Tervezési hiba a Bulava-ban?

Kezdjük meg a 2010-es Bulava szálat! Így az első hetekben, de főleg az elmúlt pár napban napvilágot láttak hírek a hányattatott sorsú SLBM-mel kapcsolatban amiket mi most szépen csokorba szedünk. Lesz benne egy ütős rész, előre szólunk…

Hogy 2009 sem a Bulava éve volt azt mindannyian tudjuk, elég ha csak a legutóbbi – különösen a korán kelő norvégoknak – emlékezetes tesztre gondolunk. Az igen látványos mutatványnak tudják be egyesek, hogy a Bulava leendő hordozóplatformjául szolgáló Borej-osztály negyedik egységének megkezdését elhalasztották az idei év első negyedére.

A pályafutását spirált rajzolva befejező Bulava húzta csík a felkelő Nap fényében valahol messze északon

A pályafutását spirált rajzolva befejező Bulava húzta csík a felkelő Nap fényében valahol messze északon

Az idei év Bulava fronton olyan nem hivatalos híresztelésekkel indult, hogy az Orosz Haditengerészet idén mindössze 2 Bulava tesztet tervez. Az orosz sajtó vélhetően benézett valamit, ugyanis pár napja autentikusabb, immáron haditengerészeti forrásokra alapozva azt lehetett tudni, hogy a jelenlegi hordozóplatformról, az egyetlen bevethető Typhoon-ról, a Dimitrij Donszkoj-ról valóban 2 indítást terveznek – majd valamikor a nyár folyamán – és ha minden jól megy ősz magasságától már az első Borej-osztályú egység, a Jurij Dolgorukij eregeti a Bulavakat.

A RIA Novosztyi hírügynökség védelmi szektorból származó értesülései szerint kettőnél jóval több Bulava teszt várható idén, ám az első teszt nem várható május előtt. Mondjuk ez nem is meglepő a tesztek helyszínéül szolgáló Fehér-tenger nem nagyon szokott jégmentes lenni május előtt.

A Bulava hírek megkoronázása azonban még csak most következik, lévén a napokban olyan infó látott napvilágot, amire a Bulava kapcsán az orosz védelmi illetékesektől még nem volt példa. Szintén a RIA Novosztyi értesülései szerint a decemberi Bulava show okát vizsgáló csapat ugyanis arra a végkövetkeztetésre jutott, hogy tervezési hibával állnak szemben.

Nos igen, eddig az összes Bulava teszt esetében gyártási, minőség-ellenőrzési problémákra hivatkoztak az oroszok, de azt hogy tervezési hiba miatt szenvedne a Bulava, azt szigorúan kizárták. Felmerülhet a kérdés, hogy akkor most tervezési és gyártási problémák is adódnak? Mert akkor pláne érthető a pocsék szereplés.

A rendelkezésre álló információk természetesen elég szűkszavúak, egyelőre annyit lehet tudni, hogy a harmadik rakétafokozat szeparálódását vezérlő megoldás körül véltek tervezési hibát felfedezni az illetékesek.

Megosztás és nyomtatás:

  • Facebook
  • IWIW
  • Google Gmail
  • Hotmail
  • Yahoo Mail
  • PrintFriendly

Hírbombázó

Iratkozz fel hírlevelünkre és hétfőnként megkapod az elmúlt hét anyagának kivonatát bogarászásra egy főcímes listában. Természetesen bármikor leiratkozhatsz.


12 hozzászólás érkezett a(z) Tervezési hiba a Bulava-ban? című poszthoz.

  1. Montezuma szerint:

    Üdv Tcat!

    Szerintem teljesen hihető ez a verzió, ugyanis figyelembe véve azt, hogy az oroszok hadászati rakétatechnikája alapvetően kiforrott és eléggé megbízható eszközöket képesek gyártani – ennek fényében igencsak meglepő, hogy kimondottan egy konkrét típussal ennyi baj legyen. Hozzáteszem, hogy mindeközben a szárazföldi nagytesó (Topol-M) gyakorlatilag hiba nélkül működik.

    A háttérben szerintem valaki seggét nagyon próbálták védeni, így aztán “mindenki hülye volt”, beleértve a gyártói oldal teljes spektrumát, kivéve a tervezőket.

    Márpedig a statisztika a teljes orosz rakétaarzenált figyelembe véve nem arról árulkodik, hogy nem tudnak használható rakétákat gyártani.

    Üdv: M

    Jelentem

  2. Fade szerint:

    az orosz ht megcsufolása a bulava….

    Jelentem

  3. molnibalage szerint:

    Márpedig a statisztika a teljes orosz rakétaarzenált figyelembe véve nem arról árulkodik, hogy nem tudnak használható rakétákat gyártani.

    Ez így nem egészen pontos. Most nem tudnak, régen tudtak!

    Jelentem

  4. Janaj szerint:

    Lehet badarságot mondok, de a Szu idejében nem az Ukránok építettek rakétákat, ő rájuk meg most annyira nem lehet számítani.

