|

Zöld lámpa az iraki IQ fighterek előtt

Az Iraki Légierő által még tavaly tavasszal nyilvánosságra hozott, 2020-ig felvázolt fejlesztési tervek szép lassan megvalósulnak, hovatovább idén június óta az sem újdonság, hogy a sok évnyi kilincselés meghozta az eredményét, Washington rábólintott az F-16 eladásra. A Védelmi Biztonsági Együttműködési Ügynökség (Defense Security Cooperation Agency, DSCA) a minap közölte hogy elhárult az akadály az F-16IQ jelölésú változat exportja elől.

A szeptember 24-én közzétett hír tanúsága szerint a 18 új Falcon ugyan új építésű lesz, ám karmaik nem lesznek a kelleténél jobban megélesítve. Ez azt jelenti, hogy az F-16IQ „csak” APG-68(V)9 radarral lesz szerelve, fegyverzet vonalon pedig úgy tűnik az AMRAAM csak álom marad.

Légi célpontok támadására az iraki F-16-osok elviekben AIM-9M-8/9 és AIM-7M F1 rakétákat használhatnak majd, míg szárazföldi célpontok támadására alkalmas Maverick esetén már jobb a helyzet, ott a jelenlegi csúcs, az AGM-65K is szerepel a listán elvileg.

Felderítő, illetve célmegjelölő konténerek vonatkozásában semmi konkrétum nincs, azon felül, hogy válogathatnak, ahogy a P&W F100 és a GE F110 között is.

F-16CJ @ Balad AB, Irak

Az egyik spangdahlemi F-16-os talajfogása az iraki Balad Légibázison betonján | Forrás ,

A 18 gépes csomagra történő végső rábólintás esetén a beszerzés várhatóan mintegy 4,2 milliárd dollárt emel majd ki az iraki kasszából, ami némiképp magasabb ár, mint Omán nemrégiben 3,5 milliárd zöldhasúért megrendelt, szintén 18 Block 50/52+ vasmadarat tartalmazó csomagja. (Nyilván csak a gépmennyiség vethető össze, a „tartozékok” egyelőre nem.)

50 hozzászólás “Zöld lámpa az iraki IQ fighterek előtt”

  1. „A 18 gépes csomagra történő végső rábólintás esetén a beszerzés várhatóan mintegy 4,2 milliárd dollárt emel majd ki az iraki kasszából, ami némiképp magasabb ár, mint Omán nemrégiben 3,5 milliárd zöldhasúért megrendelt, szintén 18 Block 50/52+ vasmadarat tartalmazó csomagja. (Nyilván csak a gépmennyiség vethető össze, a “tartozékok” egyelőre nem.)”

  2. Röhej ez az ár. A lengyelek 2003-ban 48 db F-16-ért Block 52+-ért( 36 C és 12 D) 3,5 milliárd USD-t fizettek. Ebben benne voltak a hajtóművek(ezek jó részét ők gyártották Lengyelo-ban), a rakéták és a bombák. Valamint a csomagban benne foglaltatott a pilóták kiképzése(gondolom csak az első körösöké, a többit már a lengyelek csinálják), valamint a technikai kiegészítők. Ráadásul a lengyelek megkapták az ALQ-211 integrált elektronikai harcrendszert és az ALE-50 vontatott rakétacsalit(ezt nagyon kevés helyre exportálták az amerikaiak).

    Ráadásul ami a csomag egyik legnagyobb meglepetése az a 9 milliárd USD-s ellentételezési csomag. Ebbe nagyon sok minden van, például ezért fogják majd a Sikorsky S-70i-t Lengyelo-ban gyártani.

    Akit érdekel, hogy mi volt még a csomagban annak itt egy link:
    http://www.f-16.net/f-16_users_article15.html

  3. A Gripen-üzletet is meg lehetett volna csinálni nagyon jól. Az már csak a mi politikusaink balfaszsága, hogy így írták meg a szerződést. A svédek még adtak volna többet is, de ha a magyarok nem szólnak, akkor az annyit jelent, hogy elégedettek.

    Persze lehetett volna még két évet várni, hogy előbb a lengyelek hozzanak döntést.
    Mi azért nem választottuk az F-16-t, mert nem volt ellentételezés(2001), de 2 év múlva a lengyelek már kb 250%-s ellentételezést lobbiztak ki. Mondjuk, ha mi is új F-16-t akartunk volna: 14 db-t 1-1,5 milliárd USD-ért fegyverestül, kiképzéssel(ebben az esetben inkább 1,5 milliárd), akkor mi is bejelentkezhettünk volna egy minimum 100% ellentételezésre.

