Az orosz védelmi minisztérium még csütörtökön jelentette be, hogy a napokban megkezdődik 50 páncélozott csapatszállító jármű leszállítása a palesztin biztonsági erőknek. A “lefegyverzett” BTR-70-esek Jordánián keresztül Ciszjordániába kerülnek majd.
“Oroszország továbbra is támogatja a palesztinokat. Az 50 páncélozott csapatszállító jármű Jordániába lesz küldve az elkövetkező napokban, ahonnan a későbbiekben kerül átszállításra Ciszjordániába, a palesztin biztonsági erők részére” – hangzott el a kapcsolódó sajtótájékoztatón.
A palesztin terrorcsoportok elleni küzdelem segítése érdekében a BTR-70-esek szállítására Izrael még 2008-ban bólintott rá, természetesen azzal a megkötéssel, hogy azok fegyverzetét le kell szerelnie az oroszoknak. Moszkva adományként adja oda a nem mai legény járműveket.


Mi a fenének! Abban hordják a kenyeret vagy minek egyáltalán? Ez lesz az Izraeli légierő új célanyaga ?
Jelentem
Ez kicsit olyan mint magyar ország volt valamikor a hadseregben, őr lőszer nélkül. Ha valaki jött éjszaka fel lehetett szólítani : “Állj vagy fejbe doblak!”
Jelentem
Ez nekem kicsit röhelyesnek tűnik már csak azért is mert bármikor ujra fel lehet őket fegyverezni és szerintem a palesztinoknak van pár darab 14,5-ös orosz gyártmányú gépágyúja…
Jelentem
sulyid
20mm-től gépágyú addig csak géppuska
Jelentem
dudi
köszi a felvilágosítást.
Jelentem
Ezek rendőrségi feladatokat fognak ellátni, oda meg elvileg elég kéne legyen.
Jelentem
rendőrségi feladatra BTR?
Jelentem
Ha jól tudom ott(mármint palesztinában) még mindig polgárháború dúl.
Jelentem
Miért, ha Palesztina Mezőgazdasági Minisztériuma rendeli akkor más lenne a felállás?
Jelentem
Lehet, helyesebb kifejezés, hogy csndőrségi. A lényeg, hogy nem reguláris hadsereg ellen használod, de nem is egyszerű köztörvényes bűnözők ellen.
Jelentem
Lényegében a feladatkör stimmelni fog, hiszen a BTR-70/80 fémkasznikat a Szovjetunióban is a rendőri szerveknek fejlesztették ki, ezért is van papírvékony páncélzata. Aki reguláris professzionális hadseregben kívánja használni annak ne mártana fellapozni jó néhány könyvet.
Jelentem
Ha másra nem, arra jó lesz, hogy a Merkavák teszteljék a célzó rendszerüket, gondolom a kikandikáló RPGkre nem áll rá a tűzvezető rendszer :P
Y
Jelentem
miért akarjátok szétlövetni szerencsétleneket az izraeliek is azt mondták h jöhetnek(habár fingom sincs mi köze van izraelnek ahhoz h a határain túl ki mit vesz vagy h jön ő ahhoz hogy megmondja h ki mit vehet???
mert szerintem itt ez a döbbenetes
Jelentem
Én nem akarom szétlövetni őket örülök is hogy az ilyen régi vasak, újra szolgálatba állhatnak, azt meg csak külön dicsérni tudom, hogy adományként kezelik.
Egyébként meg nem a Mekaváktól kell félteni, hanem egy mezei AK is kilyuggathatja ám.
Jelentem
ezek csak pisztoly vagy légpuska ellen hatásosak adományként meg adhattak volna nekik pár t-72 abból úgy is több ezer elavúlt szar van
csak hogy örüljenek
Jelentem
Chris : Akkor mire jók ? :D
dudi : Min csodálkozol ? Ez megy már 2-4 ezer éve, a térségben érdekeltséggel bírók általában beleszólhatnak / beleszólnak abba, hogy ott mi történik.
Mert mégis, az USA hogy jön ahhoz, hogy lebeszélje a ruszkikat az Iránnak adandó S-300asokról ? De még lehetne jó pár példát említeni, nyílván nem éppen szuverenitás barát a dolog, dehát az élet az ilyen.
Y
Jelentem
Nos, ezek a vasak meg fogják állni a helyüket belbiztonsági feladatkörben, mint ahogy hasonló társaik megállják a helyüket a világ számos nagyvárosában. Még amerikában is befognak hasonló feladatkörben PSZH-kat. Olyan nagyvárosokban, ahol felfegyverzett bandák uralnak bizonyos környékeket ezek a vasak hasznosnak bizonyúlnak.
Jelentem
miért akarjátok szétlövetni szerencsétleneket az izraeliek is azt mondták h jöhetnek(habár fingom sincs mi köze van izraelnek ahhoz h a határain túl ki mit vesz vagy h jön ő ahhoz hogy megmondja h ki mit vehet??? mert szerintem itt ez a döbbenetes
A blokád szó mond valamit neked?
Jelentem
Üdv!
Egy koldus szegény államnak gondolom minden (főleg ingyen) segítség jól jön. Igaz, hogy ezek még egy karabélytól sem védik a bent ülőket, de legalább szállító kapacitás. Azt meg ne várjuk senkitől, hogy INGYEN korszerű MRAP kategóriájú járművet ad bárkinek is, pláne ha a szomszéd engedélyét kell kérni hozzá.
Mondjuk vicces, hogy a terroristák elleni küzdelemhez kell és ilyen címen leszereltetik a fegyvert. Kíváncsi lennék, hogy az az izraeli haderő amelyik t-55 alvázat alakított át városi harcra mit szólna, ha fegyvertelen btr-70esekell kellene, hogy rendet tegyen Gázában.
Mondjuk nem tom, hogy eddig mit tudott/akart az ottani “karhatalom” felmutatni a terror elleni harcban?!
Jelentem
azt nem értem h miért beszélnek itt egyesek úgy ezekről a gépekről h célgép meg hasonlók amikor izrael engedélyezte a beszállítást valószínűleg nem azért h utána szétlője őket
Jelentem
persze hogy nem fogják őket szétlőni mert a szállítandó palesztin egységek már zsidók irányítása alatt lesznek.
Jelentem
Roni szerint:
2010. július 4. vasárnap @ 21:38
Ez a meglátás újszerű és lényegre látó! (azt hiszem)
Jelentem