Repülős hírek Kínából
Még hozzá nem is akármilyenek. Az első, talán legérdekesebb, és a remények szerint a jövőben sokszor említésre kerülő az AVIC Group Defense Division-jának létrehozása. Most nem menjünk bele, hogy a legnagyobb ázsiai ország sok mindent lopott már, vagy ha úgy tetszik csak ötletet merített más államoktól, de a Wang Ya-wei vezette csoport feladata kísértetiesen hasonlítani fog a Lockheed Skunk Works titkos fejlesztőrészlegére.
Azon olvasóink részére akiknek nem mond sokat a Skunk Works neve, megjegyezzük, hogy ez a csoport a maga korában mindig is jóval előremutatóbb fejlesztésekben vett rész. Jelentősebb munkáik között megtalálható az U-2, az SR-71, az F-117, és a F-22, valamint napjainkban az éppen legnagyobb aktuális projektként az F-35 Lightning II.
Nos Kínában is hasonló kutatásokban részt vevő, és remélhetőleg eredményeket elérő AVIC Group Defense Division szeptember 23-ától hivatalosan is megkezdte munkáját. Tevékenységi körük igen szerteágazó lesz, a jelenleg már használt eszközök tökéletesítésén, és képességnövelésén túl, a jövőben szolgálatba állítandó lopakodó repülőgépekig mindenre kiterjed. A már meglévő repülőgépek közül elsősorban az L-15 sugárhajtású kiképzőgép tökéletesítésén fognak dolgozni, de a világban szinte minden naposan használt UAV-k területén is megpróbálnak (levegőbe)maradandót alkotni a AVIC Group Defense Division emberei.
A légi hadviselés új formáinak kidolgozása, és az itt alkalmazott fegyverek, és harceljárások létrehozása is sok feladat elé fogja állítani a fejlesztőcsoportot, akik eredményeit a légierő, és haditengerészet egyaránt megpróbálja majd kamatoztatni. Az AVIC Defense Division aktívan részt fog venni nem katonai célú projektekben is. Itt elsősorban az éledező kínai polgári repülőgépgyártásban számítanak részfeladatokra. Emellett a gépjárműgyártásban is feltűnnek majd a fejlesztőrészleg által létrehozott, a maiaknál nagyobb kapacitással rendelkező lítium akkumulátorok, melyek elsősorban az elektromossággal hajtott személyautók mozgatásáról gondoskodnak majd, de a mágneses vasútvonalak is várják a szakembergárda új ötleteit.
És az sok ránk váró jövőbeli csoda után kanyarodjunk vissza a jelenbe, és a múltba is. Ugyanis a 13. Aviation Expon Pekingben bemutatták a jól ismert J-8II-es legújabb változatát. Az elsősorban külföldi piacra szánt F-8T a Shenyang Aircraft Design & Research Institute tervei alapján építi a Shenyang Aircraft Corporation. A korszerűsített elektronikával ellátott T modell radarja egy 3 négyzetméteres radarkeresztmetszettel rendelkező repülőgépet 75 kilométerről észlel azonos, vagy nagyobb repülési magasság esetén, míg az földháttérben repülőket 45 kilométerről. A nem említett típusú radar egyidejűleg 10 cél követésére képes. A légi célok elleni rövid hatótávolságú, és közepes hatótávolságú rakétákat kiegészíthetik lézerirányítású bombák, és irányított rakéták. Utóbbiak között a hajók elleni változatok is megtalálhatók, így az F-8T a gyár emberi szerint egy igaz többfunkciós harci gép lett.
A pilótafülkében két többfunkciós kijelző, és egy HUD is került, ezek szolgálnak elsődleges kijelzőkként. A meghajtásáról két WP13BII (FWP14A) sugárhajtómű gondoskodik 68,67 kilo newton tolóerővel. Maximális átrepülési távolsága 2150 kilométer, harci hatósugara 900 kilométer, azonban a gép 4200 kilogrammos üzemanyagkészletét a levegőben utántöltéssel pótolhatja. Hossza 21,3 méter, fesztávolsága 9.3 méter, magassága 5,4 méter. Üres tömege 10371, normál felszálló tömege 15200, maximális felszálló tömege 19980 kilogramm. Legnagyobb sebessége 2,2 Mach, felszálló sebessége 330 kilométer per óra, leszálló sebessége 275 kilométer per óra. Legnagyobb repülési magassága 18000 méter.










Szólj hozzá Te is!