    Fade: Az ománi Üzlet: a”z üzlet emellett tartalmazni fogja a AIDEWS (advanced integrated defence electronic warfare suites) rendszert”.
    Egy ilyen cucc rendesen megdobja az árat, valamint biztos bevásároltak fegyverekből, ahogy az az öböl-menti országokban szokás: 100-as nagyságrendű AMRAAM, AIM-9X mellé JHMCS, Különböző bombák és irányítókészletek, szintén 100-as nagyságrendben.
    De majd idővel kiderül mi volt a szerződésben.

  4. pont ezért írtam, hogy „mi”. Illetve akik akkor kormányoztak… csehek simán kiverekedtek 200%os ellentételezést sokkal szigorubb feltételekkel. Mondjuk amiknál ez a 250% furcsa… nem elírás?

    amúgy Iraqnál is benne van kb minden ebben az összegben, csillió pótalkatrésztől elkezdve, tech supporton át kb minden. Fegvyerzetre ilyeneket olvasni: pl 200 aim9, 400 paweway, viszont ami érthetetlen, hogy 150sparrow is van a listán, na mi van? Beindítják 20+év után a sparrow gyártást? Vagy lopnak múzeumból és felújítják? Ennek semmi értelme ha nem akarnak komoly BVRt adni most kell majd kukába dobni nemkevés 120At. (és azis 20éves kb ergo felújítás) De akkor meg minek adnak ehez AESA radart?

  5. Ja csak az a 200 AIM-9M nem egyenlő az AIM-9X-szel, tehát nincs JHMCS se. Sparrow-t még mindig gyártanak, csak tengerészeti változatot. Gondolom nem lehetetlen átalakítani, nagy valószínűséggel csak szoftvermódosítás lesz. Meg egyáltalán nem biztos, hogy Block 52+-t kapnak, sőt valszeg ez egy butított block 50 lesz. Vagy kb MLU-s szintre felhozott Block 25 újonnan gyártva.
    Az APG-68(V)9 nem AESA, hanem mechanikus, ilyen van a lengyeleknek is.

    Figyelj, ellentételezés: 9,0/3,5=2,57—>257%

  6. Az AIM-7 Sparrow higgyétek el, hogy BVR harcban is megfelelő fegyver Irak számára, mivel Iránnak sincs jobb minőségű BVR rakétája. A Tomcattek Phonix-ei ha ugyan üzemképesek, akkor sem vadászgép ellen készültek, a 29-esik pedig R-27 rakétákkal sem egyenrangúak a távoli légiharcban. Ha meg fordulat következne be mikor kivonulnak az amik, ugyan a nyugati világ nem szeretne potensebb Iraki Légierőt..

    A pofátlanság az ár! Amerikai cégek így is kirabolják az országot viszik az olajat, és az ellentételezés sok helyre megy, csak nem oda ahova kéne. Olvassátok el Keegan Iraki háború című könyvét és érdekes dolgokat fogtok tanulni. Pld. Szaddam mennyire felvilágosodott országot csinált belőle „még az iráni, és kuwaiti háború előtt, valamint, hogy a nyugat vastagon benne volt, hogy az történt ami történt. Hozzá kell tenni, hogy uralma alatt nem amerikai, hanem inkább francia és orosz cégek részesültek az olajüzletből (jóval kisebb részesedéssel, mint amit most az amcsi olajlobby kilapátol az országból)..
    kele

  7. Á és az Ruszkikat tartotta mindenki szemetes ládának akik vérfürdőt rendeznek meg népeket nyomorítanak.
    Jenkik se utolsók ezen a téren .

    Jog alap nélkül egy független államot lerohantak amit előtte évekig embargó miatt éheztettek.

    Most meg rosszabbak mint 100X Szadam Huszein.

    Már kezdem úgy gondolni hogy Szadam bácsi csak annyi terrort alkalmazott amennyi 3 egy más utáló nép csoport kedélyeinek lehűtéseihez kellett.

    Szét bombázták őket több ezre haltak meg a jenkik csapatok által ja még szűnni nem akaró terror támadásokról nem is beszélve.

    Azóta is a vagyonunkat kilopják ráadásul gátlástalanul piszkos üzleteket kötnek.

  8. Roni demokráci!!

    Demokrácia? Tv-be mossák az emberek agyát, az politizál akinek pénze van
    médiába hogy betörj és választásokon kampányolj milliókra van szükség!

    Demokráciába a töke beszél ,mert a tömegek ostobák és irányíthatóak.

    Bőrünkön tapasztaljuk mi is a demokrácia.

    Ha meg bejön az EUs internet törvény a itt is a szólás szabadságnak vége.

    Tipikus demokrácia arany példa Fletó és George W. Bush.

