|

Mistral: Moszkva emeli a tétet, Washington csendben figyel?

Folytatódik a francia Mistral-osztályú helikopter-hordozó dokkhajó (angolszász mozaikszóval LHD) Oroszország általi beszerzéséről szóló, a tavalyi év második felében többször is „adásba került” sorozatunk. A napokban Párizs rábólintott a korábban igényelt egy egység eladására, azonban az ezzel párhuzamosan befutó további 3 egységes igényt még fontolgatják. Közben a francia védelmi miniszter, Herve Morin amerikai kollégájával ebben a témában is egyeztetett.

A két védelmi miniszter Oroszország módosított elképzeléséről egyeztetett, a részletekről azonban Robert Gates amerikai védelmi miniszter elég szűkszavúan nyilatkozott, mindössze annyit volt hajlandó elárulni, hogy valóban szóba került a téma és egy jó alapos eszmecserét folytattak az ügyben.

Egy másik sajtókonferencia keretén belül jelentette be Jacques Lajugie a Direction Générale pour l’Armement (DGA) vezetője, hogy Moszkva 4 Mistral-osztályú egység beszerzése felől érdeklődik, hozzátéve, hogy a néhány hónappal korábbi orosz kérésre, mely egy Mistral-osztályú egység beszerzésről szól, pozitív francia válasz született. Elmondása szerint ugyanakkor Moszkva azóta előállt a négy egységre szóló tervével, amint viszont még elmélkedniük kell, de várhatóan néhány héten belül megszületik a döntés.

Egy kis visszatekintésként vegyük sorra, milyen előzményekkel is rendelkezik ezen történet. Hogy az oroszok külföldi technológia megvásárlásával igyekeznek felpumpálni tengerészgyalogságuk partra szállítását segítő deszanthajó erejüket, illetve azok építésében a hajógyártó iparuk képességeit, arról először 2009 augusztusának eleje felé lehetett komolyabban hallani. Az akkor még nem túl valószínű beszerzésről a hó végére kiderült, hogy Moszkva ezt tényleg komolyan gondolja. 2009. november elején már megvalósulni látszott az üzlet, amire a franciák a Mistral orosz kikötőbe küldésével is igyekeztek rátenni egy lapáttal. Menetközben az egész beszerzés terve több helyen kiverte a biztosítékot, többek között a Balti államok néz rossz szemmel Párizsra és igyekeznek/igyekeztek megtorpedózni Moszkva dédelgetett terveit. Ehhez még december folyamán 6 amerikai szenátor is csatlakozott, akik levélben arra figyelmeztették Párizst, hogy ezen lépésével egy egyre harciasabb és a törvényeket mellőző országot kíván támogatni.

Egyelőre úgy tűnik ezek nem nagyon hatották meg a gallokat, ahogy az Jacques Lajugie szavaiból is leszűrhető, aki úgy nyilatkozott, hogy bizalmon alapuló nyitott kapcsolatokat akarnak létesíteni Oroszországgal, akikhez hasonlóan ők is azt szeretnék ha az európai kontinensen a béke és a stabilitás uralkodna. Ugyanakkor ez nem megy ha egyik oldalról partnernek kiáltják ki Oroszországot, míg a másik oldalról, a gazdasági és kereskedelmi viszonylatban meg úgy kezelik, mint 1991 előtt.

Talán mondanunk sem kell, hogy a tervezett üzlet ellen a grúzok is felszólaltak. David Darchiashvili a grúz Európai Integrációs bizottság elnöke úgy nyilatkozott, hogy a tervezett üzlet jelentős probléma Oroszország közvetlen szomszédainak, de személyesen úgy véli, hogy tágabb körben is aggodalomra kéne okot adjon az európai biztonság, erőegyensúly és stabilitás vonatkozásában, így vitatémának kéne lennie a NATO és EU tagállamok számára.

Hozzáfűzte azt is, hogy véleménye szerint számos országnak lesz ellenvetése: „Oroszország kezében ez a fegyverrendszer nem olyan, mint bármelyik békés, saját biztonsága és védelme iránt elkötelezett ország kezében lenne. Úgy vélem számos országból és nem csak a mi részünkről lesz ellenvetés.”

A Mistral-osztály eladásával kapcsolatban – nem hivatalosan – az amerikaiak állítólagos álláspontja az, hogy nem sok vizet kavar. Mindezt azzal indokolják, hogy a Mistral nagy mértékben civil jellegű hajó, mely nélkülözi az olyan túlélést segítő paramétereket, – páncélzat, redundáns rendszerek, a hajótér komplexebb módon történő felosztása – amiket az adott feladatra épített hadihajók felvonultatnak.