    Jelentem

  5. Igla szerint:

    Amit a rakétatechnikáról tudni kell, azt az oroszok tudják… Mondtam volna ezt húsz éve. Csakhogy a pénzhiány részben nyugati érdekszférába irányította a nagy rakétatervezőket, részben belefáradtak egy csomóan, és aztán a mostani generációnak néhány dolgot a maga fejéből kell megoldani. Talán ez is egy ok. A másik valószínűleg lehet egy tervezési hiba, amiről én se azt gondolnám, hogy a hajtóművet érinti…

    Remélem ha nem is ezen a pusztításra tervezett egységen, de újra megjelennek majd a rakétaépítésben azok a sajátos “orosz ötletek”, amelyek tényleg képesek voltak megbízható, és másokat megelőző technológia megalkotására…

    Jelentem

  6. Tyutyu szerint:

    Nagy cucc!
    Van 1 típus ami hibákkal,gyermekbetegségekkel küszködik.Másik 8 meg nem ennyi!
    Majd lassan megoldják , rendszerbe áll oszt jónapot.

    Jelentem

  7. molnibalage szerint:

    Igen, nagy cucc. Az összes ballisztikus rakéta öregszik, lejár az élettartamuk. Tahát nem lehet azt mondani, hogy “majd megoldájk”.

    - A kisebbik baj az oroszoknak, hogy öntik a pénzt egy feneketlen kútba, ha nem oldják meg.

    - A nagyobbik baj, hogy ha elvesztik a ballissztikus rakétákat, akkor bizony az egyetlen dolog megszűník, ami az oroszokat nagyhatalmi státuszban tartja és a stratégiai erőegyensúly sem lenne meg. Ez viszont nagyon veszélyes, ha felelőtlen emberek vannak rossz helyen.

    Jelentem

  8. Fade szerint:

    olvastam egy 2éve egy cikket (sajnos fogalmam sincs már hol), ami részletezte, hogy vadászták amik a Szovjet elit/tehetséges tudosokat Szovjet akarom mondani Oroszoktól a Szu összeomlása utáni zavaros időkben.

    Nem az volt a legnagyobb baj, hogy legkiválobb tudósaik egy részét elvesztették, hanem az ami ezen réteg fejében volt.

    Jelentem

  9. Montezuma szerint:

    Valóban érvágás volt a SZU összeomlása az elvándorolt tudósok és mérnökök kérdésében.

    Ettől függetlenül akár a Topol-M új generációját nézzük, akár pl. az Iszkander típusokat én nem mondanám azt, hogy ma már esélyük sincs jó rakétákat gyártani. Minden alapjuk megvan hozzá.

    Ha úgy nézem a dolgot, akkor konkrétan egy rakétával van probléma, ez pedig a Bulava. Ebből messzemenő következtetéseket levonni téves.

    Bár nem a klasszikus ballisztikus rakétákhoz tartozik, de megemlíthatjük a Brahmos rendszert is, amit Indiával közösen fejlesztettek. Maga az alaptípus színtiszta orosz technika volt abban az esetben is.

    Rövidesen kiderül úgyis, hogy tudnak-e vagy sem – előbb-utóbb dönteni kell Bulava kontra Sineva továbbfejlesztés ügyében és beindult a következő generációs ICBM fejlesztésük is. Én nem féltem őket.

    Üdv: M

    Jelentem

  10. Tcat szerint:

    Tyutyu:
    Majd lassan megoldják , rendszerbe áll oszt jónapot.

    Na igen, ellenben nem ártana minél hamarabb megoldani. Jó, most a Sineva-val még ellesznek egy ideig, de utána Bulava adja a nukleáris erők egy igen erős lábát. Egy megbízhatatlan rakétára, vagy mellyel kapcsolatban ilyen aggodalmak merülnek fel, ez nem alapozható.

    Oroszoknak egy nagy mákja van, hogy a Topol-M pöccre müxik és mobil (is), kvázi egy SSBN/SLBM kombóhoz hasonló túlélési mutatóval bírhat majdnem.

    Janaj
    Lehet badarságot mondok, de a Szu idejében nem az Ukránok építettek rakétákat, ő rájuk meg most annyira nem lehet számítani.

    jaja, bár ez így igaz, terveztek meg gyártottak is, de azért az orosz infrastruktúra is megvolt, megvan ehhez. Csak kissé ledurrant a SZU összeomlása, majd az azt követő gazdasági összeroppanás közben.

    Montezuma:
    Szerintem teljesen hihető ez a verzió, ugyanis figyelembe véve azt, hogy az oroszok hadászati rakétatechnikája alapvetően kiforrott és eléggé megbízható eszközöket képesek gyártani

    Lévén a Bulava igen széles hibaspektrumot produkált eddig – bár tény, hogy legtöbbször fokozat szeparálódási problem volt ha jól emlékszem – azért én a tervezési hiba mellé csak besorolnám a gyártási problémákat, ha máshol nem a beszállítók kapcsán a minőség-ellenőrzésnél

    Jelentem

  11. arnie977 szerint:

    Pont most irtam egy masik cikkhez, hogy az Iszkanderekkel azert messze nem volt minden rendben a Gruz haboru idejen, csak nezzetek korul a Youtube-on.

    Jelentem

  12. Mike3 szerint:

    Na kik alkotják a NASA rakétahajtómű (tehát nem szilárd hajtóanyagú) fejlesztésért felelős csapatának gerincét? Hát orosz szakemberek. Lehet, hogy minden kompetens személy átment a NASA-hoz :)

    Jelentem

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!