    Mind a kettő hazudott népének mind a kettő kezéhez vér tapad és nagy szarba hagyták elnökségeik után országaikat.

    4-évete választunk a közti időben a parlamentbe azt csinálnak amit akarnak.
    Október-23 meg ÁVH legszebb napjait idéző módon verték a magyart.
    Kormány váltás után most ki vontak eddig felsőségre?
    Itt annyira egyenlőség szabadság testvériség van hogy Biszkú elvtárs több száz ezre nyugdíjával és magán vagyonával el van.
    Áldozatai meg minimál nyugdíjat kapnak.
    Sőt az 2010 olyan jó világ van rájuk hogy kamerába mondta hogy 56 ellen forradalom volt és jogosnak tette amit tett.
    Hány 100 ember ölt és nyomorítót meg?

    Persze egy szintén 90 éves nyilasat is felkutatják és minden áron megakarják hurcolni 1 ember halálért (Zentaira gondolok)

  9. Roni a vörös hadsereget ki ládta el 44-től hadi anyaggal.

    Lengyelországot Németek és az Oroszok közösen rohanták le.
    Még is a Nyugati hatalmak csak a Németeknek üzentek hadat !

    Jenkik:

    Egyetlen állam mely atomot vetett be.
    Koroai háborúba se voltak úriemberek.
    Vietnamba mint műveltek
    Laoszba- Kambodzsával mit tettek!
    Panama az is egy ártatlan független állam volt
    Szadamnak ki adott vegyi-fegyver technológiát?

  10. Roninak igaza van!

    Most miért bántja mindenki Amerikát ?
    Legyőzte a nácikat megvédte Izraelt 91-ben.
    megállította a nagy vörös veszedelmet.
    Nélküle az oroszok felfalják NY európát.
    Ja és nem diktatórikus hanem demokratikus.

    Szerintem Amerikát nem kell bántani, mert tényleg Ők voltak azok akik a NYUGATI demokráciát megvédték. Az ami most történik, az már más história. A probléma, hogy a nyugati demokrácia Európában saját maga ellensége, ezért a bevándorlok/ingyenélők hada élősködik a demokratikus kormányokon, és ezzel a társadalmon, amely államok ezért eladósodnak és saját fegyveres erejüket sem tudják kellő szinten tartani,amely megvédené európát akár a moszlim akár a keleti, akár az ázsiai fenyegetéssel szemben. A mostani költségcsökkentések lemeztelenítik a hadseregeket az Unióban.
    Amerikára szükségünk van. Más kérdés, hogy a világ egyetlen szuperhatalmának ellenségképre van szüksége, erre találták ki az arctalan terrorizmus nevű csodát, mert arra mindent rá lehet fogni. Meg lehet támadni országokat stb. és stratégiai helyeket, gazdaságilag és nemzetbiztonságilag fontos nyersanyagokat lehet elbirtokolni stb…

    Amerika politikájával elszigetelődik az arab világtól, ingatag az egyensúlya Kínával szemben, és nagy problémák várhatóak akár Afrikában, Közel és Távol-keleten egyaránt. Europát lassan magára hagyják katonailag, – kivéve stratégiai atomfegyveres védelem – mivel nekünk kéne hagyományos fegyverekkel megvédeni magunkat és elsősorban politikailag kell meggátolnunk a konflikusokat. Nem az orosz medve, és az utódállamok fenyegetik európát, hanem a belső ellenség, és az etnikai konfliktusok, valamint a gazdasági háborúk..

    Kele

  11. Monyok

    Nem azért írtam mert én imádom Amerikát csak azért írtam ezt az egészet mert kíváncsi voltam kinek mi lesz a reakciója .
    Egyébként amit te írtál monyok az igaz .
    Európa meg saját maga alatt vágja a fát .
    Kelepisti abban viszont nem értek veled egyet hogy szükségünk van Amerikára miért ? ha megnézzük le lehetne a vállunkról venni Amerikát és létrehozni egy EU önvédelmi haderőt amit az elmúlt években többen is támogattak a Németek és a Franciák is.
    Ha nincs a NATO nincs terrorizmus nincs orosz fenyegetés
    ha Európaiak építenék a rakétapajzsot akkor azért az oroszok nem igen szólnának.
    Ja és se a németeknek nem lesz 5 generációs vadászgép se a franciáknak . Ez nem bántja őket vagy belátják hogy ők már nem sokat érnek .
    De Európával nem nagyon érdemes foglalkozni a történelem süllyesztőjébe fog elveszni .
    Ha így folytatja .

