Túlsúlyos gondok Indiából
Mint oldalunk főszerkesztőjének nemrégiben felvetettem, jó lenne felvenni támogatónk listájára az Indiai Fegyveres Erőket. Ha ŐK nem lennének, és sok mindent nem vennének, nem is tudom mi lenne velünk. Majd egy évvel ezelőtt számoltunk be az LCH (Light Combat Helicopter) program akkori állásáról. Az apropó ami miatt újra megemlítjük a programot most is ugyan az, az első repülés elhalasztása.
Az ez év márciusi repülésből persze nem lett semmi sem. Az az első Technológai Demonstrátor, vagyis a TD-1 igen jelentős 580 kilogrammos súlytöbblettel rendelkezik. Ez bizony nem kis probléma egy két és fél tonnás maximális felszállótömegre tervezet szerkezet esetében. Míg a három évtizedes múlttal rendelkező Mi-24 Hind-ok vígan kavarják a levegőt arrafelé is, a váltótípus csak nem akarja követni őket. A fejlesztést végző Hindustan Aeronautics Ltd. (HAL) persze dolgozik a súlytöbblet lefaragásán.
Kell is, hiszen a hadsereg elvárásai között nem csak az szerepel hogy a szerkezet repüljön, hanem azt is előírták, hogy ezt akár 6000 méteres magasságban is megtehesse rakétákkal megterhelve. Erre természetesen a Himalájában történő alkalmazás miatt van szükség. A nagy fogyás már kezdetét is vette, ha igazak a hírek akkor az ez év végén felszálló TD-1-es még 400 kilóval lesz nehezebb az kelleténél, de a súlycsökkentés lépcsőzetesen fog bekövetkezni a technológia demonstrátoroknál.
A 2010 közepén elkészülő TD-2-es további egy egész mázsától fog megszabadulni, míg a jövő év végére megszülető TD-3-as 65-75 kilogrammot dob le magáról. Na és itt a vége a fogyókúrának! Mert az IAF a mérnökökkel egyeztetve belátta, a fennmarad súlytöbblettől nem lehet megszabadítani a szerkezetet, így a gyártásba kerülő első változatok garantáltan némileg nehezebbek lesznek, de legalább lesznek mondhatnánk némi kis iróniával.
A HAL a civil hozzánemértők felé azzal zárta le a dolgot, hogy a híres Black Hawk helikoptert gyártó nagy presztízsű amerikai Sikorsky-nál sem ment minden simán, a végül is gyártásba sem került Comanche helikopter fejlesztésével. Mi ezt persze nem esszük meg, mert mi is figyelünk a súlyunkra, de azért köszönjük. Ellenben jó tudni hogy az LCH majdani elektronikai összetevőit egy Dhruv helikopter segítségével tesztelik.
A LCH orra alá egy Nexter torony fog kerülni egy 20 milliméteres gépágyúval, az elektronikai védelmi rendszer Svédországból, és Dél-Afrikából érkezik, a pilóta, és a fegyverkezelő előtti szép nagy színes kijelzőket pedig az Israel Aircraft Industries (IAI) és SAGEM biztosítja. Páncélosok elleni küzdelemre természetesen a Nag irányított páncéltörő rakéta HELINA változata fog szolgálni.



Megint egy eleve bukasra itelt indiai program [szerintem]. 2,5 tonnas konnyu tamado heli. amely 6000 meteren is biztonsagosan uzemel? Ezt bizony erosen ketlem. Ok a negy rotor lapat, de ehhez bizony eleg tip-top hajtomu is kellene,raadasul hiper konnyu.
A helikopteruknek olyan AH-1Z iranyaba kellene fejlodnie, na de az 5591 kilo uresen, viszont az is azert kapott 4 rotort es dupla hajtomuvet,hogy birja a nagy magassagu repuleseket es tobbet tudjon emelni [nagyobb terhelhetoseg].
Nem lepodnek meg ,ha az egesz projekt olyan Arjun harckocsisan vegzodne, magyarul eppen az indiai hadero nem akarna rendelni belole.
Jelentem
Ha ez is ugy fog működni mint a Tejas, akkor nó para a szomszédoknak. Az indiai iparnak még kell vagy 20 év mire normális eszközöket fog gyártani.
Jelentem
arjun, tejas, lhc, dhruv, lca… ennyi felesleges pénzük van ilyen baromságokra? ahányszor meglátok egy lca-t, mindig elfog a röhögőgörcs, annál már csak az iráni duplafarkú f-5-koppintás volt gázabb, amiről a tv-ben bemondta valamelyik idióta, hogy egyenértékű az f-18-cassal… :)
Jelentem
Ez meg csak (Technology Demonstrator) TD 1es. Nyilvan ennek meg nem kell fellelnie osszess kovetelmenynek.
Erdekes ez hogy csak akkor van magas kovetelmeny az felhasznaloktol amikor importalhato egy kulfoldi rendszer. Pledaul Arjun Harckocsi vagy Tejas repulo. Rekatak eseteben, amikor import nem lehetseges, az Indiai hadsegegnak teljesen meg felel osszes hazai technologia.
Amit a kesest illeti, lehet hogy 20 ev kell Indiai iparnak hogy vilag szinvonalu hadi ipar legyen de sajnos ez meg mindig olcsobb es igy a leg jobb ut.
Jelentem
Az indiaiak lehet sokat nyernének most a SAAB-Gripen csoport segítségével. A hajófedélzeti Tejas kifejlesztéséhez új partnert keresnek (tenderen már amúgyse áll jól a Gripi), LHC lefogyasztásába, kommunikációs rendszerek terén is be tudnának minden valószinüség szerint segíteni. Brazil tenderen kiderült hogy a techtranszfer elől sem zárkóznak el teljesen. És geopolitikailag is jól kijönne a térképen. Meg magyarok is akkor kiküldhetnének pár kreativot, az általában használ mikor már mindenki bemondta az unalmast. Csak mondják meg neki hol a baj :D
Csodálkoznék ha szinte mindenben az oroszokra hagyatkoznának..
Jelentem
Szólj hozzá Te is!
Beszéljenek a képek - légierő
Beszéljenek a képek - army/navy
Legutóbbi hozzászólások
Legutóbbi hozzászólások
Hasonló témájú (partner)oldalak hírei
Cimkefelhő
Népszerű tartalmak
Archívum
Médiapartnereink