzódó fejlesztési program végre valahára kezd beindulni, ám mostanában keveset hallatott magáról az Airbus katonai teherszállítója, az A400M Grizzly. Mint arról a HTKA is beszámolt, nyáron elvégezték a terhelési teszteket, valamint „szoktatták” a gépet az előkészítetlen terepen való üzemeléshez. Azóta több minden is történt a típussal, konkrétan az MSN01 jelzésű példány sikeresen vizsgázott a (mesterségesen generált) sarkköri körülmények közepette.

A következő lépés a légideszant, ahol ejtőernyős katonákat (először csak bábukat), valamint irányított terhet indítanak majd útnak a nyitott tehertér-ajtón keresztül. Továbbá még ezévben sor kerül a fékezési tesztekre, melyeket különböző minőségű leszállópályán számos (szimulált) időjárási viszony közepette végeznek majd el. Emellett vibrációs tesztekre is sor kerül majd, tesztelik a gép borításának nyitható részeit (pl. futóműgondola ajtajai), valamint a kormányfelületek helyzetét számos permutációban.

Meredek emelkedés Farnborough-ban ,

A gép hátsó részére felszerelt ütközéscsillapító is bizonyítja, hogy a felszállás során engedélyezett állásszög 12° lesz, eddig csupán 10°-ot demonstráltak a berepülési folyamat során.

A géppel természetesen gyűlik a tapasztalat, a nyáron teljesítették az 500. repült órát. Fernando Alonso, az A400M berepüléséért felelős főmérnök és az Airbus Military repülési tesztekért felelős igazgatója elmondta, a pilóták és a műszerek visszajelzései a gép viselkedésével kapcsolatban bizakodásra adnak okot. A repülési tartományt egyre inkább terjesztik ki, már repültek a géppel 0.7 Mach-hal.

Október 25-én közzétett jelentés szerint az A400M három prototípusa 200 felszállás során összesítve 625 repült órát gyűjtött, ez mintegy 100 órával kevesebb az előre tervezettnél. A csúszás egyik oka, hogy szeptemberben két Europrop International TP400-D6 hajtóművet is cserélni kellett. Az egyik erőforrás egy beszívott idegen tárgy tett kárt, míg a másikat olajszennyezés miatt kellett kukázni.

„Az EPI nagyon korrekt, mindig segítenek feltárni a hiba okát és a lehető leghamarabb megoldást találni rá.” – mondta Alonso, de hozzátette így is 2-3 hétig földön álltak a gépek a hajtóművek cseréje miatt.

Még csak montázs az előkészítetlen terepre való érkezés ,

Hamarosan megkezdődnek az A400M légi-utántöltési próbái, melyet az Egyesült Királyságban végeznek majd el a Brit Királyi Légierő által rendelkezésre bocsátott Vickers VC-10 tanker segítségével. A tesztekhez az MSN01 települ majd át a szigetországba a Brize Norton Légibázisra. Egyelőre csak „száraz” csatlakozásokat hajtanak végre, a tényleges itatást az MSN04 jelzésű példány közreműködésével végzik majd el a jövő év folyamán.

Jövőre folytatódnak az előkészítetlen pályára történő leszállások, próbára teszik majd a prototípusokat magashegyi (Bolívia), sarkköri (Svédország és Kanada), valamint sivatagi (Egyesült Arab Emírségek) időjárási körülmények mellett is.

Az Airbus Military reméli, hogy a problémák ellenére jövő év végére sikerül megszerezni a típustanúsítást, ebben nagy szerepe lesz a 4. prototípusnak is, mely remélhetőleg még 2010-ben csatlakozik a flottához. Az MSN04 jelzésű gép már a sevillai végszerelő üzemben van. A Sao Paulo repülőtéren található komplexumban már a 6. példány is kezd testet ölteni. A nagyobb részegységek már megérkeztek, az elkövetkezendő hetekben összeillesztésre kerülnek.

3 hozzászólás “Halad a Grizzly”