  12. Tökéletesen igaz, hogy Amerikára Európában, nincs szükség. Amerikára Európának van szüksége. Az európai atomütőre akár tetszik, akár nem a minimális robbanófej és hordozóeszközök száma miatt, nem lehet komoly elrettentő erőként tekinteni. Márpedig ha Amerika nincs, akkor nincs sem rakétavédelmi pajzs, sem atomkard..
    Persze lehet álmodozni a közös nyugat-európai véderőről (én mindig Európa párti voltam) de a nyugati demokrácia éppen saját fegyverzi le, mivel az államok túlköltekeztek, elsősporban a bevándorlok és munkanélküliek miatt, mivel nálunk jóval erősebb a szociális háló, mint az usákoknál, nem is beszélve, távol és közelkeletről. (az olajmiliárdos arabokat most hagyjuk ki..)
    Ha pedig leépít Európa, akkor még annyi önvédelmi képesség sincs, mint eddig. Nincs amerika, nincs terrorizmus? Ez nem igaz, mivel Európát a belső etnikai/vallási villongások fenyegetik. Afganisztán és Irak után a moszlimok egy részénél a „gonosz fehér emberek” vagyunk, akik a saját demokráciánkat akarjuk az iszlám országokban, saját állami és vallási demokráciájuk „van ilyen” helyett terjeszteni. Ebben egybemosnak minket..
    Az iszlám már nagyon erős gyökereket vert Európában, tehát óriási „terrorakciókra, belvillongásra, partizántevékenységre” lehet számítani, ha összeakasszuk a bajszunkat a mohamedán országokkal. Európa keleti végein, és némely déli államban más etnikai csoportok is marakodnak és önrendelkezést, önállóságot akarnak elérni. Ki békés politikai ki erőszakosabb fegyveres ellenállással. ez mind veszélyforrás. Mellette pedig ott lesz a víz, szárazság és egyéb természeti erőforrások, időjárás miatt népvándorlások ideje ami hamarosan beköszönt..
    Szóval Európának lassan be kell zárni az „apacserődöt” és több kínai, indiai, pakisztáni, afrikai és arab bevándorlót nem szabad befogadni, növelni kell a népszaporulatot, hogy európaiak tartsák el európát és azok is dolgozzanak. Ezért vissza kéne szerezni a kioutsorcingolt termelést a távol-keletről (kína, india, korea, kistigrisek stb) és európai termékeket kéne venni, mégha drágább is az előállítása, ezt kéne segíteni védővámokkal illetve állami szubvenciókkal..
    No nagyon eltértem a témától, ami az iraki viperek…

    Kele

  13. Európa nagy sz@rban van!Ez nagyon igaz főleg a fentebb leírtak miatt.Az biztos,hogyha európa feleszmél(remélem minnél hamarabb)nagy csihi-puhi lesz.Olvastam valahol,hogy már amerikában olyan tanulmányt írtak,hogy hol lehetne letelepíteni majd az európai fehéreket,mert a tanulmány írói szerint európa már menthetetlen a sok bevándorló miatt.
    Ami szerintem baromság.

  14. Amit mondasz arra nincs nagy akarat.

    A nemzeti értékeket ki hazánkba is olykor szinte már üldözik.
    Nyugat Európa meg most ébred mert ott már ég a ház.

    Szűkebb hazámba az egyik közeli rendészeti szakközépbe az a szomorú eset fordult elő hogy fizikai felmérőn a diákok 2/3 jelen pillanatba nem felel meg a a leglazább fizikai követelményeknek se.

    Ahogy küzdő sportolok edzés előtt 14-16 éves gyereke szinte megszokott módon elszívnak 1-2 száll cigit.

    Lényeges dolog hogy soha sincs az emberek közt egyenlőség.
    Minden ember és ember csoport alapvetően különbözik más kulturális szokásaik vannak.

    Így az mondani hogy minden ember egyenlő a legnagyobb hülyeség.
    Jog állami rendszerbe is vannak egyenlők az egyenlőbbeknél.

  15. Hát jó néhány kanyarral eltávolodtunk az eredeti témától…
    Az irakiak is hülyék, ha ennyi suskát kicsengetnek 18 gépért!
    Tuti, hogy 4,2 mrd usa dollárért nem 18 EF-t kapnának, de ha nekik F-16-os kell… Nem tudom, de az EF export tilalom alatt áll Irak felé?
    Na ne már hogy ennyit romlott a dollár! Ennyi lóvéért már F-15 kellene adni AIM-120D-vel, de csak Sparrowt kapnak. Nem lepődnék, meg ha Irak az 5.g gépeit az oroszoktól venné meg, ha már így megkopasztják! Túlságosan is ami technikára építenek így az alkatrész függőség miatt kénytelenek elfogadni ezt a magas árat! Lehet az amik most nyújták be a számlát, a korábban „szívességből” átadott gépekért!
    Hát ez szivacs!
    Elég szomorú, hogy ott tartunk ahol tartunk. Nem csak az ország, hanem az egész világ. Érik a nagy seggberúgás az egész emberiség számár, és az igazat megvallva meg is érdemeljük!

