Saab és az utolsó szalmaszál?
A brazil F-X2 vadászgéptenderen nagyon úgy tűnik, hogy a francia Rafale lesz a biztos befutó. Persze a versenytáv még nincs teljesen lefutva, de a versenyzők már a célegyenesben vannak. Megkezdődött a hajrá, és most a svéd csapat is rátett még egy lapáttal.
A szokásosnak nevezhető médianyilatkozatokon felül már a tettek mezejére is léptek. Azt hogy a Saabnál nem csak üres ígérgetés a teljes technológia transzfer, és a brazil cégekkel való szoros együttműködés az nemrégiben be is bizonyosodott. A licencgyártásban majdan érdekelt brazíliai cégektől 20 mérnök, és technikus utazott Svédországba.
A Friuli, Winnstal, Minoica és Imbra Aerospace küldöttei teljes betekintés nyerhetnek a Gripen NG fejlesztésébe, és rengeteg tudással is gazdagabbak lehetnek. Erre mindenképpen szükségük is lesz, hiszen a brazíliai vállalatok a Gripen további exportmegrendeléséből is részesedni fognak, mint beszállítók. És az ott elvárt minőséget biztosítani kell tudni, ez igazán fontos szempont.
A most kiküldetésben lévő 20 specialista a következő évben már Brazíliában fog dolgozni, azonban a svéd partner 150 munkatársa segíteni fogja őket ott is. A polgári gépek piacán sikeresen helytálló Embraer a katonai gépek konstruálásban fog jelentősen elmélyülni. A hadi célokra gyártott szuperszonikus repülőgépek szárnya, és annak felépítése, valamit az ott használt anyagok jelentősen különböznek a polgári gépekétől.
Ezen technológia alapjait a most Svédországban tartózkodó csoport is megismeri a legmodernebb számítógépes tervezőprogramokkal egyetemben. Ez jelentős ugrást jelenthet a brazilok számára, hiszen ilyen jellegű tapasztalatokat eddig még senki sem osztott meg velük. A hangsebesség feletti repülésre alkalmas szárnyak rejtelmeinek megismerése nagyjából akkora előrelépést jelent majd a dél-amerikaiak számára, mint az olasz koprodukcióval készült AMX tervezése során szerzett tapasztalatok.









Szólj hozzá Te is!