Mistral-osztály keresztmetszeti kép

Ugyanakkor ezt persze nem kell félre érteni, a Mistral-osztály természetesen nem játékhajó. A partraszállást segítő helikopterhordozók közé tartozó Mistral-osztályú hajók 16 közepes/nehéz helikopter tudnak elnyelni. Fedélzetükön egyszerre 6 helikopter mozgását tudják biztosítani. A 160 főnyi legénység mellett 450 főt tudnak elhelyezni, akiknek a készletek újratöltése nélkül 45 napig zökkenőmentes az ellátása. A Mistral-ok bendőjében ezen felül akár 70 jármű – beleértve 13 Leclerc súlycsoportú harckocsit – jut hely a 4 deszanthajó társaságában. Ezen hagyományos kialakítású partraszállító egységek helyett légpárnások szállítására is van lehetőség. Ekkor 2 LCAC-nak van hely. Ha pedig csak harckocsikat kell célba juttatni, akár 40 Leclerc-nek is jut hely.

9 hozzászólás “Mistral: Moszkva emeli a tétet, Washington csendben figyel?”

  1. Valaki legyen olyan kedves és magyarázza el nekem ezt a „kétéltű” dolgot ennél az osztálynál. Mert így ránézésre elég sután mozoghat a parton. Tudtommal csak a partraszállást támogatja miközben a part közelében horgonyoz, de nem mászik ki rá. Vagy ennél agyafúrtabbak a franciák?

  2. Igen, többféle magyarosítása is kering a neten. A kétéltű támadóhajó nem feltétlenül a legjobb, elismerem. Így módosítottam is egy katonai szótáras megoldásra: amphibious assault ship -> (általános rendeltetésű) deszanthajó

  3. A desszanthajó (landing craft) az ami kirakja a katonákat a parton.

    Deszanthajók:
    http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/3/38/LCU1627.jpg
    http://upload.wikimedia.org/wikipedia/en/7/78/Tobruk_beaching_ADF.jpg
    http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/2/2b/LCAC.JPG

    Desszantszállító hajó (amphibious assault ship) ami szállítja a desszantosokat, ez egyben magának a kategóriának a névadója is és amennyiben a desszantszállító hajónak van dokkja, abban az esetben magyarul desszantszállító dokkhajóról van szó.

    Deszanthajók a dokkban:
    http://www.european-security.com/imgbiblio/053s.jpg

    A jelentős repülőfedélzettel és, de nem feltétlenül hangárfedélzettel is rendelkező hajókat nevezzük -hordozóknak függően attól, hogy helikopterek vagy repülőgépek hordozására optimalizáltak. Így adódik össze a helikopter-hordozó dokkhajó (Landing Helicopter Dock – LHD) típusmegjelölés a Mistral osztály esetében.

  4. Na ebből már nem jövök ki jól. :)
    Én speciel általában – mint látható ezúttal többszörösen sem… – „partraszállást támogató helikopterhordozót” szoktam használni ezekre a hajótípusokra. Ami mondjuk nagyjából fedi az LHD fogalmát, bár nem az általad írt precízebb megnevezésük.

    Egyébként köszi, értékelem a korrekciót! ;)

  5. Onedin kapitány

    „6 amerikai szenátor is csatlakozott, akik levélben arra figyelmeztették Párizst, hogy ezen lépésével egy egyre harciasabb és a törvényeket mellőző országot kíván támogatni.”

    Na menjenek a csá’ba. Pont ők mondják… Ilyen alapon a Bush és a Blair kormányzatot embargó alá kellett volna vennie a világnak.

    Az üzlet meg az üzlet, a franciákat az érdekli a legjobban, hogy a hajógyáraik talponmaradjanak.
    Valószínű, hogy előbb-utóbb szóba kerül egy vagy több nyugati helikoptertípus eladása.

  6. > Az üzlet meg az üzlet, a franciákat az érdekli a legjobban, hogy a hajógyáraik talpon maradjanak.

    Szerinted az oroszoknak eladott hajó(k) harmadárú kínai másolatának piaci megjelenése után mi fog történni az egyébként silány minőségben és lassan dolgozó francia hajógyárakkal?

    (Ámbár sajnálja a franciákat a navalya, minden igaz magyar utálja őket!)

  7. Üdv!

    Tacsk0 utolsó sora mekkora szöveg!
    kiestem a tornacipőmből a röhögéstől.

    Give me five!!!!

    -Asszem, hogy a kis népek óbégatása nem fog meghatni senkit.
    -Az oroszoknak mindenféleképpen lesz nyugati hajójuk
    ( ugyanúgy eladnák nekik a spanyolok, vagy a hollandok a sajátjukat )
    -A franciák néhányszor már szembe mentek Samu bácsi akaratával.
    De nem is nagyon néz ki nekik egyhamar még egy ilyen üzlet.

    Az orosz flottától nem áll távol a nyugati egységekkel véghezvitt vérfrissítés.