  16. Hornet 102.

    Lényeg hogy mindenki tegye meg kicsibe mait képes.
    A hülyék király és rosszak királysága akkor jön el a jó és okosak már félnek ki állni magukért.

    Történelembe még nem volt tökéletes társadalmi forma mert emberek közt nincs egyenlőség, minden rendszerbe valakiknek az érdeke csorbult.

    Egy társadalom akkor élet képes szerintem ha képes a hosszú távú érdekit felismerni és azért a jelenbe tenni.
    Valamint képes tagjainak biztossítani a nemzetéked alatti feljebb lépést.

  17. Monyok.
    Egyetértek Veled, de egy ember néha kevés! Attól függetlenül, hogy mi a neve. Nem bántom Obamát, de miután átvette a béke Nobel-díját kijelentette pár hétre rá, hogy háborúra pedig szükség van…Na, a kígyó ami a saját farkába harap. Lehet, egy ember magas pozicióban és jó szándékú, ha olyanok vannak mellette, akik sakkban tartják! Amerika óriási pénzekhez jut a fegyver eladásból és használatból. Mindegy csak foggyon a cuccos! Az a baj, hogy akik ott vannak és tehetnének valamit az egész emberiségért, azok pont csak dumálnak – néha arról aminek köze sincs a dolgokhoz – s tesznek semmit, de azért a nagy suskát felmarkolják…
    Kicsiben megtehetsz mindent amit csak tudsz, de ez a csepp a tengerben esete, de anélkül a csepp nélkül is kisebb lenne az a tenger. Reméljük még időben észhez kap ez a világ…

  18. Hornet102 ez megint kifogás.

    Egy ember tehet amit tehet, de bolond az a ember aki nem a hozzá hasonlók közösségét keresi.
    Az egyén mindig közösség alkotó ként igazán „értékes”.

    Történelmem bizonysága hogy mindig a legelszántabbak maradnak fent.
    A többiek eltűnnek.

    Akinek elkel tűnnie a porodról az úgy is eltűnik.

    Én magyarnak vallom magam így nekem nemzetem az első átunna jön a természet szeretete és tisztelet 3 vagy 4 sorba a többi nemzetség.

  19. Európának nincs szüksége USA-ra gazdaságilag(önellátó,energetikailag nem egyedül), sőt a dolog fordítottja igaz a valóságban USAnak van szüksége Európa dollár alapú olajbeszerzéseire. Szaddámnak és Iraknak többek közt ezért kellett buknia, mert pl. euróban kezdett nyersolajjal kereskedni.
    Oroszország és Európa viszonya pedig már rég nem a régi ellenséges. A franciáknak, németeknek pedig kell az orosz piac, mint egy falat kenyér.
    Oroszok pedig rájöttek, hogy gazdasági együttműködéssel jobban megvastagodnak EU-n, Putyin ezért is kezdte megnyitni az orosz piacokat nem is oly rég.

  20. A Szovjetunió pont amerikai,brit segítséggel maradt fent és vált szuperhatalommá. Ahogy ’41-ben megindult ellene a háború, a kezdetektől fogva nagyon komoly segítséget kapott, pont egy kritikus szakaszában a háborúnak, a szovjet termelés ’42-ben kezdett magához térni, ahogy átdobták az európai üzemeket az Urálon túlra.

    Franciák,németek is akarnak 5. gen gépet, de kijelentették, hogy szinte 100% nem US terméket akarnak, mert technológiai és emiatt politikai függésbe kerülnének, ezért valószínűsítenek orosz bevonást majd ebbe a tervbe.

  21. Franciák,németek is akarnak 5. gen gépet, de kijelentették, hogy szinte 100% nem US terméket akarnak,

    Bár ezen én is elgondolkodtam mert akkor nem lenne értelme az európai egyesített repülőiparnak .
    Egyénként honnan olvastad ?

    Valószínűsítenek orosz bevonást majd ebbe a tervbe.

    Hát meglehet hogy sárkányszerkezetbe kérnek segítséget mert abba az oroszok profik de számítógépes rendszerekhez nem igen .

  22. monyok szerint:

    Roni a vörös hadsereget ki ládta el 44-től hadi anyaggal.

    Lengyelországot Németek és az Oroszok közösen rohanták le.
    Még is a Nyugati hatalmak csak a Németeknek üzentek hadat !

    Jenkik:

    Egyetlen állam mely atomot vetett be.
    Koroai háborúba se voltak úriemberek.
    Vietnamba mint műveltek
    Laoszba- Kambodzsával mit tettek!
    Panama az is egy ártatlan független állam volt
    Szadamnak ki adott vegyi-fegyver technológiát?

    Ennyi sületelenség és flémalap leírásához mennyire kell megfeszülni? Had ne soroljal fel a SZU disznóságait és azt, hogy saját állampolgárai közül hányat ölt meg a legaljasabb módon, mert akkor jövő karácsonykor is még gépelnék. Igazi vastagbőrős komment volt ez a javából..

  23. Roni valóba ma még az oroszok elektronika terén nem izmosak.

    Pontosan erről szol a PAK_FA együtt működés. India pont az elektronika és számítás technika terén van egyre nagyobb kutató bázisa és kapacitása.

    Mire az Francia-Német + szerintem még Svéd európai 5.generációs gépet elkezdik érdembe fejleszteni addigra a PAK-FA program akár le is futhat vagy nagyon a végénél tartana.

    Ha alacsony észlehetőségű is ez gép jelen állapotába. De akkor is F-22 és F-35 után e legerősebb típus lehet.

    Ha igaz a szóbeszéd az oroszok is majd a PAK_FA után állnak nekik egy nagyon tápos 5 generációs gép fejlesztéshez.

    Addig is PAK-FA orvosolja a kínai kérdés valami export változata munkád ad a gyártó üzemeknek. A Szu_27-es család lassan csak kifutja magát

  24. Kelepisti abban viszont nem értek veled egyet hogy szükségünk van Amerikára miért ? ha megnézzük le lehetne a vállunkról venni Amerikát és létrehozni egy EU önvédelmi haderőt amit az elmúlt években többen is támogattak a Németek és a Franciák is.

    Lassan tíz éve erről pofáznak. Eredmény semmi. Ez Európa. Jenkik meg a tettek emberei. Kis is vágott rendet kétszer a Balkánon 1991 és 1999 között. Na ez NyEuruópa. Agyrém…

  25. Moli drága ez mért is születlenség.

    Itt a nagy demokratikus USA-ról volt szó és az ő nemes demokráciájáról.

    Te egyből ide kevered az SZU-t
    Mikor mindenki tudja hogy az mi volt.

    Ja bocs 2 évet tévedtem 42-től az oroszokat az angol-szászok tömték hadi anyaggal. Valamint hírszerzési infókkal amik aranyat értek

    44-ben lépekbe USA bácsi hivatalosan.

    Mond meg okos hogy Koreába a jenkik mit műveletek?
    Vietnamba tán angyalok voltak.
    Lehet sorolni a disznóságaikat.

    Hágai nemzetközi bíróság rájuk mért is nem vonatkozik?

  26. molni

    „Ennyi sületelenség és flémalap leírásához mennyire kell megfeszülni? Had ne soroljal fel a SZU disznóságait és azt, hogy saját állampolgárai közül hányat ölt meg a legaljasabb módon, mert akkor jövő karácsonykor is még gépelnék. Igazi vastagbőrős komment volt ez a javából..”

    Ez a vastagbőrös komment!
    Egyáltalán,hogy jön ide a SZU?Mi köze van a SZU-nak ahhoz,hogy az amik mekkora szarházik?A két dolog egymástól teljesen független.Monyok célja nem az összehasonlítás, csak tényeket közölt és ezt nem azért tette,hogy összehasonlítsa bármely más diktatúra tetteivel.

  27. Huj,

    „Lassan tíz éve erről pofáznak. Eredmény semmi. Ez Európa. Jenkik meg a tettek emberei. Kis is vágott rendet kétszer a Balkánon 1991 és 1999 között. Na ez NyEuruópa. Agyrém…”

    No offense Molni, de azért a flémkeltésben te is elöl jársz. A hozzászóláshoz mindössze annyit jegyeznék meg, hogy kicsit kevered a szezont a fazonnal : mi a különbség államszerkezetileg az USA és Európa között ? Mindössze annyi, hogy az USA egy állam, Európa pedig egy kontinens sok nemzetállammal. Innentől fogva kicsit tisztességtelen elvárnod, hogy egy kontinens (ahol az államok 60 éve még milliószámra írtották egymást) hasonló elánnal lépjen fel, mint egy 200+ éves hatalmas, erősen központi vezetésű állam (ld. prezidenciális kormányforma az európai parlamentáris kormányformákkal szemben).

    A leírtak alapján picit részrehajlónak és egysíkúnak érzem az Európával kapcsolatos – többnyire – irónikus és szkeptikus megjegyzéseidet (főleg, hogy a másik oldalon pont Te hangsúlyozod a körülmények figyelembevételét, pl. ld. most az USA vita, ahol behoztad a SZU-t).

    Mindemellett hozzátenném, hogy látható jelei vannak annak, hogy 20-30-40 év múlva az american dream modell össze fog omlani, ha valaki hangosan kiabál (ld. közel – keleti háborúk), általában a saját gyengeségét igyekszik leplezni (vö. a „Jenkik a tettek emberei”).

    Megjegyzem, nem vagyok USA ellenes, elismerem a fantasztikus technikai vívmányaikat és a hatalmas katonai potenciált, de nem szeretem, ha valaki kifejezetten részrehajlóan ítél meg dolgokat (bár ez mindenkinek a saját szabadsága).

    Y

  28. Huj,

    véleményem szerint felesleges a kettős mércén vitatkozni, a történelmet mindig a győztesek írják, ez mindig így volt. Sem az USA, sem más állam (pl. Oroszo., Kína) nem a megtestesült jóság, de úgy gondolom, még mindig a legjobb alternatíva jelenleg, hogy az USA a szuperhatalom, és nem pl. Kína – bár ez idővel változhat.

    Y

  29. molni:

    „És micsoda szerencséjük van. Miért? Mert nincs rá igény, nincs olyan helyzet… ”

    Nincs olyan helyzet? Csak azért mert a CNN nem hozta le? Mikor Arizónában önkéntes határvadász egységeket hoztak létre, akik szimplán agyonlövik a „latin” drogcsempészeket. Olyan felszerelésben, hogy ha ránézel azt mondanád, hogy ez egy hivatásos katona. Kevlársisak, lövedékálló mellény, céloptika. Úgy néznek ki mind Afganisztánban.
    Mikor egy csomó sheriff szarik a központi kormányzatra, mert ha rájuk hallgatna már rég halott lenne?

  30. Mond meg okos hogy Koreába a jenkik mit műveletek?

    Mit?

    1. Kérlek barátom, hogy ENSZ erők voltak, csak szokás szeritn jenkik adták a nehézfegyverzet és ütőerő nagy részét. De voltak ott angolok, ausztrálok is.

    2. Megvédték dél szuverenitását amit hogyhogynem a komcsik szovjet fegyverzettel támadtak meg és a nemzteközösség jóváhagyott. Másegyéb?

    3. Az hagyján, hogy szovjet fegyverzettel, de mikor már szovjet pilóták repültek bevetéseket, azért az már tényleg „vicces volt”…

    Vietnamba tán angyalok voltak.

    Lásd fent. Tökmindegy, hogy a déli kormány milyen volt, mert a korrupció egy állam belügye. Szintén a komcsik exportálták a gusztustalan rendszerüket…

    Lehet sorolni a disznóságaikat.

    Amik nagyrést a komcsi expanzióra adott válaszok voltak, mert többnyire senki nem hívta őket sehova, de az istennek sem akartak hazatakarodni tovarisék. Hogy szakadt volna rájuk az ég…

    A SZU disznóságai soroljam?

    Hágai nemzetközi bíróság rájuk mért is nem vonatkozik?

    De. És ÉK-ra, Vietnámra, SZU-ra, stb?

    Ismért iszonyatos baromágokat írkálsz.

    Sajnálattal látom, hogy a trollok a HTKA-t is kezdik ellepni…

  31. @Yeti

    Mi a részlehajlóság abban, hogy tényként leírom, hogy Európa béna kacsa, az USA meg többnyire cselekszik és mindenki mást leszar. Neki érdekei és céljai vannak. Ezt igyekszik elérni.

    Az európai együttműködés sikerességének „remek példája” a Rafale, A400 és EF programok.

  32. Nincs olyan helyzet? Csak azért mert a CNN nem hozta le? Mikor Arizónában önkéntes határvadász egységeket hoztak létre, akik szimplán agyonlövik a “latin” drogcsempészeket. Olyan felszerelésben, hogy ha ránézel azt mondanád, hogy ez egy hivatásos katona. Kevlársisak, lövedékálló mellény, céloptika. Úgy néznek ki mind Afganisztánban.

    Ezt tiltje a törvény? Ha nem, akkor lásd. nem kell jobbik szerű félvicces párt. Nélkülük is meg lehet oldani.

    Mikor egy csomó sheriff szarik a központi kormányzatra, mert ha rájuk hallgatna már rég halott lenne?

    De a rendszer működik. Az itthoni meg nem. Na ez a difi…

  33. Az a baj az USA-ban elfelejtettek valamit! A szabadság ára az állandó éberség. Thomas Jefferson. A saját kormánnyal szemben is! Mert az ország ahol ilyen hozzászólásokat mint itt simán eltüntetnek a fórumokról, és még csak ki sem írjak hogy töröltek valamit.

  34. Molni :

    „Mi a részlehajlóság abban, hogy tényként leírom, hogy Európa béna kacsa, az USA meg többnyire cselekszik és mindenki mást leszar.”

    A részrehajlóság az, hogy ha Európáról van szó, akkor megfeledkezel a részletekről (ld. a fentebbi írásom), és tisztességtelenül állítod szembe egy központosított föderáció és egy formálódó nemzetközi szervezet katonai eredményeit, míg ha az USA – ról van szó, rögtön rátérsz a körülményekre is.

    A vitához, hogy az USA jófej volt – e vagy sem az említett területeken, szerintem felesleges menteni őket, én voltam már Vietnámban, tudom mit műveltek ott (Agent Orange, narancsbombák, napalm stb.).

    „Az európai együttműködés sikerességének “remek példája” a Rafale, A400 és EF programok”

    Ezekkel mi a probléma ? Mindhárom gép a világ élvonalába tartozik, mégha a fejlesztés döcögősen is haladt.

    1. Viszont ha szerinted ezek rossz példái az európai együttműködésnek, miért nem említesz olyan gépeket, amelyek jók ? Pl. NH90, Boxer, Tiger.
    2. Az USA – ban nem volt még olyan fejlesztés, amely döcögősen haladt volna ? Az objektivitás megkívánná, hogy azokat is említsük (pl. lézeres Boeing).

    Y

  35. Az a baj az USA-ban elfelejtettek valamit! A szabadság ára az állandó éberség. Thomas Jefferson. A saját kormánnyal szemben is! Mert az ország ahol ilyen hozzászólásokat mint itt simán eltüntetnek a fórumokról, és még csak ki sem írjak hogy töröltek valamit.

    Ez elég röhejes komment annak fényében, hogy ezt a világ minden fórumáéban törölnek és moderálnak. Dán, holland, kuvaiti, tökmindegy. Érdekes fokmérője van nálad a szabadságnak…

    A részrehajlóság az, hogy ha Európáról van szó, akkor megfeledkezel a részletekről (ld. a fentebbi írásom), és tisztességtelenül állítod szembe egy központosított föderáció és egy formálódó nemzetközi szervezet katonai eredményeit, míg ha az USA – ról van szó, rögtön rátérsz a körülményekre is.

    Kijelöltek egy hurráoptimista célt. Aztán x éve nem történt semmi komoly.

    1. Akkor adják fel, vagy módosítsnak célt.
    2. Ne kergessenek álmokat.

    Nem az a bajom, hogy nem érnek célt. Európában lassan divattál válik nem dönteni. Az Band of Brothersben is ezzel írták le a pocsék századpkjukat.

    „Nem azért volt rossz parancsnok, mert rossz döntéseket hozzot, hanem azért, mert nem hozott döntéseket.”

    Mi is volt 1999-ben és a polgárháború alatt? Az európai országok fingom, hogy mit csináltak vagy min töprengtek. Aztán megjelent a jenki és hogyhogynem 1995-ben (?) lett egy tűzszüntet.

    Aztán elnézték milo tevékényeségét. Megint a jenki lépet oda, ha a hurráoptistmitahúdeszépeurópán múlt volna, talán most is gyilkolnák egymást.

    Érhető már, hogy mi a bajom?

    Valamit félreértettél!Nem az amik beavatkozásával van a probléma hanem azokkal a bűnökkel amiket a háborúik alatt elkövettek és nem feleltek értük sőt még csak “ügy” sem lett belőlük.

    Minden háborúban van ilyen. Sajnos a világ csak ilyen. Esetleg a komcsi rendszer bűneit soroljam? Még háború sem kellett hozzá, hogy 40 évig elnyomjanak minket…

  36. molni

    „Minden háborúban van ilyen. Sajnos a világ csak ilyen. Esetleg a komcsi rendszer bűneit soroljam? Még háború sem kellett hozzá, hogy 40 évig elnyomjanak minket…”

    Ez így igaz viszont a komcsik nem hangoztatják a szabad világnak,hogy ők makulátlanok ellentétben az amcsikkal és ez a pofátlanság a dühítő nem az a tény hogy ők is követtek el háborús bűnöket.

    A Balkánnal kapcsolatban:egy Német kancellár(tök jelentéktelen szerepű és tudású figura…)úgy gondolta,hogy Balkán nem éri meg egyetlen Német katona életét sem de még egy Olaszét sem.